Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-22 / 144. szám

12. OLDAL SPORT 2002. Június 22., Szombat Wimbledon készen áll a rajtra A fűről nem mindenkinek a foci jut eszébe Még néhány nap, és június 24-én, hétfőn el­kezdődik a nem hivatalos füves pályás tenisz­világbajnokság, azaz Wimbledon, vagy még egyszerűbben, ahogy az angolok nevezik: The Championship. A Bajnokság. nálét veszített el, ám tavaly negyedszer is bevere- kedte magát a döntőbe és ezúttal már nem hibázott. Az eső miatt kétnaposra nyúlt mérkőzésen legyűr­te Raftert, és megszerezte azt a nagy győzelmet, amellyel megkoronázhatta a pályafutását. SPORT l Mert hiszen mi lehet nagyobb dicsőség egy teniszező számá­ra, mint Wimbledon „szent füvén” győze­delmeskedni, mint a első a sportban kenti hercegtől venni át a diadalért járó serleget, vagy mint a Central Court tomboló nézői előtt pukedlizni? Füves pályán ugyan ma már alig-alig rendeznek rangos versenyt - Wimbledon előtt játszanak csupán egy-két fölvezető viadalt gyepen az Angol Nyílt Nemzetközi Teniszbajnokság valahogy mégis na­gyobb megbecsülésnek, tiszteletnek örvend a játéko­sok, a szurkolók és az úgynevezett szakma köreiben, mint a másüt három Grand Slam-toma. Persze óriási dicsőség akár az Ausztrál Bajnokságon, akár a Roland Garroson, akár az US Openen nyerni, de a wimbledo­ni győztesekre valahogy mégis másként néz a világ. A régi nagyok közül például nyugodtan meg lehet kérdezni a svéd Björn Borgot, hogy mire büszkébb: hat párizsi, vagy négy wimbledoni sikerére. Egészen bizto­san az utóbbit fogja választani. De Ivem Lenednek is fel lehet tenni a kérdést, hogy teljesnek érzi-e a pályafutá­sát három Roland Garros-sikerrel, két ausztrál diadallal és a három US Open-győzelemmel maga mögött, vagy úgy érzi, hogy hiányzik valami a gyűjteményéből. A morva származású amerikai exklasszis valószínűleg keserűsen fogja emlegetni, hogy Wimbledonban csak­nem tucatnyi nekifutásból sem tudott nyerni, pedig a döntőig jó néhányszor eljutott. A döntőbe jutásnak később volt egy másik nagy­mestere is, a horvát Goran Ivanisevics, aki három fi­Amanda Coetzer harminckettedikként még éppen fölfért a kiemeltek listájára Ivanisevic az idei kiírásban nem védheti meg a címét, mert egy vállsérülés miatt hónapok óta nem játszhat, ám a férfiak között így is számtalan esé­lyes van a győzelemre. Samprastól Agassiig, Szafintól Kafelnyikovig a nemzeközi elit szinte összes képvise­lője arra készül, hogy két hét múlva vasárnap magasba emelje a bajnoki trófeát. A hölgyek között viszont igazából csak az a kérdés, hogy Williams lány nyer, vagy nem Williams lány nyer. A két testvér, Serena és Venus ugyanis néhány hete Párizsban „kisajátította” a Roland Garros fináléját, és szakértők szerint elkép-zelető, hogy Wimble­donban is házi-döntőt láthatunk. Eb­be persze beleszólhat Capriati, Pierce, vagy valamelyik belga tehetség, ám a bukmékereknél a Williamsek verhe­tetlennek tűnnek. Addig persze még két küzdelmes hét vár ránk, amelyet azonban érde­mes lesz végigkövetni a televízió előt­ti a SPORT1 tizennégy napon át napi tíz- órányi élő közvetítésben számol be a „Bajnokságról”. Mert a fűről nem mindenkinek a foci jut eszébe... M.T. A Jdemelési lista Férfi egyes: 1. Hewitt (ausztrál), 2. Szafin (orosz), 3. Agassi (ame­rikai), 4. Henman (brit), 5. Haas (német), 6. Kafelnyikov (orosz), 7. Sampras (amerikai), 8. Federer (svájci), 9. Johansson (svéd), 10. Ferrero (spanyol), 11. Canas (argentin), 12. Roddick (amerikai), 13. Novak {cseh), 14. el-Ajnaui (marokkói), 15. Enqvist (svéd), 16. Füvei (román), 17. Escudé (francia), 18. Schüttler (német), 19. Schalken (holland), 20. Chela (argentin), 21. Robredo (spanyol), 22. Mimyij (fehérorosz), 23. Lapentti (ecuadori), 24. Rusedski (brit), 25. Gaudio (argentin), 26. Santoro (francia), 27. Martin (amerikai), 28. Maiisse (belga), 29. Nalbandian (argentin), 30. Blake (amerikai), 31. Ljubicic (horvát), 32. Koubek (osztrák). Női egyes: 1. V. Williams (amerikai), 2. S. Williams (amerikai), 3. Capriati (amerikai), 4. Szeles (amerikai), 5. Clijsters (belga), 6. He- nin (belga), 7. Dokic (jugoszláv), 8. Testűd (francia), 9. Mauresmo (francia), 10. Farina-Elia (olasz), 11. Hantuchova (szlovák), 12. Gyementyijeva (orosz), 13. Shaughnessy (amerikai), 14. Tyuk jaganova (üzbég), 15. Smashnova (izraeli), 16. Raymond (amen- kai), 17. Schnyder (svájci), 18. Miskina (orosz), 19. Maleeva (bol­gár), 20. Tanasugam (thaiföldi), 21. Panova (orosz), 22. Kremer •(luxemburgi), 23. Majoli (horvát), 24. Stevenson (amerikai), 25. Dechy (francia), 26. Bedanova (cseh), 27. Szugijama (japán), 28. Suarez (argentin), 29. Schett (osztrák), 30. Fernandez (argentin), 31. Pratt (ausztrál), 32. Coetzer (dél-afrikai). Vb-játék: hol a labda? A pénteken megkezdődött labda­rúgó-világbajnoksághoz kapcsoló­dóan az Axel Springer kiadóhoz tartozó napilapok egy nagy nyere­ménnyel kecsegtető országos játé­kot szerveznek az Energizer céggel közösen. A játék még két hétig tart - a ké­pek lapunk június 9-i és 16-i vasár­napi kiadásaiban jelennek majd meg. A játék lényege, hogy a he­tenként közlendő egy-egy fény­képről hiányzik a labda. Pontosab­ban, ott van a helyén, csak a játék kedvéért láthatatlanná tettük. Azt kell kitalálni, hogy a négyzetrácsos kép pontosan melyik „kockájá­ban” van a labda a valóságban. Ha Ön ért a focihoz, nem lesz nehéz feladata. Tippeljen tehát (pl. D12) és nyerjen! A nyeremények: heten­ként és megyénként 120000 Ft ér­tékben focilabdák és elemcsoma­gok, a főnyeremény megyénként egy-egy 400 ezer forint értékű ro­bogó - ez összesen 14,4 millió Ft nyeremény a három hét alatt, azaz 760 ezer forint megyénként. A nye­reményekre háromféle módon le­het pályázni: levél­ben, kupon kivágá­sával (a lap címére beküldve); vezeté­kes telefonon; végül SMS-ben, mobilról. Hetenként és me­gyénként 30-30 nye­reménycsomagot sorsolunk ki; 10-et a levélben pályázók, 10-et a telefonálók, 10-et az SMS-ezők között, így a külön­böző módon pályá­zók azonos eséllyel vehetnek részt a já­tékban. A főnyere­mény sorsolását minden megyében egy elősorsolás előzi meg; itt kisorsoljuk, hogy a három pályá­zati mód közül me­lyik csoportból sor­soljuk ki a nyertest. A sorsolások minden hét csütörtö- beérkezett pályázatok játszhatnak kön történnek, így a szerdán éjfé- majd. lig, leveleknél a csütörtök reggelig _____________________________! Hi ddink, a Nagy Fehér Főnök A labdarúgó-világbajnokságon eddig kiválóan menetel a há­zigazda Korea és Japán együttese, mindketten könnyedén léptek tovább csoportjukból a nyolcaddöntőkbe. Róth Antal, a magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzője a helyszí­nen, Szöulban éli meg azt a futballőrületet, amit a hazaiak te­remtettek csapatuk sikerein felbuzdulva.- Hogyan élik meg a koreai embe­rek válogatottjuk szárnyalását?- Egyre inkább magával ragadja az országot a futballőrület, a csa­pat szereplése mindenkit belelke­sített, még azokat is, akiket eddig talán kevésbé érdekelt a labdarú­gás. Bárhová megyek, mindenfelé csak pirosat látok, az első győzel­mük után ugyanis megjelent a pia­con a koreai mez, ami óriási sikert aratott, pillanatok alatt elkapkod­ják. A sorok is megnőttek a jegy­árusoknál, mindenki szeretne be­lépőt vásárolni a mérkőzéseikre. A válogatottjuk holland kapitánya, Guus Hiddink pedig már amolyan félistennek számít, ő itt a Nagy Fe­hér Főnök. .- A házigazdák tehát örülnek, de hogyan viselkednek azok a szur­kolók, akiknek már búcsúzott a csapata a csoportmérkőzések so­rán?- Nem akarom elkiabálni, de egyelőre semmilyen rendbontásról nem hallottam, hihetet­len jó a közbiztonság. Ebbe az is belejátszhat, hogy a koreaiak békés természete, barátságos­sága átragad a külföldi­ekre is, akik nem bal­héznak, inkább ők is ün­nepük a futballt.- Látta a lengyelek mindhárom mérkőzését, milyennek tűnnek le­endő Eb-csoportellenfeleink?- Nagyon örülök annak, hogy az utolsó meccsükön mutattak va­lami pozitívumot is, hiszen sokan már azt kezdték hinni, ez egy gyenge válogatott, én hasonlóan erősnek tartom őket, mint a másik csoportellenfelünket, Svédorszá­got.- Nemcsak a magyar, az egész világ futballszerető közönségét megosztja a játékvezetők eddigi ténykedése, a megszokottnál jóval több hiba. Koreában foglalkoznak ezzel a kérdéssel?- A FIFA nem engedi, hogy ez az ügy téma legyen, a helyi sajtó­ban nem találkozom üyen hírek­kel. Úgy érzem, a szőnyeg alá söp- rik a problémát. Pedig gondok va­lóban vannak, ennek egyik oka az lehet, hogy nincsenek nagy bíróegyéniségek. Az a véleményem, hogy ha több európai bírót, an­golt, németet, olaszt, spa- m nyolt szerepeltetnének, I azok jobban fel tudnák * dolgozni azt a nyomást, ami egy világbajnoksá­gon rájuk nehezedik, és jóval kevesebbet hibáznának.- Több favorit is búcsúzott már, kiestek a címvédő franciák, az ar­gentinok, a portugálok. Folytatód­nak a meglepetések?- A franciákat nagyon sajnál­tam, mert nem az a realitás, hogy rúgott gól nélkül kell hazautazniuk a vb-ről. Úgy érzem, a sztárcsapa­tok nem játszottak elég türelme­den, esélyeshez méltóan mutatni 'akartak valamit, és ebbe buktak bele. Az esélytelenebb csapatok nem fogják könnyen feldolgozni azt a nyomást, ami rájuk neheze­dik az egyenes kiesési rendszer­ben. K. MAYER A. Új lehetőség a továbbtanulni vágyó felnőttek számára Kodolányi Szakközépiskola Szekszárdon Szekszárdon öt esztendő­vel ezelőtt kezdte el műkö­dését a Kodolányi János Középiskola, mely érettsé­gizett, középiskolát végzett fiatalok számára nyújt to­vábbtanulási lehetőséget. A tagiskola vezetője, Nagyné Krizl Edit elmondta, hogy fo­lyamatosan várják a jelentkező­ket augusztus 23-ig. Azok. ad­hatják be a jelentkezési lapot, akik még nem rendelkeznek két iskolarendszerű szakmai bi­zonyítvánnyal és nem töltötték be a 22. életévüket. A Kodolányi János Középiskola képzési programja elsősorban őket célozza meg, no meg azo­kat, akik továbbtanulásukhoz szeretnék a közép- vagy felső­fokú állami nyelv­vizsgát felhasználni. Az intenzív - angol, vagy német - nyelv- oktatás miatt jóval nagyobb óraszám­ban történik az okta­tás, mint más oktatá­si formákban. Szakirányú továbbta­nulás esetén az itt megszerzett OKJ-s végzettség jelentős előnyt biztosít-hat a fel­vételinél. További különleges le­hetőség a 2002/2003-as tanév­ben szoftverüzemeltető végzett­séggel rendelkezők részére: 1 év alatt számítógép-programozó képesítést szerezhetnek, ugyan­is a tanulást azonnal a 14. évfo­lyamon kezdhetik meg. A 2002/2003-as tanévben négy képzési lehetőséget kínálnak a fiataloknak. A tervezett szakok a 2002- 2003-as tanévben:- szoftverüzemeltetői (1 éves, kö­zépfokú)- számítógép-programozó (2 éves, emelt szintű)- gazdasági informatikus (2 éves, emelt szintű)- idegenvezető-hostess (1 éves, emelt szintű)- Milyen előnyei vannak a Kodolányi János Középiskolának?- Mindegyik sza­kon a szakmai ok­tatás mellé, heti tíz órában nyelvi képzés párosul, ezen felül euró­pai- és társadalmi ismereteket is tanulnak a hall­gatók. A tanrend kialakításakor figyelem-be vettük a lassabban haladó diákok érdekeit is. Az is­kola tanulói jogviszonynak szá­mít. További előnye, hogy az intézményben végzett hallga­tók a szakmai végzettségért ka­pott plussz pontokkal könnyeb­ben bekerülhetnek szakirányú főiskolákra, egyetemekre pl. Kodolányi János Főiskolára. Ez is cél lehet a jelentkezésnél - vélekedett az tagiskola vezető­je. Ősztől szeretnénk beindítani a felnőtt képzést is. Azoknak, akik a koruk (elmúltak 23 éve­sek) vagy a munkahelyi elfog­laltságuk miatt már nem lehet­nek az iskolánk nappali tago­zatos tanulói esti tagozat kere­tében teremtünk lehetőséget, hogy új szakképesítést (progra­mozó, gazdasági informatikus, idegenvezető) vagy akár nyelv­vizsgát szerezhessenek ná­lunk. Jelentkezni lehet: személyesen Szekszárd Wesselényi u. IS.; a 74/416- 822-es vagy 74/415-783-as telefonon Győr Varga Jánosné iskolatitkárnál. Nagyobb TEMPO-ra kapcsolnak Pakson Lázasan dolgoznak a kivi­telezők Pakson, a Kurcsatov úton található TEMPO szu­permarketnél. A tervek sze­rint június 27-én nyílik meg a teljesen felújított 500 m2 el­adóterű áruház. Az átépítési, bővítési munkákról a Tempo Kft kereskedelmi ügyvezető igazgatóját, Óvári Györgyöt kérdezzük.- Amikor tavaly megnyitot­tuk az üzletet, már elkezdtük az egyeztetést a tervezőkkel, szakhatóságokkal a bővítés miatt, hogy a mai kereskedel­mi igényeknek megfelelő mi­nőségi szolgáltatással tudjunk vásárlóink rendelkezésére áll­ni. Rekord idő alatt megvaló­sult a felújítás, mely magába foglalja az alapterület növelé­sét, a kereskedelmi technoló­gia teljes kicserélését. ígérhe­tem, hogy június 27-e után a Tempo-normáknak megfele­lő áruház áll kedves vásárló­ink rendelkezésére. Az alap- terület-növelés lehetővé te­szi, hogy áruválasztékunkat is bővíteni tudjuk.- Változatlanul nagyon nagy hangsúlyt helyezünk a friss árukra, napi cikkekre. Fon­tos, hogy vásárlásra ösztönző zöldség-gyümölcspulttal, friss pékáruval, hentesáruval találkozzanak vásárlóink, amikor betérnek üzleteinkbe. Jelenleg igen széles, mintegy 10 000 cikkes választékkal dolgozunk, a hálózatnak ma már 44 tagja van, a közelmúlt­ban került átadásra a siófoki, a bonyhádi, valamint a szin­tén átépített dunaújvárosi üzletünk. Célunk az, hogy kiváló minőséget és széles választékot kínáljunk, melyet szlogenünk is tükröz: Tempo szupermarket. Ahol a minő­ség és a választék naponta találkozik.- Milyen akciókkal, megle­petésekkel várják június 27- től vásárlóikat?- Nyitástól folyamatos ár­akciókkal, nyitási meglepeté­sekkel (vendéglátás, légvár, Lajkó zenekar) promóciókkal, törzsvásárlói programmal várjuk kedves vásárlóinkat. Továbbá az egész hálózat szá­mára összeállítottunk egy több mint 100, jól ismert ter­mékekből álló listát. Ezeket a termékeket tartósan kedvező áron kínáljuk, és az ún. ÁR­LESŐ figurával jelöljük. Két­hetente megjelenő katalógu­sunkban pedig további 60-70 terméket akciózunk. ▲ MEGHÍVÓ Az Aranyponty Rt. Immár harmadik alkalommal rendezi meg Szent Péter napi halász bú­csúiát, amelyre június 29-én, szombaton kerül sor. Ekkor adják át ünnepélyesen az őrs­pusztai horgászcentrumot. A rendezvény egyik programja a horgászver­seny, amelyre reggel 6 árakor lehet nevezni az őrspusztai horgósztánál. A nevezési díj felnőt­teknek 2.000 Ft, ifjúságiaknak 1.000 Ft. Érdek­lődni lehet a 06-20/310-6920-as telefonon. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség. •57136* Kodak FOTOCENTRUM Árzuhanás a szekszárdi TESCO Áruházban 1 órás filmkidolgozás csak 1.495,- Ft + KODAK 200-as ajándékfilm Fenti 9x13 méretre 24 képkockás film esetén érvényes.

Next

/
Thumbnails
Contents