Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-04 / 154. szám

10. OLDAL S Z 0 L G Á L T A T Á S 2002. Júuus 4., CSÜTÖRTÖK Hajdan Július negyedikén 120 éve, 1882-ben Szekszárdon elhunyt Halász József honvédőrnagy, Perczel Mór tábornok és később Tolna vármegye főszámvevője. 105 éve, 1897-ben Simontor- nyától Dombóvárig és Nagydo- rogtól Bátáig tyúktojás nagysá­gú jég pusztította el a javarészt még lábonálló termést me­gyénkben. 100 éve, 1902-ben kitüntették azt a három csendőrt, aki a pin­cehelyi választások alkalmával a tömegbe lőtt s tiltakozók halálá­val visszarettentette a tömeget; a Tolnavármegye túlzottnak érez­te a vitézségi érem adományo­zását, hiszen csak kötelességü­ket teljesítették. 85 éve, 1917-ben a hivatalos lap közölte Kovács Sebestyén Endre főispán felmentését. VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reg­gel 7 órakor: Dunaföldvár 25 cm, Paks 180 cm, Dombori 196 cm, Árvízkapu 566 cm. A Sió Palánknál 168 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Sza­kaszmérnökségétől kapott ada­tok.) _______________■ Ny ári fesztivál Mosonmagyaróvárott Óriásbábok és gólyalábas maskarák felvonulásával vette kezdetét a nyári feszti­vál tegnap Mosonmagyar­óvárott. A háromnapos vigalom helyszí­ne a Lajta-parti város sétálóutcá­ja, ahol népművészeti kirakodó- vásár és színes programok egész sora várja az érdeklődő­ket. Fazekas Zoltán, az önkor­mányzat kulturális főtanácsosa elmondta: Mosonmagyaróvár földrajzi helyzetéből adódóan fontos feladatnak tekintik a magyar-szlovák-osztrák hármas határ menti régió népművészet­ének népszerűsítését. Ennek szellemében ezúttal egy dunacsúnyi együttes képvi­seli a hármas határ szlovákiai felének folklórját. Délelőttönként a legfiatalabb korosztálynak kínálnak progra­mot. Délutánonként magyar és külföldi folklór együttesek mu­tatkoznak be a városlakóknak és a települést felkereső turisták­nak. Egyebek között lengyel, jugo­szláv és lett tánccsoportok ven­dégszerepeinek a nyári fesztivál keretében, s a rendezvény lehe­tőséget kínál a helyi és a Moson­magyaróvár környéki népdalkö­rök, zenekarok bemutatkozásá­ra is. Szekszárd: Panoráma, Nagyte­rem: A Pókember (15.30, 18, 20.30).Kamaraterem: Vidocq (17,19). Ügyeleteseink __ NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ, Szek­szárdon: Mauthner Ilona. Tel: 511-527. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550- 369; 06/30/400-54-50. Dombó­vár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/ 9687-292; Vida Tünde 06/ 20/ 398-45-04. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt 440-660, 30/465-4615. PIACI ARAK Bátaszék Bonyhád Dombóvár Dunaföldvár Paks Szekszárd Tamási Tolna Burgonya 30-60 70 50-80 60-80 50-80 50-70 80 35-60 Vöröshagyma 100-180 150-180 150-180 180 150-180 150-180 200 70-110 Fehérrépa 50-150 100 200 150 80 150 120 070/cs Sárgarépa 100 100 120-180 100-150 150 150 150 90-190 Karfiol 100-150 100-120 160 180 100-200 180-200 130-200 60-95 Fokhagyma 350-450 400 500 400 480 40-500 30/db 290 Tojás 15 15 15-17 16-17 17-18 16-17 16 14 Kelkáposzta 80-120 100 90 100 100-130 90-110 100 95 Káposzta 80-120 100 79 100 80-100 70 100 95 Karalábé 20-80 50 50 90 60 90 50-60 50 Bab 100-750 400-500 480-500 300-600­200-600 200-300 110-580 Tök 50­80­70 60-80 100 120 Paradicsom 120-220 200 170-250 280 150-280 250 280-300 195 Paprika 100-250 200 199-300 20-50 15-280 20-270 20-300 190-750 Uborka 50-170 50-170 120-160 180-190 70-120 80-150 100-180 60-110 Saláta 80­85 60 40 50 80 70 Barack 260450 250 390-520 300400 400 350400 600 390450 Dinnye 100 120-180 180-200 120-180 150-190 100-140 150-300 95-210 „Forradalmian régi” eszközök Újszerű játékok a gyakorló óvodában Játékos mozgásfejlesztő eszközöket is „felvonultatott” nem­régiben a szekszárdi gyakorló óvoda az egyik programján. Ezek a szerkezetek a mozgás megszerettetésén túl alkalma­sak a gyerekek önmaguk által, spontán módon történő kész­ségfejlesztésére, bizonyos későbben jelentkező tanulási zava­rok kiküszöbölésére is. Szekszárd A gyakorló óvoda rendezvényén nagy hangsúlyt fektettek a Wesco-féle mozgásfejlesztő esz­közök bemutatására, kipróbálá­sára is. Az óvoda ugyan évek óta használja ezeket a játékokat, de nem ■ titkolt célja, hogy minél szélesebb | szakmai és nem utolsó sorban szü­lői körök is megis­merjék ezeket az eszközöket. A ta­pasztalatok szerint ugyanis ezek kivá­lóan alkalmasak az életkori sajátossá­goknak megfelelő mozgásformák megszerettetésére, gyakorlására, mo­torikus képességek fejlesztésére, amelyek viszont el­engedhetetlenül fontosak a gyere­kek agyi funkcióinak éréséhez, a tanulási zavarok elkerüléséhez, illetve kiküszöböléséhez. Olyan eszközökről van szó, amelyeket a gyerekek spontán vehetnek bir­tokba, önállóan is használhatják és csak „jól” lehet velük játszani. „Forradalmian régi” játékok ezek, amelyek azoknak a hajdani ter­mészetes mozgásformáknak igyekeznek mesterségesen újra terepet biztosítani, mint az egy­koron minden gyermek számára elérhető, (ma már egyre ritkább) fára mászás, mezítlábas futkáro- zás, karikahajtás, vagy a nagypa­pa által készített gólyalábon törté­nő lépegetés volt. Mindezt olyan „extrákkal” megfejelve, mint biz­tonságosság, tűz­és vízállóság, tisztíthatóság, könnyűség, meg­felelő színvilág, stb. A szekszárdi gyakorló óvodá­ban azt is hang­súlyozni kíván­ták, hogy nem csak a négy fal között lehet fej­lesztő játékokat űzni, hanem - mint azt a fotó is bizonyítja - kint, a szabad levegőn is. -s­Júliusi kerti praktikák Hogyan állítsunk csapdát a hangyának? Rendkívül meleg és száraz volt a június. Ez az időjárás rend-' kívüli módon kedvez a hangyáknak, melyek a hónapos és a nyári retek, a saláta, a mák és a sárgarépa tövében tömegesen jelennek meg. Jelenlétüket jelzik a lerágott leve­lek, az elrágott gyökerek és ami a legrosszabb, az elszaporodott le- véltetűtelepek. Nagyon kellemet­lenek tudnak lenni a hangyák, mert hihetetlen szorgalmukkal gyorsan fészket építenek, oly mértékben fellazítják a talajt, hogy a fiatal növények nem képe­sek megkapaszkodni. Olykor rö­vid ideig féken tartja a betolako­dókat, ha a hangyabolyt eláraszt­juk vízzel. Ha sikerül beszerez­nünk a turbolya (baraboly) lomb­ját, azzal is elriaszthatjuk a han­gyákat. Kiskertben a szedés előtti állapotban nem ajánlatos vegy­szerekkel védekeznünk, inkább állítsunk csapdát a hangyáknak. Erre megfelelnek a lapos edé­nyek, melyekbe élesztős-mézes víz keverékét tesszük. Júliusban a már fejesedő hagymánkat a rá­repülő hagymalégytől úgy óvhat­juk meg, hogy porrá zúzott fa­szénnel szórjuk meg a hagymaül­tetvényt. Amennyiben a szénpo­rozást többször megismételjük, de a sorok végén néhány növényt kihagyunk (nem porozzuk be), akkor a hagymalegyek ezekbe rakják petéiket. Jól jelzi a csali­nak meghagyott hagymaszára­kon a fertőzést a sárgaság, a beteg külső. Ekkor a feláldozott hagy­mákat szárastól elégetjük. Ha éj­jel és hajnalonként (öntözés után) tömegesen megjelennek a meztelen csigák, szórjunk ki kis kupacokba nedves korpát (leg­jobb a rozskorpa). Ennek a csigák nem képesek ellenállni és hajnal­ban a kupacokról begyűjthetjük a korpát mohón faló csigákat. A sa­látán, a kukoricán, a naprafor­gón, a répán és a burgonyán drót- férgek károsítanak. Megrágják a gyökereket és a fiatal hajtásokat. Állítsunk nekik csapdát félbe vá­gott krumpli vagy felszeletelt sár­garépa, illetve leveleire szedett saláta kihelyezésével. Kossuth és Petőfi Rádió - Helyi műsorok 4.30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök..." (magazin). 17.05 Vállalkozásklinika. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika, 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyem­berek. 20.35 Kiszáradt az én örömem zöld fá­ja - Győri Klára emlékezése, 21.04 Hétvégi műsorajánló. 21.10 Sikertörténet. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda - csak felnőt­teknek! 23.00 Hírek. Kenő. 23.04 Matemuzsika. 24.00 Közlekedés. , Pita HAHÓ _______________________ 4.3 0 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9,16 Ríport-interjú-stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró- cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Ze­nesarok. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.38 Zöldjelzés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 15.05 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang, 21.04 Karinthy Színpad. 22.00 Modem idők. 22.30 Drogéria. 23.00 Hírpercek. 23.15 Te- le-stúdió. 24.00 Éjfél után... 3,03 Csak egy kis emlék. 4.03 Cigánynóták, SzUnzánl 1. TV________________________ 9. 00 Lóvá tett milliomos. 19.00 Híradó. 19.30 Mezőgazdasági magazin. 20.00 Híradó. 20.30 Kerekasztal. 21.00 Híradó. 21.30 Sze­relmes lányok. 23.15 Híradó. 23.45 Képújság. Pécsi Rádió A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM107,1 és 71,03 MHz-en az ÁM 873 kHz-en. 5.30-9.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00­22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti kró­nika. ABsca Ráülő __________________________ 91 .1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00/10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 1700, 18,00, 20.00. 6.00-13,00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűn­ügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, prog­ramajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00- 21.00 Zenei műsorok, információk, érdekes­ségek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: infor­mációk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00-06.00 Non­stop zenerulett. Rádió Antritt___________________________ FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés ma­gazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00­24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks ____________________ 00.000.00 Csak zene. 6.00-9.00 Élesztő. 6.30.7.30.8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzsde. 10.30 Fortuna hírek. 11.20 Pletykóra. 12.30, 14.30.16.30 Fortuna hírek. 15.25 Pletykóra plusz. 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00 Rajtszám. 20.00 Gazdasági Magazin. 20.35 Sportmagazin. 21.00 Lemezpárbaj. 22.00- 00.00 Csak zene. Joker Rádió. Dombóvár__________________ 6. 00- 10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával, 10.00- 15.00 Napközben - közérdekű infor­mációk és játékok sok zenével. 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kíván- ságmúsor, slágerlisták._________ ■ Hová menjünk ma? SZEKSZÁRD PAKS A Babits Mihály Emlékházban a költő relikviái szülőhá­zában, családjának egykori otthonában enteriőrökkel, ere­deti dokumentumokkal láthatóak. Az állandó kiállítás va­sárnap és hétfő kivételével naponta 9-től 15 óráig tekinthe­tő meg. A paksi városi Múzeumban és Paksi Képtárban az alábbi állandó kiállítások látogathatók hétfő kivételével naponta 10-18 óráig: Városi Múzeum: Paks történetének tanúi; Kőbe vésett múltunk; Pákolitz István emlékszoba; Népművészeti szo­ba; Paksi Képtár: Paks és környéke; Kortárs magyar képző­művészet; Scholcz Erik emlékszoba. SIMONTORNYA TAMÁSI A Vármúzeumban hétfő kivételével 10-13 és 14-17 óráig látogatható a vártörténeti kiállítás, kőtár. „Nemesi ősgaléri­ák Tolna megyében”, bemutató a XVIII-XIX. századi főne­mesi és köznemesi családi galériák portréiból. A Simontornyai Színházi Nyár rendezvényeként a Fried Művelődési Ház kiállító termében helyi amatőr képzőmű­vészek mutatkoznak be. A 17 órakor kezdődő kiállítást a rendezvény védnöke, Tímár László a Tolna Megyei Köz­gyűlés alelnöke nyitja meg. A Tamási Galériában (Szabadság u. 54.) Bernula Hona Töredékek című festménykiállítását tekinthetik meg az ér­deklődők július 14-ig. A tárlat hétfő kivételével naponta 14- 18 óra között látható. ■ Gratulálunk a nyerteseknek! A múlt heti számunkban meg­jelent, gyermekeknek szóló rejtvények helyes megfejtését beküldők közül könyvet nyer­tek: Stein Balázs Dalmand, Tán­csics M. u. 1„ Szekeres Hajnalka Szakcs, Dózsa u. 35., Heiszler Zsolt Paks, Domb u. 73., Götz Erik Medina, Rákóczi u. 14., Gár­donyi Robika Simontornya, Arany J. u. 2., A felnőtteknek szóló rejtvé­nyek megfejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Németh Miklósné Paks, Babits M. u. 10. 1/2., Kiss Márton Kristóf Attala, Petőfi u. 4., Sárdiné Iker Anna Medina, Rákóczi u. 15., Takácsné Szabó Erika Belecska, Fő u. 47., Tuba Andrea Madocsa, Ady E. u. 13. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postára! A könyve­ket postán küldjük el. Várható időjárás: Tolna megye dS <£b derült napos felhős <&» c£b párás ködös borult 0 # <£> zápor zivatar esős <£> <0 <£> havas eső hózápor havazás Készítette: Eleinte még erősen felhős tesz az ég, záporokra, esőre is számítani kell többfelé. Délutántól felszakadozik a felhőzet, eső már nem lesz. Az erős északnyugati szél többfelé viharossá fokozó­dik. A csúcshőmérséklet 20, 24 fok között a leg­valószínűbb. Közlekedésmeteorológla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Hidegfronti hatás várható. Az északnyugati szél többfelé viharos lesz, V ezért az utakon ajánlatos kissé lassabban haladni, mint máskor. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érde­keltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöíd Újság. Rt., Petőfi Lap és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotó­kat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. i

Next

/
Thumbnails
Contents