Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-03 / 127. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Június 3., hétfő Az Unió bővítése erősíti a stabilitást A közös érdekek hangsúlyozásával ért véget az államfői találkozó Brdo Tudósítónk jelenti Zárónyilatkozat nélkül, de az összhang jegyében fejeződött be 16 közép-európai ország államfőinek 9. találkozója Szlovéniában. Az értekezleten szorgalmazták az EU és a NATO további bővítését. Egy XV. századbeli kastélyban tartották szombaton az elnöki találkozó záró plenáris ülését. Az épület és a környező park a második világháború után Tito elnök nyári rezidenciája volt, ma pedig itt tartják a hivatalos állami rendezvényeket. Szombat délelőtt az államfők még Bled hegyvidéki üdülőhely nevezetességeivel ismerkedtek. Ezt követően került sor Brdoban a tanácskozás záró ülésére, illetve további kétoldalú megbeszélésekre. Mádl Ferenc lapunknak elmondta, hogy a két nap alatt több fontos téma volt terítéken: a csúcsértekezleten mindenekelőtt arról cseréltek véleményt, hogy a közép-európai régió miként kapcsolódhat be a kontinensen folyó integrációs folyamatba, s egyetértettek abban, hogy az Európai Unió bővítése történelmi szükség- szerűség, amely jelentősen erősíti majd a térség stabilitását. A magyar köztársasági elnök megjegyezte: a tanácskozás résztvevői tudatában vannak annak, hogy Nyugat-Európa egyes országaiban léteznek még fenntartások az új tagok felvételével kapcsolatban, de bizonyosra vehető, hogy a közvélemény nagyobb része támogatEgymás közt: (balról jobbra) Thomas Klestil osztrák, Aleksander Kwasniewski lengyel, Milan Kucan szlovén, Boris Trjkovski macedón, Václav Havel cseh, Rudolf Schuster szlovák és Beriz Belkic bosnyák elnök fotó, europress/epa ja majd a bővítést. Az érintett, még „várólistán” lévő országok Brdoban üdvözölték, hogy az esélyes Magyarország szorgalmazza az Unió további kiszélesítését. A csúcstalálkozón üdvözölték a NATO-orosz megállapodást. Napirenden volt az értekezleten a globalizáció, s valamennyi résztvevő szorgalmazta az együttműködést a negatív hatások - a terrorizmus, a szervezett bűnözés, az illegális migráció - elleni fellépés érdekében. Mádl Ferenc több államfővel is folytatott kétoldalú eszmecserét. Kwasniewsky lengyel elnökkel elsősorban az EU-tagságra való felkészülés tapasztalatait vitatták meg; Mesic horvát államfő megerősítette: továbbra is számítanak a magyar tőkére a fiumei kikötő korszerűsítésében; Parvanov bolgár elnök felvetette,, hogy magyar szakemberek is részt vehetnének a román-bolgár határon tervezett calafati híd építésében. A köztársasági elnök elmondta: külön- megbeszélései arról győzték meg, hogy már csak Szlovákiának vannak problémái a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban; Schuster elnökkel most hosszas megbeszélésre nem volt mód, de megállapodtak abban, hogy a választások után visszatérnek a nyitott kérdésekre. A szlovéniai csúcstalálkozó napirenden kívüli, figyelemre méltó eseménye volt, hogy horvát-jugo- szláv közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben a két ország elnöke síkraszáll a kapcsolatok rendezése mellett. Ennek keretében kilátásba helyezték a vízumkényszer eltörlését, a menekültek hazatérésének segítését és házaik helyreállítását. csák elemér ___________Hírek___________ AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG immár nem hallgatja el azokat a növekvő kockázatokat, amelyek veszélybe sodorhatják az EU keleti bővítésének menetrendjét - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német lap szerint a bizottság a kockázati tényezők közé sorolja azt is, hogy az uniós országokon belüli jobboldali populista mozgalmak választási kampánytémává emelhetik a bevándorlást és a nyitott határokat mint a bővítés következményét. EUROPRESS AZ OSZAMA BIN LADEN ve zette al-Kaida terrorhálózat szóvivője újabb merényletekkel fenyegette meg az Egyesült Államokat. Szulejman Abu Gait az-. zal fenyegetőzött, hogy az iszlám szervezet tagjai igyekeznek újabb csapásokat mérni az amerikaiakra és a zsidókra. „Az amerikaiakra olyan csapások várnak, amelyek nem maradnak el az Amerika által már elszenvedettektől” - utalt Gait a szeptember 11-i terrortámadásokra. MTI A ROMÁN hatóságok adják vissza a kommunizmus idején elkobzott egyházi javakat - sürgette szombaton II. János Pál pápa, amikor fogadta Románia új vatikáni nagykövetét: A katolikus egyházfő hangsúlyozta: a kölcsönös tiszteletet és együttműködést szolgálná, ha a román hatóságok felelősséget vállalnának azért is, hogy igazságosan állítsák vissza az elkobzott egyházi vagyon fölötti tulajdonjogot, mti KOFI ANNAN ENSZ-főtitkár vasárnap Kijevben reményét fejezte ki, hogy sikerült megakadályozni az indiai-pakisztáni konfliktus kiszélesedését. Annan azt mondta: reménye szerint az Indiában és Pakisztánban dolgozó diplomaták felszólítása a két ország elhagyására csupán elővigyázatossági in- tézkedésként fogható fel, mti ■ ARANYJUBILEUM. Négynapos ünnepségsorozat kezdődött szombaton Nagy-Britanniában II. Erzsébet angol királynő trónra lépésének ötvenedik évfordulója alkalmából. II. Erzsébet 1952-ben, 26 évesen örökölte meg a trónt atyjától, VI. Györgytől. Számos hangverseny, tűzijáték, utcai felvonulás, családi körben rendezett garden party hivatott feledhetetlenné tenni a fél évszázados jubileumot. Tegnap a királynő a windsori kastély Szent György-kápolnájában vett részt a tiszteletére tartott szentmisén. Képünkön a miséről távozóban George Careyvel, a canterburyi érsekkel. _____________________fotó: europress/epa Hú zóágazat lesz az űrturizmus Legutóbb az amerikai Denis Tito és a dél-afrikai Mark Shuttlewoth még 20-20 millió dollárt áldozott álma megvalósítására, ám hamarosan alig százezer dollárért is lehet jegyet váltani egy űrutazásra. Moszkva Tervek szerint a szolgáltatás keretében látható lesz a Föld, öt percig lesz élvezhető a túlterhelés, ennél hosszabb ideig a súlytalanság állapota és a földet érés „lélekemelő” pillanata. Igaz, az effajta repülésnek ballisztikus lesz a pályája, ezért űrrepülésről csak némi jóindulattal beszélhetünk majd. Ilyen pályán repült 1961-ben az első amerikai űrhajós Alan Shepard is Ahhoz hogy valakit megalapozottan űrhajósnak nevezzenek, elég, ha mintegy száz kilométerrel emelkedik az atmoszféra határa fölé. Ez esetben néhány nap elegendő a résztvevők felkészítésére, míg Denis Tito és Mark Shuttlewoth is hat hónapot „edzett”. Az űrturizmus mai bevételét tízmilliárd dollárra becsülik, ám idővel a XXI. század nagy üzletévé válhat. Húsznál is több tudós- csoport verseng jelenleg a világ különböző országaiban a szubor- bitális repülésekre alkalmas turistaűrhajók megalkotásáért. Ösztönzi őket egy amerikai alapítvány díja: tízmillió dollár jutalmat kap az a nem állami szervezet, amely elsőként képes kéthetes időszak alatt kétszer három főt a száz kilométeres határ fölé juttatni, és sikeresen visszahozza őket a Földre. Erre minden esélye megvan az orosz Cosmopolis XXI, illetve az M55 -C-XXI tervezőirodának. Az orosz szuborbitális űrhajó nyolc méter hosszú, három tonna súlyú lesz, a pilótán kívül két utast fog szállítani. A repülés alatt a pilóta és a két utas szkafanderben foglal helyet a kabinban. A hordozó repülőgép húsz kilométer magasságban kapcsolja le az űrhajót, amelynek hajtóművei nyolcvan másodpercig működnek, majd leválnak. Az utaskabin ezután tehetetlenségénél fogva ballisztikus pályán eléri a 101 kilométeres magasságot. Néhány perc múlva a kabin süly- lyedni kezd. Az űrrepülés indítható lesz bármelyik, legalább 1800 méter hosszú felszállópályával rendelkező repülőtérről. Á tervek szerint az első utat 2004-ben vagy 2005-ben hajtják végre, novosztyi ÁLLÁSPONT VARGA ANDREA Vesztésre álló óvodák Nagyüzem van az óvodákban. Az egyikben már lezárultak, másutt még tartanak a behatások, de a gyomorgörcs- csel kísért szorongás és a drukkhangulat egyikből sem hiányzik. Leginkább azért, mert kevés a gyerek, másutt viszont túl sok a problémás gyerek, sőt előfordul, hogy csak gyerek van, mert az óvó nénik a magasabb bér reményében pályát módosítottak. A legtöbb városban - ebben az esetben a falusi óvodák amennyiben működőképesek, kivételt jelentenek - már kora tavasszal megindulnak a bekerítő hadműveletek. Az intézmények úszást, nyelv- oktatást, lovaglást ígérnek, ne adj’ isten Ayres-terápiát, színjátszást és művészi órákat. Emellett szerencsés, ha a környezetvédelmet vagy a plusz testnevelés-foglalkozást _ tűzik a zászlajukra. És elkezdődik a meccs... A végeredményt az dönti el, ki bír nagyobb meggyőző erővel, ki ígér fölé a másiknak, ki tud felvonultatni több hangzatos programot, és ki hivatkozhat a mostanság olyan divatos Comenius minőségbiztosításra. Hogy a bábák között elvész a gyerek, s vele együtt a lényeg, az legfeljebb csak a szülőnek fontos. Meg annak az apróságnak, akinek nemcsak a születése utáni három év, hanem a következő három is alapvetően meghatározza az emberekhez való viszonyát. Ha engem mint gyakorló „kiscsoportos anyukát” felkérnének, hogy a 3-6 éves korú népesség fogyása miatt csökkentsem az óvodák számát, egyetlen - manapság nem túl népszerű és semmikképpen nem célszerű - szempont vezérelne: az maradjon meg, amelyikben szeretik a gyereket. Ahol nem az a fontos, hogy ki vagyok és mennyivel támogatom az alapítványt, hogy köszön-e reggel a gyermekem, és többletmunkát ad-e a dadusnak a félhosszú haja. Két éve 366 200 óvodai helyre 366 900 gyerek jutott, 2001- ben 353 800 helyre 342 300. Beszédes számok. Egyre több óvoda szűnik meg, a csoportösszevonások miatt mind nagyobb a létszámuk. Fogy a pénz, a türelem, ugyanakkor a szakmai programok fölényes győzelmet aratnak a gyerek fölött. Van, ahol ez nem így van? Nagyszerű, de ugye ezt nem kell külön megköszönnöm? Mert úgy gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek a legnagyobb kincse a gyereke. S a gyerek - a kissé divatjamúlt - Makarenkó szerint is egyedüli példány. EGYETÉRTEK: 06^90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az olvasó mondja ÜNNEPTELEN ÉLET, MÁJUS 18. Szlezák Andrásné: „Teljesen egyetértek a szerzővel. Az a véleményem, hogy amilyen az életünk, olyan az ünnepünk.” A HALÁLBÜNTETÉSRŐL, MÁJUS 23. Nő: „Nem tartom igaznak, hogy a pszichológusok többsége szerint a halálbüntetésnek visszatartó ereje van.” Kiss György Sándor (Kozármisleny): „Szerintem rossz a kérdés megfogalmazása. Nem úgy kell föltenni, hogy a halálbüntetésnek van-e visszatartó ereje, hanem úgy, hogy bennünket, tisztességes embereket hogyan lehet megvédeni a bűnözőktől. A fejlett demokráciákban már lehet, hogy nincs szükség erre a büntetési formára, de nálunk túlságosan szabadossá vált az élet.” Férfi: „Ne csodálkozzanak, hogy a rendőrség oda jutott, ahol ma tart, mert ha egy rendőr jogosan intézkedik, akkor is meghurcolják. Amíg nincs halálbüntetés, addig rend sem lesz az országban.” BÁNTJÁK A TERRORT! MÁJUS 28. Névtelen levél: „A kampányízű cikk a Terror Háza kapcsán sajnálatos, és gyűlöletet kelt a Fidesz és a rájuk szavazó emberek iránt.” Mesél a Bécsi Erdő BÉCS A Bécsi Erdő az idén millenniumot ünnepel: éppen ezer éve, hogy II. Henrik császár a területet egyik hívének ajándékozta. Mauerbach és benne az 1313-ban Szép Frigyes király által alapított karthauzi kolostor a Bécsi Erdőben található. Kirabolták a harmincéves háborúban, kifosztották a törökök, később szegényházként, illetve kórházként szolgált. Itt, a történelmi viharokat átvészelő épületben rendezték meg „Mesél a Bécsi Erdő - az őserdőtől a kultúrerdőig” címmel azt a kiállítást, amely a természet és az emberi kultúra kapcsolatának páratlan sikertörténetét mutatja be. Holott ez a história nem éppen idillikusán kezdődött. Ezer évvel ezelőtt a mostani kiállítás tárgya, a Bécsi Erdő is félelmet keltő, ellenséges területnek számított, amelynek mélyére csak vadászok, haramiák merészkedtek be. Bécs kétszeri török ostroma miatt a környék falvai elnéptelenedtek, de az 1730-as években már komoly útépítés kezdődött errefelé. A vasút nyomvonalának tervezésekor is fontos szerepet játszott az erdő, amely ma a világ legnagyobb városi parkja. Bécs vezetésére napjainkban nem csekély nyomás nehezedik. A beruházók szeretnének lecsípni a zöldövezetből a közlekedés fejlesztésére, új lakások építésére, és az ipar terjeszkedési kísérletei is veszélyt jelentenek. A természet megóvásának zálogát Michael H&upl bécsi főpolgármester mégsem az erdő nemzeti parkká nyilvánításában látja, hiszen ez kizárna mindenfajta kul- turális tevékenységet, compress » ► 4 > *