Tolnai Népújság, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-20 / 220. szám

2002. Szeptember 20., péntek S P O 11. OLDAL R T UFC-Videoton a kupában NB I-es ellenfelet fogadhatnak a szekszárdiak Labdarúgás Az MLSZ-ben csütörtökön el­készítették a Magyar Kupa harmadik fordulójának páro­sítását. Megyénk egyetlen áll­va maradt gárdája, a Szek­szárdi UFC-Hyundai az első osztályú Videoton ellen kísé­relheti meg a nyolcaddöntőbe jutást. A tavalyi sorozatban egészen a legjobb nyolcig jutó UFC máig emlékezetes csata végén - 4000 (!) néző előtt - csak büntetőkkel maradt alul az NB I/B-s Tatabá­nyával szemben. A szekszárdiak feltett szándéka, hogy idén is több kört tesznek meg a kupá­ban, ám a Videoton vendégsze­replése nem sok jót ígér az im­már 48 tétmérkőzés óta veretlen UFC drukkerei számára. Termé­szetesen Dienes Pál, a Szekszárd trénere is tudja, hogy a párharc esélyese a Videoton gárdája, ám a bajuszos mester azzal is tisztá­ban van, hogy egy hangulatos kupameccsen bármi megtörtén­het. Talán még az is, hogy az UFC elbúcsúztatja NB I-es riváli­sát...- Nagyon jó dolog, hogy végre elsőosztályú ellenféllel szemben is lemérhetjük a gárda erejét, ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy csak akkor lehet esé­lyünk, ha edző, játékos, és szur­koló egyaránt összefog a tovább­jutásért - mondta a sorsolást kö­vetően az UFC mestere. - Ismer­jük a Videotont, tudjuk, hogy na­gyon jó csapat lesz a vendégünk. Annyit azonban már most meg­ígérhetek, hogy nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni, s egy Tatabánya elleni meccshez hasonló népes közönség támoga­tásával jó kis meccset játszha­tunk a fehérváriakkal. Az NB I-es csapatok a szabá­lyok szerint kivétel nélkül alacso­nyabb osztályú együttest kaptak ellenfélül, s valamennyien ide­genben lépnek pályára. A legna­gyobb csatát a siófokiak diósgyő­ri vendégszereplése ígéri. A mér­kőzéseket november 6-án rende­zik, a kezdési időpont 12.30 óra. A továbbjutás egy találkozón dől el, ha a rendes játékidő letelte után döntetlen az állás, akkor kétszer 15 perc hosszabbítás kö­vetkezik, s ha szükséges, 11-esek döntenek. A 3. forduló további mérkő­zései: Szentes (NB III)-Kispest, Sárvár (NB II)-Zalaegerszeg, Bu­dafok (NB II)-MTK, Fót (NB I/B)-Sopron, Pécsi MFC (NB I/B)-Békéscsaba, Marcali (NB II) -Dunaferr, Bodajk (NB II)- Debrecen, Tápiószecső (NB III)- Újpest, Diósgyőr (NB I/B)- Siófok, Pápa (NB I/B)-Fe­rencváros, Balatonlelle (NB II)- Győr, Szolnoki MÁV (NB I/B)-Nyíregyháza (NB I/B), Ma­kó (NB II)-Kaposvári Rákóczi (NB I/B), Orosháza (NB II)-BKV Előre (NB I/B), Sümeg (NB III) -Haladás (NB I/B). Eaton egy húszassal kezdett Kosárlabda A Dombóvári VMSE csapata sem szeretett volna lemarad­ni a paksi gárda mögött, ezért Déri Csaba edző tanítványai - megyei riválisukhoz hasonló­an - méretes zakót „szabtak” a Duna-parti városban edző­táborozó és onnan Dombó­várra is átruccanó lévai csa­patra. A szünetben még csak egy pont­tal vezető DVMSE a második fél­időben gyorsan állva hagyta el­lenfelét, s a végéig fokozatosan növelve előnyét, előnyét maga­biztos győzelmet aratott. Biztató­an mutatkozott be a házigazdák új centere, az USA-ból érkezett Jeremy Eaton, aki amellett, hogy 20 pontot dobott, eredményesen szedte a lepattanókat, keményen védekezett és jól szolgálta ki tár­sait is. Továbbra is remek formá­ban van Emir Halimics, a bos- nyák légiós ezúttal hat három­pontost „süllyesztett el” az ellen­fél kosarában. Dombóvári VMSE-Léva 93-62 (23-17, 17-22, 25-16, 28-7). A DVMSE pontszerzői: Eaton (20), Halimics (18/18), Puskás (16), Bódi (15/6), Spivey (9/3), Csaplár-Nagy (8), Vavra (3), Balogh (3/3), Krasznai (1).-GR­Nem javult a statisztika Csak a találkozó feléig volt partiban ellenfelével a Fastron AC Hiába tartotta magát egészen a harmadik kör közepéig a Fastron AC a Statisztika II el­lenében, a fiatal fővárosi gárda a véghajrá­ban fordított, s végül biztosan szerezte meg a két pontot a női NB I szerdai - lapzártánk után befejeződött - tolnai összecsapásán. Asztalitenisz Fastron AC Tolna-Statisztika II 7:11 Tíz perc elteltével úgy tűnt, gyorsan döntésre vi­szi a dolgot a Stat. A Pótát nélkülöző fővárosi egy­let erősebbik párosa, Csernyik Ildikó és Viksi Tí­mea pillanatok alatt 2:0-ás előnyt szerzett a Guld-Ackermann formációval szemben, s hiába nyerte meg az első szettet a másik asztalnál ját­szó Wittinger-Majzik páros, a Nyitrai Anita, Per­gel Szandra egység újítani tudott, s máris a fővá­rosiaknál volt az előny. Wittingerék a folytatásra összekapták magukat, és begyűjtötték a meccset, ám arra senki sem gondolt, hogy Guldék is visz- szahozzák a már veszni látszó partit. Az egyenlí­tés azonban olyan sokat kivett a csiszolódó duó­ból, hogy a döntő szettben már nem tudott iga­zán koncentrálni, így a pároscsaták után döntet­lenre álltak a felek (1:1). Sok változást az egyéni meccsek sem hoztak. A második kör után úgy áll­tak 5:5-re a felek, hogy akár a Fastron is vezethe­tett volna, ám hiába jött vissza az újonc Guld vesztes állásról Viski ellenében, Wittinger Cser­nyiktől elszenvedett „kiütéses” veresége megaka­dályozta a tolnaiak vezetését. Az elvesztett csatá­kat a harmadik kör végén sirathatta Éberhardt Já­nos, a Fastron mestere. Viksi ugyanis legyőztes Ackermann Erika három győzelmet jegyzett fotó: gottvald Majzikot, a serdülő korú Pergel pedig Guld ellen nyert, így helyreállt a rend (6:8). A vezetés birto­kában megnyugvó fővárosiak az utolsó egyes körben sem fékeztek - ekkor már csak Acker­mann tudott nyerni Nyitrai ellen -, így végül egy olyan meccset nyert meg simán a Stat, ahol a Tol­nának jó esélye volt a döntetlenre, vagy akár egy minimális különbségű győzelemre is. Győztesek: Ackermann 3, Wittinger 2, Majzik, valamint a Wittinger-Majzik pár, illetve Csernyik 4, Viski 3, Pergel 2, Nyitrai, valamint a Csernyik-Viski pár. (rónád Ficza Ferenc „megfelezett” sikere Az autós gyorsasági ob 9. és 10. futamát rendezték a közel­múltban'a Hungaroringen. Az N1600-as géposztályban indu­ló szekszárdi Ficza Ferenc mindkét napon a leggyor­sabbnak bizonyult, ám csak az egyik győzelemért járó pontokat tarthatta meg. tamban elért eredményét a techni­kai ellenőrzést követően megsem­misítették. Az ok igen prózai: az egyik S-kanyar előtt Ficzát hátulról meglökték, s a szekszárdi verseny­ző a kavicságyon keresztülhajtva tudta csak folytatni a száguldást. Igen ám, de a manőver során a jobb első kerékjárati műanyag­elem levált, s ez elég volt a kizárás­hoz. A bajnokság utolsó két futamát a jövő hétvégén ugyancsak a Hungaroringen rendezik, Ficza Ferenc 22.5 pontjával a harmadik helyről várja a befejező viadalt, ahol kettős sikerrel akár ezüstér­mes pozícióba is kapaszkodhat. Autósport A fővárosi Pi-Do Racing Team szí­neiben versenyző rutinos pilóta - Ficza ezúttal a korábbi nagy rivá­lis, Gáspár Istvántól kölcsönzött Honda Civic-kel startolt - mindkét napon vezette az N1600-as me­zőnyt, s bár vetélytársai folyama­tos nyomás alatt tartották, nem tudták megelőzni a szekszárdi so­főr irányította piros-fekete Hondát. Ficza tehát kategóriájában szom­baton és vasárnap is elsőként ha­ladt át a célvonalon, ám az első fu­Ficza Ferenc mindkét futamot megnyerte, öröme mégsem felhőtlen Sportműsor péntek Kosárlabda: 33. Sió-kupa ner zetközi női torna Szekszárdoi. 12.30. Nemzetközi férfi félkészt lési torna Dombóvárott, 17. SZOMBAT Duatlon: Diákolimpia meg\ döntő Simontornyán, 10. Kézilabda: Női NB I/B: Tóin KC-Dunaferr II 18. NB II, férfiak: Simontomyai TC-Kalocsa 18. Nők: Martfű-Cece-Simontomya KC17. Kosárlabda: 33. Sió-kupa nemzetközi női torna Szekszár- don, 9. Nemzetközi férfi felké­szülési torna Dombóvárott, 17. Labdarúgás: NB II, Hummel- csoport: Szekszárdi UFC-Hyun- dai-Komló 16. NB 111, Dráva-cso- port: Dombóvári FC-Rutin-Bala- tonfüred 16. Duna-csoport: Paksi SE-Ercsi 16. Megyei I. osztály: Dunaszentgyörgy-Simontornya 16. Megyei III. osztály, Keleti cso­port: Mórágy-Báta, Dunaföldvár STE-Fadd, Szálka-Németkér 16 j Baranya megyei szenior bajno ság: Bükkösd-Öregfiúk 73 Fi Bonyhád 17. Női labdarúgás: Megyei kis­pályás bajnokság 1. fordulója Zombán,10. Természetjárás: 15. Bottyán- kupa Paks Ürgemezőn, 10. VASÁRNAP Kézilabda: Női NB I/B: Postás SE-Fino-Tamási KC 11. Kosárlabda: 33. Sió-kupa nemzetközi női torna Szekszár- don, 9. Nemzetközi férfi felké­szülési torna Dombóvárott, 9. Labdarúgás: Megyei I. osztály: Kajdacs-Kakasd, Bátaszék-Nagy- dorog, Dunaföldvár-Tevel, Kéty Dunakömlőd, Bölcske-Tamási, Őcsény-Nagymányok, Tolna- Ozora 16. Megyei II. osztály: Apar- hant-Hőgyész, Tengelic-Báta- apáti, Gerjen-Pusztahencse, Kis- dorog-Madocsa, Magyarkeszi- Cikó, Majos-Bogyiszló, Sióa- gárd-Döbrököz, Váralja-Mucs- fa 16. Megyei III. osztály, Keleti csoport: Györköny-Zomba, Pál- fa-Kölesd 16. Nyugati csoport: Iregszemcse-Gyönk, Dalmand- Izmény, Kurd-Kocsola, Felső- nyék-Nak, Csikóstőttős-Kapos- szekcső-Szakály 16. Megyei IV. osztály: Bony- hádbörzsöny-Harc, Bonyhádva- rasd-Mőcsény, Alsónána-Tol- nanémedi, Závod-Szakcs 16. Megszakadt a Bayern sorozata Toppmöller a világbajnokságot okolja a pireuszi kudarcért Öt év, 29 Bajnokok Ligája-mérkőzés után először kapott ki hazai pályán a Bayern München: a sorozat 2001-es győztesét a spanyol Deportivo La Coru­na győzte szerdán este 3-2-re az Olim­piai-stadionban. Labdarúgás A Bundesliga listave­zetője főleg az első félidőben játszott na­gyon gyengén.A ven­dégcsapatból a hol­land Roy Makaay a 12. percben, majd közvetlenül a szünet Roy Makaay (szemben) egyedül intézte el a bajorokat H-csoport: FC Bar­celona (spanyol)-FC Bruges (belga) 3-2 (3-1). G: Luis Enri­que (5.), Mendieta (40.), Saviola (43.), il­letve Simons (22.), Englebert (85.). Lo­komotív Moszkva (orosz) -Galatasaray 0-2 (0-0). G: Sarr (72.), Arif Érdem (81.). E-csoport: Feye- noord (holland)- Juventus (olasz) 1-1 (0-1). G: van Ho- oijdonk (74.), illetve Camoranesi (32.). Dinamo Kijev (uk- rán)-Newcastle (an­gol) 2-0 (1-0). G: Sackih (17.), Kacke­UFC-focisuli Mézgáék ellen Négy gólt rúgott a Pápának az ASE ifi csapata Lenullázott dunaújvárosiak __________Asztalitenisz Fé rfiak, NB I/B: Dunaújvárosi AC II-Dombóvári VMSE 0:18. Esélyt sem hagyott dunaújvárosi ellenfelének a vendég dombóvá­ri együttes. Győztesek: Szokodi 4, Tóth 4, Kudlik 4, Szuhanyik 4, valamint a Szokodi-Kudlik és a Tóth-Szuhanyik pár. Honvéd Szondi SE-Dombó- vári VMSE 12:6. Szoros mérkő­zéseken a döntő szettekben a hazaiak koncentráltak jobban, s a szerencsével sem álltak hadi­lábon. Győztesek: Szokodi 2, Tóth 2, Kudlik, Szuhanyik. NB III: Komló-Dombóvári VMSE II 12:6. A tartalékos ven­dégek erejéből ennyire futotta. Győztesek: Varga 4, Kiss 2. Nők, NB II: Polgárdi-Fast- ron AC Tolna 4:14. Győztesek: Báli 4, Máté 4, Majzik 4, valamint a Majzik-Link és a Bali-Máté pár. A Szekszárd AC II-Dorog mérkőzés elmaradt, a dorogiak ugyanis a csoportbeosztást elle­nezve visszaléptek az osztály küzdelmeitől. * * * A Harkányban lebonyolított Markovics-emlékversenyen a horvát Eszék csapata és a kapos­vári gárda mögött a harmadik helyen végzett a Dombóvári VMSE-nek az NB I/B-cso- portjában szereplő együttese. ■ előtt is betalált, s bár a Bayern ledolgozta hátrányát, Makaay a 77. percben megint eredményes volt, beállítva ezzel a végeredményt. Klaus Toppmöller, a Bayer Leverkusen vezetőedzője a világ- bajnokságot okolja az Olimpia­kosz otthonában elszenvedett sú­lyos, 6-2-es vereségért.- Sokan kisebb-nagyobb sérü­lésekkel tértek vissza a Távol-Ke­letről, s nem tudtak kellően felké­szülni az idényre. A különbséget nem érzem reálisnak, bár a hajrá­ra teljesen szétesett a védelmünk - fejtegette a német szakember. A Leverkusen ilyen különbséggel még soha nem veszített nemzet­közi kupameccset. Eredmények: G-csoport: Ba­yern München-Deportivo La Coruna 2-3 (0-2). G: Saliha- midzic (57.), Elber (64.), illetve Makaay (12., 45., 77.). AC Milan- Lens 2-1 (0-0). G: F. Inzaghi (57., 62.), illetve Móriéra (75.) vies (62.). F-csoport: Manchester United (angol)-Maccabi Haifa (izraeli) 5-2 (2-1). G: Giggs (10.), Sols- kjaer (35.), Verőn (46.), van Nis- telrooy (54.), Forlan (89.), illetve Katan (8.),Cohen (85.). Olimpia­kosz (görög)-Leverkusen (né­met) 6-2 (3-1). G: Giovanni (27.), Dzsannakopulosz (38.), Djordjevic (44., 64., 73.), Zetter- berg (86.), illetve Elefteropulosz (22., öngól), Schneider (78.). ■ Labdarúgás A negyedik forduló mérkőzése­ivel folytatódtak az NB I-es, és az alsóbb osztályú utánpótlás bajnokságok. NB I, U-15: Szekszárdi UFC- Mézga Focisuli 6-3 (1-2). Szek­szárd: Csapó- Dobra, Kneller, Nagy, Pohlon (Kovács Á.)- Ju­hász, Beda, Szabó, Csizolszki- Kiss B., Farkas. Edző: Szabó Bá­lint. G: Kiss B. 3, Farkas, Beda, Ko­vács Á. Jók: Kiss B., Szabó, Kneller, Nagy P. További eredmény: ASE-Kis- pest 2-7 (0-1). G: Tombor, Izsák. U-13: Szekszárdi UFC-Mézga FS 2-3 (1-0). Szekszárd: János- Bajnai (Schaffer), Márton, Pulger, Kovács G - Mészáros M„ Ganczer, Szűcs, Deli- Sárközi, Szabó (Felker). Edző: Teszler Vendel. G: Deli 2. Jók: Márton, Deli, Ganczer. További eredmény: ASE-Kis- pest 1-16 (0-6). G: Blatt. NB I/B, U-17: ASE-Pápa 3-2 (1-1). ASE: Kleibert- Brill, Rom- pos (Gergely), Bodó, Szilágyi- Klement, Szabó (Kern), Sitkéi, Fenyvesi- Magyar, Katona. Edző: Lakatos János. G: Sitkéi 2, Magyar. Jók: Sitkéi, Magyar. U-19: ASE-Pápa 4-1 (1-1). ASE: Reichert- Lukács (Taba), Bo­ris, Ambrus, Házer- Weisz T. (Bodonyi), Szakács, Dömény, Far­kas (Ignácz)- Fröhlich (Weisz R), Szendi (Lukács). Edző: Orosz Jó­zsef. G: Dömény 2, Szakács, Taba. Jók: Dömény, Boris, Házer. NB II, NB III U-16: Dombóvár-Komló 1-4 (0-2). Dombóvár: Cziffra- Sütő, Jónás, Horváth Á., Kohl (Tóthpál)- Schveiger (Ács), Bock, Banai (Juharos), Krémer- Deák, Nagy. Edző: Péter Imre. G: Nagy. Jók: Horváth Á„ Krémer. A további eredmények: Szek- szárd-Bóly 11-0 (7-0). G: Dienes G. 3, Bősz 2, Földvári, Löfli, Mol­nár Cs., Ranga, Dobra R„ Tolnai. Bonyhád-Kozármisleny 7-0 (3-0). G: Kovács Z. 2, Fekete K. 2, Sziget­vári, Brandt, Illés Zs. Paks-PVSK 1-2 (1-2). G: Varga T. Decs-Bere- mendO-24 (0-11). U-19: Dombóvár-Komló 1-2 (0-1). DFC: Schumann- Kráhling (Regényi), László, Banai, Brozo- vics- Bogdán, Fehér A., Harmati (Rácz), Végit (Kiss)- Fehér T. (Vé­szi), Szabó (Pintér). Edző: Péter Imre. G: Rácz. Jók: László, Banai. A további eredmények: Szek- szárd-Bóly 1-1 (0-0). G: Benics. Bonyhád-Kozármisleny 1-2 (1-0). G: Miklós G. Paks-PVSK 14-0 (5-0). G: Pápista 4, Araczki 3, Rein 2, Horváth B„ Solt, Horváth L, Fo­dor T., Horváth B. Decs-Bere- mend0-3 (0-0). __■

Next

/
Thumbnails
Contents