Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-09 / 158. szám

Hl 2002. JÚLIUS 9., KEDD SPORT 9. OLDAL Haiszer abszolút elsősége Hetvenegy induló a Hobby Gemenc Kupán Haiszer Ákos (középen) az ifiknél és abszolútban is nyert az országútin Kerékpársport Pénteken délután négy órára szép számú kerékpáros gyűlt össze a Szent István téren a nemzetközi körverseny alatt, azzal félig megegyező útvo­nalon zajló második Hobby Gemenc kupára. Kilenc kategóriában összesen hetvenegy versenyző nevezett ki­lenc évestől egészen az ötvenese­kig. Mindenkire azonos, 50 km- es táv várt a Fiat Gemenci Nagy- díj első szakaszával egyező, Harc-Kölesd-Gyönk-Hőgyész útvonalon. A viadal 16.30-kor indult lassú rajttal, a sióagárdi elágazótól azonban mindjárt nagyobb tem­pera váltottak a bringások. Az el­ső emelkedő rostálta meg legjob­ban a mezőnyt, így az élen állók száma mindjárt felére csökkent. A Kölesd utáni kajtató volt a kö­vetkező vízválasztó, aki ezt is át- vc .zelte, az már viszonylag kön­nyen eljutott Gyönkre az élcso­porttal. Az innen Hőgyészig ve­zető, hullámvasútra emlékeztető domborzati viszonyok a legke­ményebbeknek kedveztek. A Szekszárdi Szabadidős KE ver­senyzői az első domb alján indí­tottak támadást, ahol az ifjúsági magyar hegyibajnok, Haiszer Ákos egy szlovák ifi és két senior kerekessel elszakadt az élme­zőnytől. A „szabadidősök” ettől kezdve minden szökési kísérletet blokkoltak, így klubtársuk már „csak” három vetélytárssal kellett elbánnia. Ezt Haiszer meg is tet­te: előbb a két seniort, majd még Hőgyész előtt a külföldi riválisát is lerázta, s nagy előnnyel ért a dombtetőn kijelölt célba. Az SZSZKE fiú bringásai valamennyi utánpótlás korcsoportban kibé­relték a dobogó legfelső fokát. A verseny után a település központjában a hőgyészi házi­gazdák - többek között a polgár- mester és az Apponyi Kastély- szálló igazgatója - adta át a díja­kat a helyezetteknek. Eredmények: Ifjúságiak (U- 19), fiúk: 1. Haiszer Ákos (SZSZKE), 2. Mirosláv Dubran (Surány, Szlovákia), 3. Kiss Péter (SZSZKE), 7. Műnk Tamás (SZKE), 8. Topán Máté (Szek­szárdi Serdülők (U-17), fiúk: 1. Liska Gergely (Sekszárdi Szabad­idős KE), 2. Szilágyi Döme (SZSZKE), 3. Zöld Jaromir (Su­rány, Szlovákia), 4. Koncz Ákos (Szekszárd), 5. Farkas Viktor (Koppány SE Tamási), 8. Koszo­rú Imre (Szekszárdi KSE), 9. Bog­nár Péter (SZSZKE), 10. Daróczi Zsolt (SZSZKE), 11. Fuchs Tamás (SZSZKE), 12. Patai Gábor (Bölcske). Haladók U-15, fiúk: 1. Iszkádi Tamás (SZSZKE), 2. Dévai Dániel (SZSZKE), 3. Tóth Dániel (SZ­SZKE), 4. Kovács Viktor (SZKSE), 5. Rausch Ádám (SZSZKE), 6. Bánsági László (SZSZKE), 7. Rábel Gábor (SZSZKE). Nők (15 év felett): 1. Fülöp Andrea (Mákó), 2. Tóth Brigitta (SZSZKE), 3. Kocsis Anita (Kop­pány SE, Tamási), 4. Palotai Gab­riella (FD System, Gyöngyös). Kezdő fiúk (5-15 évig): 1. Rausch Barna (SZSZKE), 2. Bischof Bálint (SZSZKE), 3. Ko­csis Gergő (Koppány SE, Tamá­si), 4. Bischof Tamás (SZSZKE), 5. Kanász Olivér (SZSZKE), 6. Póla Ákos (Szekszárd). Senior (U-41), férfiak: 1. Vö­rös Ferenc (Pécs), 2. Lipcsik Gá­bor (NUSE, Nagyatád), 3. Nyisztor Árpád (SZSZKE), 4. Schneider Gábor (SZSZKE), 5. Miszlai Zoltán (SZSZKE) .Senior B (U-51), férfiak: 1. Erb Zsolt (Pécs), 2. Lóki Zoltán (Cornix, Pécs), 3. Hetesi László (Tolna Tanker Autókozmetika), 4. Támer Imre (SZSZKE), 5. Cserjés Gyula (Szekszárd). Senior C (50 év felett), férfi­ak: 1. Boros Pál (Szingó SE Szé­kesfehérvár), 2. Nagy Julius (Surány, Szlovákia), 3. Misik Re­zső (Szeged), 4. Nedelkó György (Budapest), 5. Pap László (Szek­szárd). (A háztömbkörüli kritérium­verseny eredményeit alább, a „Kicsik és nagyok a nyeregben” című írásunkban találhatják.) ■ Arató megszenvedett a sikerért A Gemenci Nagy díj győztesének saját térde volt az egyik nagy ellenfele Arató Dávid tavaly szenzációs produkcióval rukkolt elő a 2.6-os kategóriájú nemzetközi körversenyen. A háromból két szakaszt megnyert, és pályacsúccsal győzött a prológon is, így kétség sem férhetett összetett sikeréhez. Az idén ala­posan megizzadt a duplázásért, hiszen az erős vetélytársak ezúttal minden etap-győzelmet elhappoltak az olasz Fausto Coppi Gazzera sérüléssel bajlódó bringása elől. Kerékpársport Hogy mindezek után a szombat esti eredmény- hirdetésen mégis a 23 esztendős szekszárdi kere­kes ölthette magára az összetett győztesnek járó kék trikót, azt elsősorban akaraterejének és re­mek sprintjeinek, no meg egyre inkább visszaté­rő önbizalmának köszönhette.- Az idei nagydíjra úgy érkeztél, hogy az orszá­gos bajnokságon szerzett bronzérem, és az azt egy héttel megelőző olaszországi versenyen aratott si­kered mellett nem igen lehetett hallani rólad.- A téli felkészülést későn kezdtem, s ezzel hi­bát követtem el - ismeri el Arató Dávid. - A csa­pattal történt egyeztetés után csak január köze­pén kapcsolódtam be a munkába, hogy a csúcs­formát később, a számomra ugyancsak fontos ha­zai versenyek idejére érjem el. Ennek megfelelő­en a korai viadalokon a csapaton belül csak „víz­hordó” szerepet vállaltam. Áprilisban kezdtem formába lendülni, több versenyen is elöl „jöttem meg”, amikor egy vírusos betegség ledöntött a lá­bamról. Hat napot kellett kihagynom, s újabb há­rom hét telt el, mire utolértem korábbi önmagam. Újabb jó széria következett, amikor rakoncátlan- kodni kezdett a térdem. Orvosi tanácsra újabb egy hetet pihentem, majd szinte azonnal a hat na­pos, kemény hegyekkel tarkított Giro di Friulano- n tértem vissza. A végig szakadó esőben, hideg ' szélben zajló viadalt befejeztem ugyan, de újra a doktornál kötöttem ki. Újabb pár napos pihenés következett, majd keményen készültem az ob-re és a Gemenci Nagydíjra. Lassan, de kezdtem visszanyerni a formámat, amikor két héttel ez­előtt ismét erős fájdalmat éreztem a térdemben. Sürgetett az idő. Egy doktor magánrendelésen megröntgenezte a lábam, és csak gyulladást álla­pított meg, így versenyezhettem, komolyabb szö­vődménytől nem kellett tartanom. Másnap ne­gyedik lettem Padovában, rá egy napra pedig Trevisóban megnyertem a 170 km-es Gran Premio Villorba-t. A fájdalom azonban csak nem akart szűnni, egyszer elviselhető volt, máskor meg szinte képtelen voltam tekerni. A hosszú tá­vú ob-n 150 km után jött elő, de valahogy kihúz­tam a, célig, s még sprintelni is „engedett”.- Ezek szerint ob-bronzzal, de nem a legjobb előjelekkel vártad a Fiat Gemenci Nagydíjat.- Ez valóban így volt. A csapattal meg is be­széltük, ha az első szakasz után nem megy, más próbálja megkaparin­tani a kék tri­kót. A proló- gon kivétele­sen jól visel­kedett a problémás testrész, s így sikerült nyernem. A 3:51-es idő igazolta, jó erőben vagyok, a kérdés csak az volt, a térdem bírja-e kiképzést? Az első országúti szakaszon a születésnapos Sandro Latteneronak dolgoztunk, aki - miután féltávnál letörött a kerékpárja nyerge, majd közösen sze­reltünk egy szökést - elsőként haladt át a célvo­nalon a 165 km-es etap végén. Én a jó erőben lé­vő Nagy Robira és Glajzára ügyeltem, s bár utób­bi értékes másodperceket szerzett, a kanizsai bringást sikerült lehajráznom.- A leghosszabb, 180 km-es szakaszon elkövet­tem azt a hibát, hogy Őcsénytől kezdve, vagyis 170 km-en át elmenésben voltam. Dunaszekcső környékén még úgy gondoltam, 14 fős csapa­tunkkal akár haza is érhetünk, s ezért sokat dol­goztam. Pécsett kiderült, egyedül kell megpróbál­nom tartani a vetélytársakat. Sikerült kontrollál­nom a versenyt, csak már a hajrára nem maradt elég erőm. A gyorsasági sprinteken begyűjtött időjóváírásokkal így is az élre ugrottam. Miután az utolsó etapon Steig Csabiék korán megszök­tek, így a részhajrákért járó másodpercek miatt nem kel­lett izgulnom, már „csak” ar­ra figyeltem, hogy Glajza, Nagy és az ukrán Varvaruk akcióit visszaverjem. Ahogy fogytak a kilométerek, úgy tért vissza az önbizalmam, minden támadást szereltem, s végül riválisaim előtt célba érve sikerült megvédenem tavalyi összetett elsősége­met.- Maradt még erőd a krité­riumra?- Alig. Tavaly nyolc kört nyertem a háztömbkörülin, s szerettem volna a szekszárdi közönségnek idén is meg­mutatni: erős vagyok, nem érdemtelenül nyertem. A mostani verseny azonban többet kivett belőlem, erős mezőnyben, kitűnő bringásokkal szemben kellett kiharcolnom a végső sikert. A kritériumon nagyon fájt már a térdem, így csak három máso­dik helyre futotta.- Mi a következő napok, hetek programja?- Pár nap pihenőt kaptam, szeretnék végre utá­na járni a térdproblémámnak. Biztosan ki kell hagynom néhány versenyt Olaszországban, de a gyógyulás, a teljes tünetmentesség most minden­nél fontosabb. Hosszú még a szezon, lesz még verseny, amin bizonyíthatok a csapatomnak.- Például az elit világbajnokságon október vé­gén...- A szövetség kompetenciája, kit jelöl a belgiu­mi vb-re. Magyarország talán három-négy brin­gást nevezhet. Pillanatnyilag Bodroginak és az ob-győztes Rothmernek van jó esélye az indulás­ra, de a Fiat Gemenci Nagydíjon aratott sikerem­mel úgy gondolom, én is letettem valamit az asz­talra. (FEKETE) Csillag egyéni csúccsal győzött Atlétika Csillag Balázs, a AC Szekszárd válogatott középtávfutója újabb nagyszerű futással bizonyította, kitűnő formának örvend. Az tengerentúli egyetemi tanulmá­nyait idén befejező atléta a szombaton Győrött megrende­zett meghívásos, pénzdíjas via­dalon a Kiss György emlékére rendezett 1500 méteres verseny­számban állt rajthoz, és két pé­csi futó, a korábbi iskolatárs, Bo­dor Olivér, valamint Árpási „kí­séretében” magabiztosan, re­mek egyéni csúcsot jelentő 3:41.32-es idővel diadalmasko­dott. Csillag a pénzdíjat repülő­jegyre költi, Németh Gyula edző tanítványa ugyanis egy belgiumi viadalon 5000 méteren szeretné megfutni az augusztusi mün­cheni Európa-bajnokság kvalifi- kációs szintjét. ______________■ Sc henkerik nyerte az idei Tanker Kupát Hexasakk Elmaradtak a várt nagy csaták a XI. Tanker-kupa nemzetközi hexasakkverseny hajrájában. Az élcsoport olyannyira szoros volt, hogy egy esetleges győze­lemmel néhány versenyző akár több helyezést is ugorhatott vol­na előre. Ennek ellenére az él­mezőny tagjai nem kockáztat­tak, és megelégedtek a biztos dí­jas helyezésükkel. Ez leginkább a tornán végig vezető Schenke- riknek kedvezett, aki így gond nélkül nyerte meg áz idei Tanker Kupát. Érdekesebb eredmények, 6. forduló: Frank (Szabadka) - Schenkerik (Bp.) 0.5:0.5, Sütő (Debrecen)-Gyurica (Szabadka) 0:1. 7. forduló: Schenkerik- Bódor (Debrecen) 0.5:0.5, Lódi (Tamási)-Gyuricza 0.5:0.S. Végeredmény: 1. Schenkerik Csaba 5,2. Gyurica Gy. 5, 3. Sü­tő P. 4.5, 4. Frank I. 4.5, 5. V. Poljakovics (Szabadka) 4.5, 6. Lódi László 4.5 ponttal. Rapid verseny: 1. Sütő 4, 2. Lódi 4, 3. Schenkerik 3,5 ponttal._______■ Totónyeremények A totó a 27. heti nettó nyeremé­nyei: 13 plusz egy találatos szelvény 58 db, nyereményük egyenként 300.937'forint. 13 ta­lálatos szelvény 28 darab, nye­reményük egyenként 83.712 fo­rint. 12 találatos szelvény 1899 darab, nyereményük egyenként 1106 forint. 11 találatos szel­vény 16.562 darab, nyeremé­nyük egyenként 127 forint. 10 találatos szelvény 64.160 darab, nyereményük egyenként 55 fo­rint. A telitalálatos tipposzlop: 1,2, 2, 1, x, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1, 1. ■ Kicsik és nagyok a nyeregben Idén is nagy sikert arattak Fiat Gemenci Nagydíj szombat délutáni programjai Szekszárd A Fiat Gemenci Nagydíjak programjából immár évek óta ki­hagyhatatlan a szombat délutáni amatőr háztömbkörüli kri­térium-verseny és a Westel900 kerékpáros demonstráció. hely utcáin. A résztvevők a kerék­párutak építése mellett demonst­ráltak, hiszen Szekszárdról nem tudnak biztonságosan eljutni a közelben található kiránduló he­lyekre, Szálkára, illetve Sötét­völgybe. A kerékpáros „városnézést” kö­vetően a versenyé lett a főszerep. A profik villanyfényes száguldása előtt még korosztályos versenye­ket rendeztek amatőrök és igazolt utánpótláskorú versenyzők részé­re a kritérium-verseny útvonalán. A háromkerekű bringákon pedá- lozó legkisebbeket még szüleik kísérték el az egy körös futamra, a A nemzetközi körverseny össze­tett győztesének kiléte már a szombat délelőtti harmadik, utol­só szakasz céljában ismerté vált, így délutánra a profik után az amatőrök, a kedvtelésből bringá­zok is lehetőséget kaphattak. A Westel900 kerékpáros demonstrá­ció keretében - melyen idén Bor Sándor a magyar szövetség elnö­ke,' Szabolcsi Szilvia olimpikon és Pais Péter sokszoros magyar baj­nok pályakerékpáros is nyeregbe pattant -, mintegy 450-en tekertek le közösen 6 km-t a megyeszék­nagyobbak viszont már látvá­nyos, izgalmas csatákat vívtak a helyezésekért. Eredmények, TESCO-futam: 6-7 évesek (1 kör), fiúk: 1. Gorzsás Ákos, 2. Hunyadi B„ 3. Pokács B. (mindhárom V. sz. Ált. Isk.). Lányok: 1. Szabó Ágnes (Babits isk.), 2. Mácsik N. (Garay isk.), 3. Frei T. (5. sz. Ált. Isk.). 8-9 évesek (2 k.), fiúk: 1. Ber­ta Péter (Dienes isk.), 2. Fenyvesi B„ 3. Kövecses O. (mindkettő Ba­bits isk.). Lányok: 1. Szakács Szimonetta (Babits isk.), 2. Pálin­kás D. (Bölcske), 3. Spanicsek V. (Garay isk.). 10-14 évesek (3 k.), fiúk: 1. Pa­tai István, 2. Vári Á. (mindkettő Hódmezővásárhely), 3. Csankó G. (Gyakorló isk.). Lányok: 1. Szántó Nelli , 2. Szántó Nóra (mindkettő Hódmezővásár­hely), 3. Dorogi D. (Babits isk.). Igazolt versenyzők, kezdők (3 k.): 1. Rausch Barna (Szek­szárdi SZKE), 2. Kocsis G. (Koppány SE Tamási), 3. Támer K. (SZSZKE). Haladók (3 k.): 1. Iszkádi Tamás, 2. Tóth D„ 3. Dévai D. (mindhárom SZSZKE). Serdülők (8 k.), fiúk: 1. Liska Gergely (SZSZKE), 2. Far­kas V. (Koppány SE Tamási), 3. Szilágyi D. (SZSZKE). Lányok: 1. Palotai Gabriella (Gyöngyös), 2. Tóth B. (SZSZKE), 3. Kocsis A. (Koppány SE). Ifjúságiak (8 k.), fiúk: 1. Cson­tos Krisztián (Szolnok),' 2. Haiszer Á. (SZSZKE), 3. Bocsi Zs. A legkisebbeket szüleik kísérték el az egy körös futamra FOTÓ: BAKÓ JENŐ (Postás). Lányok: 1. Borsodi Éva (Mogyi Baja). Szeniorok, U-39: 1. Kovács At­tila (Bp.), 2. Hemmert J. (Sze­ged), 3. Lipcsik G. (Kaposvár). 40-49 év: 1. Erb Zsolt (Pécs), 2. Hetesi L. (Tolna), 3. Lóki Z. (Pécs). 50-59 év: 1. Boros Pál (Székesfehérvár), 2. Nagy Gy. (Surány, Szlovákia), 3. Nedelkó Gy. 60 év felett: 1. Müller Ferenc (Bp.). A tombolasorsolás nyeremé­nyeit és a hozzá tartozó nyerőszá­mokat lapunk csütörtöki számá- ban közöljük. ________________■ 1 Arató Dávid a pécsi Széchenyi téren is megnyerte a gyorsasági hajrát A címvédő már előre tekint fotós q. k.

Next

/
Thumbnails
Contents