Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-26 / 173. szám

HUM 2002. Július 26., péntek 7. OLDAL KÉK T Ü K Ö R ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig MILLIÓS KÁR. Megközelítően 12 millió forint értékű dohány­áruval a rakterében vittek el is­meretlen tettesek egy áruszállító furgont Dunaújvárosban. A bejelentést követően a fur­gonnak és rakományának a fel­kutatására országos körözést rendeltek el. europress TOLVAJ PÁR. Lopás vétsége miatt vette őrizetbe a Szegedi Rendőrkapitányság D. Lajost és feleségét. A két középkorú sze­mélyt azzal gyanúsítják, hogy a helyi katolikus templom lépcső­jéről ellopták egy fiatal lány tás­káját. A kár több mint húszezer forint, ugyanis a sértett ebben tartotta igazolványait, mobiltele­fonját és pénzét, europress ÖSSZEÜTKÖZTEK. Hárman meghaltak, amikor tegnap reg­gel a Vas megyei Répcelak kül­területén lévő vasúti átjáróban egy személygépkocsi összeütkö­zött a Budapest felé haladó InterCity vonattal. Az autót a vonat ötszáz méteren keresztül tolta maga előtt és teljesen ösz- szeroncsolta. A baleset követ­keztében a járműben ülők azon­nal életüket vesztették. Kettőt közülük - egy apát és fiát - már azonosították. Az elsődleges helyszíni adatok szerint a fény­sorompó működött. mtI CSALÓK. Ismeretlen tettesek az utóbbi hetekben különböző cégektől számítástechnikai eszközöket tulajdonítanak el a KÜRT Computer Rendszerház Rt. nevében. Az elkövetők arra hivatkoznak, hogy a cégtől jöt­tek és vizsgálatra, illetve javítás­ra viszik el a számítógépeket. Az ügyben a rendőrség nyomo­zást folytat, inn DÍLEREK. Négy drogfutárt is sikerült lekapcsolniuk a győri rendőröknek az elmúlt két hó­napban; a legutóbbi kábítószer­fogás a megyeszékhely vasútál­lomásán történt. A Budapestről befutó késő esü vonat egyik uta­sát rutinellenőrzésnek vetették alá, s rögtön gyanús lett, mert rejtegetni próbált egy táskát. A rendőrök a csomagban több mint 300 gramm szárított mari­huánát találtak, amelynek piaci értéke 900 ezer forint. Az őrizet­be vett fiatal nőről a hátkutatás során talált eszközök miatt gya­nítható, hogy nem csak futár, hanem terjesztő is volt. mti BŰNBANDA. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Akció Osz­tálya elfogott hat személyt, aki­ket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hetekben a sóstói stran­don számos lopást követtek el. A két felnőtt- és négy fiatalkorú­nál táskákat, ruhaneműket, mobiltelefonokat, órákat és harminc pénztárcát találtak a nyomozók, europress PÉNZMOSÁS. A Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás miatt folytat eljárást egyelőre is­meretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok sze­rint az elkövető egy budapesti bankfiókban hamisított szemé­lyi igazolványt felhasználva számlát nyitott, hogy egy bűncselekményből származó, mintegy 15,5 millió forintot arra átutaljanak. A nőről a bank biztonsági kamerája felvételt készített, europress BALESET. Medencecsonttörés­sel szállították kórházba a zirci rendőrőrs parancsnokhelyet­tesét, miután gépkocsijával teg­nap összeütközött egy szemetes konténert szállító autónak. A százados Veszprém felé tartott szolgálati autójával, amikor egy szemből érkező és balra nagy ívben bekanyarodó tehergépko­csinak csapódott. A baleset és a felelősség tisztázásához szakér­tő véleményét kérik, europress Jönnek az álkézbesítők PÉCS Több településről is érkeztek bejelentések arról, hogy a 19 ezer forintos rendkívüli nyugdíj-kiegészítés ürügyén tolvajok próbálnak bejutni idős emberek otthonába. A napokban kapják kézhez az érintettek a rendkívüli, egysége­sen 19 ezer forintos nyugdíj-ki­egészítést. Az alkalmat kihasz­nálva az ország több településén álkézbesítők jelentek meg, akik a folyósítás ürügyén be akarnak jutni az öregek otthonaiba. A Magyar Posta Rt. Tájékozta­tási Igazgatósága közleményben hívta fel a figyelmet, hogy a 19 ezer forintos összeget is - hason­lóan a havi, megszokott nyugellá­táshoz - a postás kézbesíti, a tár­saság semmilyen külső céget nem bízott meg az átadással. Ha esetleg nem az ismert postás je­lenne meg a pénzzel, az ügyfelek kérjék el a személyazonosságot igazoló okmányt, amelyet a Ma­gyar Posta adott ki. Ugyancsak intő jel lehet, ha a postás nagyobb címletet kíván adni, mivel a kézbesítőknél előre meghatározott összegek vannak, így abból visszaadni nem szük­séges. A lakók figyelmét elterelve gyakran próbálnak bejutni bűnö­ző elemek az idősek otthonaiba. Előfordul, hogy önkormányzati dolgozónak adják ki magukat, a nyugdíj-folyósító intézetre hivat­koznak, vagy - mint most, a kü­lönleges juttatás kapcsán - kéz­besítőnek adják ki magukat. Bűnmegelőzési szakemberek fel­hívják a figyelmet arra, hogy az idősek semmiképp se engedje­nek be idegent az otthonukba, mert ha rutinos tolvajjal állnak szemben, akkor a kisebb-na- gyobb értéktárgyaknak pillana­tok alatt lába kelhet. NYAKA SZABOLCS Demonstráló polgárőrök Öt település polgárőrei félpályás útlezárásokkal tiltakoznak a Zsámbéktól Piliscsabáig vezető út elviselhetetlen teher­forgalma miatt. A civil szervezetek jogi úton is érvényesíte­nék követeléseiket. Budapest- Tavaly másfél millió forintot kellett a házamra költeni, mert a teherforgalom miatt megreped­tek a falak és szinte lakhatatlan­ná vált az otthonom - nyilatkozta lapunknak Steiner Iván. Tinnye település polgárőr egyesületének vezetője szerint tarthatatlan, hogy sorra tönkremennek az út menti házak, éjszaka pedig öt- percenként húz el egy kamion az épületek előtt, amitől már aludni sem tudnak az ott lakók. Ezért öt település - Zsámbék, Tök, Perbál, Tinnye és Piliscsaba - ci­vil szervezetei úgy döntöttek, hogy félpályás útlezárással pró­bálják meg lelassítani a forgal­mat. A demonstráció augusztus 16-ig tart, s minden munkanapon lehet majd találkozni a tiltako­zókkal, ugyanis folyamatosan váltják egymást.- Minden település egy-egy na­pot vállalt, 10-15 ember váltja így folyamatosan egymást - mondta Steiner. A demonstrálókat a he­lyiek is azzal is segítik, hogy hű­sítőt, élelmiszert visznek nekik. Jogi úton is érvényt akarnak szerezni követeléseiknek a civil szervezetek, s ezért már ügyvéd­hez is fordultak. Azt akarják elér­ni, hogy az érintett útszakaszon a tíz tonnán felüli járművek ne közlekedhessenek, illetve az ed­dig tönkrement házak felújítási költségeit a magyar állam finan­szírozza. A követelés pontos ösz- szegét a demonstrálok vezetője nem tudta megmondani, de hoz­zátette: Tinnyén például 40-50 ház rongálódott meg, átlagosan 1-2 millió forintra lenne szükség épületenként. Steiner szerint az MO-ás Buda­pestet elkerülő körgyűrűjének megépítése, illetve egy, a tele­püléseket elkerülő út megoldaná a problémát. NAGY ESZTER DÓRA Móri DNS-minták Gyereket raboltak Budapest Gyerekkel együtt loptak el egy személyautót a főváros III. ke­rületéből. A 14 éves vak kis­lány az autó hátsó ülésén ült és semmit nem tehetett a rab­lók ellen, szerencsére azonban az ismeretlen elkövetők nem bántották.- Egyelőre nem tudtuk kihallgatni a kislányt a történ­tekről, annyira meg volt szep- penve - mondta Bartha László sajtóügyeletes. Egyedül a tet­tesek sértették meg - kétsze­resen - a törvényt: a lopás mel­lett személyes szabadság kor­látozásában is vétkesek. Ha­sonló esetre eddig csak kül­földön volt példa. A kislány mintegy fél órán keresztül volt a rablók fogsá­gában, akik a bűncselekmény után nem sokkal, néhány utcá­val arrébb otthagyták a szer­zett zsákmányt, így a forró nyomon követett gépkocsit a megrémült kislánnyal együtt sértetlenül találták meg a rendőrök. nagy ed Budapest Megkezdődött a móri rablógyil­kosság két gyanúsítottjának fel­ismertetési eljárása. Mára el­készül a gyanúsítottaktól szár­mazó DNS-minták összehason­lítása is a vérengzés színhelyén talált maradványokkal. Lapunk információi szerint a rablógyil­kosság két gyanúsítottja, a 27 éves Kaiser Ede Krisztián és a szintén 27 éves Hajdú László budapesti lakosokat korábban rablás miatt körözték, és így kerültek a rendőrség látó­körébe. A két gyanúsított továbbra is megtagadta a vallomástételt; az egyik férfi csepeli ingatlanjában Miskolc Meghalt a vezetője annak a sze­mélyautónak, amely egy kukás­autóval ütközött össze tegnap dél­után Miskolcon. A személyautó házkutatást tartott csütörtökön a rendőrség. Május 9-én, Móron hat embert öltek meg az Erste Bank fiókjában, ketten pedig később, kórházban haltak meg. A tettesek 7,3 millió forintot zsákmányoltak. A feltételezett tetteseket hét­főn fogta el a rendőrség speciális szolgálata. Az eljárás során több tanú felismerte Kaiser Edét, aki a bűncselekmény elkövetésekor „vagyonőrként” a bankfiók ajta­jában állt, és műszaki okokra hi­vatkozva elküldte az ügyfeleket. A Budai Központi Kerületi Bíróság szerdán a két férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte. vezetője áttért a menetirány sze­rinti baloldalra, ahol összeütkö­zött egy szemétszállító autóval. A személyautó vezetője a helyszí­nen életét vesztette, ketten köny- nyebben megsérültek._________■ EUROPRESS Halálos ütközés Német lány gyilkosát keresik Balra a 16 éves áldozat, mellette a fantomképek fotó: europress/archív Bréma Megtalálták annak a 16 éves fiatal lánynak a holt­testét Németországban, aki vasárnap hajnalban tűnt el egy szórakozóhelyről. A nyomozók nem tartják kizártnak, hogy az áldozat akár még táncolt is a gyilkossal a diszkóban. Nem szexuális bűncselekményről van szó a rendőrség közleménye szerint. A boncolás tanúsá­ga szerint ugyanis Sybille halálának oka fulladás, ám előtte nyilvánvalóan összeverték. A harmincfős gyilkossági csoportnak horgászó gyerekek jelentették be, hogy holttest lebeg a köze­li tó vizén. Az azonosítás után kiderült: a keresett lányról van szó. A nyomozók felhívására jelentke­zett az áldozat barátnője, és elmondta: együtt tá­voztak vasárnap a táncolás után, és egy szakaszon együtt is mentek. „Furcsa figurákkal találkoztunk a diszkóban, akik Sybille-t megfenyegették, hogy megverik.” Szemtanúk később láttak is fiatal fiúkat azon az erdei útszakaszon, ahol a lánynak hazafelé menet át kellett haladnia. A rendőrség most a személy­leírások alapján fantomképeket készíttetett a körö­zéshez. Tolnában történt BETÖRÉSEK NAPPAL Napközben törtek be tegnap két magánházba Szekszárdon és Bátaszéken. A megyeszékhelyen, a Béri Balogh Ádám utcában a hen­gerzárat törték el a tettesek, s egy 25 ezer forint értékű férfi arany nyakláncot vittek magukkal. Bátaszéken, a Budai úton hasonló mó­don 600 ezer forint értékűre becsült aranyat zsákmányoltak. Ugyan­csak Szekszárdon tegnapra virradó éjszaka egy Présház utcai lakás­ból videomagnót vittek el. GYANÚS TÁRGY A szekszárdi tűzoltókat is kihívták tegnap délelőtt a rendőrök egy Sió-töltés melletti kúthoz, ahol gyanús tárgyat észleltek. Utóbb kide­rült, hogy csak egy vödör úszott a vízben. A DISZNÓ MEGLETT Feljelentette volt férjét a rendőrségen egy szakcsi asszony, aki azt ál­lította, hogy élete hajdani párja egy körülbelül százhúsz kilogram­mot nyomó sertést tulajdonított el disznóóljából, majd levágta és egy harmadik személynek eladta. A bejelentést követően a férfit nem, a már feldolgozott állatot azonban a rendőrség megtalálta. KELETI MÁRKÁKRA MENTEK Két személygépkocsit loptak el a napokban egy kölesdi ház udvará­ból. A műszaki vizsgával nem rendelkező Wartburgot a rendőrség néhány száz méterre megtalálta, a Lada típusú személygépkocsival a jelek szerint messzebbre jutottak az autótolvajok, ennek hollétéről jelenleg nincs információ. ____________________________________■ El utazik? Nyaralni meg; Vinné kedvenc >« újságját? Ön csak pihenjen, mi megoldjuk, hogy kézbe vehesse a Tolnai Népújságot az országban bárhol. Továbbítjuk ideiglenes címére -1-3 hét időtartamra - a lapot sőt, a postaköltséget is mi vállaljuk. Önnek csak annyit kell tennie, hogy utazása előtt egy héttel jelzi a 74/511-503-as telefonszámon, hogy igényt tart szolgáltatásunkra. Tolnai Népújsá előfizetésére Megrendelő neve:.. címe: Fenti címre 1,170,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújságot. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-as telefonon. Valamennyi Tolnai Népújságot megrendelő könyvet kap ajándékba. TORONYI ATTILA

Next

/
Thumbnails
Contents