Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)

2002-08-08 / 184. szám

2002. Augusztus 8., csütörtök HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Érdekek csatája Budapest A „Mécs-bizottság” megkapta Péterfalvy Attila ombudsman ajánlását, hogyan kellene kezelni a titkosszolgálatokkal együttmű­ködők adatait. Az ombudsman azt tanácsolja: a nyilvánosság egyik feltétele az érintettek bele­egyezése legyen. Mécs Imre, a előző kor­mányokban dolgozó politikusok érintettségét vizsgáló bizottság elnöke szerint ezt a feltételt alig­ha lehet teljesíteni. A személyes adatok védelme ütközik a nyilvá­nosság igényével. A kompro­misszumról - az ajánlás tanul­mányozását követően - jogászok nyilatkoznak majd. Az ellenzék kivonulása a bizottság üléséről nem akadályozza az iratátnézé­seket, az összefoglaló jelentés el­készítését, ám döntéseket nem hozhat a testület. Mécs azt mondta, hogy kedden hiába hív­ták magukkal az ellenzéki tago­kat a Történeti és a Nemzet- biztonsági Hivatalba iratszemlé­re, nem mentek el. Az újabb akták megtekintése arra utal, hogy szűkült a III-as ügyosztályhoz beszervezettek listája, többeket ugyanis ered­ménytelenül környékeztek meg. Arra a kérdésre, hogy a bizottság minden tekintetben köteles-e fi­gyelembe venni az ombudsmani ajánlást, Mécs nemmel válaszolt. TAKÁCS MARIANN Lőszer a karosszékben Budapest Éles lőszert talált irodájában Balogh László (MDF), a mi­niszterelnök titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság el­nöke. Az ügyben nyomozást rendelt el az V. kerületi Rend­őrkapitányság. Órákig tartó, szakszerű nyom­rögzítést végeztek a nyomozók az irodámban - mondta lapunk­nak Balogh László. A Medgyessy- bizottság elnöke a képviselői iro­daházban levő irodájában egy széken találta a töltényt. Nem szeretnék összefüggést látni a tegnapi „üzenet” és a két héttel ezelőtti telefonos fenyegetések között, amelyek engem és a csa­ládomat értek - jelentette ki az MDF-es képviselő. Leszereltük a képviselő iroda­ajtajának zárját, hogy megállapít­suk: történt-e erőszakos behato­lás a helyiségbe - tájékoztatta la­punkat Németh Lajos. Az ORFK kommunikációs igazgatóhelyet­tese kijelentette: ismeretlen tettes ellen lőszerrel való visszaélés miatt nyomozást rendelt el az V. Kerületi Rendőrkapitányság. A képviselői irodaházba mint­egy 700 ember mehet be úgy, hogy nem vizsgálják át csomag­jait. Szakértők szerint a berende­zések kimutatják a lőszereket is. A Köztársasági Őrezred belső vizsgálatot rendel el, hogy kide­rítsék, hogyan történhetett ez. Kardos Imre, az őrezred helyettes parancsnoka azt mondta: a kép­viselő az egyik őrt kereste meg a tölténnyel, nem jelentette nekik az ügyet. nagy eszter dóra Emelik a nyugdíjjárulékot Budapest Januártól a mostani 8 száza­lék helyett 10 százalékos nyugdíjjárulékot kell fizetnie valamennyi munkavállalónak - tájékoztatta az Europresst Máté Dániel, a Pénzügy­minisztérium szóvivője. Az intézkedés a kormányprog­ramban foglaltak szellemében történik - mondta a szóvivő -, ugyanis a magánnyugdíjpépz- tárakba fizetők esetén 6 száza­lékról 8 százalékra emelkedik az egyéni számlákra jutó összeg, míg a járulék 2 százaléka to­vábbra is az úgynevezett felosz- tó-kirovó társadalombiztosítási nyugdíjrendszer kasszájába jut. Hogy a változtatás igazságos le­gyen, és ne csak a magán­nyugdíj-pénztári tagok befizeté­se emelkedjen, ezért januártól 2 százalékkal azoknak a munka- vállalóknak is magasabb járulé­kot kell majd fizetniük, akik ma­radtak a társadalombiztosítás hagyományos, felosztó-kirovó nyugdíjrendszerében. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy 2003-ban, az új adótörvények révén 250 milliárd forinttal csökkennek a magyar polgárok közterhei - mondta a szóvivő. A növekvő társadalom- biztosítási járulékterhek mellett ugyanis kevesebb személyi jöve­delemadót kell fizetni. Három év alatt fokozatosan megszűnik a fix, azaz a tételes egészségügyi hozzájárulás: a jelenlegi 4500 fo­rintról jövőre 3000 forintra csök­ken, majd évről évre újabb 1500- 1500 forinttal lesz kevesebb. Az idén súlyos hiányokkal küzdő társadalombiztosítás bevétele jö­vőre előreláthatóan 16,2 száza­lékkal emelkedik. Az adóbevéte­lek aránya 36 százalékról 34,5 százalékra szorul vissza a 2003- as költségvetésben. NÉMETH ZSUZSA Véget vetnek a zenének Budapest Nyolcvannál is több nemzet­közi sztárt és ezer programot láthatott az a 355 ezer fiatal, aki kilátogatott a tizedik Szi­get-fesztiválra. A látogatottsá­gi csúcs nem dőlt meg, tavaly hatezerrel többen voltak kí­váncsiak a rendezvényre. FOTÓK: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES Polgármester álruhában Tarlós István, a 111. kerület polgármestere szerint előrelépés történt a sziget hangszigetelése terén, csupán egy bejelentés érkezett. Európa legnagyobb ifjúsági rendezvényéről beszé­lünk, elfogadom, hogy a mai fiataloknak erre szükségük van, mondja Tarlós, és bevallotta: inkább a '60-as évek zenéjét ked­veli. A polgármester pontonhíd építését javasolja a rendezvény idejére. Tarlós egyébként minden évben ellátogat a progra­mokra, mint mondja: sokszor „álruhában'’, elvegyülve atömeg- ben. Azt, hogy a sziget hangulatát már nem tudja élvezni, generációs problémának tekinti, amibe bele kell törődnie. A szigetre az idei első napon is a tavalyihoz hasonló számú látoga­tó érkezett, az augusztus eleji rossz időjárás miatt azonban ke­vesebb volt az érdeklődő, mint 2001-ben. Sokak egybehangzó véleménye szerint a Pepsi Nagy­színpadon az egyik legsikeresebb külföldi fellépő a Jovanotti volt, a hazai zenekarok közül a Tank­csapdát lehet említeni - mondta az Europressnek Marinka Csaba, a fesztivál kommunikációs veze­tője. Hozzátette: a programhely­színek közül a leglátogatottabb a Pepsi Nagyszínpad mellett a Metal Hammer-színpad, a WAN2 színpad és a világzenei nagyszín­pad volt. Sikeresek voltak a Sziget új szolgáltatásai. Például az Egész­ség Zóna, ahol naponta több ez­ren fordultak meg, és kértek taná­csot az orvosoktól. A többi szol­gáltatás közül az allergiaszűrés volt a legkeresettebb. A nyelvi el­sősegély már korábban bemutat­kozott a Szigeten, de népszerűsé­ge töretlen. Itt külföldiek tanul­hatták meg a legfontosabb ma­gyar szavakat. Naponta 25-30-an próbálták ki a számukra idegen nyelvet. A legtöbben német nyelvterületről érkeztek, de volt brazil és chilei érdeklődő is. Idén először a Belügyminisztérium be­vándorlási és állampolgársági hi­vatala kirendeltséget létesített a Szigeten azoknak a külföldi ven­dégeknek, akik a személyi okmá­nyaikat elveszítették. Nagy volt a forgalom a talált tárgyak osztá­lyán is. A legtöbben igazolványo­kat és más értéktárgyakat hoztak be, de adtak le kenut, kismacskát, sőt egy férjet is. Őt a barátai bíz­ták a talált tárgyak osztályának munkatársaira, és felesége meg­érkezéséig, két órán keresztül vi­gyáztak is rá. A szigetre idén több miniszter is kilátogatott. Medgyessy Péter miniszterelnökön kívül szinte'az egész kormány kint járt, volt aki inkognitóban. Demszky Gábor fő­A SZIGET LÁTOGATOTTSÁGA Év Fő (ezer) 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 43 143 173 206 260 268 297 310 361 355 Szelektív szemétgyűjtő A sziget ennek ellenére várhatóan nullszaldós lesz, szemben a tava­lyi 60 millió forintos tiszta nyere­séggel. PRIVACSEK ANDRÁS Hazamennek a legények polgármester egy locsolóautóval portalanította a sziget útjait, majd nyugdíjasszigetet ígért idős ven­dégeinek, akiket körbe is kalau­zolt a rendezvényen. Az idei sziget költségvetése meghaladta az egymilliárd forin­tot. Ez közel 10 százalékos növe­kedést jelent a tavalyihoz képest. CIB 7100 SZEKSZARD, GARAY TER 1. TELEFON: (74) 529-340 BANK Érvényes: 2002. április 1-től BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic betét 50E Ft — 1M Ft 1M Ft­5M Ft 5M Ft — 10M Ft 10M Ft felett Lekötési Idő Éves kamat (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (715) 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) HITELEK Sávos kamat Éves kamat (%) EBKM Magánszemélyek részére 0 - 50 e Ft-ia 2.000 2,05 Éves kamat {%) 50eFt-2MFt 4,500 4,66 CIB Személyi kölcsön 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 2M Ft fele« 7,000 7,33 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20,02-39,15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredmé­KINCSEM 2003 kötvény (min. 10eFt) nyétől függ. Lekötési Idő Éves kamat (%) EHM’ Ingatlanfedezet mellett nyújtott 1 hó 6,850 6,85- lakáscélú hitel kamata 12,99% 3 hó 6,850 6,85- egyéb célú hitel kamata 15,99 % 6 hó 6,600 6,60 THM: 18,11-22,12%, 1 -10 éves futamidőre 12 hó 6,600 6,60 CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5,75 % 5 éves kamatperiódus 4,50 % * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. CIB Új Otthon hitel 2,99 % CIB^)0640242242 SZAVAZZON A VÉLEMÉNYÉVEL! Csaknem félmilliárd forintba kerül az idén az augusztus 20-ai állami ünnepség, benne a tűzijáték. Tavaly erre 700 millió forintot költöttek. Szükség van ilyen drága pompára? A szavazás módja: Ön szerint: Minden állításhoz egy telefonszám tartozik. A szavazáskor önnek nem kell mást tennie, mint azt a telefonszámot tárcsázni, amely­nek állításával egyetért. Hívását egy automata fogadja, azaz a hívása egyben a szavazását is jelenti. Beszélnie nem kell. Csak tárcsáznia. Álláspontjának indokait is megoszthatja velünk, ha leg­feljebb két percben összefoglalja azt a telefonban. 1. Igen, az ünnep hangulatát a külsőségek határozzák meg. 06-90-230-721 2. Az ember igazi ünnepei nem a külsőségektől függnek. Az adóforintokat másra is fel lehet használni. 06-90-230-722 3. Akár mindennap lehetnének ünnepek, mert az bizonyítaná, hogy gazdag az ország. 06-90-230-723 4. Budapesten megszoktuk az ünnepségek pompáit, de felesleges minden településen ugyanazt csinálni. Adják a pénzt inkább segélyekre, vagy költsék a település fejlesztésére. 06-90-230-724 A hívás dija 120 forint+áfa percenként, plusz - ahol a szolgáltató azt felszámolja - a kapcsolási díj A SZAVAZÁS EREDMÉNYÉT JÖVŐ KEDDEN OLVASHATJÁK. Hírek NEM SÉRTETT. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) verseny- tanács megszüntette az eljárást a Diákhitel Központ (DHK) Rt. ellen, mivel arra a következte­tésre jutott, hogy a társaság nem tanúsított versenytörvény­be ütköző piaci magatartást. A GVH 2001 novemberében annak gyanújával indított eljá­rást a DHK ellen, hogy a diák­hitel kizárólag a Postabanknál nyitott bankszámlára történő át­utalása kimeríti a gazdasági erő­fölénnyel való visszaélést, mti KORMÁNYBIZTOS. Az Álla mi Népegészségügyi és Tiszti- orvosi Szolgálattól kormány­zati hatáskörbe került nép­egészségügyi program tovább­vitele. A kabinet meghatalma­zottjaként Győrfi István irá­nyítja az „Egészség évtizede” program kidolgozását és vég­rehajtását. EUROPRESS LAKÁS. Az év végéig elkészül a Nemzeti Lakásprogram, ame­lyet a tervek szerint a jövő év első negyedében társadalmi vitára bocsátanak, és a kor­mány előreláthatólag 2003 májusában hoz döntést róla. A programmal szeretnék elérni és tartani a lakásépítési mini­mumot, amely évente 40 ezer új lakást jelent, mti TERV. Megmaradási és nem­zetépítő stratégiát dolgoz ki a Magyar Reformátusok Világ- szövetsége. Ezt Tőkés László, a szervezet elnöke jelentette be. A püspök szerint az őszi hely- hatósági választáson hangsúlyt kell helyezni az erkölcsi meg­mérettetésre, az átvilágításra, igazság nélkül ugyanis - mint mondta - nincs megbékélés, mti ÖRÖKBEFOGADÁS. 2003. ja nuár 1-jétől költségeik elszámo­lására hivatalosan is pénzt kér­hetnek azok az alapítványok, amelyek gyermekek örökbe­fogadásában segédkeznek. A mindenkori öregségi nyugdíj háromszorosáig terjedhet az el­számolt díj. EUROPRESS DUNA. Amennyiben Prandler Árpádot bízza meg a kormány azzal, hogy képviselje Ma­gyarországot a bősi ügyben Hága előtt, azt a Duna Kör a zöldmozgalom arculcsapása- ként értékeli. Hangsúlyozzák: Prandler Árpád 1997-ben or­szág-világ előtt kifejtette, hogy a bírósági döntés ellenére miként lehet mégis gátat épí­teni a Dunakanyarban. A Du­na Kör elvárja Medgyessy Péter miniszterelnöktől, hogy az általa a választási kam­pányban aláírt 12 pontos zöld­vállalással összhangban kép­viselje a Duna ügyét, mti KASTÉLY. Gémesi György (MDF), Gödöllő polgármestere szerint - az önkormányzati vá­lasztás előszeleként - politikai indíttatások állhatnak a gödöl­lői Grassalkovich-kastély veze­tése elleni támadás hátterében. Szerinte olyan lejáratási kísér­letről van szó, amelyre a kas­tély előző vezetése által a Kör­nyezetvédelmi Alaptól felújítá­sokra jogtalanul felvett 300 millió forint visszafizetési nehézségei apropóján került sor. Szerinte az állam, zsaro­lásként, az összeg kifizetését akkor vállalná át, ha a kastélyt üzemeltető kht. vezetése le­mondana. MTI KONCERT. Az immunhiányos gyermekek gyógyítási körülmé­nyeinek javítására jótékonysági koncertet rendez augusztus 17- én Debrecenben az Immun­hiányos Gyermekekért Alapít­vány. A jótékonysági koncerten a budapesti 100 tagú Cigány- zenekar játszik Debrecen fő­terén. Az est fővédnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök, mti i ) t Elbontják a nagyszínpadot, a Sziget-fesztivál központját

Next

/
Thumbnails
Contents