Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)
2002-08-19 / 193. szám
2. OLDAL H A Z A I V I LÁGTÜKÖR 2002. Augusztus 19., hétfő A Duna éjszaka Budapestnél tetőzött 20 ezren dolgoznak a gátakon - Válsághelyzet sehol nem alakult ki A kormány vasárnap rendkívüli ülést tartott az árvíz miatt. Medgyessy Péter miniszterelnök a Dunakanyarban tekintette meg a védelmi munkálatokat. Elmarad a 20-ai tűzijáték és a fogadás is. Eddig 3,2 milliárd forintot különítettek el az árral folytatott küzdelemre. A Duna Komárom térségében apadni kezdett, éjszaka a fővároshoz érkezett az árhullám, Tolnában másodfokú készültséget rendeltek el. a Duna magyarországi felső szakaszán. A legtöbb gondot a buzgárok és fakadóvizek okozzák. Készülnek az árvíz fogadására a Budapesttől délre lévő területeken is. Tolna megyében elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget, miután a Duna vízszintje 800 centiméter fölé emelkedett. Rendkívüli kormányülés A kormány az eddigi 500 millió forinton túl további 2,7 milliárd forintot biztosít az árvízvédelmi feladatok finanszírozására - jelentette be Medgyessy Péter a kormánykabinet vasárnapi rendkívüli ülését követő sajtótájékoztatón. - Nem lehet anyagi korlátja annak, hogy a védekezés zavartalanul folyjék - tette hozzá a kormányfő, leszögezve: a védekezés összes költségét a kormány állja. Medgyessy Péter megjegyezte, hogy hamarosan megindul a kárfelmérés, és mint mondta: mindenkinek fedél lesz a feje fölött a tél beálltáig. Elhangzott: a kártérítés elvéiről az érintett tárcák - a belügyi és a pénzügyi - augusztus végére dolgozzák ki az előterjesztést. A kormányfő jelezte: arra törekszenek, hogy teljes vagy majdnem teljes kártérítést kapjanak azok, akiknek a lakóházuk sérült meg, illetve akiknek a lakhatási lehetősége korlátozódott. - Nyilvánvalóan nem ugyanígy kell kezelni azt, ha valaki közismerten hullámtérre építkezett - fűzte hozzá. Medgyessy Péter közölte: kezdeményezéssel fordul a környező országok kormányai felé annak érdekében, hogy átvizsgálják és hosszú távra összehangolják az együttműködést. Szólt arról: szeptember végére készül el az a kormány-előterjesztés, amely az áradás tanulságait tartalmazza majd, valamint felméri a védekezési vonalak hosszú távú kialakítását. A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy egy későbbi, még meg nem határozott időpontra halasztják az augusztus 20-ai fővárosi tűzijátékot, mert mint mondta: nem lenne méltó tűzijátékkal ünnepelni egy olyan helyzetben, amikor ezrek, tízezrek dolgoznak a gátakon. A szintén augusztus 20-ra tervezett szokásos parlamenti fogadást sem tartják meg. - Nincs ok egy ilyen helyzetben a hivalBudapest, Vigadó tér vasárnap délután. A vízszint már tegnap megközelítette az 1965. évi szintet FOTÓK; EUROPRESS/KERÉK ÁGNES Helyzetkép a Római parton kodó magatartásra - szögezte le a miniszterelnök. Nemzetközi egyeztetés Kérdésre válaszolva elmondta: vasárnap állapodik meg a német kancellárral azokról a feltételekről, amelyek alapján az árvíz által veszélyeztetett országok vezetői is bekapcsolódhatnak abba a tanácskozásba, amely az áradások által súlyosan sújtott államok vezetői tartanak. Kitért arra: szeptember közepén, más miniszterDorog és Esztergom között a 111-es út elnökök társaságában lesz alkalma arra, hogy Pozsonyban megossza az árvízzel kapcsolatos tapasztalatait a szlovák kormány vezetőjével. Medgyessy Péter a vasárnap délelőtt tartott árvízi szemléjén tapasztaltakat úgy összegezte: a helyzet nagyon súlyos és nagyon aggasztó. Hozzátette ugyanakkor: arról győződött meg, hogy a szakemberekkel és a résztvevőkkel együtt jó esély van a 100 év óta nem tapasztalt árhullám korlátok között tartására. A miniszterelnök a kormány nevében elismerését fejezte ki a védekezésben részt vevő állampolgároknak és az illetékes szervek munkatársainak. Berlinben este csúcstalálkozót tartott a brüsszeli bizottság elnök, Romano Prodi illetve Németország, Ausztria, Csehország és Szlovákia kormányfője. Prodi ezt megelőzően Joschka Fischer külügyminiszter kíséretében tájékozódott az árvíz sújtotta szászországi területeken. A tanácskozáson nemcsak a segélyakciók összehangolásáról volt szó, hanem arról is, hogyan leFOTÓ; 24 ÓRA/KISS T. JÓZSEF hetne európai együttműködéssel megerősíteni az árvízvédelmet. Csakúgy, mint az öt évvel ezelőtti oderai árvíz idején - Németországban megint szóba került, hogy az iparosítás, a természeti környezetbe történő túlzott emberi beavatkozás, a folyók betonágyba kényszerítése elősegíti és súlyosabbá is teszi az árvizeket. Berlinben egyetértőén idézték Kofi Annan ENSZ-főtitkár e heti nyilatkozatát, amely szerint átfogó környezetvédelmi intézkedésekre van szükség. EUROPRESS-MTI-KRÓNIKA Esztergom - Budapest A Dunán levonuló árhullám vasárnap a Dunakanyar térségében okozta a legtöbb munkát. Esztergomnál vasárnap este tetőzött a folyó 771 centiméteren. Az 1965. évi árvíz idején a legmagasabb vízszint 740 centiméter volt Esztergomnál. A védekezésben csaknem 20 ezren vesznek részt, eddig több mint 1700 embert kellett kitelepíteni. Megfeszített munka folyik az áradás által leginkább fenyegetett településeken, a többi között Vi- segrádon és Vácott. Az árhullám csúcsa estére megközelítette a fővárost, Budapesten 875 centiméteres vízállást várnak. A vízügyi szakemberek szerint a tetőzés akár 12 órán át is tarthat a fővárosban. A Margitszigeten a szombat éjszaka folyó védekezési munka nyomán jelentősen megmagasított gát várja a tetőzést, a Hajógyári-szigetet azonban teljesen elöntötte a víz. Kitartó küzdelem a gátakon Több település küszködik az utcákon, közművekben, csatornákban feltörő vízzel. A dömösi vízbázis - amely Dömöst, Pilis- marótot és Dobogókőt látja el - elszennyeződött, ezért a vezetékes víz ivásra alkalmatlan. A tisztiorvos szerint ez az állapot várhatóan 7-12 napig tart. Pilismaróton a folyamatosan emelkedő víz teljes egészében elöntötte az üdülőterületet, ezért az ÉDÁSZ Rt. megszüntette ott az áramszolgáltatást. Vasárnap délután váratlanul áttörte a nyúlgátat a Duna Kisorosziban, és mintegy tíz ház került közvetlen veszélybe. Újváry Pál, a szentendrei-szigeti település polgármestere elmondta: nem számítottak arra, hogy az emelkedő víz „hátba támadja” a települést, ezért biztosra vették, az idei árvíz sem jelenthet különösebb gondot. Várnái József árvízvédelmi törzsvezető tegnap közölte, hogy jelenleg 20 ezer fő védekezik a gátakon, köztük 3500 vízügyi szakember. Az önkéntesek száma eléri a 13 ezret. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Fő- igazgatóság szóvivője beszámolt arról, hogy szombat éjfélig 1750 embert telepítettek ki, vasárnap 86 főnek kellett elhagynia otthonát, üdülőjét. Eközben apad a víz Magyar-román viszony A magyar kormány eltökélt szándéka a kedvezménytörvény érvényben tartása, végrehajtásának biztosítása - jelentette ki Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal (MÉH) határon túli magyar ügyekért felelős politikai államtitkára. A politikus az erdélyi Székelyszentistvánon elmondta: a magyar fél mindaddig érvényben levőnek tekinti az Orbán-Nastase-féle egyetértési nyilatkozatot, amíg nem születik megoldás a nyitott kérdésekre. Az államtitkár megerősítette: a Medgyessy-kor- mánynak szándékában áll még az idén módosítani a kedvezménytörvényt, méghozzá oly módon, hogy a velencei bizottság ajánlásainak eleget téve zárja le a nyitott kérdéseket, mti A pápa Lengyelországban Az emberekhez ismét el kell juttatni a szeretet és az isteni irgalmasság krisztusi üzenetét - fejtette ki II. János Pál vasárnap a krakkói Blondie parkban celebrált szentmisén, amelynek keretében négy új személyt avatott boldoggá, éppen ennek a gondolatnak a jegyében méltatva érdemeiket. A katolikus egyházfő szentbeszédében ismételten az isteni irgalmasság fogalmára hívta fel a figyelmet, az emberi üdvözülés forrásának és a remény zálogának nevezve azt. Az ember gyakran úgy él, mintha Isten nem is létezne, sőt, önmagát akarja a Teremtő helyébe rakni. Az Istent ki akarja küszöbölni mindennapi életéből, a népek kultúrájából és tudatából - fűzte hozzá II. János Pál, aki szerint az ember emiatt a jövőtől való félelemben él. Hangsúlyozta: az egyháznak az embertársak szeretetéről szóló üzenetet kell közvetítenie, mti A VILÁG HÍREI Szökevény miniszter A Palesztin Nemzeti Pénzalap exelnöke - a Palesztinái Felszabadítási Szervezet volt „pénzügyminisztere” -, aki a múlt héten izraeli segítséggel Londonba menekült, azzal vádolja Jasszer Arafat palesztin elnököt, hogy külföldi adományokból dollármilliókat téríttetett el saját számláira. A 71 éves Dzsavad Goszein lopás gyanújával volt házi őrizetben, majd amikor egy kelet-jeruzsálemi kórházba vitték, izraeli segítséggel Londonba repült, mti Kolumbiai polgárháború Egy hét alatt akár a 150-et is elérte a polgárháború halálos áldozatainak a száma a dél-amerikai országban. A leghevesebb harcok az ország déli felében lévő Caquetá tartományban folytak a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők nevű gerillaszervezet és az ellenük fellépő jobboldali félkatonai fegyveres csoportok között. Az összecsapások központja Santiago de la Selva település, ahonnan ötszáz paraszt menekült el augusztus 9-e óta. mti Hibáztak a pilóták Ukrajnában lezárult a lembergi (lvivi) légi parádén július 27-én történt repülőgép-szerencsétlenség ügyében folytatott vizsgálat. A katasztrófának nyolcvanöt halálos áldozata és több mint kétszáz sérültje volt. A vizsgálati jelentés szerint a szerencsétlenségért a pilótákat és a repülésirányító vezetőket terheli a felelősség. A pilóták akkor hibáztak, amikor rosszul hajtottak végre egy nem előre tervezett manővert a légi bemutatón. A vezetők pedig akkor, amikor nem megfelelően kezelték a pilóták tevékenységét, mti Csuvas tömegbaleset Huszonkét ember vesztette életét, harmincnyolc pedig megsebesült vasárnap reggel az oroszországi Csuvasföldön annak következtében, hogy vízmosásba csúszott és felborult egy menetrend szerint közlekedő autóbusz. A halálos áldozatok között két gyermek is van, a sebesültek közül tizenhat állapota súlyos. Az első szakértői vizsgálatok szerint a balesetet fékhiba okozta, mti Összedőlt házak Prágában Csehországban az apadás ellenére még jelentős területek állnak víz alatt. Prága legnagyobb kárt szenvedett negyedében, Karlínban szombat éjjel újabb többemeletes ház dőlt össze. Víz ugyan már nincs az utcákon, de az épületek átáztak, ezért a hatóságok továbbra is lezárva tartják az egész környéket. Dél- Csehországban a történelmi városközpontokban a házaknak több mint a fele károsodott, mti Erdőtűz Szibériában Oroszország szibériai részén több mint 240 helyen kigyulladt az erdő, a lángok közel 8500 hektáron pusztítottak. A mentési munkálatok segítésére 200 ejtőernyőst vezényeltek a térségbe, hogy helikopterekről és repülőgépekről vessék be őket a leginkább veszélyeztetett területeken. Szakértők a tűzesetek magas számát a rendkívül száraz időjárással, valamint az erdőt járó emberek hanyagságával magyarázzák, mti 1 f 4 ( 'Á