Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-01 / 126. szám
14. oldal SZOLGALTATAS 2002. Június 1., Szombat Vonalban vagyunk Görkorcsolya, blokk nélkül Őcsényi olvasónk panaszolta - ingyenes, 06/80/200-398- as zöld számunkon -, hogy húsvétra görkorcsolyát vásárolt gyermeke részére, 6400 forintért, egy Tolna megyei hipermarketben. Az ajándék minősége azonban hagyott kívánni valót maga után, tekintettel arra, hogy egy hónap után tönkrement. Olvasónk visszament az áruházba, ahol a görkorcsolyát vásárolta, ott el is ismerték, hogy a kifogásolt minőségű termék a kérdéses üzletből származik, ám az áru esetleges cseréjéhez kérték a vásárlási blokkot, amit viszont olvasónk nem tudott felmutatni. A csere nem is történt meg, olvasónk pedig fel van háborodva, szerinte más boltokban, ha elismerik, hogy onnan származik a gyenge minőségű termék, kicserélik az árut. A megyei fogyasztó- védelmi felügyelőség vezetője, Varga Tibor érdeklődésünkre elmondta: a jogszabály szerint amennyiben a vevő nem tudja felmutatni a vásárlást igazoló blokkot, nyugtát, vagy számlát, úgy a bolt nem köteles a vásárló panaszával foglalkozni. Ezért is nagyon fontos, hogy vásárláskor megőrizzük a vételt iga-* zoló bizonylatot. -esHajdan Június elsején 125 éve, 1877-ben elhunyt Duna- földvárott Bezerédj Pál '48-as százados, századparancsnok. 100 éve, 1902-ben írta a Tolna-vármegye vezércikkében: „A diákság körében kegyetlen híre van az érettségi vizsgának”, amely „vizsgarendszer nemcsak célszerűtlen, hanem határozottan káros is”. 15 éve, 1987-ben elhunyt Máté Károly kajmádpusztai születésű irodalom- és sajtótörténész. Június 2-án 105 éve, 1897-ben Bonyhá- don született Bokor Vilmos, 75 éve, 1927-ben Tamásiban Würtz Ádám, mindketten festőművészek. 40 éve, 1962- ben elhunyt Decsen Fü- löp Ferenc néptáncos, a népművészet mestere, a helyi népi együttes alapítója, akinek táncait filmfelvétel is őrzi. Kossuth és Petőfi rádió Helyi műsorok SZOMBAT Szekszárd 1. TV 13.30 Megyei híradó. 14.00 Heti hírösszefog- laló. 14.30 A nagy gyémántrablás. 16.05 Kerekasztal. 16.35 Időjáték. 18.15 Megyei híradó. 18.45 Heti hírösszefoglaló. 19.15 A titok. 20,00 Képújság. Kossuth Rádió 12.02 Déli krónika. 12:30 Faluról falura. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió. 14.05 Oxigén. 15.04 Irodalmi újság. 16.00 Tizenhat óra. 17.00 Közlekedés. 17.30 Népzenei portré - Karácsony Zoltán néptánckutató. 18.00 Esti krónika. 18.20 Színház az egész világ! 18.30 Szemle. 19.00 Közlekedés. 19.05 Sportvilág. 19.29 Ötös lottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Ifjúsáv - levélváró.hu. 20.04 Aranyemberek. 20,35 Bach: C-dúr prelúdium és fúga a Wohltemperiertes Klavier I. kötetéből. 20.40 Rádiószínház 21.04 Aszú-díj. 22.00 Krónika. 22.20 A 23. óra. 23.04 Saját hangja... 24.00 Közlekedés. Pitin Rádió _______________ 6. 35 Sportszombat. 8.00 Hazai slágerkívánságok. 9.05 Premier. 10.55 Sport. 11.03 Közlekedés. 11.05 Petőfi-kabaré. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.55 Sport. 13.00 Vízállásjelentés, sport és közlekedés, 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14.00 Szív küldi... 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé. 16.30 Labdarúgó-vb híradó. 17.03 Közlekedés. 17.05 Hogy tetszik lenni? 17.30 Varázsnaptár. 18.28 Közlekedés. 18.30 Sportkoktél. 21.04 Nemzedékek népzenéje. 22.00 Kulissza. 23.15 „Egy hazában”. 24.00 Éjfél után... 3.03 Zoltán Péter archívumából. 4.03 „Csak a szépre emlékezem". 5.03 Nóták. Pécsi Rádió A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az ÁM 873 kHz-en. 5.309.00 Hajnaltól reggelig. 13,00-09.00 Hírsáv. 19.00-22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. BálWi____________ 13 .00- 21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15,00 A nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.0006.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna ítádió, Paks 11.07 Csúcson. 11.53 Sport. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13)5 Forgattam kormányt és tollat - Hangjáték Mark Twain életéből 1. 13.57 Hajszálgyökerek. 14.27 Memoriter. 15.08 Egy arc. 15.30 Daráló. 16.00 Ritmus - Sport és zene. 16.32 Labdarúgó-vb híradó. 17.08 Sporthírek. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.30 Kossuth Lajos városai - Pozsonyi. 20.00 Mese Szaltán cárról. 20.42 Zene. 21.03 Dalszínház. 22.00 Zene-terem, 23,15 Arcok,... 24.00 Éjfél után... 3.03 Örökzöld dallamok. 00.06.Csak zene. 6.00-9.00 Schuki Koktél. Pécsi Rádió 7.40, 9.20 Hétvégi orvosi ügyeletek. 11.20 Pletykóra. 15.25 Pletykóra plussz. 17.0019.00 Kívánságműsor. 19.20 Disco ajánló. 20.00 Housematic. 21.00 Sterbinszky mix. 22.00-24.00 Night club (mix műsor). A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az ÁM 873 kHz-en. 5.30 9,00 Hajnaltól reggelig. 13.0009.00 Hírsáv. 19.00-22.00 Estidőben. 22.0022.30 Késő esti krónika. 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6,00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. Joker Rádió, Dombóvár 6.00- 12.00 Kezdődik a hétvége. 12.00-18.00 Délutáni koktél kívánságműsorral. 18.0020.00 Zenei újdonságok, Joker-slágerlista, 20.00- 24.0 Szombat esti lázadás, VASÁRNAP Szekszárd 1. TK 8.00 Szekszárd Megyei Jogú Város önkormányzati ülésének közvetítése. 13.30 Megyei híradó. 14.00 Heti hírösszefoglaló. 14.30 Aliexína titka. 16.00 Kerekasztal. 16,30 Lóvátett milliomos. 18.05 Megei híradó. 18.45 Heti hírösszefoglaló. 19.15 Szekszárd Megyei Jogú Város önkormányzati ülésének közvetítése. Kossuth Rádió 10.04 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.05 Gondolat-jel. 12.02 Déli krónika. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55 Vasárnapi levél. 13.05 Névjegy. 14.04 Szonda. 14.35 Népdalkörök pódiuma. 15.04 Aranyemberek. 15.35 Művészlemezek, 16.04 Dokumentumműsor. 17.00 A mi időnk. 18.00 Esti krónika. 19.04 Sportvilág, 19.30 Esti mese. 19.40 Friderika - Részletek Lehár Ferenc-Szenes Andor daljátékából. 2Ö.04 Rádiófónia. 21.05 Az ördög Egerben. 21.19 Közvetítés az egri Gárdonyi Géza Színházból: Az ördög - Vígjáték három felvonásban. 22.00 Krónika. 23.19 Játék a kastélyban... Petőfi Rádió 8.45 Sportreggel. 9.05 Karinthy Színpad. 10.00 Tudós Tízórai a Márványteremben. Alisca Rádió 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 700, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00,18,00,20.00.6.00-13.00 Lapszemle, útinform, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 A nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak, 19,00 Élő kívánságműsor. 21.00-06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00- 06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió. Paks 00.06 Csak zene. 6.00-9.00 Schuki Koktél. 7.40, 9.20 Hétvégi orvosi ügyeletek. 10.30 Suli percek. 11.20 Pletykóra. 13.00 Fortuna top twenty. 15.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00-20.00 Heti end. 22.00-00.00 Csak zene. Jnker Rádió, Dombóvár 6.00- 10.00 Vekker. Reggeli információs műsor, riportokkal. 7.00-18.00 Minden egész órában hírek. 11.30 Humor percek. 12.00- 13.00 Szieszta. 14.00-16.00 Csemegéző. 16.00- 18.00 Mozaik, délutáni információs műsor, riportokkal. 19.00 Sport. 19.00-20.00 Zenei magazinműsor. u Hová menjünk ma? BÁTASZÉK __________________________________ Va sárnap 15 órakor a Kanizsai Dorottya Általános és Zeneiskola zenét tanuló diákjai adnak koncertet a művelődési házban. SZEKSZÁRD________________________________ A Wosinsky Mór Megyei Múzeumban az alábbi állandó kiállítások látogathatók hétfő kivételével 10-től 18 óráig: A tolnai táj évezredei az őskortól a honfoglalásig. Életmódváltozások Tolna megyében az 1-20. században. Megelevenedett képek - egy kisváros a századfordulón. A Babits Mihály Emlékházban a költő relikviái szülőházában, családjának egykori otthonában enteriőrökkel, eredeti dokumentumokkal láthatóak. Az állandó kiállítás vasárnap és hétfő kivételével naponta 9- től 15 óráig tekinthető meg. Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Porta Galériáján Péger József festőművész képei láthatók június végéig. A Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében a Tolna megyei gyermekrajz pályázat díjnyertes alkotásai láthatók június 15-ig. A BÁV Műtárgyboltja (Szekszárd, Garay tér 10.) szecessziós üvegkiállítással várja az érdeklődőket egész júniusban szombaton 9-12-ig, hétközben 9-17 óráig. Az „R” Galériában (Vállalkozó Háza, 2. emelet, Augusz I. u. 1-3.) Gyenis István grafikái tekinthetők meg június 14-ig. SIMONTORNYA _____________________________ Si montornyán a Vármúzeumban vasárnap és hétfő kivételével 10-től 16 óráig látogatható a vártörténeti kiállítás, kőtár. „Nemesi ősgalériák Tolna megyében”, bemutató a XVIII-XIX. századi főnemesi és köznemesi családi galériák portréiból. TOLNA______________________________________ A Sztárai Mihály Gimnázium aulájában mutatja be Reisz Tamás képzőművész pasztellképeit és Gyurgyonovics Gyula juhász-szobrász munkáit. A tárlat június 5-ig tekinthető meg.______________________■ VÍ ZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 97 cm, Paks 250 cm, Dombori 266 cm, Árvízkapu 631 cm. A Sió Palánknál 192 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé- gétől kapott adatok.) ______ ■ ________Traffipax________ Reggel 6-tól 14 óráig a 6-os főút szekszárdi szakaszán, Szekszárd és Tolna belterületén lesz traffipax-mérés._____________■ SZ OMBAT Szekszárd: Panoráma, Nagyterem: Már megint egy dilis amcsi film (15.30, 17.30), Más világ (20). Kamaraterem: Nagyon nagy Ő (15,17,19). VASÁRNAP Szekszárd: Panoráma, Nagyterem: Már megint egy dilis amcsi film (15.30, 17.30), Más világ (20). Kamaraterem: Nagyon nagy Ő (15,17,19). ' ■ Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ, Szék szárdon vasárnap, 14 órától: F. Kováts Éva. Tel: 511-. Fax: 511- 514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; 06/30/400- 54-50. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/9687-292; Vida Tünde 06/20/398-45-04. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Stein- bach Zsolt 440-660, 30/465- 4615. ■ DÉD?SZ f íz G ert csoport tagja l. .* m : &on\ Hungária Új számlázási rendszer a DÉDÁSZ Rt.-nél Az E.ON Hungária Rt. új, egységes, az eddiginél korszerűbb számlázási rendszert alakít ki az érdekeltségébe tartozó vállalatoknál, így a DÉDÁSZ Rt.- nél is. Az új számlázási rendszerben készülő első számlákat a DÉDÁSZ Rt. június végén, illetve júliusban küldi ki. Az új számlázási rendszer bevezetését - az adatok áttöltése miatt - csak a régi számítógépes rendszer leállításával lehet megvalósítani. Mit jelent ez a leállás ügyfeleink számára? • A villamosenergia-szolgáltatás folyamatosságában nem lesz változás. A számítógépes számlázási rendszer átmeneti leállítása nem befolyásolja az esetleges üzemzavarok elhárítását. • 2002. június 3. és június 21. között telefonos ügyfélszolgálatunk és értékesítési irodáink csökkentett szolgáltatással tudnak ügyfeleink rendelkezésére állni. Ez azt jelenti, hogy nem lesz számlázással, számlareklamációval és pótszámlázással kapcsolatos ügyintézés. • A csökkentett szolgáltatás nem vonatkozik a műszaki hibabejelentésre (80/20-50-20) és a műszaki tanácsadásra (80/48-80-48), azok továbbra is a megszokott módon és témákban állnak ügyfeleink rendelkezésére. A számlaváltozásról, a fizetési határidők változásáról június második felében hirdetés útján, valamint az első új számlával együtt küldött számlamellékletből is tájékozódhatnak ügyfeleink, ezenkívül ügyfélszolgálati munkatársaink is készséggel állnak rendelkezésükre. További információ: Telefonos ügyfélszolgálat: 80/545-545 http://e-iroda.dedasz.hu Köszönjük türelmét és együttműködését! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. Várható időjárás: Tolna megye aföldvár Tamási p Q 23° Simontornya 23° C_J\ 24° Paks 23° 0 i Donffiovár ’24/ Bonyhád Szekszárd 4° 24° BátaszéH c2> derült napos felhős #■ c£b párás ködös borult <ß zápor 4» zivatar # esős <£> havas eső # hózápor havazás Folytatódik a túlnyomóan napos, száraz, mérsékelten meleg idő. Időnként ugyan megnövekszik a felhőzet, zápor, zivatar azonban nem várható. Az északnyugati, északi szél megélénkül, gyakran megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke 24 fok körül alakul. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Frontmentes időre számíthatunk. Kiváló látási viszonyok mellett közlekedhetünk. Keleten néhol zápormosta utak fordulhatnak elő. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. 4 i L A