Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)

2002-08-19 / 193. szám

20. OLDAL ERRŐL - ARRÓL 2002. Augusztus 19., hétfő ■ A prostitúció ellen Porto Sant Elpidio közép-olaszor­szági fürdőhelyen a Nagy Testvér módszerével üzent hadat a rend­őrség az utcai prostitúciónak. A nap 24 órájában öt videokamera készít felvételeket azokról az ut­cákról, amelyeken az utcalányok üzleteket kötnek az arra haladó autósokkal. A videokamerákat bekötötték a rendőrségre, ahol feljegyzik az érintettek autóinak rendszámát. Az' autósokat ezt követően beidézik a rendőrségre, ahol pénzbírságot szabnak ki rá­juk azzal a jogi indoklással, hogy vétettek a megállási tilalom ellen. Mivel ez aligha lenne kielégítő fellépés, este tíz órától reggel négy óráig rendőrök tucatjai jár- őröznek az utcákon, hogy meg­szabadítsák a várost a legősibb mesterség művelőitől.- Nem számítunk arra, hogy végleg felszámolhatjuk az utcai prostitúciót, de reméljük, hogy legalább azokban a városnegye­dekben nyugalmat teremtünk, ahol a lakók minden éjjel szem­besülnek ezzel a problémával - jelentette ki Paolo Petrini, a vá­ros polgármestere. A polgármester azt is javasolta, hogy a videokamerákat kapcsol­ják a főtéren felállítandó óriási ve­títővászonra, s így mutassák meg a városlakóknak az utcalányok ügyfeleit. Az ötlet óriási felhábo­rodást váltott ki, de Petrini szerint nem is volt komoly. _________■ Zá róra a „párizsi tengerparton” Az ellenzék is elismerte: jó ötlet volt Négy hét alatt 2 millió 300 ezer párizsi lakos, belföldi és kül­földi turista süttette magát a párizsi Szajna-part pálmafákkal szegélyezett, tengerparti homokkal és kaviccsal felszórt alsó rakpartján. A Quai Georges-Pompidou a Városháza jóvoltából idén először szolgált e különleges nyári lazítás élményével a francia főváros lakóinak és látogatóinak. A belvárosi Szajna-partra vará­zsolt mediterrán hangulatú in­gyenes üdülőlétesítményt vasár­nap este zárták be. A napfürdő­zés kellékeinek lebontása és el­szállítása négy napig tart, augusz­tus 22-étől ismét az autósok ve­szik birtokukba a forgalmas fo­lyóparti közutat. A nevezetes Chatelet térre be­futó Pont au Change híd alatti al­só rakpart 3,8 kilométeres szaka­száról Bertrand Delanoé szocia­lista főpolgármester kezdemé­nyezésére július 21-én tiltották ki az autósforgalomat. A városház kisebbségben lévő jobboldali honatyái eredetileg olcsó, dema­góg akciónak minősítették a ter­vet, és óvtak a közlekedési ká­osztól, amely a főváros szívében haladó rakparti autóút lezárásá­ból származhat. Aggodalmukra rácáfolt az ötlet páratlan népszerűsége. Igaz, az előkészítési szakaszban széles körű tájékoztatást kaptak a pári­zsiak, és a rakparti közlekedést alternatív útvonalakra terelték. Az sem közömbös, hogy a francia nyaralási szokások miatt Párizs július végén gyakorlatilag kiürül, a többnyire gyalogos turisták lét­száma nem tud versenyre kelni a szenvedélyesen autózó párisi ős­lakosokéval. A vadonatúj, bár ideiglenes pá­rizsi „szárazstrand” a szajnai für­dőzés lehetősége nélkül is egy vízparti nyaralás összes nélkü­lözhetetlen díszletét felvonultatta az ingyenes szórakozóhely ven­dégeinek. 150 teherautóval 650 tonna finom homokot és húsz tonna tengeri kavicsot terítettek szét, a vincennes-i erdő botani­kus kertjéből több tucat, faládák­ból ágaskodó egzotikus pálmafát szállítottak a helyszínre, 130 szí­nes napernyővel, 300 nyugágy- gyal, 22 öltöző kabinnal népesí­tették be a benzingőzt kipufogó autók helyét. A napafürdőzők négy, pane­lekből összeállított zöldvendéglő­ben költhették a pénzüket. És költötték is: az első becslések szerint a turisták naponta és fe­jenként átlag 23,5 eurót hagytak az alkalmi kiskocsmákban. S mindezt függetlenül az egyéb­ként igen szeszélyes párizsi nyár éppen aktuális hangulatától. Az első, napos vasárnap 600 ezren próbáltak helyet kikönyökölni maguknak a homokon, borúsabb időben 80-150 ezer nyaraló lepte el a partot, de még az esős napo­kon is 10-12 ezren kerékpároztak vagy görkorcsolyán száguldoztak a sétálók számára szabadon ha­gyott aszfaltcsíkon. A népszórakoztatás a városhá­zának 1,5 millió euróba került. Az eredmények fényében utólag a városház jobboldali képviselői is elismerték Delanoé vállalkozásá­nak átütő sikerét, noha eredetileg nem szavazták meg a rendez­vényre megajánlott költségve­tést. A zárórakor készített értéke­lésben a képviselők többsége egyetértett abban, hogy a polgár- mester programja - „Adjuk vissza Párizst a gyalogosoknak” - foly­tatásra érdemes. Az Hotel de Vilié tervei szerint a jövő nyáron a szemközti, jobboldali parton is berendezik az idei Paris-Plage ikerpárját. __________________ Ilii ------—.....................------------------------„...íímüe-----­FE SZTIVÁLT TARTOTTAK szombaton az indiai kígyóbűvölők a Kalkuttától északra található Kheadoitola nevű városban. A képen látható úriember úgy szereti foglalkozása „tárgyát”, hogy majd' meg­eszi. FOTÓ: ERA KÉTEZER MEZTELEN EMBER szállta meg Espoo finn város szö- kőkútját, hogy lefényképezhesse őket az Amerikából jött Spencer Tunick fotóművész. fotó: epa Hencegő csaló Pórul járt az az amerikai biztosítási csaló, aki egy rá­dióműsorban hencegett az­zal, miként sikerült túljár­nia a biztosító eszén. A 31 éves Humberto Perez, aki magát egyszerűen csak Johnnak nevezte, amikor bemutatkozott, a spanyol nyelvű helyi rádió „Életem legnagyobb hazugsá­ga” című műsorában mesélte el, mint hitette el a biztosítóval, hogy kamionját ellopták. Mint mondta, egyik barátja vitte el a járművet előzetes megbeszélé­sük alapján, és a kivitelezés olyan jól sikerült, hogy a biztosí­tó fedezte egy új jármű költsé­geit, és még készpénzben is fi­zetett kártérítést a leleményes Johnnak. A férfi a mesélés hevében az esemény helyét és pontos idejét is megadta. A műsort azonban egy FBI-ügynök is hallgatta, aki­nek gyanús lett a nagy hazug­ság története, és utánajárt a do­lognak. A megadott hely és idő­pont is egyezett a lopott jármű­vek nyilvántartásában - így Perezt hamarosan őrizetbe is vették. Ha beigazolódik az ellene fel­hozott vád, akár öt év börtönre ■ is ítélhetik. A világ legdrágább üveg whiskyjét a londoni Heathrow repülőtér vám­mentes butikjában kínálják csekély 22 ezer fontért, azaz csaknem 8 és fél millió forintért. A borsos áron kí­nált értékes nedű egy üveg Macallan. A hatvanéves italritkasá­________Olvastam - Láttam - Hallottam ________ SZ ERI ÁRPÁD Mit visz a víz? ; Ilyenkor, árvíz idején lehet látni csak igazán, hogy mit is hagyunk i | magunk után, mivel is szennyezzük a környezetet, a természetet. A j kritikus helyeken, például nem messze az épülő szekszárdi Duna- j I hídtól, már mindent körbefont a folyam kiömlő vize. Aki a klasszi- j ] kus zeneműben megénekelt kék Dunát keresi, az bizony nagyot csa- j ; lódik. Az ártéren a felszín sokkal inkább zöld, avagy nehezen meg- \ 1 határozható színű, zavaros áüagpt mutat. Ez önmagában egyáltalán \ \ nem baj, hiszen milyen is lehetne a földet, homokot, növényt magá- \ ' val hurcoló, azt összekeverő sodrás. Idővel ez úgyis lelassul, leülep- j i szik, s annak rendje s módja szerint visszanyeri eredeti Duna színét. ; | A. nagyobbik baj az, hogy az errdíteü anyagokon kívül még mást is j ! visznek a hullámok. Egy-ké csendesebb, tőkés-menti öböl bemélyedés j I kisebb szeméttelep képzeté kelti a véletlenül erre vetődő kirándulóban, j ! Az áradás ugyanis felszínre hozza, s partra veti azt a rengeteg, ember ál- j , tál elhagyott szeméé, amit jótékonyan elrejt az erdő fűje és megannyi1 i bokm. Údítőitcdos műanyag palackok, sörös dobozok, különböző üveg- j i esek ringatóznak sűrű sorokban egymás mellett, bizonyítékaként an- \ j nak, hogy nem lehé elégszer, s elég korán hangsúlyozni a tiszta kömye- . i zé fontosságát, a felelőtlen szeméelés káros mivokát. Most még össze le- ’ hetne kotorni a vízi szeméttelepet, egészen addig, míg ismét vissza nem húzódik az ár-s vele együtt a rengeteg limlom - az erdő mélyére. Humor- Hallottad? Pityut tegnap éjjel megharapta a szomszéd kutyája.- És most hogy van?- Vele nincs különösebb baj. De a kutyának alko­holmérgezése lett! * * * Három hajótörött egy szigeten. Éppen a dadogós van őrségben:- Ha-ha-ha jó... - Erre a töb­biek egyből a vízbe vetik magukat. Ő folytatja:- Ha jó-jó lá-látom c-cápák kö-köröznek... * * * Hazaérkezik a kamionos, és a felesége elébe teszi a vacsorát. A férfi gyanakodva nézi, megszagolja, megkóstolja, dühösen lecsapja az evőeszközt:- Förtelmes! Fogadjunk, hogy nem konzervből csináltad! * * * A rendőr megállítja-a jár­művet, és a vezető kezébe nyomja a szondát:- Fújjon bele!- Eszemben sincs!- Azonnal fújjon bele!- Nem! A rendőr elveszíti türelmét.- Fújjon, mert ha én fújok bele, magának egy életre ugrik a jogosítványa! Ön is benne lehet! Intézmények, vállalkozások, vállalkozók címlistája a Tolnai Népújság 2003. évi KALENDÁRIUMÁBAN a „Fontos címek - Szolgáltatás” - oldalon Ehhez ki kell töltenie az alábbi szelvényt, s a postán feladott 2.500 Ft feladóvevénnyel együtt szíveskedjen címünkre 2002. augusztus 25-ig visszaküldeni: ASM Kft. Tolna Megyei Irodája, 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. X.......................................................................................................................................... Név: ........................................................................................................................... Tevékenységi kör: ........................................................................................................................... Cím: ........................................................................................................................... Telefon és fax szám:........................................................................................................................... A Kalendáriumot előfizetőink ajándékba kapják. MEGRENDELŐ Alulírott.............................................................................................................................. . ..........................................................................................................................a latti lakos megrendelem a Tolnai Népújság Almanach 2002 kiadványt......példányban. A k iadvány ára példányonként 4.990 Ft*, de igényt tartok a kedvezményes előjegyzési árra, mely kötetenként ** A kiadvány árát utánvéttel fizetem Q * plusz csomagolási és kézbesítési költség ** A kiadványt a kiadóban (Szekszárd, Liszt. F. tér 3.) veszem át. U .......................aláírás....................... ** kérjük, szándékát a megfelelő kockába írt X-szel jelezze! Dátum:................................................... A megrendelőt a következő címre küldje: ^Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. > < i A legdrágább whisky got a tizenkét üveget tartalmazó ere­deti láda utolsó darabjaként kínál­ják. Ha vevőre talál, a Macallan megdönti a valaha isregy üveg skót whiskyért fizetett összeg eddigi re­kordját - vélekedik a Edrington Group, az italritkaság tulajdonosai

Next

/
Thumbnails
Contents