Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)

2002-08-29 / 201. szám

iliSH Augusztus 29., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Szobor és közönség Nem tudom, készült-e felmérés arról, hogy az egyes települése­ken mennyi az egy főre jutó szobrok aránya, s ebben az elképzelt mezőnyben a megyeszékhely a lista élén, közepén, vagy végén fog­lalna helyet. Szekszárdon, legalább is a város központi részén sok köztéri szobor áll és úgy gondolom, abban egyetérthetünk, hogy ez nagyon jó. A szobrok többsége az elmúlt 50 esztendőben került a közterekre, van amelyiket nagyon szeretik az emberek, van ame­lyik közömbös és sajnos van néhány, amelyről dicsérő szó még nem hangzott el a nagyközönség szájából. Márpedig a köztéri szobrok a nagyközönségnek készülnek, s a legkülönfélébb ízlésű embereknek is tetszeniük kell(ene). Vélemé­nyem szerint az a jól sikerült köztéri szobor, amihez nem kell „használati utasítást” adni a szemlélőnek. Itt nem arról van szó, hogy csak a „hagyományos" alkotások lehetnek szépek, hiszen ott van például a Prométheusz-szobor, amely nagyon is modem alko­tás és egyben nagyon népszerű. Az igazi köztéri szoborra az egyik legfrissebb példa az augusztus 20-án avatott Szent István szobor, amelyet méltán tartanak az ország egyik legszebb alkotásának. A mai megosztott világban teljesen egységes fogadtatásban volt része ennek a szobornak, még most, több mint egy héttel az avatás után is megállnak az emberek, nézegetik, leülnek a padra és gyönyör­ködnek benne. S az, hogy a mű közadakozásból, azaz a szekszár­diak pénzéből jött létre, még kedvesebbé teszi a nagyközönség sze­mében. Megkérdeztük Olvasóinkat Ki az ön példaképe? Tényleg sürgős volt a hídfelújítás Még kérdés, kell-e kerülniük az iskolásoknak FOTÓ: BAKÓ JENŐ Jól halad a medinai híd felújítása. Tegnap még nem le­hetett tudni, hogy a lezárt híd miatt a Szedresre járó medinai diákok milyen útvonalon jutnak el a suliba. Medina Már a laikusok számára is látha­tó, hogy valóban sürgős volt a medinai Sió-híd teljes felújítása. A rekonstrukció során lecserélt, régi, vasból készült hídelemek ugyanis nem szakértői szemmel is igen rosszul mutatnak. A hídfelújítás egyébként au­gusztus elején kezdődött, az ob­jektumot e hónap 14-én zárták le. Azóta megtörtént a híd teljes „kicsomagolása”, jelenleg a jövő héten kezdődő (vas)betonozás előkészítése folyik. Az építők jól haladnak, ha ez továbbra is így lesz, az október 6-i átadási határ­időre biztosan elkészül az új híd, a gyalogosforgalom pedig szeptember 20-25. táján megin­dulhat. A hídlezárás ezzel együtt ko­moly problémát okoz, hiszen Medinát jelenleg közúton nem lehet elérni a 63-as út, Szedres felől. (Egy ideiglenes átkelő léte­sítése aránytalanul sokba került volna.) A buszjáratok - igaz, ke­rülővel, de - természetesen köz­lekednek. A Paksra járó dolgo­zók például gyakorlatilag átszál­lás nélkül juthatnak el Szekszár­don keresztül munkahelyükre. Sok környékbeli gazdálkodó úti célja Medina, az ottani gabona­szárító, illetve a szőlők miatt. A Szedresről, Tengelicről érkezők Kölesd irányá­ba tudnak kerülni. Me­dináról Szedresbe gya­logosan a Sió-parton is el lehet jutni. A legnagyobb gondot a Szedresbe járó 26 me­dinai diák utaztatása je­lenti. Szalai László pol­gármester elmondta, hogy az önkormányzat felvette a kapcsolatot a KDT Vízügyi Igazgató­sággal, egy gyalogos ponton híd telepítésével összefüggésben. Ha ez nem bizonyul kivitelez­hetőnek, akkor egy ár- vízvédelmi csónakkal szállítanák a gyerekeket a másik oldalra, ahol várná őket a szedresi busz. Ha egyik megol­dás sem megfelelő, ak­kor marad a Szekszárd érintésével történő kerü­lő a diákok számára is, kb. három héten keresz­tül. A nehézségek ellené­re a polgármester úgy érzi, hogy az érintettek türelmesek és együtt­működnek a gondok megoldásában, amiért köszönetét fejezte ki. -s­A hídelemeket megviselte az idő és a forgalom Fritz János, Paks: Olyan vállalkozó a példaképem, aki komolyan ve­szi a munkát, korrekt az üzleti kapcsolatokban és szereti ha mellet­te mások is boldogulnak, nem használja ki gátlástalanul az alkalma­zottjait. Ugyanakkor legyen vidám, bohém is, ne mindig csak a pénz­szerzés lebegjen a szeme előtt. Klement István, a Paksi SE labdarúgó csapatának edzője: Edzés­tervem címlapján a Bayern München edzője, Ottmar Hitzfeld fotója szerepel, ő az egyik példaképem. A hazai mesterek közül Egervári Sándor az első számú példaképem, őt van szerencsém személyesen is ismerni. Anélkül, hogy szakmai összevetést merészelnék tenni, úgy gondolom személyiségjegyeink igen hasonlítanak. Moldoványi János, Szekszárd: Tinódi Lantos Sebestyén a példa­képem, mert ő volt az első igazi turnézó zenész. Tóth Albert, Szekszárd: Dennis Rodman kosárlabdázó a példaké­pem, nem csak azért, mert én is kosarazok. Ha a magyar labdarúgók hozzáállása is olyan lenne a sporthoz, mint az övé, akkor most mi lennénk a világbajnokok. __________________________________■ Sz avazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu , és SMS üzenetben: 20/454-36-64 ' ..— ....... Sz avazóink 83 százaléka nem, 17 százaléka viszont tart az újabb árhullámtól. MAI KÉRDÉSÜNK: Kellőképpen segíti-e a vállalkozókat a Széchenyi-kártya? Előző kérdésünk: Fél-e az újabb árhullámtól? Csalás, vagy feledékenység? Az eltűnt kopogtató cédulák esete Akár a választási csalás gyanúja is felmerülhetne néhány el­tűnt szárazdi kopogtatócédula esetében. Sokkal nagyobb a valószínűsége azonban annak, hogy az „ügy” szereplői közül valaki egyszerűen feledékeny volt. Szárazd A 82 éves Kardos István minden­esetre úgy érzi, hogy csalással gyanúsították meg őt és nejét. Történt ugyanis, hogy a választá­si ajánlószelvényeket tartalmazó borítékot felbontva abban csak két kopogtatócédulát találtak, többek között a polgármester-je­lölteknek szóló ajánlószelvény sem volt a kopertában. Telefonál­tak a jegyzőnek, aki állítólag bün­tetéssel fenyegette őket arra az esetre, ha esetleg ilyen módon akarnának újabb kopogtatócédu­lákra szert tenni. Kardos István mindehhez hoz­zátette: egyrészt korábban még soha semmilyen iratuk nem tűnt el, másrészt neki aztán édes mindegy, hogy ki lesz a polgár- mester Szárazdon. A jegyző és a kézbesítő Kardoséinál tett látogatása és az inkriminált borítékok tartalmá­nak alaposabb vizsgálata után az­tán kiderült, hogy a kérdéses ko­pertában polgármesteri ajánló­szelvény nem is lehetett, mivel az még a tavaszi országgyűlési vá­lasztások kopogtató céduláit tar­talmazta. Várkonyi Henrik pol­gármester és Péter András jegyző szerint kizárt, hogy a tavaszi par­lamenti és a mostani helyhatósá­gi választások ajánlószelvényei összekeveredhettek volna. Ha vi­szont ez így van, akkor a kérdé­ses borítékokat még tavasszal kapták meg Kardosék, és csak most bontották fel. Ebben az eset­ben pedig vagy nem kézbesítet­ték számukra az októberi válasz­tások ajánlószelvényeit, vagy igen, de Kardosék nem találják. A jegyző egyébként sem csalás szándékát, sem rosszindulatot nem feltételez az idős házaspár­ról, viszont megjegyezte, hogy éppen Kardos István említett elő­ször választási csalást, amikor te­lefonon reklamált a kopogtatócé­dulák miatt. Mint Péter András el­mondta, valóban szólt a büntetés lehetőségéről abban az esetben, ha most pótolnák a hiányzó ko­pogtatócédulákat, ám időközben előkerülnének az eredetiek is, és figyelmetlenül mindegyik kopog­tatószelvényt felhasználnák. Ez ugyanis nyilván szabálytalan, az ilyen módon javasolt jelöltek ajánlásait pedig törölnék. A polgármester szintén nem gondolja, hogy bárki is csalni akart volna a szelvényekkel. Ugyanakkor szerinte az sem való­színű, hogy Kardosék nem kap­ták meg a cédulákat. Ezen ügy „kirobbanása” után egyébként két másik szárazdi idős ember is jelezte a polgármes­teri hivatalnak, hogy ők is az or­szággyűlési választások kopogta­tócéduláit kapták meg. Másnap reggel azonban újból telefonáltak a községházára: mégiscsak meg­vannak az önkormányzati vokso- lás ajánlószelvényei. ________-es­Vá lasztási szövetség Bátaszék A Bátaszék Városért Választási Szövetség a napokban nyilvá­nosságra hozta az általuk támo­gatott polgármester és önkor­mányzati képviselőjelöltek név­sorát. A Bátaszék Városért Vá­lasztási Szövetség polgármester­jelöltje Bognár Jenő, képviselő- jelöltjeik: dr. Bonnyai József, Farkas Lajos, Halasiné Bitner Gi­zella, Kemény Lajos, Makai Ádám, Nagy Ferenc, Rigler Gyu­la, dr. Somosi Szabolcs, Tarjányi Pál, Topor István, Werner Mi- hály és Zeyer Imre. m.i. Óvodafelújítás Jó ütemben halad a szakcsi óvo­da épületének felújítása. Az új csapadékvíz-csatornát már fel­szerelték a bádogosok és a szak­emberek a nagyterem álmeny- nyezetét is elkészítették. Jelenleg a tetőt javítják és tisztítják, hama­rosan pedig az egyik külső fal va­kolásához is hozzáfognak. A há­rommillió forintba kerülő re­konstrukcióhoz a Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács pályáza­tán 2,1 millió forint támogatást nyert a falu önkormányzata. ■ Az árvízi fertő ellen Felmérték az érintett objektumokat A polgári védelem és az ÁNTSZ szakemberei tegnap mérték fel azokat a dunai árvíz által érintett objektumokat, terüle­teket, amelyeket fertőtleníteni szükséges. Tolna megye Nincs járványveszély a megyében - közölte lapunkkal dr. Brázay László, megyei tisztifőorvos. A fer­tőtlenítést ettől függetlenül - az ár­víz által lerakott hulladék eltakarí­tását követően - el kell végezni. Ez a munka az árvíz levonulásának sorrendjében történik, ennek meg­felelően Tolna megyében elsőként Dunaföldváron, Bölcskén, Mado- csán és Pakson történt meg a szennyezett területek, ingatlanok, kutak, emésztők felmérése. A köz­területek fertőtlenítése az önkor­mányzatok, a személyi tulajdonú épületeké a lakosság feladata. A szakmai felügyeletet az ÁNTSZ látja el, a munkában közremű­ködik a polgári védelem, de szükség esetén az önkormány­zatok és egyéb szervek is segít­hetnek. A fertőtlenítő szereket (hipó, klórmész, a belső terek­ben neomagnol) központilag biztosítják. Mint azt Bencze Atti­la, a dunaföldvári polgári védel­mi iroda vezetője elmondta, az ingatlantulajdonosok mintegy fele már túl van a vegyszerezé­sen, néhány helyen, ahol ez nem volt megfelelő, a tisztiorvos javas­latára kiegészítő fertőtlenítést kell végezni. A kutakat a vegyszerezés előtt és után ki kell szivattyúzni, Valószínűleg itt is fertőtleníteni kell majd mintavétel után lehet ismét használatba venni őket. Hogy pon­tosan mennyi objektumot érint a munka, azt mára tudják megmon­dani a szakemberek. -es­Jubilál a megyei könyvtár Szekszárd Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár megalakulásának 50. évforduló­ját születésnapi programsorozat­tal ünnepli. Szeptember 4-én, szerdán, 14 órakor a Művészetek Házában jubileumi ünnepség kezdődik, amelyen többek között a könyvtár jövőjéről és névadójá­ról hallhatnak a résztvevők, majd az oklevelek és kitüntetések át­adása után a Szekszárdi Kamara­zenekai hangversenye zárja a programot. Október 5-én a me­gyei könyvtárban és a Gyermek- könyvtárban számos érdekes és változatos rendezvény várja a kö­zönséget. Fellép Fábián Éva és a Tücsök klub, lesz előadás, medi­táció és vigalom, a gyerekeknek szóló kínálatban pedig aszfaltra­jzverseny, kézműves foglalkozá- sok és diavetítés is szerepel. __■ Széchenyi-k ártya iroda Előzetesen 165-en regisztráltatták magukat Szekszárd A megyei kereskedelmi és iparkamara tegnap délelőtt ünnepélyesen megnyitotta Széchenyi-kártya irodáját. Az ünnepélyes megnyitóra a me­gye országgyűlési képviselőit és Szekszárd polgármesterét is meg­hívták, de itt volt Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparka­mara főtitkára is. Fischer Sándor, a megyei kamara elnöke elmondta, nagy az érdeklődés a Széchenyi- kártya iránt. Eddig 165-en előzete­sen már bejelentkeztek, de telefo­non naponta is érdeklődtek a vál­lalkozók. Augusztus 28-tól végre igényelni lehet a kártyát, melynek menete a következő: a kamarához való bejelentkezést követően be­hívják az érdeklődőt és a megfele­lő nyomtatványokat segítenek ki­tölteni. Három bank bonyolítja le a hitelezést, az ügyfél választhat kö­zülük. A Széchenyi-kártyával ne­gyedévente 500 ezer vagy 1 millió forintot lehet felvenni, a kamat éves szinten 9,4 százalék. A fu­tamidő egy év, mely meghosszab­bítható. A hitel törlesztése és az időarányos kamat megfizetése ne­gyedévenként esedékes, ilyenkor a felvett hitel 50 százalékát kell megfizetni, illetve az adott idő­szakra vonatkozó kamatot. Felté­tel: legalább egy éve működő vál­lalkozás, kamarai vagy VOSZ (Vál­lalkozók Országos Szövetsége) tagság. A szekszárdi Széchenyi irodá­ban arra számítanak, hogy az ér­deklődés olyan nagy lesz, hogy havonta legkevesebb 50 kártyát tudnak majd kiadni. ________all i i

Next

/
Thumbnails
Contents