Tolnai Népújság, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-12 / 213. szám
SfiHHH 2002. SZEPTEMBER 12.; CSÜTÖRTÖK 5. OLDAL MEGYEI TŰKOR Mondom A Magamét KRASZNAI ZOLTÁN A (mini) birodalom visszavág Ocsény sokakat meglepett azzal, hogy nem adja el a Fadd-Dombori gyermektábor rá eső részét. Egészen pontosan a két helyrajzi számon lévő tábor, egyik helyrajzi számán fekvő 3,7 százalékos tulajdonhányadát. Ennyi illeti Őcsényt, és-úgy fest - ez nagyon a szívéhez nőtt. Hámori Attila, a tolnai vendéglátós vállalkozó a tábor többi részé, a másik hat tulajdonos önkormányzattól - Bátaszék, Fadd, Kéty, Szek- szátrd, Tengelic, Tolna- már megvásárolta, mindenkitől ugyanazon az értéken. Ugyanezt az ajánlatot viszont a sárközi képviselők legutóbbi ülésükön lesörpörték az asztalról... Joggal kérdezheti bárki: miért olyan fontos, hogy ki birtokolja ezt a minimális tulajdonrészt? Egyetlen egy ok miatt: amíg állami tulajdon is van a táborban, a vállalkozó pályázati lehetőségei igencsak korlátozottak. Márpedig ő szerződésben vállalta, hogy 2005 végéig több száz millióért felújítja, átépíti az egész tábort. A másik alapkérdés: vajon mi szüksége lehet Őcsénynek erre a 3,7 százaléknyi, százezrekben mérhető értékű „minibirodalomra”? Mert hiszen lássuk be: a sárköziek esetében mondjuk egy szállodalánc építése jelen gazdasági helyzetben nem tűnik túl életszerűnek... A válasz valószínűleg sokkal prózaibb. Őcsény kivárásos taktikájával, szép lassan helyzetben találta magát, és ha már odakerült, úgy gondolja, kihozza belőle a maximumot. Hámori Attilának így, reálisan nézve, két lehetősége maradt: többet ígér az őcsényieknek, ettől viszont a másik hat önkormányzat joggal kapna frászt, vagy bírósághoz fordul. Egyelőre az utóbbit választotta. Megkérdeztük Olvasóinkat Hogyan őrzi egészségét? Van, aki a sportra esküszik, van, aki a sok alvásra. Van, aki a salátabárba jár ebédelni, másokat a pörkölt sem rettent vissza. Arról kérdeztük a járókelőket: ők vajon mit tesznek az egészségükért? Kovács István, nyugdíjas, Tengelic-Szőlőhegy: - Én mozgok, dolgozom. Bevallom, nagyétkű vagyok. És mindent megeszek, a lényeg, hogy sok legyen. Kovács Istvánná, nyugdíjas, Tengelic-Szőlőhegy: - Nekem eleve oda kell figyelni a táplálkozásra, mert műtötték az epémet. Kerülöm a zsíros ételeket és inkább többször eszem keveset. Szabó Ágnes titkárságvezető, Paks: Többet és rendszeresen kellene sportolnom, kevesebb édességet ennem. Sok gyümölcsöt fogyasztok, húst egyáltalán nem eszek, nem dohányzom, nem iszok alkoholos italokat. Szabó László postás, Paks: Igyekszem a reformtáplálkozás szabályait betartani. Nem dohányzom, alkoholt csak nagyon ritkán iszok. A rendszeres mozgást pedig a foglalkozásom biztosítja. ______■ Mi UáMS&S/ Előző kérdésünk: Melyik valóságshow lesz nézettebb? Kiegyenlített volt a szavazás a Big Brother és a Való Világ között, végül az utóbbi nyert 53,3%-kal. BIG BROTHER 46,7% 53.3% MAI KÉRDÉSÜNK: Ön szerint a nevelt lánya ölte meg a tótujfalui férfit? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu , és SMS üzenetben: 20/454*36-64 Pénz a hátrányos helyzetűeknek A Gyermekétkeztetési Alapítvány segített a nagykónyi iskolának 2,45 millió forintot adott át tegnap a nagykónyi általános iskolának Megyeri István, a Gyermekétkeztetési Alapítvány igazgatója. Nagykónyi A százhetven fős általános iskola ez év tavaszán fordult az alapítványhoz, amely gyűjtést indított a rászoruló gyerekek napközis ellátásához. Az alapítvány kétezer pár sportcipőt, ötven zsák új és használt ruhaneműt, illetve a kétezer adományozótól származó 2,45 millió forintot gyűjtött össze. A pénzt tegnap Megyeri István, az alapítvány igazgatója adta át az iskolának. Horváthné Pálinkás Judit, az iskola igazgatója elmondta, bár felmérés nincs, a diákok háromnegyed részének napi első étkezése az iskolai tízórai. A meleg étel még ennél is több gyereknél hiányzik, és van olyan kisgyerek, akinek télen nincs megfelelő lábbelije. Az iskola a pénzt csak a rászorulók étkeztetésére fordíthatja, amely így több évre biztosítható. Nagykónyiban jelenleg 229 forint a napi étkezés térítési díja, és a háromgyermekes családok kaphatnak ötven százalékos kedvezményt az évi 24 ezer forintos normatív támogatásból. A Gyermekétkeztetési Alapítvány'évente két-három iskola számára gyűjt, 2002-ben a nagykónyi az egyetlen. Idén negyven iskola jelentkezett az alapítványnál, korábban évi száz intézmény kért segítséget. Az alapítványi igazgató becslése szerint Magyarországon tízezerre tehető a nagyon rossz körülmények között élő, és százezerre a nem megfelelően táplált gyerekek száma. _________________________u Új kistérségi megbízottak A hálózat nem, a személyek változtak A napokban nyilvánosságra hozta a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) a szeptember 1-ével kinevezett új kistérségi megbízottak névsorát. Tolna megyében ötből négyen újak, s ketten kötődnek formálisan a jelenlegi kormányzópártokhoz. A Fi- desz-kormány idején is volt megbízott Molnár József károsnak tartaná, ha politikai szempontok szerint kellene munkájukat végezni. Tolna megye A 2000-ben létrehozott, az önkormányzatokat, társulásokat, vállalkozókat segítő kistérségi megbízotti hálózatot az akkori ellenzéki politikusok élesen bírálták, Lamperth Mónika jelenlegi belügyminiszter fideszes komisszároknak nevezte a megbízottakat. MSZP- politikusok a kormányváltás után jelezték, a legtöbb, a Fidesz-kormány alatt kinevezett megbízottra elbocsátás vár. A MeH júliusban pályázatot írt ki, amelyre az ország 149 kistérségéből több, mint nyolcszáz pályázat érkezett, s a napokban Nagy Sándor államtitkár által meghozott döntés szerint nagy többségben új megbízottak dolgoznak a kistérségekben. Sok kritíka érte a hálózatot amiatt is, hogy párhuzamosan működik az önkormányzatok területfejlesztési társuA befutók Szekszárdon Meixner Gábor gazdasági agrármérnök, 2001- től a Tolna megyei önkormányzati hivatal Bezerédj Programirodájának munkatársa lett az új megbízott Farkas Gábor helyett. A bonyhádi kistérségben Takács László sportvezető, az MSZP megyei közgyűlési képviselője nyerte a pályázatot, ő Filczinger Ágnest váltja. Dombóváron Balipap Ferenc szociológus után Milánkovics Ibolya magyar-testnevelés szakos általános iskolai tanár dolgozhat megbízottként, aki korábban volt ifjúsági referens, és két évig részt vett egy Phare-pályázat lebonyolításában. Tamásiban Pécsi Gábor gimnáziumi tanár helyett Szenczyné Witzl Éva általános iskolai tanár, önkormányzati képviselő lett a megbízott. lásaival. A kinevezéseket most ismét támadják, mondván: ezúttal a jelenlegi kormánypártokhoz kötődők kaptak megbízást. Tolna megyében öt kistérségből négyben új megbízott tevékenykedik, egyedül a paksi kistérségben maradt a régi, Molnár József gerjeni polgármester személyében. A bonyhádi Takács László az MSZP tagja, a megyei közgyűlés MSZP-s képviselője, a tamási Szenczyné Witzl Éva 1998- ban az SZDSZ támogatásával lett önkormányzati képviselő. Molnár Józsefnek a gerjeni csatorna-beruházással kapcsolatban, eddig nem bizonyított törvénysértés miatt történt letartóztatása után megszüntették megbízását, most ismét kistérségi megbízott lett; mint elmondta, polgármesterként a kistérségi társulásnak is tagja, így közvetlen a kapcsolat a megbízott és a társulás között. Úgy fogalmazott: ha pártpolitikai elképzelést kellene végrehajtania, inkább felmond. Hasonlóan véli Meixner Gábor, szekszárdi megbízott, aki gondolkodik azon, hogy a politikai támadások esetén beadja-e ismét pályázatát. Új a hálózat működésében, hogy regionális koordinátor fogja össze a megbízottak munkáját, akiket a MeH egyelőre négy hónapos szerződéssel alkalmaz havi bruttó 180 ezer forintos fizetéssel. t. r. Titokzatos olajfolt a Dunán A magyar szakemberek nem tudtak róla Öt kilométer hosszú és két kilométer széles olajfolt ért tegnap a Duna Apatin környéki szakaszára - jelentette az MTI a szerb környezetvédelmi minisztériumra hivatkozva. Duna folyó A bajai vízügy illetékese nehezen elképzelhetőnek tartja, hogy az olaj a folyó magyarországi szakaszáról került a Dunába. A hír szerint az olajfolt Magyarországról érkezett a folyón. Rab Ferenc, a bajai vízügyi igazgatóság főmérnöke lapunk munkatársától hallott először az állítólagos olajszennyezésről. Meglepte a hír, hiszen, mint mondta, igazgatóságuk illetékessége a Duna Dunaföldvártól az országhatárig tartó szakaszára terjed, ahonnan azonban az utóbbi napokban semmiféle jelzést nem kaptak olajszennyezésről. A szakember közölte, hogy sem a vízirendészetek, sem a környezet- védelem, sem civil szervezetek, sem saját dolgozóik nem észleltek szennyezést. Az állítólag 2 kilométer széles olajfolttal kapcsolatban azt mondta: nagy árvíznek kellene lenni ahhoz, hogy a folyó ilyen szélességű- re duzzadjon. _______________esHI REK BOGYISZLÓ. Egy megállapodás alapján szeptember 30-ig helyre kell állítania a kivitelezőnek a szekszárdi Duna-hídhoz vezető M9-es út építése során a szállító járművek által megrongált bogyiszlói önkormányzati utakat. Ezzel kapcsolatban tartanak bejárást a községben ma, csütörtökön. DOMBÓVÁR. A városháza dísztermében péntek délután egy órától kerekasztal-beszélge- tést tartanak a Tolna Megyei Roma Önkormányzatok Szövetségének képviselő Teleki Lászlóval, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával, aki a kormány kisebbségi politikájáról ad tájékoztatást. APARHANT. Véradásra várják a 18-65 év közötti egészséges állampolgárokat szeptember 12-én, csütörtökön, 10-16 óráig a művelődési házban. DECS. Befejeződött a Szőlőhegyi utca aszfaltozása. Az új út műszaki átadása a mai napon lesz. A Széchenyi Terv pályázatán nyert támogatásból fa alapanyagú, faragott kivitelű padokat és ezzel harmonizáló hullá- dékgyűjtőket helyeznek el a település utcáin. Az első pad az Őcsényi utcába került, a nemrég épült buszmegálló mellé. Bonyhád. Pályázatot hirdetett a Colonia Alapítvány a felsőoktatási intézményekben tanuló bonyhádi fiatalok támogatására. A pályázat beadásához szükséges nyomtatvány átvehető a Polgármesteri Hivatal Szent Imre utca 4. szám alatt működő irodájában. DOMBÓVÁR. A Művelődési Ház Kht. pénteken és szombaton Tanévnyitó Fesztivált rendez a kultúrotthonban, ahol többek között lesz filmvetítés, aerobik-bemutató, táncműsor, játékvár, kézműves foglalkozás és szabadidős börze. A 6-18 éves fiataloknak a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatos színjátszói János vitéz történetét is előadják, majd a Negathyw Hozzáállás nevű helyi zenekar koncertje zárja a várhatóan többszáz érdeklődőt vonzó programot. BONYHÁD. Samsung Olimpiai Futófesztivált tartanak a városban szeptember 14-én. Az indulni szándékozók 9 órától jelentkezhetnek a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium udvarán. A verseny 11 órákor kezdődik. DUNAFÖLDVÁR. A Fürgerókalábak, a Chaos of Disorder és az MKFH együttes ad koncertet a Don Quijote sörözőben szeptember 13-án, pénteken, 20 órai kezdettel. ■ A Kara-kum sivatagtól a dunai árvízig A higgadtság szakmai alapkövetelmény A hétköznapok munkáját sokkal inkább kedvelem, mint a veszélyhelyzeteket, például a Dunán levonult árhullám adta feladatokat. Utóbbiak azonban olyan tapasztalatokat jelentenek, amelyeket később jól hasznosíthatunk a lakosság védelme érdekében. Paks Ferencz Győző, a paksi Polgári Védelmi Kirendeltség vezetője a Duna áradásának tíz napja alatt szinte mindig ott volt a töltéseken belül. Higgadtsága sokat segített a veszélyeztetett házak lakóinak megnyugtatásában. Néha egy-egy jó szó mindennél többet ér -, mondta róla szólván a paksi Árvíz utca egyik lakója. Érettségi után mező- gazdasági pályára szeretett volna menni, egyetlen pont hiányzott a felvételin. Két év után a hadkiegészítő parancsnokság javaslatára jelentkezett a katonai főiskolára - ezúttal sikerrel. Légvédelmi alakulatnál, technikai tisztként kezdte katonai pályafutását, törzsfőnökként fejezte be. Számos élménnyel váltott pályát, kevesen jutnak el például a Kara-kum sivatagba vagy az Északi tengerhez. Persze nem turistaúton, hadgyakorlaton járt e tájakon. Felesége paksi, ezért kérte áthelyezését a polgári vt delemhez. Arra a kérdésemre, hogy a megértést, a bajban lévők iránti empátiát is tanulnia kellett-e vagy az belülről jön, nem válaszol. Inkább arról beszél, mennyire jó volt az együttműködés a különféle szervezetek közt az árvíznél. - A helyi tennivalókat a polgármester, a hivatal határozta meg, a szakmai Névjegy feltételeket a katasztrófavédelmi szervezet parancsnokai biztosították, ezért lehettem nyugodt. Egyébként is szakmai alapfeltétel nálunk, hogy a gondokat, problémákat ne lehessen észrevenni rajtunk - Vallja. RÁKOSI GUSZTÁV Koppányszántón született 1968. szeptember 20-án. Gyönkön, a Tolnai Lajos Gimnáziumban érettségizett, légvédelmi tüzértiszti oklevelét a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán vehette át. Elvégezte a Zrinyi Miklós Katonai Akadémia törzstiszti tanfolyamát. 1983-tól 1994-ig teljesített szolgálatot a hadseregben. 1995-től a polgári védelem tisztje, 2001. december 1-töl a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Paksi Polgári Védelmi Ki- rendeltségének vezetője. Nős, két gyermekük 16 és 12 éves. Szerencsés szeptember! Porcelánokat és arany fülbevalót sorsoltunk A Tolnai Népújság valamennyi előfizetője között közjegyző jelenlétében számítógépen sorsoltunk tegnap délután. Szerencsés nyerteseink a következők: Tortatálat nyert: Nagy Ferenc (Tevel), Gadányi István (Hőgyész). Szendvicskészletet nyert: Losonczy Zoltán (Bonyhád). Kekszes tálat nyert: Kásler Lajosné (Kakasd), Fodor János (Dombóvár), Horváth Antalné (Decs). Áttört tálat nyert: Túrós György (Pincehely), Handa Attila (Bikács), Müller Jakab (Szekszárd), ... _ - Enyedi István (Szekszárd). ■-V"-* ÍV ». * ...... Az egy pár arany fülbevalót János István bonyhádi előfizetőnk nyerte. Gratulálunk nyerteseinknek, nyereményüket a lakáscímükön vehetik majd át.