Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
2002. Augusztus 16., péntek MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL _____________Mondom A Magamét_____________ SZ ERI ÁRPÁD Előrelépés az úton Régi célkitűzés valósuk meg a hét elején, amikor is Tolna megye székhelye hivatalosan is birtokba vehette a város tehermentesítő útját. Már tizenöt évvel ezelőtt, tehát a tanácsrendszerben is születtek ajánlások, tervek, talán még határozatok is a központon áthaladó forgalom mérséklésére, de ugyebár Magyarországon élünk: ezért fogalmazhatott némi malíciával úgy a közlekedési miniszter, hogy ennyit, azaz másfél évtizedet kellett várni a „magyar csoda" megvalósulására. Persze, a győzelem még nem teljes. A történelmi városmagon jelenleg is átdübörögnek kamionok, pótkocsis teherautók, nemcsak a balesetveszély lehetőségét, a zajártalmat, a légszennyeződés mértékét, hanem a rezgések okozta károkat is növelve. Minőségi változás csak akkor következik be, amint kikerül a város határába az említett gépjárművek áthaladását tiltó tábla. A polgármesteri ígéret szerint ez legkésőbb jövő-év tavaszára várható. Az ideális megoldás természetesen az lenne, ha az átmenő forgalom gyakorlatilag megszűnne a centrumban. Erre is van esély, az ugyancsak tervezett elkerülő út megépítésével. Remélhetőleg ebben az esetben nem érvényesül majd a „magyar csoda” által meghatározható időtartam, azaz jóval tizenöt esztendőn belül elkészül a szóban forgó szakasz. __________Megkérdeztük Olvasóinkat__________ Mik ént segítene az árvízkárosultakon? A környéken még csak árhullám van, árvízkárosultakról egyelőre nincs hír. Remélhetőleg nem is lesz: ugyanakkor az emberek együttérzése már ebben a helyzetben is megmutatkozik, hiszen valamennyi, általunk megkérdezett járókelő segítene valamilyen módon a kárvallottaknak. Flotz Jánosné, biztosítási munkatárs: - Akár élelemmel, akár ruhaneművel hajlandó lennék segíteni. De még azt is el tudnám képzelni, hogy külön járművek szállítanák az elöntött településekre a gátépítésre hajlandó civileket. Csábráki Ferencné, nyugdíjas: - Valamennyi pénzösszeggel biztosan hozzájárulnék a segítségnyújtási akció sikeréhez. Nagyon mélyre sajnos nem tudnék nyúlni a pénztárcámba... Mojzes Sándor, tanár: - Az elöntött helyszíneken, a munkám miatt, nem tudnék megjelenni. De anyagilag segíteném a rászorulókat. Csikhon Lajos, szerszámkészítő: - Ruhát, meg egy kis pénzt adnék, bár ez utóbbiból nekem sincs sok. De adnék, mert soha nem lehet tudni, hogy én mikor kerülök hasonló helyzetbe.__________■ Sz avazhat az interneten: wrww.tolnalnepuJsag.hu, és SMS üzenetben: 20/454-36-64 ' ' ■ ' ' ' ' ' Előző kérdésünk: Tart-e az árvíztől? Szavazóink többsége, 67 %-a nemmel voksolt MAI KÉRDÉSÜNK: Továbbjut-e a ZTE a bajnokok ligájában? Magasabb lehet az áradás a vártnál Közlekedési korlátozást vezetnek be a töltéseken Kevéssel ugyan, de tegnap újra emelkedett a Duna vízszintje a Tolna megyei folyamszakaszon is. Az előrejelzések sem túl biztatóak, a korábban jelzett áradásnál magasabb víztömeg érkezhet. Tolna megye Paksnál tegnap délben 635, a Sió torkolatánál 1022 centimétert mutattak a vízmércék, ez nagyjából az előrejelzett magasság. Mára további, mintegy fél méteres emelkedés várható. A árhullám tetőzését változatlanul augusztus 19-ére várják a szakemberek, ám a Duna felső szakaszának adatai azt mutatják, hogy az magasabb lehet a korábban vártnál. Nem kizárt, hogy az ünnepet megelőző napon első fokú készültséget kell majd elrendelni. A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság védelmi törzse mától Szekszárdra teszi át székhelyét, komoly tapasztalatokkal rendelkező műszaki és őrzési szakemberekkel erősítik meg a szakaszmérnökséget, Veszprém, Fejér és Somogy megyékből, sőt Debrecenből is. Az elkövetkezendő napokban valószínűleg bevezetik a másodfokú készültséget, ez többek között azzal is jár, hogy a töltéseken való közlekedést korlátozzák. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tegnap tartotta koordinációs értekezletét, amelyen a rendvédelmi szervezetekkel, a tűzoltósággal, az ÁNTSZ-el egyeztették a következő napok feladatait, felkészülve a várható árhullámra. Internetes honlapunkon - a vJww.tolnainepujság.hu címen - folyamatosan nyomon követhetik az áradás alakulását, a megyén- ket érintő friss híreket.________■ Sz őttesek a Tamási Galériában Komjáthiné Horváth Ágnes szövő, népi iparművész munkáiból nyílt kiállítás a Tamási Galériában. Az alkotó középiskolásként a Mözsi Szabó István által vezetett szőnyegszövő műhelybe járt, érettségi után pedig életcéljává vált a szövés és az ezzel kapcsolatos technikák elsajátítása, a gyűjtőmunka és a feldolgozás. A Sárköz teljes szövéskincsét megismerhette a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetnél eltöltött évek alatt, 1996-tól önálló alkotóként dolgozik. Szövő-hímző művészeti oktatói engedélyt szerzett 1981-ben, 1987-ben megkapta a Népi iparművész címet. Számos megyei és országos kiállításon, pályázaton szerepeltek munkái sikerrel, alkotásait nem csak az országon belül, hanem külföldön is megismerhette a közönség. Lakás- és ruhatextiljei természetes anyagokból, főleg a sárközi szőttes hagyományokat felhasználva készülnek. A kiállítást szeptember 8-ig láthatja a közönHírek SZEKSZÁRD. A Szekszárd- Belvárosi Plébánia ifjúsági közössége táborozáson vesz részt Mánián augusztus 26-tól 31-ig. A fiatalok a lelki feltöltődésen kívül túrák, sportvetélkedők, szellemi vetélkedők, s ha az időjárás engedi, strandolás segítségével készülnek a következő tanévre. JÁGÓNAK. A művelődési házban a péntek este nyolc órakor kezdődő bálon a The Connector zenekar muzsikál. KAPOSSZEKCSŐ. A 4x4 Klub a szomszédos Baranya megyei falu, Vásárosdombó határában lévő Mecsekhát Off Road Parkban terepjáró autósok számára országos találkozót rendez augusztus 16. és 18. között. Péntek éjszaka a „benzingőz megszállottái” tájékozódási versenyen vesznek részt. Szombaton a Nemzeti Triál Bajnokság zárófutamára kerül sor, majd este Lagzi Lajcsival, Csocsesszel, Komonyi Zsuzsival, Márioval, Fekete Dzsonival és a Romantic együttessel dári- dózhat a közönség. Vasárnap különféle - többek közt gyorsulási és traktorhúzási - vetélkedőkkel szórakoztatják önmagukat és a várhatóan több ezer főnyi közönséget a négykerék-meghajtású autók sofőrjei. HARC. A harci horgászegyesület augusztus 18-án, vasárnap rendezi meg az immár hagyományos egyesületi, Diósi Jenő horgász emlékversenyét. A horgászoknak gyülekező vasárnap reggel 6 órakor Harcnál, a Sióparton. ŐCSÉNY. Az Őcsényi Horgász Egyesület augusztus 20-ra tervezte hagyományos horgászversenyét a holt Sión, Keselyűsben. A rendezvényt a vezetőség a magas vízállás miatt lefújta, várhatóan szeptember első felében tartják meg. LENGYEL. Tábort szervezett az Etka-jóga Nemzetközi Egyesület Lengyelen. A résztvevők hat nap alatt megtanulhatják, vagy továbbfejleszthetik a természetes testtartást, légzést, megtapasztalhatják hogyan lehet nagyobb harmóniában élni önmagukkal és környezetükkel. CSONGRÁD. A hivatásos vadászok Csongrádon rendezett országos versenyén a Tolna megyét képviselő Csapó Károly negyedik helyezést ért el. A szakályi vadásztársaság hivatásos vadásza egyebek mellett állat- és növényismeretből, koronglövészetből és golyós lövészetből bizonyította tudását. ■ Megyenap: színes fesztivál egy hétig A nyitóesten fellép a világzenét játszó Ghymes együttes is Az idei megyenap több szempontból is eltér az összes korábbitól. Nem is egy napról, hanem megyenapi rendezvénysorozatról lehet beszélni, hiszen a szeptember elsejei, hagyományos programhoz számos egyéb csatlakozik. Gemenci nyárbúcsúztató A két- és négylábú házi kedvencektől a bronz bikáig Tolna megye A tegnapi sajtótájékoztatón a szervezők, az elnöki kabinet munkatársai - Cser Ildikó és Orbán György - elmondták: gyakorlatilag egy hetes fesztivál várja a közönséget, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenkit. S nemcsak Szekszárdon, azaz a központi helyszínen, hanem még legalább egy tucat településen, szerte a megyében. Az érdeklődők egyebek mellett kulturális, szakmai, kisebbségi és sportrendezvényeket látogathatnak meg, ingyenesen. A megyenapi sorozatról egyébként az RTL Klub televízió naponta hat alkalommal ad ízelítőt, élő adásban. A számos civil szerveződés hozzájárulásával megvalósuló programok közül több is kapcsolódik évfordulókhoz. A 275 évvel ezelőtt létrehozott levéltár szeptember 3-án, kedden 9.30 órától országos konferenciát tart. A fél évszázados megyei könyvtár szeptember 4-én, szerdán 14 órától Szekszárdon, a Művészetek Házában nyitja meg jubileumi ünnepségsorozatát. Á 40 éves Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat ugyanezen a napon, 10 órától a vármegyeházán emlékezik meg a kezdetekről. A fennállásának 55. évfordulóját ünneplő, dunaföldvári Szent András Otthon szeptember 5-én, csütörtökön a város művelődési házába várja az érdeklődőket. A száz éve született Illyés Gyula emlékét idézve ugyancsak évfordulós rendezvénynek ad otthont szeptember 6-án, pénteken 16 órától az ozorai vár. S úgyszintén kapcsolódó rendezvény az augusztus 31-én kezdődő őcsényi repülőnap, a megyei kórház szeptember 5-i nyílt napja, valamint a gyönki Tolnai Lajos Gimnáziumban szeptember elsején, 15 órától tartandó megyei tanévnyitó is. Szekszárdon szeptember elsején, vasárnap 10 órakor kezdődik az ünnepi megyei közgyűlés, melynek keretében ismét tanúi lehetnek a jelenlévők a települési címer- és zászlócserének, valamint a kitüntetések átadásának. Ugyanezen nap 19 órától pedig „A kő marad...” - Est az összefogásért címmel jeles művészek lépnek fel a vármegye- háza udvarán, Rubold Ödön házigazda felkonferálásában. Bánffy György, Bitskey Tibor, Tolcsvay Béla, Varga Miklós és Vikidál Gyula mellett a vüágzenét játszó, pozsonyi Ghymes együttes lesz a sztárvendég. A belépés díjtalan, akárcsak a szeptember 6-i, pénteki záróestnél: 19 órától a szekszárdi Jazz Quartet, a Szekszárd Big Band, a Bartina néptáncegyesület, valamint a nemzetiségi folklór megyei kiválóságai bizonyítják tehetségüket. __________________-SZÁSZEK SZÁRD Az augusztus 19-én és 20-án Szekszárdon, a Gemenci Szabadidő Központban zajló Gemenci Nyárbúcsúztató Party számos érdekes és színes programmal várja az érdeklődőket. A rendezvényen - melyen lapunk, a Tolnai Népújság saját pavilonnal képviselteti magát - felvonulnak a kedvencek is. Méghozzá az úgynevezett házi kedvencek, tehát azon állatok, melyek otthon szinte hozzátartoznak a gazdi mindennapjaihoz. Tehát ez alkalommal maguk a résztvevők, tehát a közönség tagjai mutathatják be az udvaron vagy a szobában tartott két- és négylábú lakótársaikat. A felhívás szerint let hét hozni lovat, kutyát, macskát, teknőst, papagájt, malacot és így tovább. A kedvenceket szakértő zsűri értékeli szépség, illetve valamilyen teljesítmény Sápján. Ugyancsak a teljesítmény kap főszerepet a Gemenc bikája elnevezést viselő, tréfás erő- és ügyességi versenyen, melyen gyermekek és felnőttek egyaránt indulhatnak. A versenyszámok között rodeobika meglovaglása, szkan- der party, traktorhúzás és petrencésrúd megtartás is szerepel. Érdemes kipróbálnia magát minden vállalkozó szellemű résztvevőnek, már csak azért is, mert nem akármilyen nyereményt vihet haza a győztes. Á fődíj ugyanis egy nyolc kilogrammos bronz bikaszobor, melynek Farkas Pál szobrászművész az alkotója.-SZÁi J > Bizalomra épülő önkormányzatiság Választásokra készülnek a romák Lényeges, hogy az októberben megalakítandó cigány kisebbségi önkormányzat és a település vezetői, vezető testületéi között szakszerűségre, bizalomra épülő partnerkapcsolat alakuljon ki - mondta Bihari László a Bonyhádi Romák Független Egyesületének fórumán. Bonyhád Az őszi önkormányzati választások jegyében, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat megalakítására készülve tartott fórumot a Bonyhádi Romák Független Egyesülete. Sárközi Károly, a civil szervezet elnöke bevezetőjében tájékoztatást adott a hamarosan kézbesítésre kerülő kopogtató cédulákról, ismertette a kisebbségi ön- kormányzat létrehozásának célját. Ez alkalomra meghívást kapott Lovász Tibor, a Völgységi Ipartestület polgármester jelöltje, aki ismertette a cigányság helyzetének javítását cél^ó elképzeléseit. Mint mondta, fontosnak tartja a munkahelyteremtést, amely a roma közösség megélhetési gondjain is segíthetne. Elképzelései között említette többek között a hivatali apparátusban roma referens alkalmazását, alapítvány létrehozását cigány gyerekek támogatására. Üdvözölte a Cigány Kisebbségi Önkormányzat megalakításának szándékát, s egy huszonnégy pontból álló programot adott át az egyesület vezehogy mindaz amit Bátaszéken elértek, annak köszönhető, hogy a város vezetőivel, képviselőtestületével bizalomra épülő, partneri kapcsolatot sike- rült kiépíteniük. _______________________-pálA romafórum résztvevői tőinek. Az összejövetelen jelen volt Balogh József, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának alelnöke és Bihari László, a Tolna Megyei Romák Fórumának elnöke. Balogh József arra hívta fel a figyelmet, hogy a megalakítandó kisebbségi önkormányzat akkor érheti el célját, ha maga mögött tudhatja a helyi cigányságot. Bihari László, aki egyben a bátaszéki Cigány Kisebbségi Önkormányzat vezetője, a gyakorlatban megvalósult eredményekről adott tájékoztatást. Hangsúlyozta, ség, hétfő kivételével naponta 14- 18 óráig. ___________________■ Sa y István a Humán Szolgálatok Központjának igazgatója (jobbról a második) nyitotta meg a kiállítást. Mellette áll az alkotó, Komjáthiné Horváth Ágnes