Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-25 / 172. szám

I 2002. Július 25., csütörtök HÁZ A I T Ü KÖR 3. OLDAL Önkénteseket várnak Budapest Százkilencvenhárom egyko­ri, illetve jelenlegi politikus­nak küldött levelet Mécs Imre (SZDSZ), a rendszerváltás után politikai szerepet be­töltő személyek titkosszolgá­lati múltját vizsgáló bizottság elnöke. Ma postázzák az 1990 óta mi­niszterelnöki, miniszteri vagy ál­lamtitkári posztot betöltőknek azt a levelet, amelyben Mécs a következőket ír­ja: „...ezúton hozom szíves tudomására, hogy Ön mint korábban kormányzati szerepet betöltő személy a vizs­gált személyek közé tartozik... Ha fel kívánja venni a kapcsolatot a vizsgálóbizottsággal, úgy keressen meg a ... számon.” Mécs Imre szintén levélben fordult a Miniszterelnöki Hiva­talhoz, a Honvédelmi Miniszté­riumhoz, a Belügyminiszté­riumhoz és a Történeti Hivatal vezetőjéhez, hogy a vizsgálan­dó személyek esetleges doku­mentumait küldjék meg a bi­zottságnak. Az elnök tárgyalt az átvilágító bírókkal is annak érdekében, hogy az általuk szignált iratokhoz is hozzá­férhessenek. Tóth Károly (MSZP) bizottsá­gi tag szerint mivel a testület csupán a ténymegállapításra szorítkozik, egyszerűbb lenne, ha azok, akik valaha együttműködtek, kap­csolatba kerültek a III- as ügyosztállyal, ön­ként jelentkeznének. Információink szerint a meghallgatások fő­ként az állami szervek illetékeseire, és nem az érintett politiku­sokra vonatkoznak (állítólag a titkos tiszti múltját felfedő kormányfőt sem fogják kikérdezni). TAKÁCS MARIANN A rendszerváltás utáni első szabadon válasz­tott parlament megala­kulását követően kor­mányzati szerepet be­töltők esetleges állam­biztonsági tevékenysé­gét vizsgáló bizottság. Elnök: Mécs Imre (SZDSZ) Alelnöki Demeter Ervin (Fidesz-MPP) Tagok: Dávid Gyula (MSZP) Simon Gábor (MSZP) Tóth Károly (MSZP) Kovács Zoltán (Fidesz-MPP) Répássy Róbert (Fidesz-MPP) Csáky András (MDF) Roma biztos Budapest Roma és hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlősé­géért felelős miniszteri biz­tos kezdi meg munkáját augusztus elsejétől az Okta­tási Minisztériumban. A posztra Mohácsi Viktóriát (képünkön) kérte fel a tárca vezetője. A jogalkotási munka során kép­viselt diszkriminációellenes szemlélet megjelenítése mellett a finanszírozási reform, a szociális és települési hátrányok csökken­tése, valamint a programfejlesz­tések megvalósítása lesz az el­sődleges feladatom - mondta Mohácsi Viktória. A roma és hát­rányos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségéért felelős mi­niszteri biztos szerint szükség van arra, hogy a roma gyerekek­nek is elérhetővé váljon a teljes körű óvodáztatás, és hogy jobb tanulási feltételei legyenek a kis­iskolásoknak. A szegregáció konzerválja a romák lemaradását, ezt a folya­matot meg kell állítani, de ügyel­ni kell arra, hogy az integráció ne járjon önfeladással, a kultúrától való elszakadással - mondta Magyar Bálint. Az oktatási mi­az oktatásért FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES niszter szerint jelenleg a fiatalság 70 százaléka jut el az érettségiig, a roma diákoknak pedig csupán 10 százaléka. A megoldás: az in­tegrált oktatást célzó stratégia. A tárca a megyei pedagógiai intézetek bázisán roma integrá­ciós hálózat kialakítását tervezi, amely feladata a projektek támo­gatási rendszerének, a minőség- biztosítási szempontoknak a le­dolgozása lesz. A XXI. század is­kolája program keretében össze­sen 6,6 milliárd forintot fordíta­nak 100 hátrányos helyzetű ré­gióban működő iskola felújításá­ra, informatikai felszerelésére. NAGY ESZTER DÓRA A hajók is megsínylik a vízállást Sekély vízben nem fut a hajó fotó: Márton László Tíznél több hajócsavart kellett kicserélni a Balatoni Hajózási Rt. motorosain, mert megsérültek a tó alacsony vízszintje miatt. A cég speciális kotróhajó vásárlását szorgalmazza. Balaton Ay alacsony vízre számítva már tavasszal engedélyt kaptunk a kikötők kotrására - mondta Horváth Gyula, a cég vezérigaz­gatója. A környezetvédelmi tárca a hozzájárulását adta, hogy a be­vizsgált és nem szennyezett-iszap egy részét visszaborítsák a tóba, Balatonföldvár előtt. Siófokon, Földváron, Szemesen, Lellén és Fonyódon már végeztek a mun­kával, Badacsonyban a szezon kezdete miatt félbe kellett hagyni. Tavaly 54 centiméter volt a Ba­laton legalacsonyabb vízszintje, tegnap 57 centimétert mértek. Augusztus végére a tavalyi szint alá csökkenhet a vízmagasság. Eddig a katamaránok hajócsavar­jai rongálódtak meg súlyosan; az intenzív forgás miatti szívóhatás ugyanis a közel eső mederből fel­kapja a köveket. A kikötők víz­mélységét folyamatosan mérik a hajósok. A vízszint további csök­kenésekor kevesebb benzint tan­kolhatnak a hajókba, ez 5-10 cen­timéterrel kisebb merüléssel jár. Korszerű kotróhajóra lenne szükség, amely a strandok takarí­tására is alkalmas. Tavaly 125 millió forintért lehetett volna egy finn hajót vásárolni, de a Gazda­sági Minisztérium csak 70 milliót tett félre erre a célra, czene attila A zéró tolerancia elve Megkezdi a gyermekjogi ombudsman intézményének elő­készítését a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium. Mester­házi Atilla, a tárca politikai államtitkára beszámol a minisz­térium stratégiai terveiről és arról, hogy egy átfogó életpálya- modell lehet az alapja az ifjúsági törvény megalkotásának. Budapest- A tárca meghirdette a zéró tole­rancia elvét, ez mit jelent?- Azt, hogy bármi, ami veszé­lyeztetheti a gyermekeket, a fiata­lokat, az ellen megpróbál hatéko­nyan fellépni a tárca.- Például?- Ilyen például a drogfogyasz­tás kérdése. Azt szeretnék, ha a megelőző tevékenység a gyerme­keibe is kiterjedne. Nem elég­szünk meg a félmegoldásokkal. A droggal kapcsolatban egyéb­ként hadd oszlassak el egy félre­értést: mi nem a büntetési tételek változását tartjuk fontosnak. Azt szeretnénk, ha a könnyű drogok használata esetében a fiatalok le­hetőséget kapnának arra, hogy- amennyiben rajtakapták őket, ne mindjárt a törvény erejével nézzenek szembe - részt vehes­senek egy önkéntes drogreha­bilitációs programban. Ezáltal ha­lasztó hatályúak lennének a bün­tetési tételek, amelyek csak ab­ban az esetben lépnének életbe, ha az illető nem vállalja a rész­vételt, vagy ha visszaeső.- A megelőzés nevelés kérdése is. Azt hiszem, a gyermekeket megilleti a neveléshez való jog.- A tárca egyik kezdeményezé­se - amely 1999-re nyúlik vissza - az, hogy talán az egészségügyi, szociális- és családügyi tárcával közösen létrehozza a gyermek- és ifjúsági ombudsman intézmé­nyét. A biztos feladata volna, hogy odafigyeljen erre.- Az előző tárca elkezdte az if­júsági törvény kidolgozását, ez a parlamenti előkészítésnél megre­kedt. Felébresztik ezt a tervezetet?- Szeretnénk megalkotni az egységes Nemzeti Gyermek- és If­júsági Stratégiát. Ennek közép­pontjában egy életpályamodell állna, amelynek lényege: tárcakö­zi együttműködéssel fogódzót ad­nánk mindenkinek az óvodáskor­tól az első munkahelyig, a család- alapításig, az első otthon meg­szerzéséért. Mindez magába fog­lalná az ingyenes óvodai étkezte­tést, az ingyenes tankönyveket, az ingyenes jogosítványt, az in­gyenes nyelvvizsgát. Járulékked­vezménnyel ösztönözhetnénk a munkavállalókat, ha frissdiplo­é ■ 'f# Mesterhazy Attila másokat, szak­munkásukat al­kalmaznának. Ez persze nem oldja meg a kor­osztály problé­máit, de a maga területén mind­egyik levesz egy pici terhet a szülőkről, a gyermekekről, diá­kokról, munkáltatókról. Ennek jogi háttere lehetne az előző tárca által elkezdett ifjúsági törvény.- És mi várható a tárca harma­dik, a sport területén?- Tizenkét évi adósság a Nem­zeti Sportstratégia. Tervezzük, hogy kiadunk egy Fehér Könyvet, amely átvilágítaná a magyar sport helyzetét, megmutatná a problé­mákat, és megadná a kitörési pontokat. Ehhez mérten lehetne alakítani a sporttörvényt. A sport­stratégia egyébként hármas pil­lérre épül. A tömegsportra és utánpótlás-nevelésre, a magyar sport nemzetközi képességének növelésére, valamint a minőség és teljesítmény elvének alkalma­zására. Azaz: a foci fontos terüle­te a sportnak, de azoknak a sport­ágaknak is meg kell adni az erköl­csi, elismerést és az anyagi támo­gatást, amelyek sokkal nagyobb sikert érnek el itthon és nemzet­közi szinten. f. tóth benedek CIB 7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 1. TELEFON: (74) 529-340 Érvényes: 2002. április 1-től BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic betét 50E Ft — 1M Ft 1M Ft­•5MFt 5M Ft­10M Ft 10M Ft felett Lekötési id6 Ével kimet (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM Éves kamat (%) EBKM Évei kernet {%) EBKM 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50e Ft) Sávos kamat Éves kamat {%) ÉBKM 0 - 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 4,500 4,66 2M Ft felett 7,000 7,33 KINCSEM 2003 kötvény (min. Lekötési MA Éves kamat (%} 1 hó 6,850 3 hó 6,850 6 hó 6,600 12 hó 6,600 ' Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezően 10e Ft) EHM' 6.85 6.85 6,60 6,60 HITELEK Magánszemélyek részére CIB Személyi kölcsön "* *** 3M Ft-ig 20,99 vagy 23,99 3M Ft felett 17,99 vagy 20,99 THM: 20,02-39,15%, 1-5 éves futamidőre. A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredmé­nyétől függ. Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 12,99%- egyéb célú hitel kamata 15,99 % THM: 18,11 - 22,12%, 1 -10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő hitel 1 éves kamatperiódus 5,75 % 5 éves kamatperiódus 4,50 % CIB Új Otthon hitel 2,99% I CIBfa0640242242 SZAVAZZON A VELEMENYEVEL! Szabadságra ment a parlament és a kormány, megkezdődött a politikai „uborkaszezon”. Mit vár ettől? A szavazás módja: Minden állításhoz egy telefonszám tartozik. A szavazáskor önnek nem kell mást tennie, mint azt a telefon­számot tárcsázni, amelynek állításá­val egyetért. Hívását egy automata fogadja, azaz a hívása egyben a szavazását is jelenti. Beszélnie nem kell. Csak tárcsáznia. Álláspontjá­nak indokait is megoszthatja velünk, ha legfeljebb két percben összefoglalja azt a telefonban. tA hívást azokról a készülékekről lehet kezdeményezni, amelyekről az elő­fizetők a szerződésben nem tiltották le a 90-es hívószámot, valamint nem hívható mobil- és utcai telefonról.) A hívás díja 120 forint+áfa percenként, plusz kapcsolási díj On szerint: 1. Jó, hogy szabadságra mentek a képviselők és a miniszte­rek; sokat dolgoztak a választások óta, rájuk fér a pihenés, meg­érdemlik azt. 06-90-230-721 2. Vitáikkal, kötözködésükkel a politikusok legalább nem bor­zolják a választók hangulatát. így a politika iránt érdeklődök, az or­szág sorsáért felelősséget érző választók is kipihenhetik a fárasztó időszakot. 06-90-230-722 3. A politikusoknak szükségük van a pihenésre, mert ősszel folytatódik az, amit most abbahagytak; egymást nem kímélve csa­tázik majd az ellenzék és a kormányzati erő - elsősorban a hata­lom birtoklásáért. 06-90-230-723 4. A pihenés után a parlament az ország sorsát jobbító viták színhelye lesz; a Ház és a kormány döntései pedig mindannyiunk javát szolgálják majd. 06-90-230-724 A SZAVAZÁS EREDMÉNYÉT KEDDEN OLVASHATJÁK. Nyári agytorna Meleg van, nyár, amikor az em­ber agya is egy kicsit másképp működik. A nagy forgalmú ABC- ben, a zöldségesrészlegben min­denki kedvére válogat. Zacskóba kerül az áru, aztán a mérlegre, a mérleg egy vinyettát nyomtat, amelyet ráragasztanak a zacskó­ra, rajta az árral. Jön a vevő, a műanyag zacskóban a paradi­csom, az eladó köti össze s teszi a mérlegre. A vevő szól:- A levegőt miért nem nyomta ki belőle?- ???- Mint tudjak - folytatja a ve­vő - a levegőnek fajsúlya van. Az eladó meghökken és így felel:- Az ami kárunk, mert ettől könnyebb az áru, A sorban álló hölgy nem bírja tovább, és fejtegetni kezdi a leve­gő súlyáról és fajsúlyáról valaha tanult ismeretek foszlányait. A levegő egyre forróbb. Nyár van, amikor az ember agya is más­ként működik. kercza imre __________Hírek__________ LA KÁSPROGRAM. Az MSZP kiemelten támogatná a lakásre­habilitációt: jövőre 50 milliárd forintot költené erre a célra a jelenlegi 2-3 milliárd forint helyett. Horváth Csaba (MSZP) parlamenti képviselő azt mondta: a lakásprogramra 150 milliárd forintot fordítanának. Ez egyenlő arányban oszlana meg az új lakások építésének támogatása, a bérlakásprogram és a rehabilitációs terület kÖZÖtt. MTI JELENTÉS. A Köztársasági Elnöki Hivatal szabályzatainak kiegészítésére, a belső ellenőrzés hiányosságainak fel­számolására, valamint a régi kitüntetések érmeállományá­nak archiválásával kapcsolatos intézkedésekre tesz javaslatot jelentésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az ÁSZ az 1998 és 2001 közötti idő­szakra vonatkozóan ellenőrizte az államfői hivatalt mint költ­ségvetési fejezetet. Az ÁSZ megállapította, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatokat szabá­lyosan, a céljuk szerint használták fel, amiről megfelelően dokumentált és részletezett elszámolást készítettek, mti SZOLGÁLTATÓ. Nem a pár tok által használatos szék­házra, hanem egyfajta szolgál­tató központra van szüksége a 150 ezer tagot számláló polgári köröknek - mondta Hende Csaba, Orbán Viktor kabinetfőnöke. Lakner Zoltán politológus szerint egy polgári köri központ működtetése megkérdőjelezi a körök létre­jöttével és megmozdulásaival kapcsolatos, spontaneitást hangoztató megjegyzéseket. EUROPRESS ETIKA. Schmitt Pál, a parla­menti ellenzéki pártok által támogatott budapesti fő­polgármester-jelölt kész aláírni a választási kampányidőszakra azt a 15 pontos etikai kódexet, amelyet Demszky Gábor fő­polgármester küldött neki. Ugyanakkor reméli, véget- émek az „etikai leckék”, mti SZENNYEZÉS. Felgyorsítja az ürömi gáztisztító massza fel­számolását a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, mert a környéken végzett próba­fúrások nagyfokú szeny- nyeződéseket mutattak a karsztvízben. A veszélyes hulladék a hetvenes években került a kőbányába, és eltávolítása azért is fontos, mert a közelben található a csillag- hegyi forráspont. A kár- mentesítést várhatóan szeptem­berben kezdik meg. europress i i 4 v >

Next

/
Thumbnails
Contents