Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)

2002-08-16 / 191. szám

I 2002. Augusztus 16., péntek SP O R T 11. OLDAL A Szilágyi, Liska duó aranya Kerékpár Augusztusban már a második utánpótlás országos bajnok­ságot rendezték a hétvégén: a tamási hosszú távú ob után ezúttal Heves megyében. Andornaktálya és Mezőkövesd között egy nappal korábban még a Tour de Hongrie, a Magyar Kör­verseny időfutamát rendezték, aztán ugyanezen 18 kilométeres szakaszon küzdöttek meg egy­mással a két fős utánpótlás korú csapatok. A serdülő korcsoport­ban magabiztos versenyzéssel szerzett magyar bajnoki címet a Szilágyi Döme, Liska Gergely kettős. Szép sikert értek el a Ta­mási Koppány SE bringásai is: Farkas Viktor és Ringl Ádám bronzérmet vehetett át, míg Szamosfalvi Máté és Amerein Zsolt a negyedik idővel ért célba úgy, hogy Ringl és Amerein még csak haladó korú kerekes. Az if­júságiak futamában a szekszárdi Haiszer Ákos, Kiss Péter páros negyedikként zárt. Tolna megyei eredmények, serdülők: 1. Szilágyi Döme, Liska Gergely (Szekszárdi Sza­badidős KE) 25:17, 3. Farkas Vik­tor, Ringl Ádám 28:13, 4. Szamosfalvi Máté, Amerein Zsolt (mindannyian Koppány SE Ta­mási). Ifjúságiak: 4. Haiszer Ákos, Kiss Péter (Szekszárdi SZKE) 26:36. ■ Ünnepi sportműsor PÉNTEK Kézilabda: Radenska-kupa nem­zetközi női és férfi utánpótlás torna Szekszárdon: palánki sportcsarnok 15.30, Zrínyi utcai iskola 16. SZOMBAT Cselgáncs: Atom-kupa nemzet­közi junior verseny Pakson az ESZI-sportcsarnokban, 10. Kézilabda: Radenska-kupa nemzetközi női és férfi utánpót­lás torna Szekszárdon: városi sportcsarnok 8, palánki sport- csarnok 8, Zrínyi utcai iskola 8, Gyakorló iskola 11. Labdarúgás: NB II, Hummel- csoport: Szekszárdi UFC-Hyun- dai-Sárvár 17. NB III, Dráva-cso- port: Dombóvári FC-Rutin-Le- tenye, Decsi KSE-Zamárdi 17. NB III, Duna-csoport: Rojik-Törek- vés-Paksi SE (Pesti út) 17. Megyei II. osztály: Váralja-Pusztahencse (Biszak G.) 17. Megyei III. osz­tály, Keleti csoport: Báta-Német- kér (Bátaszéken, Palkó). 17. VASÁRNAP Cselgáncs: Atom-kupa nemzet­közi junior verseny Pakson az ESZI-sportcsarnokban, 10. Kézilabda: Radenska-kupa nemzetközi női és férfi utánpót­lás torna Szekszárdon: városi sportcsarnok 8, palánki sport- csarnok 8, Zrínyi utcai iskola 8, Gyakorló iskola 9. Kosárlabda: Nemzetközi női mérkőzés a szekszárdi városi sportcsarnokban: Atomerőmű- KSC Szekszárd-Ausztrál junior válogatott 20. Labdarúgás: NB III, Dráva-csoport: Bony­hád Völgység LC- Szentlőrinc 17. Megyei I. osztály: Nagydo- rog-Dunaszentgyörgy (Molnár L), Bátaszék-Simontornya (György), Dunaföldvár-Bölcske (Vincze), Kéty-Tolna (Haraszin), Tamási-Kakasd (Weitner), Duna- kömlőd-Őcsény (Éreth), Tevel- Kajdacs (Schafer), Ozora-Nagy- mányok (Tóth K.) 17. Megyei II. osztály: Mucsfa- Gerjen (Tamás), Sióagárd-Apar- hant (Horváth G.), Majos-Tenge- J lie (Sajgó), Bogyiszló-Kisdorog (Horváth T.), Döbrököz-Magyar- keszi (Bauer), Hőgyész-Cikó (Al­bert) 17. Megyei III. osztály, Keleti csoport: Szedres-Pálfa (Weisz- mand), Györköny-Szálka (Ig- nácz) 17. Nyugati csoport: Ko- csola-Gyönk, Izmény-Nak, Sza- kály-Iregszemcse, Kurd-Fel- sőnyék, Dalmand- Csikóstőttős- Kaposszekcső 16.30. HÉTFŐ Kézilabda: Radenska-kupa nem­zetközi női és férfi utánpótlás torna Szekszárdon: döntők és helyosztók a városi sportcsar­nokban, 8. Kosárlabda: Nemzetközi női mérkőzés a szekszárdi városi sportcsarnokban: Atomerőmű- KSC Szekszárd-Ausztrál junior válogatott 18. Labdarúgás: Megyei II. osz­tály: Bátaapáti-Madocsa (Her­mész J.) 17. KEDD Labdarúgás: Megyei III. osztály, Keleti csoport: Zomba-Kölesd (Bese), Mórágy-Dunaföldvár (Údor) 17. ____ ■ Au sztrál juniorok Szekszárdon Dombóváron az amerikai Ralph Blalock pótolhatja a távozó Lee-t Ralph Blalock lehet Patrick Lee utóda Az Atomerőmű-KSC Szekszárd NB I-es női gárdája vasárnap 20 órakor és hétfőn 18 órakor a városi sportcsarnokban felkészülési mérkőzésen lép pályára a Magyarországon túrázó ausztrál junior válogatott ellen. Kosárlabda Az atomos gárdához hétfőn csatlakozott a Szolnokról igazolt fiatal Csontos Eszter, aki a junior Európa-bajnokságon szerepelt magyar válogatott kapitánya volt, s a szlovákok elleni találkozón 32 pontot szerzett. A szekszárdiak - akik tegnap tüzetes orvosi vizsgálaton (ter­heléses teszten) vettek részt a Sportkórházban - egyelőre centereik nélkül lépnek pályára, hiszen az atom­osok frissen igazolt három légiós középjátékosa - a pillanatnyilag az ausztrál rájátszásban pattogtató Chika Emeagi, a holland válogatott Marlous Nieuwveen és a jugoszláv nemzeti együttessel a kínai világbajnokságra készülő Jelena Lazic - csak később, legkorábban augusztus végén csatlakozik Király Sándor vezetőedző csapatához. Harangozó László sportköri elnök szerint a próbajáték csak formalitás az új dom­bóvári kiszemelt, Ralph Blalock esetében. A 28 esz­tendős, 189 centis amerikai kosarast bevallottan a Debrecenbe igazolt Patrick Lee pótlására szerződtet­nék. Blalock nagyszerű játékos hírében áll, hosszú évek óta húsz pont körüli átlagteljesítményre képes. A színes bőrű kosaras 1996 óta szerepel Angliában, ahol előbb a Newcastle Eagles, majd a Leicester Riders megbecsült tagja volt, utóbbival a 2000/2001-es idényben bajnokságot nyert. A légióst Németh László angol szövetségi kapitány is dicsérte a dombóváriaknak. Atom-kupa tizenhetedszer Az európai élmezőny is tatamira lép a paksi junior versenyen Szombaton és vasárnap immár tizenhetedik alkalommal ren­dezik meg Pakson az Atom-kupa nemzetközi junior versenyt, melyre idén 24 ország közel 360 dzsúdósa jelezte érkezését. Cselgáncs A hagyományosan nagy mezőnyö­ket „megmozgató”, rangos viadal idén Európa-bajnoki válogató ver­seny is, s nem csak a mieinknek. A szeptemberi koreai világbajnok­ságra közvetlen felkészülési lehe­tőséget biztosító Atom-kupára - és az azt követő egy hetes edzőtábor­ra - az európai élmezőny színe ja­va a Duna-parti városba érkezik. A hét-hét férfi és női súlycsoportban tatamira lépnek többek között a francia, a spanyol, a portugál, a brit, a német, a belga, a finn és a lengyel válogatott tagjai, s a szom­szédos országok - Románia, Ausztria, Jugoszlávia - legjobbjai mellett jelezte érkezését a tunéziai és a ciprusi nemzeti együttes is. Az előnevezésekből kitűnik, hogy idén a női mezőny lesz különösen erős, vagyis a gyengébb nem kép­viselőitől várhatunk látványos, nagy csatákat. Szombaton a legsúlyosabb férfi­ak és a legkönnyebb nők kezdik meg a vetélkedést, mely során a novemberi hollandiai kontinensvi­adalra pályázó valamennyi magyar cselgáncsozó is tiszteletét teszi a szőnyegeken. A Tolna megyei paksi Atomerőmű SE színeiben Nagysolymosi Tibor (81 kg) és Szilágyi Péter (73), valamint Weisz Andrea (63) és Kovács Kitti (52) lép tatamira. A küzdelmek szom­baton és vasárnap is délelőtt 10 órakor kezdődnek az Energetikai Szakképzési Intézet sportcsamo­Az idei Atom-kupán is rangos mezőnyök és nagy küzdelmek várhatóak sportolók közül a 60 kg-os szek­szárdi Szepesi Dávid (KSI-Gemenc JK) félig már a kezében tartja a re­pülőjegyét, s ahhoz, hogy a tikett a zsebébe kerüljön, már egy elődön­tő is elégnek tűnik. A házigazda kában. Az Atom-kupát követő nemzetközi edzőtáborban a csapat világbajnokságra készülő magyar férfi válogatott, illetve a osztrák fel­nőtt nemzeti együttes is „munkába áll”. ■ Tudósítóinkhoz! Értesítjük tisztelt tudósítóinkat, hogy a Tolnai Népújság augusz­tus 20-án, kedden nem jelenik meg, így a hétvégi alacsonyabb megyei osztályú találkozókról lapunk szerdai számában olvas­hatnak. Kérjük tudósítóinkat, hogy a vasárnapi NB-s és me­gyei I. osztályú labdarúgó mér­kőzésekről közvetlenül a talál­kozók lefújása után (a 20 órai lapzárta után érkező tudósításo­kat nem tudjuk leközölni!) ad­ják le részletes tudósításaikat a már jól ismert (74/511-510, 511-518, 511-505) telefonszám­okon, s ugyancsak közöljék a megyei II. osztályú találkozók eredményeit (félidő, végered­mény). A megyei II. és III. osztá­lyú találkozók részletes tudósí­tásait egyébként hétfőn 14-17 óráig várjuk a fenti telefonszám­okon. Segítségüket előre is kö­szönjük __________________■ At omtusa Paks A Paksi Turizmusért Egyesület „kiegészítette” a város által évek óta nagy sikerrel megrendezett Duna-átúszást. A tömegsportos esemény résztvevői idén au­gusztus 19-én vállalkozhatnak a folyó átszelésére, s ezt követően a vállalkozó kedvűek további négy tusában - 2 km futás, 6 km kerékpározás, íjászat és Atom­totó kitöltése - mérethetik meg magukat. Az Atomtusára hétfőn reggel nyolc órától lehet nevezni a Duna Hotel parkolójában, amely egyben kerékpáros depó­ként is szolgál. A futás a Képtár elől rajtol 11.45 óra körül, majd kerékpárra pattanva a verseny­zők - a szervezők öt korcsoport­ban hirdetnek eredményt - Cseresznyéspusztáig tekernek. Ott három lövést kell leadniuk íjjal, végül az erőpróba támoga­tóira vonatkozó kérdéseket tar­talmazó, úgynevezett Atom-to­tót kell kitölteniük. A Paksi Turizmusért Egyesü­let az előnevezők között egy 75, az indulók között pedig egy 130 ezer forint értékű kerékpárt sor­sol ki! Az Atomtusát akkor is megrendezik, ha a Duna magas vízállása miatt az átúszást elha­lasztják. További részletekért hívják Ferenci' Richárdot (20/458-5392), vagy látogassa­nak el a unvw.patur.hü/atom- tusa webeímre. ■ Török Sándor nyerte a Pintér-emléktornát Sakk Befejeződött Tamásiban a XI. Pintér István-emlékverseny. Az A-csoportban a végig vezető Tö­rök Sándor már a 9. forduló előtt bebiztosította végső győzelmét. A második helyen némi megle­petésre Ruppáner végzett, aki hosszú idő után újból FIDE- érfékszámot szerzett. A Tolna megyei sikerről a paksi Berta gondoskodott, aki a teljes me­zőny egyedüli veretlenjeként végzett a 3. helyen. A B-csoport- ban a 9. kör előtt vezető Káspári nem tudta megnyerni utolsó partiját, így az első díj a hazai színekben induló Ruszin ölébe hullott. Az A-csoport végeredmé­nye: 1. Török (Gödöllő) 7, 2. Ruppáner (Kalocsa) 6.5,3. Berta Tibor (ASE) 6,4. Magony (Kalo­csa) 6, 5. Tímár (Gödöllő) 6, 6. Mácsik (ASE) 5.5, 7. Fehér Jó­zsef (Gyönk) 5.5, 8. PappTamás (Decs) 5.5 ponttal. B-csoport: 1. Ruszin Tibor (Tamási) 7, 2. Somorai (Kalo­csa) 6.5, 3. Káspári Tamás (Decs) 6.5,4. Eckert (Kóka) 6.5, 5. Horváth (Kaposvár) 6, 6. Tarnóczki (Kóka) 6 ponttal. Csapatverseny: 1. Kóka KSK 17.5,2. Gödöllői EAC 16.5,3. Ka­locsai SE 16.5 ponttal. ___________________________(LÓPI) Za lai bravúr a Puskás-stadionban • Urbánék egy gólos előnnyel utazhatnak a manchesteri visszavágóra Labdarúgás Hatalmas bravúrt ért el a Zala­egerszeg csapata, amely a Baj­nokok Ligája selejtezőjében Koplárovicsnak a hosszabbí­tásban lőtt góljával szerda es­te, lapzártánk után 1-0-ra le­győzte a Manchester Unitedet. Bajnokok Ligája, 3. selejtező •forduló, 1. mérkőzés: Zalaeger­szegi TE-Manchester United (angol) 1-0 (0-0). Budapest, Puskás Ferenc-stadion, 27 000 né­ző. V: Stark (német). G: Koplárovics a 91. percben. Kis híján góllal kezdett a MU - a 4. percben Solksjaer a kapufát találta telibe -, de később már egyáltalán nem igazolta félelme­tes hírét a vendégcsapat. A zala­egerszegiek egyre pontosabb já­tékkal kiegyenlítetté tették a mér­kőzést. A második félidőt aztán nagy fölényben játszotta végig a Manchester, de nem bírt a rendkí­vül lelkes magyarokkal. A ZTE el­sősorban a védekezésre összpon­tosított, ám az utolsó percekben egy szép támadás végén hatalmas meglepetésre megszerezte a győztes gólt. A minden várako­zást felülmúló diadal reményt keltő a két hét múlva Angliában sorra kerülő visszavágóra. A Manchester United holland válogatott támadója, van Nistelrooy (10) alig jutott levegőhöz Budisa és Urbán (balról) őrizetében fotó: epa Újra hangos a Hungaroring Külön verseny a konstruktőri vb-címéri Forma-1 A hétvégén 17. alkalommal lá­togat a Hungaroringre a Szá­guldó Cirkusz mezőnye. A tavalyihoz hasonló tétje ugyan nincs az idei Magyar Nagydíjnak, mégis kiélezett küzdelem várha­tó, hisz még nem dőlt el a konst­ruktőrök világbajnoki címe, s igen szoros verseny alakult ki a pilóták között a második helyért is. A mogyoródi hétvége tétje a Ferrari csapat számára az, hogy Schumacher világbajnoki címe után megszerzi-e a konstruktőri vb-címét is. A Williams istálló számára pedig az, hogy a Német Nagydíj után sikerül-e tovább nö­velni pilótáik előnyét Barríche- loval szemben. A Forma-1 világá­ban sokszor „a világ leggyorsabb gokartpályájaként” emlegetett Hungaroringet leggyakrabban Monacóhoz hasonlítják. A szűk kanyarokkal tarkított pályán sok­szor lehettünk izgalmas párharc­ok tanúi, ám előzésre csak kevés helyen nyílik igazán jó lehetőség, így a végeredmény szempontjá­ból rendkívül fontos a rajtsor­rend. Pénteken a szabadedzése­ket, szombaton az időmérő tré­ninget (13 óra) bonyolítják, a fu­tam vasárnap 14 órakor rajtol. Tavaly a Ferrari örülhetett a Hungaroringen, hiszen Michael Schumacher és a csa- pat is világbajnoki címet szerzett a Magyar Nagydíjon ■ i é Ralph Blalock (a labdával)

Next

/
Thumbnails
Contents