Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-15 / 138. szám

12. OLDAL SP 0 R T 2002. Június 15., szombat UHU Zuhanyhíradó a Sportl-en Amit a labdarúgó-átigazolásokról tudni kell sportI első a sportban A labdarúgó-világbajnokság ugyan még javában zajlik, a hazai klubok azonban már bőszen készülnek az új idényre. Magyarországon ugyanis a megszokott módon korán, már július végén rajtol az új idény, míg a nagy bajnokságok közül a németeknél au­gusztus második felében, az angolok­nál, az olaszoknál és a spanyoloknál pedig valamivel később, augusztus utolsó, szeptember első napjaiban in­dul útjára a labda. Hogy jön ez most ide? - tehetnék fel a kér­dést, amelyre azonban máris jön a válasz: a SPORTI televízió miatt, a csatorna ugyanis a következő két hónapban heti rendszeres­séggel számol be az említett pontvadá­szatokkal kapcsolatos összes érdekesség­ről, tudnivalóról. A mindössze egy hete be­indult új műsor címe Zuhanyhíradó, és a készítők elképzelése szerint teljes panorá­mát nyújt majd az átigazolási piacról: be­mutatja a csapatok új szerzeményeit, körül­járja egy-egy világklasszis - vagy hazai klasszis - szerződtetésének a hátterét, és megpróbál utánajárni a pletykáknak. Az el­ső adásból például kiderült, hogy Molnár Zoltán, a Dunaferr válogatott középpályá­sa miért követte mesterét, Egervári Sán­dort az MTK-hoz, hogy kell-e még Pinte Attila a Ferencvárosnak, hogy a nagy olasz klubok hogyan akarják szétszedni a kis Chievót, hogy Louis van Goal milyen tervekkel látott neki a Barcelona átalakítá­sának, hogy a Leverkusen hogyan boldo­gul majd Ballack és Zé Roberto nélkül, és így tovább, és így tovább. A fent említett témákból is kiderül, hogy a Zuhanyhíradó hiánypótló műsor lesz. A magyar televíziózásban ugyanis nincsen olyan program, amely kizárólag a labdarúgók nyári átigazolási piacáról szól­na, holott ez a terület legalább olyan izgal­mas, mint maguk a meccsek. Sok ország­ban már nyáron eldől, hogy mely csapa­tok küzdhetnek a bajnoki címért, melyek igyekeznek majd bentmaradni a legjob­bak között, és melyek rontották el annyira az átigazolási piacukat, hogy egy év múl­va elköszönnek országuk első osztályától. Egyszóval a Zuhanyhíradó olyan mű­sor, amelyet akkor is nézni kell, ha az em­bert érdekli a magyar, az angol, a német, az olasz és/vagy a spanyol futball, és ak­kor is nézni kell, ha „csak” érdekli az a ha­talmas, világméretű zsibvásár, amely so­rán néhány hét alatt a vüágbajnokságon látott és az arról lemaradó futballisták tu­catjai, talán százai cserélnek mezt. Meg aztán a rekkenő nyári hőségben mindig jól jön egy kis friss zuhany(híradó). A Leverkusentól távozó Michael Ballack (jobbról) egyelőre a vb-n kama­toztatja tudását (mellette Miroslav Klose) epa-fotó Pakson avatnak bajnokot Első aranyérmét szerezheti az Atomerőmű SE Kosárlabda Vasárnap Pakson a 2001/2002-es idényben utoljá­ra feszül egymásnak a férfi NB I döntőjének két résztvevője, az Atomerőmű SE és a Marc- Körmend gárdája. A tét óriási, hisz aki hibázik, búcsút int­het bajnoki álmainak. Az ed­digi négy összecsapást egy­aránt a hazai pályán játszó együttes nyerte, s ha vasárnap folytatódik a tendencia... Férfi NB I, döntő, 5. mérkőzés: Atomerő­mű SE-Marc Kör­mend: vasárnap, 16.30 óra. Fodor Pé­ter: - A csütörtöki mérkőzésen elsősor­ban centerposzton múlt felül minket a Körmend, a találkozó összképe alapján mégis azt mondom: ön­magunkat vertük meg. Főként tá­madásban hibáztunk sokat, ahe­lyett, hogy nyugodtan játszot­tunk volna, az akciók gyors befe­jezését erőltettük. Az első félidő­ben nagy előnyt adtunk riváli­sunknak, s hiába zárkóztunk fel többször is a szünet után, nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. Nem hibáztatom a csapatot a ve­reség miatt, hisz a küzdőszelle­münkre nem lehetett panasz, a játékosok mindent megtettek, amit egy ilyen közegben megte­hettek a győzelemért. Vasárnapra mindkét csapatnak egyetlen le­hetősége maradt: a győzelem. Tudom, hogy képesek vagyunk sokkal jobb játékra, s ha a eré­nyeinket sikerül kamatoztat­nunk, hazai pályán nem okozhat gondot a győzelem megszerzése. Dombóvári diáksiker A hétvégén a somogyi megye- székhelyen bonyolították le az V. korcsoportos fiú diákolimpia országos elő­döntőjét, ahol a dombóvá­ri Apáczai Csere János Szakközépiskola csapata előbb a kaposvári Tán­csics Mihály Gimnázium gárdáját győzte le 61-50- re, majd a pécsi Babits Mi­hály Gimnázium együttesénél is jobbnak bizonyult 68-52 arány­ban. A Miszlai József és Szebeni Kálmán testnevelő tanárok, vala­mint a Molnár István edző által felkészített társaság tagjai közül a legtöbb pontot - harmincnégyet - Ács Dezső dobta. Az oktatási in­tézmény 9-10. évfolyamos kosa­rasai a június 13. és 16. között Debrecenben megrendezésre ke­rülő fináléban lépnek legköze- lebb parkettre.________________■ Szekszárdi érmek Harkányból Kerékpársport Az elmúlt hétvégén Har- kányfürdő Díjáért rendezték meg a Pécsi Kupa versenyso­rozat második „futamát”. A rajttól a célig óriási iramban száguldott a mezőny, amelyből csak féltávtól jegyezhettünk fel szökést. Az élen öt igazolt férfi bringás tekert, s előnyük kitartott a befutóig. Itt a Postás-Matáv SE versenyzője, Vanik Zoltán bizo­nyult a leggyorsabbnak megelőz­ve csapattársát, a szekszárdi Steig Gábort, valamint - legjobb Tolna megyeiként - a Szekszárdi Kerékpáros SE frissen igazolt ke­rekesét, Török Zoltánt, aki koráb­ban a Csepel színeiben verseny­zett. A hobbi kategória legjobbjai közé Nyisztor Árpád (SZSZKE) verekedte be magát, nagyszerű hajrájával bronzérmet szerzett. Az emelkedőket is időnként 50 km/óra körüli tempóval rohamo­zó főcsoporttal a fiatalok közül csak a szekszárdi Műnk Tamás tudta tartani lépést, így korcso­portjában fölényesen győzött. Tolna megyei eredmények: Igazolt versenyzők, felnőttek: 3. Török Zoltán (Szekszárdi KSE). 16-18 évesek: 1. Műnk Ta­más (SZKSE). Hobbi kát., 18-40 évesig: 3. Nyisztor Árpád (Szek- szárdi Szabadidős KE). ____■ Fejős diákolimpiái címe Zircher Kitti bronzérmes 300 méter síkon Az elmúlt hétvégén Budapes­ten, az UTE pályán rendezték a IV. korcsoportos országos diákolimpia döntőjét. Atlétikai Az esős időjárás ellenére a Tolna megyét képviselő tanulók igen jól szerepeltek. Az első napon a többpróbázók álltak rajthoz, s egyéni összetettben a dombóvári Zircher Kitti mindössze 3 ponttal maradt le a dobogóról. A máso­dik napon bonyolították az egyé­ni versenyszámokat, s a fiú távol­ugrás szekszárdi sikert hozott. Fejős Gábor, az I. Béla Gimnázi­um diákja magabiztos verseny­zéssel szerezte meg az első he­lyet. Zircher Kittit 300 m-es síkfu­tásban csak egy évvel idősebb el­lenfelei tudták megelőzni, így a dombóvári atléta bronzérmet szerzett. A jobb Tolna megyei eredmé­nyek: Fiúk, 100 n: Németh Ben­ce 12.21 (Gyönk, Általános Isko­la). 1500 m: 11. Selmeczy Géza 4:26.4 (Dombóvár, Illyés Gimná­zium). Távolugrás: 1. Fejős Gá­bor 612 (I. Béla Gimnázium, test­nevelő: Haász János, edző: Vaszkó Judit). Kislabda-hajítás: 6. Verebes Tibor 59.74 (Felsőnána). Ötpróba, csapat: Í7. Arany János Ált. Isk., Bony- hád. Lányok: 300 m: 3. Zircher Kit­ti 42.97 (Illyés Gimnázium, Dom­bóvár). 1500 m: 6. Hegedűs Bar­bara 5:02.46 (Szt. Orsolya Rendi Gárdonyi Ált. Isk., Dombóvár). Magasugrás: 6. Gaál Zsuzsanna 145 (Gyakorló Ált. Isk., Szek­szárdi. Kislabda-hajítás: 11. Wallacher Eszter 47.56 (Dienes Ált. Isk., Szekszárd). Ötpróba, egyéni: 4. Zircher Kitti, 9. Hege­dűs Barbara. Csapat: 11. Dombó­vár, Szt. Orsolya Rendi Gárdonyi Ált. Isk. ■ Gerjeni diákok a döntőben Diáksport Június 18-19-én rendezik Bu­dapesten a kisiskolák diák­olimpiájának országos döntő­jét, melyen megyénket a ger­jeni Kenessey Albert Általá­nos Iskola képviseli. A fináléban labdarúgásban, kézi­labdában és atlétikában mérettet­nek meg a gerjeni tanulók. A lab­darúgó tornán a teremben már megyebajnok gerjeni csapat a múlt hónapban Dalmandon fü­ves pályán is a legjobbnak bizo­nyult, miután magabiztosan ver­te a Kocsola (14-0) és a házigaz­da együttesét'(13-2) is. Az iskola atlétikai csapata háromtusában - .dslabda-hajítás, távolugrás, 60 m síkfutás - méri össze felkészült­ségét az ország más kisiskoláinak sportolóival. ________________■ To vábbra is élmezőnyben a Tolna Tavasszal Wittinger Judit volt a Fastron legjobb játékosa Nem rugaszkodtak el a realitásoktól a Fastron AC Tolna szak­emberei, amikor a bajnokság előtt a hatodik hely megszerzé­sét tűzték ki célul csapatuk elé. A gárda könnyedén meg is fe­lelt az elvárásoknak, más kérdés, hogy kis szerencsével akár előrébb is zárhattak volna Éberhardt János tanítványai. Asztalitenisz A helyosztót ugyanis úgy veszí­tették el a tolnaiak a Szekszárddal szemben, hogy a sokkal jobb erőkből álló megyei rivális egy­szer sem tudta legyőzni a Fastront. Apró szépséghiba, hogy amikor kellett, jobban koncent­ráltak a SZAC játékosai, s kedve­zőbb szettarányuknak köszönhe­tően sikerült is elhappolniuk az ötödik helyet a Tolnától. Attól a Tolnától, amelyben az egész sze­zont tekintve dr. Bolvári Katalin nyújtotta a legjobb teljesítményt a maga 76%-os mutatójával, de ugyancsak remekelt a tavasszal belendülő Wittinger Judit is, aki végül 72%-os produktummal zár­ta az idényt. A junior válogatott­nál is számításba vett Wittinger , különösen a helyosztón volt tart­hatatlan. A tolnaiak legfiatalabb játékosa tizenkét találkozójából tízszer győztesen hagyta el az asztalt a SZAC ellen - mindössze Marcekova és Simon tudta egy- szer-egyszer legyőzni -, nem rajta múlt tehát, hogy hatodikként zárt csapata. Mint ahogy megtette a magáét Majzik Zsuzsa is. Az egész idényben kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódó ping-pongos úgy ért el 63%-ot, hogy őszi telje­sítményét még tíz-százalékkal meg is tudta fejelni a tavaszi idényben. A játékosok közül egyedül Lippai Zsuzsa produkci­ója maradt el a várttól. A Fastron egyetlen „légiósa” nem tudott lendíteni a gárda játékán, így az sem lenne meglepő, ha a klub az új idényre nem kínálna szerző­dést a fővárosi asztaliteniszező­nek. (A hírek szerint Lippai kül­földre, egészen pontosan Horvát­országba igazol). Az utánpótlás nevelésre nagy hangsúlyt fektető Fastronnál így könnyen előfor­dulhat, hogy ősztől egy színtiszta tolnai játékosokból álló gárda áll asztalhoz, s ez bizony kuriózum­nak számítana a légiósokkal tele­tűzdelt magyar bajnokságban. Az mindenesetre bizakodásra ad okot a tolnaiak számára, hogy az NB II-ben második helyen vég­zett csapatból Guld, Havasi, Má­té, vagy akár Báli is bármikor be­vethető, s egyáltalán nem biztos, hogy velük (sokkal) gyengébb lenne az együttes. Visszatérve a bajnoksághoz: a Fastron az alap­szakasz tizennyolc találkozóján mindössze két vereséget szenve­dett - a Szekszárd a megyeszék­helyen nyert ll:7-re, míg a ta­vaszra alaposan megerősödött Orosháza Tolnán győzött 13:5-re -, s harmadik helyezettként kvali­fikálta magát a rájátszásra. A négy közé jutásért ismét az alföl­di gárdával kerültek szembe Bolváriék, a Statisztika fiókcsapa­ta azonban új fent nagy falatnak bizonyult. Tolnán 10:3-ra, Oros­házán 9:4-re nyert az OMTK, s ju­tott az elődöntőbe. A tolnaiak számára pedig jöhetett a megyei rangadó... Eberhardt János nem bánkódik az elszalasztott lehetőség miatt. A tréner elégedett csapata egész év­ben nyújtott teljesítményével, mint ahogy az elmaradt bravúr (mert bizony a Tolna részéről bra­vúr lett volna megelőzni a szek­szárdiakat) ellenére elégedettek a csapat szurkolói is. Rajtuk nem múlt a siker, ők valamennyi mécs­esén remek hangulatot teremtet­tek az együttes számára, s bizo­nyára idén is ötödik emberként segítik majd a tolnai csapatot. Azt a csapatot, amellyel minden bi­zonnyal a 2002/2003-as pontva­dászatban is számolniuk kell majd a riválisoknak. írónak Sportműsor Szombat Kajak-kenu: Vivendi-kupa felnőtt síkvízi országos bajnokság, máso­dik vb-, Eb-válogató Szegeden, 9. Labdarúgás: Baranya megyei szenior bajnokság: Öregfiúk 73 FK Bonyhád-Kővágószőllős 17. Öregfiúk mérkőzés: Nagymá- nyok-Őcsény 17.30. Vasárnap Kajak-kenu: Vivendi-kupa felnőtt síkvízi országos bajnokság, máso­dik vb-, Eb-válogató Szegeden, 9. Kosárlabda: Férfi NB I, dön­tő, 5. mérkőzés: Atomerőmű SE-Marc-Körmend 16.30 (m2). Labdarúgás Jako Sport megyei I. osztály: Dunakömlőd-Kaj dacs (György), Nagymányok-Tevel (Kiss I.), Simontornya-Bátaszék (Molnár I. ), Tolna-Tamási (Csizmadia), Bölcske-Dunaföldvár (Bíró R.), Dunaszentgyörgy-Őcsény (Sebes­tyén Á.), Nagydorog-Kéty (Rácz Z.) 17. Szabadnapos: Rakasd. Megyei II. osztály: Majos- Madocsa (Biszak), Tengelic- Gyönk (Albert K.), Kisdorog- Sióagárd (Nagy Gy.), Cikó- Hőgyész (Tóth K.), Apar- hant-Mucsfa (Lehel), Puszta- hencse-Bogyiszló (Györköny- ben, Horváth T.), Bátaapá- ti-Ozora (Somogyi F.), Magyar- keszi-Váralja (Somogyi Z.) 17. Megyei II. osztály, Keleti csoport: Dunaföldvári STE-Pál- fa (Szabó), Németkér-Szedres (Kiss F.), Báta-Mórágy (Palkó), Alsónána-Fadd (Vágner) 17. Nyugati csoport: Döbrököz- Nak (Varga), Csikóstőttős- Kaposszekcső-Dalmand (Nagy J. ) 17. Szabadnapos: Kölesd. Lewis később dönt Profi ökölvívás Kétséges, hogy folytatja-e profi ökölvívó pályafutását Lennox Lewis, ám visszautasította azt a feltételezést, miszerint azt mondta volna, hogy visszavo­nul, ha nyer Mike Tyson ellen. - Mindenkit legyőztem pályafutá­som során, s nem látok olyan fi­atal tehetséget, aki veszélyes lenne rám. Persze ez nem jelen­ti azt, hogy abbahagyom - jelen­tette ki a 36 éves nehézsúlyú vi­lágbajnok. l I % i 4 A Fastron AC Tolna ötödik helyezett együttese (balról): Lippai Zsuzsa, Majzik Zsuzsa, dr. Bolvári Katalin és Wittinger Judit ■

Next

/
Thumbnails
Contents