Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-04 / 154. szám
I 2002. Július 4., csütörtök KÉK T Ü K Ö R 7. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig GYILKOSSÁG. Volt feleségét szúrta le a Nógrád megyei Szügy községben egy férfi, aki nem tudott belenyugodni abba, hogy megromlott házasságuk tavaly válással végződött. A tragédiáról a megyei rendőrkapitányság szóvivője kijelentette: a gyilkos zokogva borult áldozatára egy buszmegállóban, és a saját ereit is megpróbálta felvágni, de csak könnyű sérülést szenvedett, kórházi ellátást nem igényelt, mti HOLTTEST. Ismeretlen emberi maradványokat találtak hétfőn a Kislőd és Városlőd közötti vasúti töltésnél; a rendőrség a lakosság segítségét kéri az azonosításban. A 40-60 év körüli nő 155 cm magas lehetett, hosszú ősz haja van, bal kezén'aranyszínű karórát és gyűrűt viselt. A holttest erősen oszlásnak indult, mire felfedezték. EUROPRESS CSALÓK. Újabb álrendőrök loptak meg egy férfit Fejér megyében. A csiók azt állították, hogy csempészett cigaretta miatt házkutatást tartanak a lakásban. A két elkövető végül 180 ezer forinttal lopta meg az idős férfit, aki erre csak később jött rá. Fejér megyében júniusban három hasonló eset is történt, a nyomozók azt feltételezik, hogy az elkövetők azonosak, europress VEZETÉKTOLVAJ. Halálos áramütés ért egy férfit Kerekegyházán. A 29 éves fiatalember holttestét az 52-es főút mellett járművezetők fedezték fel. A rendőrség gyanúja szerint a férfi távvezetéket akart lopni. A helyszín átkutatásakor a holttest közelében egy csípőfogót, és több, már megcsonkított villanyoszlopot találtak, mti ELMERÜLT. Vízi mentők segítségével mentettek ki a Balatonból egy lánctalpas munkagépet Keszthelynél. A jármű vezetője az iszapot és a hínárt akarta eltakarítani a helyi strand vizéből, amikor a gép elakadt és süllyedni kezdett. Az eset során senki nem sérült meg. EUROPRESS FELBORULT. Árokba hajtott. egy teherautó tegnap a 2-es főúton. A pótkocsis jármű eddig ismeretlen okokból egy személygépkocsival összeütközött, majd az út menti 5 méter mély árokba zuhant. A balesetben a teherautó vezetője súlyosan megsérült, europress TOLVAJ. Ellopták egy nő táskáját tegnap Dunaújvárosban, a retikülben 850 ezer forint volt. A középkorú tolvaj társával együtt egy fekete motorral menekült el a helyszínről. A kárvallott nem sokkal a lopás előtt vette fel a pénzt az egyik közeli pénzintézetből, europress ELKAPTÁK. Őrizetbe vették tegnap a hétfői Kiscelli Múzeum rablóinak egyik feltételezett tettesét - mondta érdeklődésünkre a BRFK sajtóügyeletese. Mint ismeretes, négy értékes festményt loptak el az épületből, amelyelmek értéke felbecsülhetetlen. A rendőrség munkatársa a nyomozásra való tekintettel nem közölt további információkat, europress NYOMOZÁS. Majdnem három évvel a történtek után csak most tudták lezárni a vizsgálatot a zalaegerszegi rendőrök egy gyilkossági ügyben. A jelenlegi adatok szerint az 1999 novemberében megölt áldozattal élettársa végzett. A férfit előzetes letartóitatásba helyezték, és a megyei rendőrkapitányság vádemelési javaslatot küldött az illetékes fő- ügyészségre. europress ______ ■ Fe dezék és iroda a határon A magyar határőrségre új feladatok hárulnak az uniós csatlakozás előtt. A többi között ezekről beszélt munkatársunknak Béndek József határőr-vezérőrnagy, országos parancsnok, akinek gyermekkori álma volt, hogy határőr legyen. Budapest Falusi gyerek voltam - kezdi Béndek József. Egy Tolna megyei kis faluban, Nagyszokojon születtem. Székesfehérváron a 327-es Váci Mihály szakmunkásképzőben érettségiztem. Gépiforgácsoló, esztergályos a szakmám.- Hogyan lesz egy falusi gyerekből tábornok?- Még tízéves sem voltam, amikor a nagybátyám a határőrségnél szolgált. Többször volt otthon szabadságon. Nekem ez nagyon tetszett, és főleg nagyon büszke voltam rá, mert a faluban egyik gyereknek sem volt a nagybátyja határőr. Minden álmom- vágyam az volt, hogy határőr legyek, mégpedig tiszt! •- Mivel foglalkozik szabad idejében, ha van?- A sok hivatalos írás után nagyon szeretek pihenésül szépirodalmat olvasni. Családi házban lakom, ha jut rá időm, a kertben bogarászom, kertészkedem, ez pihentet. Közel áll a szívemhez a természet. Az előbbieken kívül ezért is választottam a határőrszakot, amikor a katonai főiskolára j elentkeztem.- Gyermekei vannak?- Két fiam van. Örömömre mindkettő katonai pályára készül. Szép ez a hivatás, olykor bizony nehéz is! Képzelje, 1982- ben a nyugati határon hónapok óta nyugalom volt. Aznap, amikor átvettem a parancsnokságot, éjjel megjelent az első határsértő, és attól a naptól kezdve minden éjjel volt esemény. Fiatal parancsnokként egyik napról a másikra új feladat, új kihívás szakadt a nyakamba, új szolgálati rendszert kellett kialakítani.- Hat évvel később sikerrel szerzett diplomát a Zrínyi Miklós Katonai Főiskolán, és az Országos Parancsnokságra került. Végigjárta a ranglétrát, és rövidesen három éve lesz, hogy országos parancsnok. Közben - úgy hallottam - két fontos feladata is volt.- 1995-ben a szerb-horvát háború és 1999-ben a koszovói események idején a határ menti alakulatok parancsnoka voltam. Ez az előbbiektől csakugyan eltérő feladat volt. A horvát határ mentén fedezékbe kellett beásni magunkat is, a harci eszközöket is. Ugyanakkor ügyelni kellett arra, nehogy pánikot keltsünk a lakosság körében, szóval nem volt egyszerű ez a feladat sem...- A schengeni határok magyar- országi megteremtése is elég nagy feladat elé állítja a határőrséget.- Át kell szervezni az Európában rendszeresített legkorszerűbb igények szerint a horvátországi, a szerbiai, a romániai és az ukrajnai határszakaszokat, de lehet, hogy még a szlovákiait is. De átszervezésre kerül az ausztriai, úgynevezett belső határ is. Mert azt a szakaszt is védeni kell, de másképp, egyebek között a kifelé és a befelé tartó határsértők ellen.- Mit tart a legfontosabbnak az utóbbi egy évben?- A magyar határőrséget elismerik Európa-szerte. 1992 óta évente nemzetközi határrendészeti konferenciát rendezünk. Elnöke én vagyok. Az idei konferencián 39 ország határrendészeti vezetői és 13 olyan szervezet, mint az Európa Tanács vagy az Interpol képviselői vettek részt. Különféle munkacsoportok egy- egy témának a gazdái. Mi dolgoztuk ki a Határforgalmi Ellenőrzési Chartát. Ez azt szolgálja, hogy az utasok minél gyorsabban és zavarmentesebben jussanak át a határokon. A bizalmi elv alapján működik a zöld, piros folyosórendszer. Csak a gyanús eseteket vizsgáljuk. Ennek szellemében folyik a határellenőrzés a konferencián részt vett országokban. A konferenciákon kialakult kapcsolatok is hozzájárultak, hogy mi lettünk a határrendészeti szervezetek együttműködésének központja, és - nem utolsósorban - ma már összekötő kapocs vagyunk az Európai Unió és az Unión kívüli országok között. KOÓS TAMÁS Negyedik holttest, ötödik áldozat Balástya Mintegy hathetes kutatás után kedden délután a rendőrök megtalálták a balástyai gyilkos ötödik áldozatát.- A gyilkosságok módjáról a rendőrség nem beszél, az okokról pedig a gyanúsított nem mond semmit - mondta az Europressnek a Csongrád Megyei Rendőrkapitányság sajtóreferense. Tuczakov Szilvána szerint az újabb holttest megtalálásával a 34 éves Sz. Zoltánt öt gyilkossággal gyanúsítják, és a fiatalember be is vallotta valamennyi bűncselekményt. Négy hónap alatt ez a negyedik női holttest, amelyet a férfi útmutatása alapján találtak meg a rendőrök. Az elásott tetemre a honvédség munkagépének segítségével bukkantak a nyomozók. A maradványokat az Igazságügyi Orvostani Intézetbe szállították azonosításra. A kedd délután megtalált tetem feltehetően Lángolt a ház Budapest A főváros XXIII. kerületében, Soroksáron, a Vadevezős utcában eddig tisztázatlan körülmények között leégett egy családi ház tegnap délelőtt. Egy ember súlyosan megsérült. A tűzoltók nem sokkal 9 óra után kaptak jelzést a tűzesetről, s hat járművel vonultak a helyszínre, ahol már lángokban állt a mintegy 100 négyzetméter alapterületű családi ház. A tüzet sikerült viszonylag rövid idő alatt eloltani. Egy embert kimenekítettek az épületből, őt a mentők súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba. Oltás közben a tűzoltók két sértetlen PB-palac- kot Vittek ki az épületből. A ház teljesen leégett, lakhatatlanná vált, a kár értéke több millió forint. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. _____________mti a két éve eltűnt balástyai K. Teréziáé, akit a gyanúsított - vallomása szerint - 2000 nyarán ölt meg, majd ásott el. Az előzetes letartóztatásban lévő balástyai férfi márciusban és áprilisban három nő meggyilkolását ismerte be. Bevallotta azt is, hogy 1998 nyarán ő ölte meg az akkor 18 éves prostituáltat, akinek holttestét a vasúti sínekre helyezte. Május közepén Sz. Zoltán két újabb áldozatról beszélt. Az egyik nő megölését nem vállalta magára, csak annyit közölt: tudomása van róla, hogy a tanyájához közeli bányatóban is van egy holttest, amely feltehetően egy külföldi nő teteme. A holtestet nem találták meg a nyomozók, ezért abbahagyták a keresést. Az ötödik áldozat tetemét kedden találták meg. FARKAS MELINDA Kitoloncolták a hamisítót Parassapuszta Egy román állampolgár szándékozott kilépni az országból a parassapusztai határátkelőnél június 28-án. Amikor a szolgálatban lévő határőrök kézbe vették az illető úti okmányát, gyanússá vált a Nagylaknál beütött két bélyegző lenyomata. Sejtésük beigazolódott, mert amikor tüzetesebben megvizsgálták az útlevelet, kiderült, hogy sem’ a párnafesték színe, sem pedig a bélyegzők keretvonala, illetve dátumsora nem egyezik meg az eredetivel. Az igazi lenyomatok ráadásul az ellenőrzésre alkalmazott UV-fényben lumineszkálnak, a hamis beütés viszont nem reagált a lámpára. A hamisított útlevelet a Balassagyarmati Városi Ügyészség lefoglalta. Munkatársai az eset vizsgálata során úgy ítélték meg, hogy az elkövetett bűncselekmény csekély fokban ugyan, de veszélyezteti az ország biztonságát, ezért ügyészi megrovásban részesítették a külföldi állampolgárt. Mivel a határőrség - jogszabály hiányában - a román állampolgárral szemben úgynevezett visszautasítási intézkedést nem tehet, a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága az érintett személyt úti okmány hiányában idegenrendészeti őrizetbe vette, majd kitoloncolással kiutasította az országból, s egy évre beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el ellene. A kitoloncolást a Magyar Köztársaság és Románia között érvényben lévő toloncegyezmény alapján hajtották végre. (SZILVÁS) Tolnában történt ODÉBB TOLTÁK A KERÉKPÁRT. Dombóváron egy ház lépcsőházából lezártan tárolt kerékpárt loptak ismeretlen tettesek. Az elkövetők a kétkerekűről a lakatot vágták le. KELLETT A KÉMÉNY LEMEZE. Egy szellőzőkémény bádoglemezét bontották le és vitték el ismeretlen tettesek Dombóvárott, egy ipari szövetkezet épületének tetejéről. FELDARABOLTÁK VEZETÉKET. A Csurgó pusztai sertéstelep kút- jához vezető villanyvezetékből mintegy 120 méter sodrott alukábelt vágtak le és loptak el ismeretlen tettesek. A kár mintegy 80 ezer forint. A SÉRTETT A FIÁRA GYANAKSZIK. Színes televíziót vittek el egy dombóvári lakásból. A bejelentést tevő sértett a fiát jelölte meg elkövetőként. TÉRKŐ REPÜLT A KIRAKATÜVEGBE. Szekszárdon egy kft. kira katát térkővel törték be ismeretlen tettesek, majd a helyszínről telefonokat vittek magukkal. A rongálással együtt 260 ezer forint a becsült kár. BOLTI SZARKÁK A FOGDÁBAN. Bolti lopáson kaptak rajta két személyt Pakson. Mindkettőjüket a rendőrség fogdájában helyezték el. MEGKERÜLT A KÖRÖZÖTT SZEMÉLY. A tamási rendőrkapitányság munkatársai elfogták és előállították azt a fővárosi férfit, aid ellen a Pesti Megyei Kerületi Bíróság adott ki elfogató parancsot. FIZETÉSKÉPTELEN KFT.-VEL ÜZLETELT. Idén februárban egy nagyszékelyi lakostól egy budapesti kft. nevében szemes kukoricát vásároltak fel. Később derült ki, hogy a kft. már tavaly felszámolás alatt állt, így fizetési lehetőséggel nem rendelkezett. A sértett feljelentést tett a rendőrségen, kára jelentős, meghaladja az 5,5 millió forintot. HASZNÁLATI TÁRGYAK A PRÉSHÁZBÓL. Feltörtek egy préshá zat Simontornyán, ahonnan különböző használati eszközöket vittek el, 170 ezer forint összértékben. TŰZ A TAKARMÁNYKEVERŐNÉL Tegnap valamivel 14 óra után a Baranya megyei Mágocson, a takarmánykeverő mellett kigyulladt az aljnövényzet. A lángokat a dombóvári tűzoltók fékezték meg. LÁNGOLT A BÚZATÁBLA Tegnap 15.10 órakor Kocsola mellett 25 hektáron búzatábla égett le. A helyszínre Dombóvárról és Kaposvárról érkeztek tűzoltók. ■ meg holttestét a tetőn. Értesítették a mentőket, a tűzoltókat, majd az ő hívásukra a helyszínre érkezett orvos megállapította, hogy a férfi holttestén idegenkezűségre utaló sérelmi nyomok nincsenek, így a bűncselekmény gyanúját kizárta a rendőrség. A halál pontos okát és idejét a boncolás után állapítják meg. Az első, helyszíni vizsgálat alapján feltételezhető, hogy a férfi kedden a délutáni órákban vesztette életét, halálát a nagy hőség következtében beálló szervi elváltozás okozhatta. Rákosi Paks Feltehetően a hőség okozta annak a budapesti férfinak a halálát, akinek holttestét tegnap délután találták meg munkatársai egy lakótelepi ház tetején. Az 1947-ben született férfi antenna karbantartási munkát végzett a lakótelepen a Barátság út 6. szám alatti épület tetején kedden délután. Miután nem jelentkezett, munkatársai szerdán, a kora délutáni órákban keresésére indultak. Két óra után az autóját ismerték fel a ház előtt, így találták Ön a biztos nyertes! ^ Szerezzen új előfizetőt a Tolnai Népújságra, Öné lehet egy szép edény! Ha az Qn által hozott új előfizető 1 hónapra rendeli meg a lapot, 2 literes nyeles tejforralóval, ha 3 hónapra fizet elő zöldségpároló készlettel, 6 hónapos előfizetés esetén pedig üvegtetős wok sütővel ajándékozzuk meg Önt. Hívjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. MEGRENDELŐ Régi előfizető: ........ Cím e:................... Új előfizető:........................... Címe:........................Tel.:..... Elő fizetési időszak:.................. .T el á 4 Holttest a háztetőn Gyilkolt az elviselhetetlen hőség