Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-01 / 151. szám

I 2002. Július L, Hétfő N Ö I 9. OLDAL U K 0 R A NŐK BÁLVÁNYA. Utoljára a brit uralkodó kerti partiján lépett fel Ricky Martin, akiről azt is mondják, a feneke az egyetlen ékszere. Az érzékeny szívű énekest kiszemelte a Miramax stúdió főnöke, de nem magáncélra, hanem a Dirty Dancing folytatásába, főszereplőnek. Párja a tervek szerint Natalie Portman lesz, akitől nemcsak a galaxis megmentését várják. ______________________________________fotó: epa Ho gyan fogjunk milliárdost? A hódítást is tanulni kell: divatba jöttek Olaszországban a hó­dítás művészetét oktató tanfolyamok. A nagyobb városokban be lehet iratkozni az általában hétvégeken működő iskolák­ba, ahol csekély félmillió lírának megfelelő euróért kétszer hat órában hozzáértők igazítják el a közönséges halandókat a csábítás szövevényeiben. A tanfolyamok ígéretes jelszavak­kal toborozzák a hallgatókat: Mit tegyünk, hogy a kiszemelt sze­mély belénk szeressen? Hogyan fogjunk meg egy milliárdost? Mi­ként hódítsunk meg egy szépséges külföldi örökösnőt? A tanulni vágyók néhány óra alatt olyan tudományt szereznek, amihez önmaguktól csak kevesen jutnának el. Megtudhatják például, hogy a szem színének nincs jelen­tősége, a tekintet áthatósága szá­mít. „Egy villanásnak kell lennie, amely nem tarhat tovább két má­sodpercnél, és amit diszkréten meg lehet ismételni. Az érintettel ugyan­is azt kell megértetni, hogy érdek­lődünk iránta, de a kétséget azért meg kell hagyni” - szól az egyik in­telem. A hangnál az a lényeg, hogy a hódító érzékeltesse a partnerrel, osztozik a hangulatában, ha kell, suttogjon, ha kell, kiabáljon. A kellemes külső jelent ugyan kezdeti előnyt, de élni kell tudni vele. Hiába fogyókúrázik valaki hónapokig, ha senki sem veszi ész­re. Szükség van a tálalásra. Nem árt tudniuk a nőknek, hogy a hát­ratett kéz kihangsúlyozza a dekol­tázst és környékét, míg a csípőn nyugvó kacsók a derék karcsúsá­gát emelik ki. Mindezek azonban csak a rész­letek. A tanfolyamok a legnagyobb súlyt arra fektetik, hogy a hallgatók az alapelemekkel legyenek tisztá­ban. Ezek közül a legfontosabb, hogy nincs tökéletes hódító. Aki az egyik helyzetben győzelmet arat, azt máskor érhetik kudarcok. Ez fordítva is igaz: abszolút vesztes sincs. Elbizakodottságra tehát nincs ok, de pesszimizmusra sem. A kudarcok kivédésére a legjobb recept egy kis önismeret, annak felmérése, hogy melyik a legideáli­sabb hódítási területünk. A másik alaptétel a spontanei­tás. Hiba előre kigondolt monda­tokkal operálni, mindig az alka­lomnak megfelelő taktikát kell ki­találni. Felmérés ugyan nem készült még arról, milyen eredményeket érnek el a tanfolyamot végzettek, de tény, hogy míg kezdetben in­kább férfiak gyarapították a szerve­zők pénztárcáinak tartalmát, ma már sok nő is okulni akar, főleg a nagy szabadságok, a tengerparti nyaralások előtt. Úgy tűnik, még vannak, akik bíznak benne, hogy egyszer az ölükbe hull a szerencse - vagy egy bankkártya. A fiatalság nem előny ____Sztárpletykák___ A DIKTÁTOR BUSZA. Nicolae Ceaucescu, egykori romáp diktá­tor luxus autóbusza lesz Nicole Kidman öltözőszobája legújabb filmjének forgatása alatt. Az 1969- ben gyártott, belül cseresznyefa borítású járműben kis telefonköz­pont, villanyáram, saját fürdőszo­ba van. A buszt egy árverésen egy román filmcég vásárolta meg, amely most a Miramax amerikai stúdióval közösen készíti a hábo­rús időket felelevenítő produkciót. DR. SCHWARZI. Arnold Schwarzenegger dlszdoktori cí­met kapott a kaliforniai Chapman egyetemen. Az intézmény az em­beriségért végzett jótékonysági munkájáért tüntette ki a sztárt, aki aktívan közreműködik a hát­rányos helyzetű gyermekek meg­segítésén, valamint támogatja a paraolimpiát is. _ ■ Az idősebb férfiak nemcsak a fiatal nőket kedvelik. Sőt: a fi­atal férfiak is szívesebben vá­lasztják az idősebb nőket - ha azok szépek. Meglepő következtetésre jutott egy kutató Angliában. Több száz személlyel végzett vizsgálata sze­rint a férfiaknak jobban tetsze­nek a közfelkiáltással szépnek tartott nők, még ha idősebbek is. „Ez ellentmond az alapvető bi­ológiai logikának”, állítja George Fieldman, a buckinghamshire-i Chilterns egyetem pszichológu­sa. A természetben ugyanis az a jellemző, hogy a hím mindig előnyben részesíti a mennyiséget a minőség előtt, s gondolva a mi­nél biztosabb, bővebb szaporu­latra, inkább választja a fiatal nőstényeket. A nőstényeknél ez fordítva áll, ők inkább a minősé­get, vagyis a tapasztaltabb híme­ket keresik szívesebben. A kísérlet résztvevőit három csoportra osztották, és mindegyik csoportnak kilenc képet mutattak, ezek közül nyolc fiatalabb hölgye­ket ábrázolt, 20 és 35 év között. A kilencedik egy 36 éves nő fotója volt. Ezt korábban egy független bírálócsoport rendkívül vonzónak minősítette. A kísérleti személyek mindegyike ezt a képet választot­ta, annak ellenére, hogy mindhá­rom társaságnak mást mondtak a hölgy koráról: az elsőnek azt, hogy 36 éves, a másodiknak, hogy 41, a harmadiknak, hogy 45. Field­man doktor szerint a magyarázat végül is logikus: a legtöbb férfi úgy gondolja, a szebb partner biztosí­ték a szebb utódokra nézve. A szerelem titokzatos ásványai Szépségük, titokzatos sugaraik következtében a drágakövek, féldrágakövek, szebbnél szebb ásványok a szerelmi csatákban hasznos fegy­verek, fontos gyógyszerek lehetnek. Ha visel­jük, de még inkább, ha ajándékozzuk őket, se­gítenek vágyaink beteljesülésében. Hogy mit választunk magunknak, az saját sze­mélyiségünket jellemzi, hogy mit adunk partne­rünknek, az vágyainkat mutatja. A gyémánt a régi leírások szerint hosszú éle­tet, tartós kapcsolatot ígér, a viszályokat elcsen­desíti. Az ártatlanság védelmezője - főleg, ha bal kézben tartják. A vér nem forr tőle, viselőjére nyugalom száll. Az akvamarin a szerelmi csatákban védelmet nyújt, elcsendesíti a partner zavaró indulatait. Növeli a férfierőt, pora a nő bőrét szerelmet kel­tővé teszi. Az ametiszt véd a szerel­mi kábulatban elkövethető ostoba­ságoktól. Támogatja a kapcsolatok szellemi értékét, de egyébként is a józanság szimbóluma. A félénkség ellen is hatásos, de egyes szerzők szerint „a hidegség fenyegetését hordozza.” A gyöngyről úgy tartják, növeli a férfierőt, de csökkenti a nők szerel­mi lázát. Ha viselője érzelmei elbi­zonytalanodnak, zavarossá válik. A korall távol tartja a fenyegető álmo­kat és a szerelemből származó be­tegségeket. A termékenységet és a szerelmi étvágyat fokozza. Az opál viselője előre sejtheti szerelmi sorsát. A remény szimbóluma, de a beteljesedéshez ke­vés. A gondatlanra szerencsétlenséget hozhat, vi­szont a tisztákat védi a gonosz pillantásoktól. A smaragd a szüzesség jelzője és védelmezője - ami viszont támadásra ingerelheti a vadászokat. Amúgy harmóniát és nyíltságot hoz a kapcsolat­ba. A türkiz jótékonyan óv az elhamarkodott cse­lekedetektől, a vágyak józan ész feletti győzelmé­től. Fiatal asszonyoknak kielégülést hoz. A rubin a szerelmi elégedettség jele. A szívhez közel hordva az érzelmeket serkenti, a szívfájdal­makat mulasztja. Viselőjét szerelmi győzelem­hez segíti. A zafír igazán sokoldalú kő: a női er­kölcs védelmezője, idősebb férfiak segítője a sze­relemben, a hűtlenséget pedig színének fakulásá­val jelzi. Szerencsekő a csillagok szerint Kos: gránát, pirít, vörös kövek Bika: achát, kameol, fehér korall Ikrek: berill, topáz, a vonalkás kövek Rák: szelenit, smaragd és minden opálos kő Oroszlán: borostyánkő, krizolit, rubin, gyémánt Szűz: jáspis, smaragd, világos topáz, jade Mérleg: gyémánt, berill, fehér kvarc, rózsakvarc Skorpió: hematit, mágnes, topáz, obszidián, malachit Nyilas: gránit, türkiz, piros-zöld tarkázott kövek, lapis lazuli Bak: ónix, minden fekete és hamuszínű kő Vízöntő: kristály, obszidián, fekete gyöngy, turmalin, akvamarin Halak: kavics, korall, zafír, krizolit, ametiszt A NŐKNEK MINDENT SZABAD. Az 1930-as évek női fürdőruhái vizes állapotban több, mint három kilót nyomtak. A második világháború után egy francia mérnök, Louis Réard teremtette meg a merésznek titulált kétrészes strandruhát, a bikinit, ami eleinte óriási felháborodást váltott ki. 1960-ban feltalálták a lycrát, ami akár eredeti méretének hét­szeresére is nyújtható. A hatvanas évek közepén a nők bátran monokiniztek, 1974-ben pedig Brazíliában megszületett a tanga. 2002 nyarán mindent szabad: éppúgy divatosak a visszafogott, pasztell színek, diszkrét mintával, mint a harsány, vidám modellek._________________________________________________________________ ____________■ Nő k nadrág nélkül Úgy látszik, „fekete Afrika” sötét is egyben. Jim Gama, Szváziföld királyának magas rangú tisztség- viselője szerint ugyanis a nők nadrágviselése összeegyeztethe­tetlen az ország hagyományaival, annak ellenére, hogy Mswati ki­rály leányai is a hagyományok tiszteletét be nem tartó csoport­ba tartoznak. Emberi jogi aktivisták már többször felszólaltak a szvázi nők érdekében. Az országban például a múlt évben olyan szabályt próbáltak bevezetni, amely szerint a szvázi hajadonoknak és özvegyeknek tilos szexuális kapcsolatot létesí­teni, ám a nemzetközi nyomásra visszavonták a törvényterveze­tet. Drága paskolás Hetvenezer fontot követel egy angliai cég egyik volt igazgatója, a 34 éves Dee Narga, kárpótlás­ként, mert egy férfi kollégája a fenekére paskolt. Szexuális diszkriminációval, és azzal vá­dolja a céget, hogy a vezetők fi­gyelmen kívül hagyták pana­szát. A nős kolléga egy munkaérte­kezlet szünetében vesztette el uralmát keze fölött. Narga kis­asszony azonnal e-mailben kér­te feletteseitől az elégtételt, de nem kapott választ. Ismételt pa­naszára csak 10 nappal később reagáltak, ám a hölgynek addig­ra elfogyott a türelme. (Ideg) tépés az autósztrádán A nyaralás stressz, hiába, hogy éppen pihenni indul az ember. Különösen akkor lángolhatnak fel az indulatok, ha valaki fá­radt - például mert már órák óta vezet. Éppen ezért nem ritka, hogy sokan már az autóban összevesznek. Pedig vannak tipi­kus helyzetek, amelyeket el lehet kerülni. Sok férfit már az első pillanatban feldühít, hogy úgy látja, a nő az egész szekrényt bepakolta. Meg­próbálja elhelyezni a táskákat az autóban, ami persze nem úgy si­kerül, ahogy eltervezte. A legegyszerűbb dolog a fele­séget vagy a barátnőt okolni, hogy ilyen sok cuccot visznek maguk­kal, pedig lehetséges, hogy egy­szerűen csak rosszul helyezte el a bőröndöket. Utazás előtt beszél­jék meg, ki mennyi táskát hozhat magával. Azt is döntsék el, ki vi­szi az autóhoz a holmikat, és ki pakolja be. A nő gyakran lesz kényszerű másodpilóta a párja mellett, aki­nek a férfi kiadja az utasítást, hogy keresse meg a térképen a következő nagyobb települést. Természetesen a nőnek először tájékozódnia kell, hol járnak, de a férfi egyfolytában türelmetlen­kedik. Miután meghallja a város nevét, kételkedni kezd az asz- szony igazában, mert eleve úgy gondolja, a nő úgyis eltéved. A végén addig fajul a dolog, hogy megáll, és kikapja kezéből a tér­képet, azzal a felkiáltással, hogy „Még a térképen sem tudsz kiiga­zodni?” Egyszerűbb volna, ha saját ma­ga indulás előtt alaposan áttanul­mányozná az útvonalat. Idegen városokban vezessen a nő, és hagyja, hogy a férfi olvassa a tér­képet. Hadd érezze, hogy ő irá­nyít. Az autópályán a férfiből előtör az ősi ösztön. Természetesen mindenhol ő akar az első lenni, és maximális sebességgel száguld az úti cél felé. Mindenkit eltolna ma­ga elől, az őrületbe kergeti felesé­gét, aki közben halálfélelemmel küszködik. A nő elkerülheti ezt, ha erősíti idegeit megfelelő ételekkel az in­dulás előtt. Az autóversenyzők például esküsznek a müzlire, a banánra, az almára és a mogyoró­ra. Útközben stressz ellen kiváló­ak a szójátékok is, sőt állítólag jó hatással van a férfira, ha a nő egy kevés parfümöt fúj az autóba. Ha szép tájakon haladnak ke­resztül, válasszák inkább a mel- lékutakat. A gyönyörű látnivaló megnyugtatja az idegeket. Ha vi­szont mindenképpen veszekedni akarnak, feltétlenül álljanak meg, a vita ugyanis elvonja a vezető fi­gyelmét, és könnyen balesetet okoz.

Next

/
Thumbnails
Contents