Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)

2002-08-01 / 178. szám

2002. Augusztus 1., csütörtök 9. OLDAL S P 0 R T Faldum éremért lapátol Pénteken kezdődik Zágrábban az ifi és U23-as Eb Kajak-kenu Péntektől vasárnapig Zágráb­ban rendezik a síkvízi ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot. A hatvankét fős magyar csapat­ban egy tolnai kajakos, Faldum Bereniké is helyet kapott. A még mindig csak ti­zenhét esztendős kaja­kos mindkét szolnoki válogatón remekelt: mind a júniusi, mind a júliusi versenyen nagy fölénnyel nyerte az 500, és 1000 méteres számot, így biztosan kvalifikálva magát a kontinensvia­dalra. Faldum Bereniké immár hete­dik éve a Tolnatext KKSC verseny­zője. A gyermek, kölyök és serdülő viadalokon minden lehetséges rí­met begyűjtő ifjú hölgy legjobb eredményét 2001-ben, az angliai Stocktonban rendezett maraton vi­lágbajnokságon érte el, ahol az ifjú­ságiak mezőnyében a dobogó har­madik fokára állhatott fel. Bár a síkvízi Eb-n való részvétele sokak számára meglepetés, edzője, Barina József nem titkolja: számított tanít­ványa kiugró eredményére.- A maratoni számok mellett Bereniké külön készült az ifjúsá­gi Eb-re is, s eredményei alapján kétség sem fért hozzá: jogosan került be a kontinensviadalra utazó magyar csapatba - mondta a Tolnatext mestere, aki klub­edzői minősítése mellet a váloga­tott nő szakágvezetőjeként is je­len lesz Zágrábban. A viadalon mind az ifjúsági, mind a 23 éven aluli korosztály­ban komoly mezőny várható, az előzetes információk szerint 35 ország sportolói szállnak vízre, hogy az ötszáz és ezer méteres távokon döntsenek az érmek, és a helyezések sorsáról. Barina mester szerint tanítvá­nya jó esélyekkel pályázik egy előkelő eredményre, mely akár éremszerzést is je­lenthet számára.- Bereniké kitűnő for­mában van, s ha hasonló­an produkál, mint tette azt a két válogatón, senki sem taszíthatja le a dobogóról - teszi hozzá a tolnai tréner. - Legnagyobb ellenfelének egy német hölgy ígérkezik, aki az utóbbi időszakban több rangos versenyt nyert meg, ráadásul ta­valy Brazíliában ifjúsági világbaj­noki címet szerzett. Amennyiben Faldum Bereniké éremmel zárja a kontinensbaj­nokságot, az 1985-ben Rómában 500 m-en világbajnoki ezüstöt szerző Nagyváradi Tibor után a második tolnai sportoló lehet, aki kiugró eredménnyel tér haza síkvízi világversenyről. Az Európa-bajnokság pénte­ken az elő- és középfutamokkal kezdődik, szombaton az 1000, míg vasárnap az 500 méteres döntőkre kerül sor. Míg Faldum Bereniké Zágráb­ban küzd a magyar színekért, a Tolnatext KKSC versenyzői Barináné Ritt Gabriella irányítá­sával a hétvégén Velencén száll­nak vízre a gyermek, kölyök, ser­dülő és masters korosztály szá­mára kiírt országos bajnokságon. _____________________________________IRÓHAII Zsaruk a paksi homokon Strandfoci Csütörtöktől szombatig Pak­son, az ürgemezei strandon rendezik a VII. Atomzsaru or­szágos rendőr strandfoci ván­dorkupa döntőjét. A július elején kezdődött előcsatá- rozások utolsó fordulóját Pakson rendezték július 26-27-én, ahol el­dőlt, hogy mely csapatok vehetnek részt a fináléban. Tolna megyét négy együttes: a Bonyhádi RK, a Paksi RK, a Szekszárdi RK, és a Ne­utron Bevetési Osztály képviseli. A szervezők a csapatokat négy öt fős csoportba sorolják: a négy kiemelt, a címvédő Budapest XIX-XX. kér Rendőrkapitányság, a Paksi RK, a Tatabányai RK, és a Neutron gár­dái lesznek. Az öt fős csoportokból négy együttes lép tovább, majd az állva maradt 16 gárda egyenes ki­eséses rendszerben folytatja a csa­tározásokat. A döntőt várhatóan szombaton 15 órakor játsszák. A döntőbe jutott együttesek: Vízirendészet, Pécsi RK, Budapest XIII. kér RK, Szegedi RK, Keszthe­lyi RK, Várpalotai RK, Paksi RK, Tatabányai RK, Dorogi RK, Bajai RK, Jászberényi RK, Bonyhádi RK, Győri RK, Szekszárdi RK, Neutron Bevetési Osztály, Budapest XIX- XX. kér RK, Fejér megyei RK, Ta­polcai RK, Soroksári RK, Gyulai RK. ■ Kosárlabda A legnagyobb problémát nem maga a sorsolás okozta a magyarok számára, hanem annak előzménye: az, hogy az északi konferenci­ába kerültünk. Ezzel ugyanis pont fordítva sült el a FIBA azon szándéka, hogy a nem­zetközi kupák regionálissá tételével csök­kentse a csapatok utazási költségeit. Az élre a Saporta-kupa utódának tekint­hető Európai Bajnokok Kupája kívánkozik, ahol egy együttes képviseli színeinket, az A-csoport legutóbbi győztese, az Atomerő­mű SE. Nos, a paksiaknak alaposan kiju­tott a jóból: a D-csoportba kerülve meg­kapták a konünensszerte jól ismert litván Lietuvos Rytas Vilniust, az orosz Himkit (Fodor Péter együttese a tavalyi Koracs Ku­pa sorozatban kettős győzelemmel „lépett túl” a moszkvai alakulaton - A szerk.), va­lamint a lengyel Polonia Warbud Warsawa, az ukrán BC Kijev és az ugyan­csak jónevű észt Kalev Tallinn együttesét. Csupa erős gárda, innen aztán nem lesz könnyű továbbjutni, de még ennél is na­gyobb méreg, hogy milyen sokat kell majd utazniuk Sitkuéknak. Gyakorlatilag mind az öt idegenbeli meccs repülős túrának tű­nik, márpedig ennek horribilis költségei lesznek, ami csak veszteséget termelhet az egyesület kasszájába, mivel a hazai talál­kozók jegybevételei aligha fedezik a sok száz kilométeres északkeleti túrákat.- Bár technikailag a sorsolást követően még lett volna mód visszalépni a sorozat­tól, mi azzal a szándékkal neveztünk, hogy indulunk is - kezdi Tóth János a szakosztály elnöke. - Két aspektusból, anyagi és szakmai szempontokból közelí­tettük meg a vilniusi sorsoláson történte­ket, melyen csapatunkat litván légiósunk, Vaidas Jurgilas képviselt. Erős csoportba kerül­tünk, annyi bizonyos, melyből a litván bajnok Dombóváron elkezdték Hétfő délután Déri Csaba edző irányításával megkezdte a fel­készülést a Dombóvári VMSE férfi csapata a szeptember 28- án induló bajnokságra. A legutóbb az NB I A-esoportjának nyolcadik helyén végzett gárdából Trupp Roland és Vojvoda György szolgálataira a szakosztály vezetői a továbbiakban nem tartanak igényt, az amerikai Sean Rileynak és a bosnyák Fedja Jovanovicsnak lejárt a szerződése, az ugyancsak ame­rikai Patrick Lee pedig időközben a Debreceni Vadkakasokhoz távozott. A csapathoz eddig csupán a center­poszton használható Csaplár-Nagy Arnold érkezett a cívis vá­rosból. A klub irányítói a hazai és a külföldi „piacon" alaposan körülnéznek a következő hetekben, ugyanis a csapat meg­erősítése érdekében még egy középjátékost, valamint két bedobót kívánnak igazolni. Davis (a labdával), és az Atomerőmű SE az elmúlt kiíráshoz hasonló­an idén is összemérheti erejét a Khimki Moszkva együttesével Mai sportműsor Labdarúgás: Felkészülési mér­kőzés: Dombóvári FC-Rutin- Dunaszentgyörgy 18. Strandfoci: VII. Atomzsaru- kupa a paksi ürgemezei stran­don, 9-16. ■ Kömlődi négyes Labdarúgás Felkészülési mérkőzés: Paksi SE ifi-Dunakömlőd 0-4 (0-1). Paks, 50 néző. V: Rácz Z. Dunakömlőd: Bérdi (Vesza)- Lisztmájer, Kovács D., Taba, Tóth R.- Frast, Fritz, Kovács Z., Búzás- Orova (Kajári), Pesti (Varnyú). Játékos-edző: Kola- rics Zsolt. G: Varnyú 2, Pesti, Kajári. ___________________■ Ér emgyűjtő fiatalok Tájfutás Tizenhetedik alkalommal ren­dezte meg a Nyíregyházi RK a Bereg-kupa nemzetközi rádiós tájfutó versenyt. A sportág leg­színvonalasabb versenyén a ma­gyar egyesületek mellett ukrán, orosz és cseh csapatok képvisel­tették magukat. A viadalon bo­zótos, sűrű aljnövényzetű, de sík tereppel kellett megbirkózni; uk a résztvevőknek. A Szekszár­di RK öt fővel képviseltette ma­gát, s ezúttal a fiatalabbak jeles­kedtek az éremgyűjtésben. A szekszárdiak eredményei: N-15: 1. Weisz Andrea. F-15: 1. Győri Balázs, 3. Weisz András. N-19: 5. Weisz Csilla. F-19: 8. Győri József.__________ ■ Bo zóky az UEFA-ban Labdarúgás Jelentős sportdiplomáciai sikert könyvelhet el a Magyar Labda­rúgó Szövetség: Bozóky Imre el­nököt ugyanis beválasztották az UEFA fellebbviteli bizottságába. Ez a testület foglalkozik azokkal az ügyekkel, amelyek jogorvos­lás céljából a - Berzi Sándor sze­mélyében szintén magyar taggal dolgozó - fegyelmi bizottság döntése után másodszor is az UEFA elé kerülnek. Bozóky Im­re nagy megtiszteltetésnek tartja beválasztását, mint mondta: az európai szövetség ezzel egyben a magyar szövetség munkáját is elismeri. ■ Péntektől Tamási a bringások fellegvára Arató, Steig és Kvachuk is nyeregbe pattan a XIV. Nemzetközi Kerékpáros Napokon Augusztus 2-től négy napon át Tamásiba költözik a honi bringás-elit. A Koppány-menti városban Immár tizenn­egyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Kerékpáros Napokat, melyre idén igazán nívós mezőnyt várnak. Kerékpársport Bodrogi László, Steig Csa­ba, Arató Dávid, Rothmer Balázs. Az elmúlt 14 év alatt nem akadt olyan ke­rékpáros Magyarországon, aki ne indult volna a ma már Tamási Nemzetközi Kerékpáros Napoknak keresztelt rendezvényen. A Magyar Kerék­páros Szövetség tizenhárom évvel ezelőtt ítélte oda először a Tolna megyei kisvárosnak az utánpótlás országúti bajnokság rendezési jo­gát. Az első évben öt férfi és egy női korcsoport számára tartottak futamokat Tamásiban. Akkor még senki nem gondolta, hogy élete első ifjúsági férfi országúti bajnoki címét nyerő szekszárdi Steig Csaba micsoda karrier előtt áll. Elég csak az 1992-es barcelo­nai olimpiára, vagy az öt felnőtt országúti bajnoki címre gondolni. Az elmúlt évtized elején ismét egy ma már jól csengő név, Arató Dávid tette le névjegyét a Kop­pány patak partján. Akkor a kez­dők között négy má­sodperces előnnyel lett hosszú távú baj­nok, most pedig már kétszeres FIAT Ge- menci Nagydíj össze­tett győztesnek vall­hatja magát. Az idei Tour de France egyet­len - a profi körverseny történeté­nek első - magyar kerekese, Bod­rogi László még ifiként Kisdorogon (1993) állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Nyolcvankilenc óta csak há­rom olyan év (1994, 1995, 1996) akadt a verseny történetében, amikor Tamási nem kapta meg valamely országúti bajnokság rendezési jogát. Szerencsére a Koppány SE vezetői újítani tud­tak, többnapossá tették a viadalt. Nem volt hiába való a szervezők munkája, hiszen abban az évben a férfi serdülők versenyét az a Rothmer Balázs nyerte, aki idén némi meglepetésre a 95. felnőtt országúti bajnokságon is diadal­maskodott, így Tamásiban ő in­dulhat a nemzeti színű bajnoki trikóban. Hat év­vel ezelőtt első alkalom­mal rendeztek utánpótlás pályabajnokságot Tamási­ban, az ifjúságiak kivételé­vel a többi három korosz­tály továbbra is az ország második kerékpáros pályá­ján versenyez. Eddig ha­zánkkal együtt hat ország kereke­sei vettek részt a Tolna és Somogy megye területén zajló küzdelem­ben. A „lista” olasz, német, cseh, szlovák és jugoszláviai kerekesek után idén ukrán és román bringá- sokkal bővül. A honi elitklubok - P-Nívó Betonexpressz FTC, Mapei Kanizsa KK, Postás SE - mellett elküldte nevezését a há­romszoros Európa-bajnok, olim­piai ötödik helyezett Szabolcsi Szilvia, a Fiat Gemenci Nagydíj címvédője, Arató Dávid, de jelez­te érkezését a Gemenci Nagydíjon is nyeregbe szálló, tavalyi ifjúsági országúti világbajnok ukrán Oleksandr Kvachuk is. A viadal pénteken 17 órakor rajtol a prológgal, a Café Relax- kupáért kiírt egyenkénti indítású hegyi időfutam-versennyel. Az elit, valamint az U17-es és U19-es bringások 750, a többiek 400 mé­tert tekernek. Szom­baton 9 órakor a Dám Hotel elől rajtol a Pé­csi Postaigazgatóság Nagydíja, a Magyar Köztársaság utánpót­lás országúti bajnok­sága. A legkisebbek 10.8, az ifik 111.9 km- t teljesítenek, a fel­nőtt mezőnyre pedig 160 km megtétele vár. Szombat este 18 órától újabb - igaz az előzőnél jó­val rövidebb - „próba” vár a kere­kesekre: az Energy Caffé Nagydí­jáért a Tamási Penny Market és Bokréta ABC parkolójában kije­lölt 490 m-es távon állórajtos sprintversenyt tartanak. Az or­szágúti viadal vasárnap délelőtt a Massive Hungária Nagydíjáért rendezett kritérium versennyel zárul: a városközpontban kijelölt 1200 méteres pályán a legkiseb­bek két kört teljesítenek, míg a felnőttekre 24 kör (28.8 km) - benne 12 részhajrá - megtétele vár. A Tamási Nemzetközi Kerék­páros Napok vasárnap 18 órakor a kerékpáros pályára költözik, ahol U13-as és U15-ÖS olimpiai csapat- versenyt, míg hétfőn 9 órától az egyéni pályaversenyeket rende­zik. ■ Németh megvédte címét Arany nélkül maradt az újdonsült csúcstartó Atlétika Az elmúlt hétvégén Debrecen adott otthont a 107. országos bajnokság küzdelmeinek, melyen az AC Szekszárd spor­tolói is éremeséllyel álltak rajthoz. A 3000 m-es akadályfutás mező­nye zuhogó esőben indult. A start után a fehérvári Tímár állt az élre, és Németh Mátéval együtt körről-körre növelték elő­nyüket. Hatszáz méterrel a cél előtt Németh ritmust váltott, és mintegy 10 másodperces előny­nyel magabiztosan védte meg bajnoki címét. Női 1500 méteren Kroneraff Ágnes révén egy érté­kes ötödik hely jutott a szekszár­diaknak. A férfiak hasonló távján 17 fős mezőny - köztük az 1500- as csúcstartó, olimpikon Tölgyesi Balázs, és az ötezer méter újdon­sült csúcstartója, a szekszárdi Csillag Balázs - rajtolt. A start után a futók kocogósra vették a tempót, mindenki a hajrájában bízott. Az utolsó 300 métert Csil­lag száguldottá végig a leggyor­sabban - mintegy 38 mp alatt - és biztosan győzött neves vetélytár- sai előtt. A csattanó azonban csak ezután következett: elrajtolt a gyengébb futam, melyben a másod- és harmadosztályú futók - ismerve az előző futam ered­ményét - űzték, hajtották egy­mást, így a győztes jobb idővel ért célba, mint Csillag. (A szabá­lyok szerint a gyengébb eredmé­nyekkel rendelkezők futamának kellett volna előbb rajtolnia!) A második versenynapon, női nyolcszáz méteren Kroneraff kel­lemes meglepetésre bronzérmet szerzett. A férfiak 800 méteres mezőnyében a teljes magyar él­gárda képviseltette magát. Csillag Balázs - hogy a müncheni konti­nensviadal előtt gyorsaságát fej­lessze - szintén a kétkörös ver­senyt választotta, és majdnem meglepetést okozott! Csak takti­kai hiányosságának köszönhette, hogy egyetlen századdal a máso­dik helyre szorult. A szekszárdiak eredményei: Férfiak, 800 m: 2. Csillag Balázs 1:52,77, ...Tóth Szilárd 1:58.64. 1500 m: 2. Csillag 3:58.17, ...11. Tóth 4:02.68, ...Karádi Szabolcs 4:10.14. 3000 m akadály, baj­nok: Németh Máté (edzője: Né­meth Gyula) 8:56.0. 5000 m: 12. Kovács Krisztián 15:11.58, ...Karádi 15:43.70. Nők, 800 m: 3. Kroneraff Ágnes 2:11.96. 1500 m: 5. Kroneraff 4:30.77. ■ 1 > Északkeleti „túrán” az ASE Litván, orosz, ukrán, észt és lengyel ellenfél vár a paksiakra Kedden a litvániai Vilniusban elkészítették a nemzetközi szövetség (FIBA) illetékesei a magyar csapatokat érintő észa­ki konferenciához tartozó kupák csoportbeosztását. A ma­gyar csapatokat, így az Európai Bajnokok Kupájában induló Atomerőmű SE gárdáját nem fogadta kegyébe Fortuna. egyértelműen kiemelkedik. A többi gárda velünk közel azo­nos erőt képvisel, ezek egyike sem verhetetlen együttes.- Az utazás ugyan jelentős nagy anyagi terheket ró a klub­ra, ám annyi pozitívuma azért van az északi uta­zásoknak, hogy a célállomások repülővel megkö- zelíthetőek, miután valamennyi ellenfelünk fő­városi csapat. Gyors számolás után az idei költsé­gek körülbelül megegyeznek majd a tavalyi Koracs-kupa csoportmérkőzé­sek felemésztette összeggel - nyilatkozta Tóth János. Aztán ha netán valahogy si­kerülne megszerezni a csoport első helyét - merthogy csak az élen végző jut biztosan tovább, már a második esetében sem garantált, hogy érintett lesz a későbbi küzdelmekben -, jöhet­nek az újabb távoli kalandtúrák, az eddigiekből kiindulva nyil­ván az öreg földrész legtávolab­bi sarkaiba. A paksiak első cso­portmérkőzést - a sorsolás sze­rint - október elsején, kedden a litván bajnok Lietuvos Rytas Vilnius otthonában játsszák. ■

Next

/
Thumbnails
Contents