Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-29 / 175. szám
6. OLDAL TOLNA MEGYE 20 0 2 KISSZÉKELY 2002. júuus 29., hétfő BMIí A címer Kisszékely címerében a napból kiemelkedő ugró szarvas a természeti értékeken túl a bőséges vadállományra utal. A napkorong mellett látható kék pólyában ábrázolt két arany színű hal a község halastavainak pikto- gramja. A bal alsó mező kettős szőlőfürtje a szőlő- és borkultúrát, a bal alsó mező búzakalásza a mai agrárkultúrát jelképezi. A kettős tölgyfalomb az örökkévalóság és a kisszékelyiek állhatatosságának szimbóluma. ■ Székely-történet A település nevében szereplő Székely 1220-ban fordul elő először írott forrásban, Zekul alakban. Eredete a székely népnév, de a település nevét személynévről, egy Székely vagy Széke- lyi családról is kaphatta. Határában az 1300-as években már templom állott. A t örök hódoltság első időszakában, amikor még lakott, élő falu volt, egy 1572. évi adójegyzékben Püspök Székelyként szerepelt, ami térképen azonosítható a mai faluval. Az 1696. évi portió-adó jegyzékében már Kisszékely néven találkozhatunk vele. A királyi koronára visszaszállt birtokot az Esterházy család kapta meg, utolsó birtokosa a gróf Wimpfen család volt. A magyarok mellett németek is megtelepedtek a faluban, egy részük Hessen- Kassel vidékéről, más részük a Fekete-erdő tájairól érkezett. A magyar hatás azonban erősebbnek bizonyult, így a németajkú- ak elmagyarosodtak, 1946-ban kitelepítés nem is volt a községből. A századforduló táján ugyanakkor sokan elhagyták a települést, főként a falu távoli tájain is ismert iparosok próbáltak szerencsét a tengeren túl. ■ Kalendárium Kisszékelyben öt évenként rendeznek találkozót az elszármazottaknak, a negyedik 2003-ban esedékes. A szervezésben részt vállal az Elszármazottak Baráti Köre dr. Barocsay György állatorvos vezetésével. Évről évre március végén borversenyen mérettetnek meg a kisszékelyi borok. Minden év augusztusában visszatérő rendezvény a motoros találkozó. A falu búcsúját Szent György napjához legközelebb eső vasárnap tartják. A község katolikus templomát a mellette álló Szentháromság szoborral együtt 1723-ban építtette a Styrum- család. Viszik Kisszékely jóhírét Kisszékely a Hegyhát északi vonulatának dombjai között elhelyezkedő zsáktelepülés. Bár németaj- kúak is lakták, a falu életében a kitelepítés nem okozott törést. Ma az egyik legnépszerűbb Tolna megyei üdülőfalu. Nagyné Máté Rozália 1963. október 11-én született Kisszékelyben, 1982- ben érettségizett a gyönki gimnáziumban 1982-től a tolnanémedi Kossuth TSZ könyvelője, majd a kisszékelyi önkormányzat igazgatási, adóügyi előadója 1998-tól polgármester Család: egy gyermeke van, Linda, a simontornyai hat osztályos gimnázium tanulója- Az ötvenes években ezerötszáz felett is volt a falu lélekszáma - mondja a község fogyatkozásáról Nagyné Máté Rozália, Kisszékely polgármestere. - Az értelmiség a 60-as, 70-es években elvándorolt, de a népességcsökkenés annak is köszönhető, hogy a későbbiekben sorra szűntek meg a munkahelyek, távolabb kellett munkát keresni, és ott is telepedtek le a fiatalok. Ennek másik következménye, hogy elidősödött a lakosság, ma negyven százalék körül van a nyugdíjasok száma. A községben dolgos emberek laknak, ezt bizonyítják a rendezett porták is. A községben mindazonáltal több infrastrukturális fejlesztés megvalósult az utóbbi évtizedben.- Az infrastruktúrából csak a szennyvízkezelés megoldása hiányzik. 1994-ben kiépült a telefonhálózat, a földgáz 2000- ben ért el a községbe. Sajnos Képviselő-testület: Barka József, Martina Zoltán, Nagy László, Neumann László, Pomázi Izabella nem az egész településen, csak körülbelül 60-80 százalékában fektették le. Nagyon szeretnénk forrást találni ahhoz, hogy az egész községben kiépülhessen a hálózat. Több pályázaton szerepeltünk sikerrel. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány foglalkoztatást, gépbeszerzést támogatott, az ivóvíztározó felújítására a területfejlesztéstől kaptunk támogatást. Szintén pályázati pénzből jött létre a millenniumi emlékpark, a strand felújítására az ISM-től kaptunk támogatást, és útfelújításra is volt nyertes pályázatunk. Négy év alatt megközelítően negyvenmillió forintot nyertünk pályázatok útján. Nemrég kaptuk az örömhírt, hogy a művelődési ház felújítására, vizesblokkra és járdafelújításra jutunk területfejlesztési támogatáshoz. Az FVM-nél van egy közösségi ház kialakításra beadott pályázat, és nagy tervünk egy tíz férőhelyes bentlakásos szociális otthon idősek számára. Az intézményes szemétszállítást 2002. június 1-től vezettük be, ehhez a környezetvédelmi tárca pályázatának révén a lakosság a hulladék- gyűjtőket kedvező áron tudta megvenni. Kisszékely felettébb keresett a kirándulók, nyaralók körében. 1994-ben elkészült hidegvizes strandja, sátortábora igen nagy népszerűségnek örvend, a szép környezet vonzza a városi gyerekeket. A lakóingatlanok egyharmad része külföldi, vagy városiak tulajdonában van, még a Balaton mellől is vásárolnak itt házat. Nagyné Máté Rozália szerint ennek előnye és hátránya is van.- Mindez annyiból jó, hogy viszik a jó hírünket, milyen jó a levegő és milyen szép a környezet. Egyre többen vesznek itt nyaralónak házat, de ez után sajnos az önkormányzat nem kap normatívát, egyre kevesebb a fejlesztésre fordítható keretünk. Másrészt nagyon felmentek az ingatlanárak, a fiatal családok ezért nem igazán tudnak itt letelepedni. Az üdülőfalu jelleget nem igazán tudjuk erősíteni. Ezt a strand termálfürdővé alakításával érhetnénk el, igazán ez tudná fellendíteni a települést. A TELEPÜLÉS ADATAI: lakosság: 431 fő terület: 2902 ha belterület: 149 ha vállalkozások száma: 12 gépjármüvek száma: 66 telefonállomások száma: 154 A LAKOSSÁG SZÁMÁNAK ALAKULÁSA Az üvegfonó Jánk Benjámin hatvanhárom éves asztaloskőműves eredetileg gyulai születésű. 1957-ben munkához toboroztak minket egy kábelüzemhez, ahol karbantartó lettem - idézi fel mostani hobbijának távoli kezdeteit. Ott látta, hogy a kábelt burkoló színes műanyagokból üvegeket, demizsonokat fontak be. A díszítés kisszékelyi nyugdíjas éveiben fő foglalatosságává vált, lakása műhely és kiállítóterem is egyben. Az üvegfonás mellett gyöngyfűzéssel is foglalkozik, és - ehhez utazás közben asszonyoktól kapott kedvet - néha kézimunkázik, és a labdavarrást is elsajátította. A horgászegyesület Bodó István a kisszékelyi horgászegyesület 1985-ös alakulásától fogva tizenhat éven át volt az egyesület elnöke, ma pedig vezetőségi tagja. A szép környezetbe illeszkedő kisszékelyi horgásztó jelentős ösztönzést adott a helyi horgászélet fejlődéséhez. Vonzóvá tette a külföldiek számára is a falut, sok városi is a horgászati lehetőséget kereste. Évente legkevesebb húsz mázsa halat telepítenek a tóba, ahol főleg ponty, törpeharcsa, csuka, süllő, kárász fogható. Az egyesület mindenki érdeklődő horgászt pártol - mondja Bodó István - jelenleg ötvenketten tagjai az egyesületnek. A nyugdíjas egyesület A kisszékelyi nyugdíjas egyesület 1994 decemberében jött létre. Barka József 1996-tól elnöke a szer- vezetnek, amely jelenleg hetven tagot számlál. - Negyedévenként szoktunk öszszejönni - mondja a közös programokról, amelyek eredetileg teadélutánnak indultak. A tea idővel el-, a program megmaradt. A kisszékelyi idősek évek óta színházba készülnek, ezt a tervüket idén megvalósították: a Simontornyai Színházi Nyár operettelőadását nézték meg. Barka József szerint nem könnyű a fiatal nyugdíjasokat behozni az egyesületbe, amely igyekszik a nyugdíj- és támogatási ügyekben is segíteni tagjainak. Amiért itt nyaralnak Egyik oldalon a Hegyhát erdeje, a másik oldalon a kisszékelyi üdülőfalu szegélyezi a községben lévő 3,7 hektáros Csádés-tavat. A tóból a horgászok zsákmánya ponty, amur, süllő, csuka, szürkeharcsa, törpeharcsa, keszeg és kárász lehet. A vízparton ivóvíz, főzési, sátorozási lehetőség van. Nyaranként az önkormányzat sátortábort működtet teljes ellátással, ahol egyszerre 30 fő elhelyezésére nyílik lehetőség. A tótól kétszáz méterre található az 1992-ben épített 200 négyzetméteres, korszerű, vízvisszaforgatós úszómedence. Nagyvadas és fészkelő Kisszékely a természetet ismerők között vadállományáról nevezetes. A kisszékelyi nagyvadas évtizedek óta keresett az országban, s több érmes trófea származik erdeiből. A vadászterület jelenleg a Gyulaj Rt. és a sárszentlőrinci Fekete István Vadásztársaság használatában van. Ugyancsak gazdag a környék madárvilága is, mind ragadozó, mind énekes madárfajok nagy számban fészkelnek a falu határában. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjai éveken át gyűrűzőtáborokat is tartottak Kisszékelyben. Civil régiek Kisszékelyben a 19. század utolsó éveitől 1949-ig élénk egyesületi élet folyt. 1892-ben alakult az első olvasókör, 1902-ben kezdte működését a Katolikus Olvasókör. A katolikus egyház a hitélet erősítésére több egyesületet hozott létre: Jézus Szíve Társulat, Katolikus Népszövetség, Rózsafüzér Társulat, Szent Antal Kenyere, Skapulá- ré Társulat helyi szervezeteit, amelyek mindegyike 1914-től működött. De volt a faluban a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének helyi csoportja (1904), Kereskedők Nemzeti Társasköre (1923), Kisgazdakor (1924), Iparosok és Kereskedők Köre (1936). Az első iskolát egyébként 1701- ben alapította a római katolikus egyház. Az 1972-ben a körzetesítés miatt megszüntetett iskola épületét 1938-ban építették Szent István halálának 900 éves emlékére. A volt iskola falán az egykori tanítványok és az önkormányzat emléktáblát helyezett el. A családi gazdálkodó Májer József, a község első, nyolc évig hivatalban volt polgármestere, 1992-től mező- gazdasági vállalkozó. A megművelt terület az évek során növekedett, jelenleg 280 hektáron gazdálkodik. A családi gazdaságot felesége vezeti. Tagjai fia, és unokája. A gazdaságot valószínűen unokája viszi majd tovább, jelenleg búzát, repcét, árpát, kukoricát termelnek. Legutóbb új kombájnnal bővítették a gépparkot. Polgármesteri munkájával kapcsolatban azt mondja: az első négy év a falu önállóságának megteremtésével telt, s csak a második négy évben nyílt lehetőség arra, hogy előrelépjen a település. A jegyző S e 1 m e c i Sándorné 1999 óta jegyző a községben. A köz- igazgatásban 1955-től dolgozik, a község lakóival kapcsolatban állt a rendszerváltás előtt, a simontornyai közös tanács igazgatási csoportvezetőjeként a lakosság ügyeivel foglalkozott. - Szeretem az itteni embereket, mert szorgalmasak, dolgosak és törvénytisztelők - mondja a kis- székelyiekről. - Az életben adódó mindenféle ügyes-bajos dolgukkal bizalommal keresnek meg mind az idősek, mind a fiatalok. Ritkán fordul elő konfliktus, mert a kötelezettségeiket elmulasztók is már az első felszólításra pótolják mulasztásukat.