Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-26 / 173. szám

12. OLDAL ERRÖL-AR R Ó L 2002. Július 26., péntek Vetítik az Egri Csillagokat Huszonnyolcadik alkalommal nyílik meg szombaton a filmmű­vészeti nyári egyetem az egri Uránia moziban. A nyitógála a város egész évben zajló ünnep­ség sorozatához kapcsolódik: a várvédelem 450. évfordulója tisz­teletére ismét levetítik Várkonyi Zoltán 1968-bafi készült filmjét, az Egri csillagokat. A 15 órakor kezdődő előadás ingyenes, ahogy a többi filmprodukció is belépő jegy nélkül tekinthető meg. A filmművészeti nyári egye­tem vasárnap és hétfőn német filmgálával folytatódik. Vasárnap a közönség láthatja a Dr. Caligari, a Nosferatu, az Éjszaka fantomja, a Berlin, egy nagy város szimfó­niája című filmeket, majd 21 óra­kor vetítik le Fritz Lang világhírű alkotását, az 1927-ben készült Metropolis-t, amelynek külön ér­dekessége lesz, hogy a 120 per­ces alkotást élőzene kíséri, az Ilmenau városból érkezett kama­razenekar közreműködésével. ■ A Mikulások is értekeznek! Karácsonyi vacsorát ettek a nagy melegben Nyári Mikulás-konferenciát tartottak Dániában. A napi­rend fő témái között szere­pelt az ajándékok méretprob­lémája és a rénszarvastáp op­timális összetétele. A háromnapos nemzetközi Mi­kulás-értekezletnek a Koppenhá­gától 9 kilométerre lévő Bakken vidámpark adott otthont immár a 39. alkalommal. (Bakken egyébként a világ legöregebb vi­dámparkjának mondja magát, 1583-ban alapították.) Az idei konferenciára Európá­ból, Ázsiából, Dél-Amerikából, de még Afrikából is érkeztek mi­kulások és mikulásnők.- Hogy miért épp nyár derekán tanácskozik a sok Télapó és Tél- anyó? Mert csak ilyentájt van ide­jük leülni egy kis eszmecserére - tette fel a kérdést és adta meg a választ magának a rendezvény szóvivője. A nyitónapon - hétfőn - egyéb­ként az ég nem volt kegyes a mi­kulásokhoz: hatalmas eső zúdult rájuk és a mintegy háromszáz érdeklődő gyermekre, s a szabad térről bezavarta őket egy zárt he­lyiségbe. Az értekezlet szerda es­te hagyományos dán karácsonyi vacsorával zárult: disznósült volt krumplival és rizspuding - jelen­tette az AP. Jósé Carreras Libanonban Kísért: a Budapesti Fesztiválzenekar A libanoni hegyekben fekvő Beiteddínben adott szerda es­te nagy sikerű koncertet há­romezer néző előtt a világhí­rű tenor, Jósé Carerras és Ri­ma Tavil libanoni szoprán énekesnő. A repertoárban elsősorban Verdi és Strauss művek szerepeltek. Az előadásnak akkora sikere volt, hogy a közönség hétszer tapsolta vissza a két művészt negyvenöt perccel kitolva a koncert végét. Beiteddín a libanoni fővárostól, Bejruttól, délkeletre fekvő Súf hegységben található, évente itt rendezik az egyik legjelentősebb libanoni zenei fesztivált, egy XIX. századi kastély előtt. Idén a ren­dezvény július harmadikétól au­gusztus 10-ig tart. Rima Tavil az idilli környezetben láthatóan annyira meghatódott a hazájá­ban elért sikertől, hogy ráadás­ként előadta Gershwin Summer­time című dalát. A két művészt a Budapesti Fesztiválzenekar kí­sérte, amelyet David Gimenez ve­zényelt^ ____________________n Po zsonyi tárlata után, franciaor­szági kiállítása előtt, a Tihanyi Bencés Apátságban mutatja be textil faliképéit Péreli Zsuzsa. A gobelin-művész új balatoni be­mutatója vasárnaptól szeptem­Skandináv rejtvény A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a július 24-én megtartott 30. heh Skandináv lottó sorsolá­son a következő számokat húz­ták: Első számsorsolás: 6,12,13, 16,19,32,34. Második számsor­solás: 3, 4, 6, 11, 25, 28, 33. A Skandináv lottó eredményei a kö­vetkezők: Telitalálatos szelvény nem volt, 6 találatos szelvény 63 darab, nyereménye egyenként 174.507 forint, 5 találatos szel­vény 2.224 darab, nyereménye egyenként 4.943 forint, 4 találatos szelvények száma 38.165, nyere- ménye egyenként 768 forint. ■ Utak a gráfiák világába Fiatal alkotók a Tamási Galériában papíron is megjele­nik fantáziájának le­nyomata. Nagy Kata­lin visszafogott, pre­cíz stílussal alkot, té­mái belső indíttatás­ból valósulnak meg. Azok közé tartoz­nak, akik rejtélyeket és magyarázatokat találnak ott, ahol má­sok tekintete rezze­néstelenül suhan el, számukra az alkotás, az egyéniségnek megfelelő téma és ki­fejezésmód egyfajta kegyelmi pillanat, melyről grafikáikon ők is vallanak. A kiál­lítás a Tamásiban szokásosnál rövi- debb ideig, július 31- ig látható. tóth f. Film Sobri Jóskáról Sobri Jóskáról, az 1830-as évek híres-hírhedt bakonyi betyárjáról forgat hatrészes tévéfilmet Novák Emil rendező, A ponyva­filmnek nevezett alkotás több je­lenetét a veszprémi várban kiala­kított börtönben veszik fel, innen irányították annak idején a bako­nyi betyárok elleni hajtóvadásza- tokat. Novák Emil szerint Sobri, a hírhedt rablóvezér rejtélyes alak, mert a pandúrok soha nem fog­ták el, de halála idejéről és körül­ményeiről sincsenek megbízható adatok. A betyárvezér szerepé­ben Szarvas Attila, a kecskeméti színház művésze látható majd, az alvezér Milfait Ferkót pedig - akit a veszprémi börtönben vé­geztek ki -, Eperjes Károly alakít­ja. A hatrészes, bő humorú, szó­rakoztató tévéfilmet - amelynek a költségvetése 200 millió forint -, az év végig kell átadni a Magyar Televíziónak, s az egyes csator- nán mutatják be a jövő évben. ■ Olvastam - Láttam - Hallottam VENTER MARIANNA Kis magyar leárazás Hiába minden, mi egy kis ország kis városa vagyunk! Hogy a szó­lásoknál maradiunk: kis pénz, kis foci, kisváros kis leárazás. A nyá­ri szezon óhatatlanul a végéhez közeledik, az ember azt gondolná, hogy az üzletek igyekszenek megszabadulni a nyári készletektől, fő­ként a divatholmik terén, mert ami az idén divat, az nem biztos, hogy jövőre is az lesz. Sőt, ismervén a módi szeszélyes természetét, még az is előfordulhat, hogy az idei nyár csúcsmodelljét a hölgyla­pok jövő nyáron az ízléstelenség netovábbjának kiáltják ki. Szóval azt gondolhatnánk, hogy most, a nagy szezonvégi vásár alkalmával szinte dobálják utánunk azokat a modelleket, amelye­ket jó esetben is csak cirka négy hétig hordhatunk még, de a té­nyek egészen mást mutatnak. Először is: nem nevezném leárazás­nak a 2.900 forintos ruhadarab árának 2.400 forintra csökkenté­sét. Lehet hogy hihetetlen, de igaz: akinek 2.400 forintja van er­re a célra, annak van 2.900 is és már réges-rég megvette magának ha tetszett, másikat biztos nem vásárol belőle. Másrészt hiába kí­nálják féláron a szoknyát, nadrágot, ha a leárazás csak egyetlen méretre terjed ki, arra, amely kizárólag a 45 és 50 kiló közötti, höl­gyekre jó. Szóval lenne még mit tanulni a leárazás terén kis orszá­gunkban, mert így aztán nem kell attól félni, hogy a vásárlók meg­rohamozzák az üzleteket.- Gratulálok, Zsuzsi, ma van éle­ted legboldogabb napja.- Nem hiszem, csak holnap lesz az esküvőm!- Hát éppen azért! * * * Ki az abszolút kis ember?- Akinek ugrálnia kell, hogy elérje a vizet a zuhany alatt. * * ★ Két skót szülő gyermekeik há­zasságkötése előtt egyezkedik a hozományról.- Nem tudok tízezer fontnál többet adni a lányomnak - mondja a lányos apa.- Hát, jól van, nem bánon - egyezik bele a fiú apja -, de leg­alább azt ígérje meg, hogy a ke­lengyét az én üzletemben vásá­rolja meg neki... k k k- Nagymama, miért olyan nagy a szemed? - kérdi Piroska.- Hogyjobban lássalak!- Nagymama, miért olyan nagy az orrod?- Hogy jobban érezzem a ka­lács illatát!- Nagymama, miért olyan nagy a füled?- A számat kérdezd, a számat! * * * Szeretsz? - kérdi a fiú giliszta a lánytól.- Nem.- Ha nem leszel az enyém, ak­kor bánatomban a tyúk elé ve­tem magam! * * *- Én mondom magának, Pacs- mag úr, a házasság nagy szeren­csejáték.- Nem hiszem. A szerencsejá­tékon nyerni is lehet... k k ★ A strucc bemegy a falusi kocs­mába és megkérdezi a csapost:- Mondja, nem járt erre a bá­tyám?- Nem tudom. Hogy nézett ki? k k k Szegény százlábúnak mind a száz lába reumás. Elbiceg az er­dő orvosához, a bölcs bagoly­hoz, hogy tanácsot kérjen.- Változz madárrá! - tanácsol­ja pár perc gondolkodási idő után a doktor. - A madárnak ugyanis csak két lába van, így a fájdalmad kilencvennyolc szá­zalékkal enyhülhet.- Köszönöm a jó tanácsot - há­lálkodik a százlábú. - Most már csak azt mondd meg, hogyan változhatok madárrá?!- Hát ezt már neked kell meg­oldanod, ha egészséget akarsz! k k k- Ne aggódjon, önre nagyon egyszerű műtét vár - nyugtatja ideges páciensét a híres sebész.- Fél óra elteltével már tudja mozgatni a lábát. Egy óra múlva körüljárhatja az ágyat, estére pe­dig akár haza is gyalogolhat.- Tessék mondani, doktor úr, legalább a műtét alatt pihenhe­tek kicsit? Csokihalál Csokoládéval teli tartályba fulladt egy édességgyár 19 éves dolgozója az Egyesült Államokban, a pennsyl­vaniai Hatfeldben. A fiatal Yoni Cordont munkatár­sai találták meg a 4500 literes tartályt megtöltő folyékony cso­koládémasszában. A feltételezett balesetnek nincs szemtanúja, így azt sem tudták megállapítani, pontosan mikor történt. A rendőrök szerint egyelőre semmi nem utal arra, hogy a fiú bűntény következtében végezte volna napjait az édes masszá­ban, mivel eleve a csokoládé megolvasztására és keverésére szolgáló tartály nyílásához kö­zeli platón dolgozott. így köny- nyen lehetséges, hogy egy egy­szerű, véletlen félrelépés okozta a fiatalember tragédiáját. ■ Operettfalu Kübekházán Ringatózhatunk a zene lágy hullámain Negyedik alkalommal rende­zik meg a Csongrád megyei Kübekházán a nyári operett gálát; az Operettfalu elneve­zésű rendezvényen - szomba­ton - olyan neves művészek lépnek fel, mint Illényi Kati­ca, Kalmár Magda, Leblanc Győző, Maros Gábor, Pitti Ka­talin. Molnár Róbert, az Operettfalu öt­letgazdája elmondta: a község főterén mintegy 200 négyzetmé­teres színpadot állítanak fel, és a környéket - a hagyományokhoz híven - igazi operettfaluvá vará­zsolják szombat estére. A díszlet mellett megvilágítják a környező házakat és a templo­mot, hogy az operetthez illő kör­nyezetben léphessenek közön­ség elé a meghívott művészek, akiknek többsége visszatérő elő­adója az Operettfalunak. A program szerint Kalmár Magda, Kállay Bori, Pitti Katalin, Illényi Katica, Szilágyi Olga, Ber­kes János, Benkóczy Zoltán, Far­kas Bálint, Gárday Gábor, Gerdesits Ferenc, Leblanc Győ­ző, Korcsmáros Péter és Maros Gábor tolmácsolja majd a zenés műfajok klasszikus gyöngysze­meit. A Magyar Operett Zenekart Faith Tibor vezényli, zongorán közreműködik Dobsa Sándor. Molnár Róbert elmondta, hogy a tavalyi rendezvényre 12 ezren voltak kíváncsiak, és nem kizárt, hogy az idén eléri a 15 ezret a kübekházi Operettfalu hazai és külföldi vendégeinek a száma. Mert hiába: az operett él ma is, pedig a halálát régesrég megjó­solták az okosok. ■ A kényes gyomrú keselyű Szárny fesztávolsága: két és fél méter Távúszó labrador Csodával határos módon me­nekült meg egy fekete labrador, miután kiesett gazdájának csónakjából a dél-angliai partok előtt. A kétéves Todd kompok, tartály- hajók és jachtok mellett elúszva hat óra alatt 16 kilométert tett meg a hullámzó tengeren és gazdájának legnagyobb örömé­re épségben partot ért a Beaulieu folyó torkolatánál. A rendőrség a parton az állat fülé­ben lévő mikrochip segítségével már könnyen rátalált az úszóre­korder ebre, jelentette a brit saj- tó. Állatorvosok szerint egészen rendkívüli, hogy egy kutya ek­kora távolságot tudjon úszva megtenni, különösen tengeren - írta a Reuters. A labrador lábuj­jai között különben úszóhár- tyák találhatók. _____________■ Eg y falánk fakókeselyű hetek óta rettegésben tartja a bajor- országi Altmühltal sörkertjé­nek vendégeit. Mint a mün­cheni Abendzeitung hírt adott róla, a jól megtermett madár előszeretettel csap le a szabad ég alatt ebédelő ki­rándulók terített asztalára, és jó étvággyal bekebelezi az ott található étkeket. A Mary nevű fakókeselyű állan­dó lakhelye a rosenburgi soly- másztelep. Több más ragadozó­madárral (sasokkal, héjákkal, ölyvekkel, sólymokkal) együtt őkelme is aktív szereplője a turis­ták számára tartott röptetési be­mutatóknak. A szabadban töltött perceket szokta felhasználni ar­ra, hogy idomítója kinyújtott kar­ja helyett pár légi kanyar után a közeli sörkertet célozza meg - leginkább ebédidőben. Mary legutóbb három adag sertéssültet tüntetett el néhány másodperc alatt a megrémült és pánikszerű­en menekülő vendégek tányérjá­ról. Pár héttel korábban egy isko­lai rendezvényen egy egész sült malac lett a jó étvágyú ragadozó­madár zsákmánya. Bár a közhiedelem szerint a keselyűk gyomornedve olyan erős, hogy még a vasszöget is megemészti, a sós, fűszeres éte­lek csaknem 'minden zsákmány­szerző portya után megfekszik Mary gyomrát. Gazdájának már több ízben kellett gyomormosást követően kiszivattyúznia a kese­lyű begyének tartalmát. A fakókeselyű szárnyainak fesztávolsága elérheti a két és fél métert. ■ \ j_________Tamási Az Iregszemcsei Képzőművészeti Alkotótábor két invenciózus gra­fikusa mutatkozik be a Tamási Galéria most nyílt kiállításán. A tárlat tus- és ceruzarajzok mellett elsősorban rézkarcokat, linómet­szeteket, szita- és kőnyomatokat vonultat fel Titkó Ildikótól, a Kép­zőművészeti Egyetem, és Nagy Katalintól, a Nyíregyházi Tanár­képző Főiskola hallgatójától, akik öt éve vettek részt első alkalom­mal a most tízéves iregszemcsei alkotótábor grafikai műhelyének munkájában. A két fiatal grafikus egyaránt Mezey István, művésze­ti vezető tanítványa. Mint Kováts Ferenc, a tábor grafikai szekció- vezetője megnyitójában fogalma­zott, Titkó Ildikó játékos ötletek­ből építi fel lényegre törő munká­it, technikai kísérletei nyomán Nagy Katalin tusrajza Péreli Zsuzsa tárlata bér 5-ig látható. A Munkácsy-dí- jas, érdemes művész 32 textilké­pe a Szlovákia fővárosában ren­dezett tárlatról érkezik Tihanyba, ahonnan ősszel Franciaországba kerül az összeállítás. __________■ Mu sical gála Nyíregyházán A legjobb zenés darabok örök­zöldjeiből rendez hétvégi gálát a Musical Színház péntektől vasár­napig a nyíregyházi szabadtéri színpadon. Az előadásokon töb­bek között az Evita, a Jézus Krisz­tus Szupersztár, a Jekyll és Hyde, a Macskák, a Nyomorultak és a Hotel Menthol című művek slá­germelódiái hangzanak el, olyan hazai sztárművészek tolmácsolá­sában, mint Szulák Andrea, Janza Kata, Tunyogi Bernadett, Tunyogi Orsi. A gálaműsorban közreműködik a Magyar Állami Operaház tánckara, a világhírű osztrák koreográfus, Michael Kropf vezetésével. ____________■ Ki múlt a nagymacskák korelnöke Kimúlt a világ eddigi legmaga­sabb kort megért nagymacskája. A párduc 25 esztendős volt. A ra­gadozó egy indiai állatkertben ra­boskodott, ami viszont nem rövi­dítette meg életét, sőt, inkább hosszabbított rajta. A nagymacs­kák várható élettartama ugyanis a vadonban 15 évre tehető, fogság­ban azonban húszra. Arról, hogy egy nagymacska negyedszázadot megért volna, sehol másutt a vi­lágon nincs feljegyzés - mondta a bhopali állatkert állatorvosa. Maikai - így hívták a párduc-do­yent - élete alkonyán darált húst kapott enni, mert már egyetlen foga sem volt. fgy aztán nem je­lentett nagy veszélyt az emberek­re, nem úgy mint hajdanán az anyja, amelyet azért kellett lelőni, mert rákapott az emberhúsra - je­lentette a Reuters. ■

Next

/
Thumbnails
Contents