Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-09 / 107. szám
12. OLDAL S Z 0 L G Á L T A T Á S 2002. Május 9., Csütörtök Vonalban vagyunk! Gyulajról telefonált olvasónk, s azt panaszolta el ügyeletes újságírónknak, hogy három fős családja havonta 56 ezer forintból él meg. Két felnőtt és egy iskolás korú gyermekből áll a család. A helyi önkormányzathoz fordultak már gyermekvédelmi támogatásért, de ott elutasították őket, azzal, hogy nekik ez nem jár. Kérdése: ki részesülhet a gyermekvédelmi támogatásból? A gyulaji önkormányzatnál kérdésünkre elmondták, a támogatás juttatása a jövedelmi viszonyokhoz kötött. Ha az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 20.100 forintot, akkor jár a kérelmezőnek a gyermekvédelmi támogatás, melynek összegét egy kormányrendelet szabályozza: 4.200 forint. Olvasónk esetében valóban nem éri el az egy főre jutó jövedelem a 20.100 forintot, tehát jár neki a támogatás. A helyi önkormányzatnál nem értették, miért szerkesztőségünkhöz és miért nem hozzájuk fordult panaszával a telefonáló, mert ügyét azonnal orvosolni tudták volna. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Csajok a csúcson (15.30). A híd- ember (17.30, 20.00). Kamaraterem: A sólyom végveszélyben (16.00,19.00). Bonyhád, Művelődési Központ: Szerelem utolsó vérig (19.00). TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Ultrahangvizsgálat Szekszárdon, KORHAZA ezután szombaton is Csökken az előjegyzési idő a szekszárdi kórházban (46474) A várakozási idő csökkentése érdekében ezután szombaton délelőtt is lesz rendelés Szekszárdon a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórházának ultrahang diagnosztikai részlegén. A változásokról az intézmény vezetője, Muth Lajos tájékoztatta lapunkat.- Kórházunkban az utóbbi időben jelentősen megnőtt az ultrahang vizsgálatra érkező betegek száma, a beteglétszám emelkedésével párhuzamosan nőtt az előjegyzési idő mondta dr. Muth Lajos. A várakozási idő csökkentése érdekében a kórház vezetése lehetővé tette a szombati rendelést, melyet a radiológiai osztály orvosai, asszisztensei vállaltak betegeik érdekében. Az UH vizsgálatok továbbra is előjegyzésre történnek, beutaló szükséges, a vizsgálat térítésmentes. Ultrahang vizsgálat a szekszárdi kórházban Hajdan Május kilencedikén 130 éve, 1872-ben született Szekszárdon Bartinai (Wölfel) Ferenc apátplébános, teológiai író. 125 éve, 1877-ben elhunyt Entz Ferenc, aki 1847-ben a Sió mellékéről, később a megye szőlészetéről és borászatáról fontos tanulmányokat remekelt. 105 éve, 1897- ben a Tolnamegyei Közlöny a szekszárdi dalárda sorsán borongva írta: „Most egy a régitől teljesen elütő, új nemzedék szállta meg a társadalom minden rétegét, mely kétségbeejtőn józan.” Bölcskén Vajay István avatta föl a Szent Család új szobrát. 100 éve, 1902-ben a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlésén levelező tagjának választotta Wosinsky Mór apátplé- bános-régészt. VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 147 cm, Paks 310 cm, Dombori 337 cm, Árvízkapu 705 cm. A Sió Palánknál 180 cm. (A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) Gratulálunk a nyerteseknek A múlt heti számunkban megjelent, gyermekeknek szóló rejtvények helyes megfejtését beküldők közül könyvet nyertek: Supola Dávidka Paks-Dunaköm- lőd, Csárda u. 18., Heiszler Zsolt Paks, Domb u. 73., Kocsis Rita Felsőnána, Ady E. u. 17., Bruckó Flóra Máza, Zrínyi u. 2., Mérges Attila Dunaszentgyörgy, Csapó V. u. 26. A felnőtteknek szóló rejtvények megfejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Rab Erzsébet Regöly, Béke u. 19., Zirkelbach Katalin Závod, Új u. 18., Kelemen Jánosné Hőgyész, Petőfi u. 19., Takácsné Szabó Erika Belecska, Fő u. 47., B. Varga Éva Szekszárd, Tartsay ltp. 18. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postára! A könyveket postán küldjük el. Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: F. Kováts Éva.' Tel: 511-527. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; 06/30/400- 5450; Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687-292; Vida Tünde 06/20/398-4504. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Stein- bach Zsolt, 440-660; 30/465- 4615. ■ Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Szia LOVE. Ha nem írod le a számod, hogy teremtsünk kapcsolatot?? j. * Hosszú Juliannának születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: Betti, Zoltán, Béla. * Szia Kitty. Mi van veletek? Jól vagytok? Sikerült minden? Mi még hallgatásba vagyunk, de sokszor nézzük egymást. Nagyon szomorú. Annyira hiányzik a szerelme. Üdv: Zsu. írj! * Zsu! Az őszinte szó csodákra képes. V. * Szia „B”. Sajnálom, hogy ez történik veletek. Nincs az a távolság, ami elszakíthat kettőtöket. Ha távol is lesz tőled titkos találkák, smsek lehetnek. Tartsd vissza. Zsu. * Idának üzenem, hogy nagyon szeretem. Maszat. * Csak egy bűnöm van, hogy szeretlek. Mindent félredobtam volna, vállaltam volna egyedül. Nem értettél meg engem, vagy nem is akartál. Szükségem lett volna rád. * Nehéz megélni a mai világban, de attól még szép az élet, de szebb lenne, ha nem csalódnánk embertársunkban! BY: LEGA. (Lassan eljön az én időm is!) * Köszönjük a kakasdi focicsapatnak és edzőjüknek a jó meccset és a győzelmet! Szép volt fiúk!! * Bálint Józsefnek és Bálint Józsetnének 15. házassági évfordulójuk alkalmából jó egészséget, még sok szép boldog éveket kívánnak gyermekeik: Dórika és Józsika. * Hét vicce: a Halbaksz nem bukik meg németből! * Sziasztok! Én egy 26 éves életvidám srác vagyok, és hasonló korú lányok jelentkezését várom tartós kapcsolat reményében Szekszárd és környékéről. Telefonszám: 30/3066769. * „Hattyú”! Olvastam az smsedet. Szeretnék veled találkozni. Kérlek hívj! 06/70/2665906. * Hugi! Már megint könnyek? Csak annyit mondok: ne bontsd le a falat, hanem segíts neki minél vastagabbra építeni! Ha valaki igazán tud szeretni: az TE vagy! Lajosod. * 54 éves hölgynek üzenem: a kereskedelemben ötlettel partnere lennék. * Annak a lánynak üzenem, aki szerdán 10.30 körül Szekszárdon a központban a büfé előtt ült párduc mintás nadrágban, fekete hajú, fekete fölsőben és westeles szatyrot fogott. Én balra a másik pádon ültem egy lánnyal és folyton néztem. Kérem írjon az újságon keresztül.. Joco.. * Eddig nem hittem a csodákban, de most velem történt csoda, újra együtt vagyunk, most már örökre! Szeretlek! Husi! Pakámy. * UTE! Szívem ezt sugallta, keresem a te arcodat! Szándékom komoly! Feco. * Kitty, Zsu! Nem tudom, hogy vagytok vele, de néha úgy érzem: felesleges a harc. Vannak napok, amikor annyira közönyös! Tudom, nehéz neki is, nem tudok eligazodni rajta. „B”. *Zsu! A lopott boldogság nem ér fel azzal, ahogy gyerekeink néznek ránk. Megnőnek, köszönet csak futtában, boldogság már messze jár. Tudom a szüléimről, magunkról. „B”. *Öcsi! Mennyire vagy magas és mennyire erős? S. * Manócska! Nem hívlak, de nem azt jelenti: elfelejtettelek. Téged SOHA. Ideje kilépnem ebből az álomvilágból. Elmész, többé nem látlak. Tényleg csak ennyi volt? Hiányzol. * 6 éve, '96 május 8-án egy baleset szomorúvá tette ballagásunkat, eltüntette vidámságunkat. Attila, Bea, Andrea! Ma rátok emlékezik a '96os VIP IV. a. osztálya. *Pallóné Csobot Zsuzsinak és Palló Csabának 4. házassági évfordulójuk alkalmából szívből gratulálok: Erika. (Puszilom Bábukét). *Szia te magányos lány! írd meg a számod! Zolee. * Gábornak Aparra: Hívj fel, gondolok rád, néha... PALACE. SMS-találkozó * Helyszínváltozás!!! A találkozó helyszínét több ok miatt meg kellett változtatni. Az új és végleges helyszín: Gemenc Hotel Presszója Szd. Mészáros L. u. 1. Az időpont változatlan, május 16 én, pénteken 16.30-tól! Szeretettel várunk mindenkit, és elnézéseteket kérem a változásért! Böngész. * UTE! Kb. 2000 éves a szakmám, bonyhádi vagyok, a többit 16én Szekszárdon 15.30-kor a mozi előtt, illetve az SMStalálkozón. Feco. (UL Miről foglak megismerni?) Zamatos, illatos a bio-paradicsom Milyen palántát keressünk a piacon? A ragyogó színű, Amerikában őshonos paradicsom az egész világon elterjedt. Hazánkban is tömegesen termesztik. Piacainkon a méregdrága üvegházi (vagy fűtött fólia alatt termesztett) paradicsom annak ellenére keresett, hogy se íze se jellegzetes zamata nincs. Akkor igazán jó ízű, zamatos a paradicsom, ha vegyszermentesen termesztjük a kiskertben. Minden fajta paradicsom kimondottan melegigényű növény, a hideg, párás környezetet zokon veszi. Bioparadicsomnak a legkiválóbb a Módi FI és a Kecskeméti 3F1 mindkettő korlátozott növekedésű, támaszt nem igényel. Karó mellé kell ültetni és folyamatosan kötözni kell a szabadföldi termesztésre és fólia alá egyaránt alkalmas Gála FI, Lugas FI és a Kecskeméti üvegházi fajtát. Ezek közül mindegyik ellenálló a legtöbb betegséggel szemben. Válasszunk ki a palánták számára egy napos fekvésű ágyást, melynek talaja jól tartja a vizet, szerves trágyával bőségesen el van látva és pH értéke 6,0 körüli! Bár ilyenkor már ritkán érheti a növényeket fagykár, a biztonság kedvéért a palántákat csak a májusi fagyok elteltével hagyjuk szabadon, fedetlenül. Addig éjszakánként takarjuk fóliával a 60x60 centiméter tő- és sortávolságra kiültetett paradicsomtöveket. A molytetű, a takácsatka és a krumplibogár ellen biolével permetezzük növényeinket. Takarjuk a talajt érett komposzttal és fedjük fűnyese- dékkel. Áztassunk fél kiló hagymahéjat 10 liter vízben 7 napig. Ez a lé hatásos a burgonya- és a paradicsomvész ellen (a földet permetezzük, ott vannak a gombák) és elűzi a takácsatkákat is. Barnafoltosság ellen bordói lével permetezhetünk, de a komoly rovar- és gombaölő szereket, valamint a műtrágyázást hagyjuk el. Megéri, mert jó ízű lesz a termés. ______a Kos suth és Petőfi rádió Helyi műsorok Kossuth Rádió 4.30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök...” 17.05 VállalkozásMi- nika. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.49 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Örkény István. 20.35 Életeim - Részletek Szabó Dezső önéletrajzi regényéből - 4.21.04 Hétvégi műsorajánló. 21.10 Sikertörténet. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda. 23.00 Kenó. 23.04 Önarckép - hangokkal. 24.00 Közlekedés. Petőfi Radio 4.30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Riprot-interjú-Stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró-Cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Zenesarok. 11,05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.00 Háztól házig. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék- tér: 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Karinthy Színpad. 22.00 Modern idők. 22.30 Drogéria. 23.00 Hírpercek. 23.15 Tele-stúdió. 24.00 Éjfél után... 3.03 Csak egy kis emlék. 4.03 Cigánynóták. Pécsi Rádió_____________________ A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az ÁM 873 kHz-en. 5.30- 9.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00- 22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. Allsca Bidló ________________ 91 ,1 MHz'non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.0613.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00- 21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00-06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt ___ FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.0624.00 Esti szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks____________ 00 .00-6.00 Csak zene. 6.069.00 Élesztő. 6.30.7.30.8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzsde. 10.30 Fortuna hírek. 11.20 Pletykóra. 12.30, 14.30.16.30 Fortuna hírek. 15.25 Pletykóra plusz. 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00 Rajtszám. 20.00 Gazdasági Magazin. 20.35 Sportmagazin. 21.00 Lemezpárbaj. 22.06 00.00 Csak zene. Joker Rádió, Dauibóvár __________ 6.0610.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával. 10.00-15.00 Napközben - közérdekű információk és játékok sok zenével. 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kívánságműsor, slágerlisták. Hová menjünk ma? SZEKSZÁRD TAMÁSI Az „R” Galériában (Vállalkozók Háza, 2. emelet) Szabó Mónika festményeiből látható kiállítás. A Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Intézet könyvtárában „Franciaország képekben” - Balogh Andrea fotói láthatók május 8-16. között. A Vályi Péter Szakképző Iskola Kindl Kupolagalériájában Biszák László és Beda László festményeiből látható kiállítás. NAGYKÓNYI ÖCSÉNY A nagykónyi önkormányzat tanácstermében Tóth Attiláné Szalay Ágnes olajfestményeiből látható kiállítás május 6- 10-ig. Az őcsényi Közösségi Házban május 16-ig látható a Virág című kiállítás, melyet az Art’ 999 és a Bárka Művészeti Szalon alkotóinak munkájából állítottak össze. A kiállítás megtekinthető hétfőtől csütörtökig 16.00- 18.00 óráig. [BIHr Várható időjárás: flU Tolna megye 0 c£3 db derült napos felhős ( 4* db 1 Párás ködös borult zápor 0 zivatar 0 esős £> havas eső 4» hózápor 0 havazás Készítette: Az átlagosnál 4, 6 fokkal melegebb, kora nyárias időjárásra van kilátás. Sok napsütés várható, a délután megjelenő gomolyfel- hőkből azonban néhol zápor, zivatar alakulhat ki. A délkeleti szelet élénk, több helyen erős széllökések kísérik. Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Az ország nagy részén egész nap jók lesznek a közlekedés időjárási V feltételei, csak délután lehetnek néhol vizes útszakaszok. ' Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János „ Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.