Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-09 / 107. szám

J 2002. Május 9., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét MAUTHNER ILONA Pályakezdés, akadályokkal Május a végzősök hónapja. Ballagások, érettségik, főiskolai vizs­gák, majd államvizsgák teszik emlékezetessé ezt a hónapot. A sok izgalom után jól esik a nyári pihenés, a megkönnyebbült semmit­tevés. A megyei munkaügyi hivatal felmérése alapján az elhelyez­kedésre váró fiatalok többségére jellemző, hogy a nyár hónapjai­ban még nem keresnek munkahelyet, kipihenik a vizsgák fáradal­mait, majd az őszi hónapokban indul a nagy keresgélés. A tapasz­talat az, aki a főiskola vagy egyetem utolsó hónapjaiban nem ta­lált állást magának, az őszre hagyja az elhelyezkedés gondját. Ismerősöm meséli, már fél éve mást sem csinál a család, a ba­rátok, az ismerősök, mint állást keresnek a frissen végzett környe­zetvédelmi szakmérnöknek, de nincs jobb helyzetben a fiatal ag­rármérnök, a közgazdász és a tanító sem. „Mi a fenének bocsáta­nak ki annyi friss diplomást, ha munkahely meg nincs a számuk­ra, elhelyezkedni szinte képtelenség ha nincsenek kapcsolatai az embernek” - fakadt ki ugyanez az ismerősöm. A közlönyben meg­hirdetett állások többsége csak színlelés, valójában már mind­egyiknek van gazdája, csak úgy tesznek, mintha a törvényességet betartanák. Van, aki úgy védekezik ez ellen a helyzet ellen, hogy tovább tanul, újabb diplomáért, még éveket tölt az iskolapadban. Hátha addigra javul valamit a helyzet. Most nagy reményekre ad okot a leendő új kormány terve, mi­szerint a diplomások minimálbére ne legyen százezer forintnál ke­vesebb. A szép összegnek nyilván minden fiatal örülne, de a kér­dés itt is ugyanaz, mint az ötvenezer forintos minimálbér beveze­tésénél: aki a pályán már eltöltött tíz évet, annak most lett ennyi körüli a fizetése. Úgy tűnik, nehéz lesz még egy darabig az igényeket és a lehető­séget egyensúlyba hozni. Megkérdeztük olvasóinkat: Kivágnák-e a nyárfákat? A nyárfák egyik fajtája a kanadai, mely május elejétől június közepéig apró pelyhekkel árasztja el a környezetét. Olyan ké­pet fest szélcsend idején a környezetünk, mintha nyári hó­esés borította volna be. Vannak akiket zavar ez a természeti jelenség, olvasóinkat is erről kérdeztük: kivágnák-e a nyárfá­kat? Orsós János, Szekszárd:- Kár lenne ezekért a szép fákért, én nem vágnám ki, hiszen igy is kevés a fa a városban. Ezt a kis kellemetlenséget el lehet viselni. Ma már annyi mindenre allergiásak az emberek, lehet, hogy nem is a természettel, hanem velük van a baj?! Gyuricza Zoltán, Paks:- Ha rajtam múlna kivágnám az összes nyárfát. Kellemetlen, hogy ilyenkor a pihékkel tele a szám, a gyerekek fagylaltozását is zavarja, vagy például szombaton délelőtt a Duna-parton, a halászléfőző ver­senyen állandóan takargatni kellett a bográcsot. Holcser Ferencné, Szekszárd:- Szerencsére engem nem zavar a levegőben szálló szösz. Nem vágnám ki ezeket a nyárfákat, mert minden fa érték. Szerintem ki le­het bírni ezt az időszakot, és az év többi részében gyönyörködhe­tünk ezekben a szép, karcsú fákban. Klézl Teréz, a város főkertésze, Paks:- A nyár nem városi fa, hamar öregszik is, és szállongó termésével allergiát okoz. Éppen ezért mi itt Pakson nyolc éve folyamatosan cse­réljük városi környezetbe illő fákra, ezek a hárs, a juhar, a tölgy, a platán, és a kőris. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják véle­ményüket a 20/454-36-64-es számon.) Ki törődik a gyerekek biztonságával? Az érteden újságíró esete a polgármesterrel Levelet is írtak a bátai szülők az önkormányzatnak, hogy ne a tornacsarnokba költöz­tessék az óvodát, a polgár- mester azonban hajthatatlan­nak látszik. Báta Neve elhallgatását kérő olvasónk elpanaszolta, hogy jövő hétfőn fel­újítás miatt a tornacsarnokba köl­töztetik a bátai fölszögi óvodát. A költözés időpontjáról csak egy hét­tel előtte kaptak tájékoztatást az érintettek. Nem értik, miért ilyen későn szóltak, mint ahogy azt sem: miért nem lehet megvárni az iskolai tanév végét, hiszen azt kö­vetően általában csökken a gyerek­létszám az óvodában. Az óvoda beköltözése után - ki tudja med­dig - nem lehet a tornacsarnok­ban rendezvényeket tartani. Az még csak hagyján, hogy nincs a 60-70 óvodásnak alkalmas vizes­blokk, ezt majd megoldják az óvó­nők. A nagyobb baj, hogy nincs kerítés, a közelben folyik a Sárvíz, Tolna Tamási Áron szülőfalujának ön­kéntes tűzoltó egyesülete koráb­ban gyakorlatilag nem rendelkezett tűzvédelmi felszereléssel, a gépjár­mű fecskendő pedig egyébként is ritkaságszámba megy, még a job­ban felszerelt erdélyi önkéntes lánglovagoknál is. A tolnaiak által s nincs messze egy forgalmas út­tól. Egész nyáron nem tarthatják bent a gyerekeket, bár mint szülő­nek az is eszébe jutott olvasónk­nak, hogy a bordásfal is veszélyes lehet. Felmászni könnyű rá, biz­tonságosan lejönni már nehezebb. Nem igazán értik az óvodások szülei, hogy miért nem mehetnek ideiglenes vissza a két éve bezárt másik óvodába, ahol van játszó­ház, megfelelő vizesblokk, homo­kozó. A szülők vállalnák az alapos takarítást. Meghökkentő, hogy a gyerekek azért nem költözhetnek át az óvodába, mert ott állítólag hat koporsót tárolnak. Később még másokkal is beszél­tünk a problémáról, akik a fentiek­hez hasonlóan vélekedtek. Utóbb azonban azt kérték, hogy a nevük semmiképp se jelenjen meg az új­ságban. Először érhetetlennek tűnt, hogy miért nem harcolnak a nyűt szí­nen a bátaiak a szerintük értelmes megoldásért, de aztán a Vöó' József polgármesterrel folytatott beszélge­tés megadta a magyarázatot. Azt még hajlandó volt elmondani, hogy tavaly adományozott, magyar gyártmányú eszköz már nem fia­tal, ám az ajándékozók műszakilag felújítva, bevetésre készen adták át tűzoltó autót, amelynek megszer­zéséért Újvári József, a tolnai egye­sület elnöke az Országos Tűzoltó Szövetség elnökénél járt közben. Bár az átadáson mindenki azt kí­vánta, hogy soha ne kelljen használ­a 14,5 millió forintos beruházás zöm­mel pályázati pénzekből valósul meg, s várhatóan nem készül el a tanévkezdésig. A másik óvoda épüle­tét több évre kiadták egy temetkezé­si cégnek. Ezután a polgármester el­veszítve türelmét és kijelentette, hogy nem érdekli mit mondanak a szülők, s vegye tudomásul az újság­író is, hogy nekik kell a község gond­jait megoldani, nem másnak. Igaz, ami igaz, nekik. Csakhogy például Czita Balázs alpolgármes­ter csak szerdán értesült a panasz­kodó szülőktől a kialakult helyzet­ről. A beruházásról természetesen tudott, de az óvoda elhelyezéséről nem. Úgy véli, aki közfeladatot vál­lal, annak türelemmel és körülte­kintéssel, mások véleményét is meghallgatva kell megtalálni a jó megoldásokat. Rajta lesz, hogy így is legyen. A megoldás kulcsa az ÁNTSZ kezében van, ugyanis ép­pen ma nézik meg helyszínt, s majd döntenek abban a kérdésben, hogy közegészségügyileg alkal­mas-e egy tornacsarnok óvodának. IHÁROSI IBOLYA ni a berendezést, erre nemrégiben mégis sor került. A napokban tele­fax érkezett Erdélyből, amelyben a farkaslakai tűzoltó csoport arról szá­molt be a tolnai önkénteseknek, hogy a faluban május 4-én tűz ütött ki egy asztalos műhely elektromos hálózatában keletkezett rövidzárlat miatt. „A Tolna város által adomá­nyozott tűzoltó gépjármű fecskendő segítségével sikerült a tüzet lefojtani és a szomszédos gazdasági épülete­ket megmenteni, amíg a székelyud­varhelyi tűzoltó-alakulat járművei megérkeztek.” _______________-s­Hír ek DOMBÓVÁR. Péntek este öt órától a Német Közösségi Ház­ban a Tolna Megyei Kereskedel­mi és Iparkamara helyi vállalko­zói klubjának tagjai Petschnig Mária Zita és Kéri László polito­lógusok „Gazdasági és politikai helyzet az országgyűlési képvi­selőválasztások után” című elő­adását hallgathatják meg. MUCSI. Az Olvasás Éve alkal­mából kiírt programra eredmé­nyes pályázatot adtak be az ál­talános iskola pedagógusai. Ez tette lehetővé, hogy gyermekek és szülők együtt kiránduljanak május 10-én a Kiskunságba. BONYHÁD. A Virágos Bonyhá- dért címmel meghirdetett vá­rosszépítő verseny keretében kedvezményes virágvásárt tart a lengyeli Apponyi Sándor Szakképző Iskola május 10-én, pénteken 9-től 13 óráig a mű­velődési központban. TAMÁSI. A térség közbiztonsá­gáról, a városi rendőrkapitány­ság tavalyi munkájáról tájékoz­tatja a Tamási környéki telepü­lések polgármestereit ma 14 órakor dr. Kovács Zoltán kapi­tányságvezető. TOLNA. Bodegravenből, Tolna hollandiai testvértelepüléséről a mözsi Bartók Béla Női Kar ven­dégeként a Vocal Group Chantdante és a házigazdák kó­rusa tartanak közös hangver­senyt holnap, pénteken 18 órá­tól a tolnai zeneiskola hangver­senytermében. Aznap 19 órától Dietmar Israel, a németországi testvértelepülésről, Stutensee- ből érkezett festőművész kiállí­tása nyílik a várostörténeti gyűjtemény kiállítótermében. DOMBÓVÁR. A művelődési házban péntek este hatórákor •' folytatódik a .Magyar mitológia- sorozat, melyben ezúttal Dúcz László művészettörténész „Az Ősanyától a Boldogasszonyig” című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. ŐCSÉNY. Május 12-én, vasár­nap Tavaszi karnevált szervez az őcsényi általános iskola az intézmény udvarán. Az iskolá­sok táncbemutatója 16 órakor veszi kezdetét, utána pedig a Csordás diszkóval és tombolá­val várják az érdeklődőket. TAMÁSI. Május 10-én, azaz holnap 17 órakor tartja éves közgyűlését a tamási hegyköz­ség, amelyen Dorfemeister László elnök számol be a szer­vezet 2001-es tevékenységéről. DOMBÓVÁR. A szekszárdi Bartina zenekar húzza a muzsi­kát a kultúrotthonban péntek este nyolc órakor kezdődő tánc­házban. Túl a tűzkeresztségen Ajándék gépjármű fecskendővel fékezték meg a tüzet Tolna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete tavaly gépjármű fecskendőt adományozott az erdélyi Farkaslaka önkéntes lánglovagjainak. A berendezés az elmúlt héten esett át az ot­tani „tűzkeresztségen”. Emlékéremmel jutalmazták munkáját „A véletlen sodort a pedagógusi pályára” Kiss Győző 1946. november 14-én született Pálfán, általános iskolai tanulmányait is itt végezte, a gyönki gimnáziumban érettségizett, tíz évvel később szerzett diplomát, mint testnevelés­biológia szakos tanár. Volt gipszelő, mentős, műtős, bányamentő, 1974 óra tanár a pálfai Általános Iskolában. Felesége: Papp Ibolya könyvelő, 1972-ben házasodtak össze. Lányuk: Violetta végzős egyetemista, vegyészmérnök lesz. Tóth Gyula átvette megbízólevelét Ha sikerül megszerettetnem a gyerekekkel a mozgást, már elértem a célom - vallja Kiss Győző, aki közel három évti­zede tanít biológiát és testne­velést a pálfai Általános Isko­lában. Hogy ennél többet is tesz, azt misem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Ma­gyar Diáksport Szövetség eb­ben az évben „Diáksportért” emlékéremmel jutalmazta. Pedagógus édesanyja óva intette attól, hogy tanár legyen, mert túl­ságosan „lelkizős”. Ő maga sem vágyott erre a pályára, eltökélt szándéka az volt, hogy orvos lesz. Tízszer felvételizett az orvo­si egyetemre. Hiába. Az ok - mint később kiderítette -, az, hogy re­formátus lelkész édesapja miatt rendszerellenesnek minősült. Az egészségügy azonban olyannyira vonzotta, hogy egy évtizeden ke­resztül még a kudarcok sem tán­torították el. Műtősként, bánya­mentőként egyaránt jól érezte magát. Miután Pécs nem adta már meg azt, amire vágyott, haza­ment Pálfára, és ott telepedett le feleségével. Ekkor kapta az aján­latot az iskolaigazgatótól, hogy tanítson. Felvételizett a tanárkép­zőbe, sikerrel. Biológia, és test­nevelés szakos tanár lett. Éveken keresztül mostoha körülmények között, a fűtetlen kultúrház szín­háztermében tartotta az órákat. Ma - többek között az ő lobbizá­sának köszönhetően - Pálfán is korszerű tornateremben zajlanak a foglalkozások. Amire munkája során hangsúlyt helyez az az atlé­tika, mert ehhez a sporthoz kevés eszköz és főként kevés pénz kell, így a vidéki gyerekek is eredmé­nyesek lehetnek benne. Kiss Győ­ző álmait diákjai közül sokan meg is valósították, szép szám­mal hozták-hozzák a megyei, or­szágos érmeket. Igyekszik felfe­dezni, segíteni a tehetségeket, s elszomorítja, ha a fiatalok fel­hagynak a sporttal. Elkedvetleníti az is, hogy falujában nincs meg a korábbanjellemző békesség, bi­zalom. Ő azonban igyekszik, hogy családjában, munkahelyén nyugodt légkör uralkodjon. vt Dombóvár A városháza dísztermében teg­nap ünnepi ülést tartott a Tol­na megyei 4. számú választó- kerület választási bizottsága, ahol dr. Szőke Sándor elnök előbb kihirdette a voksolás eredményét, majd a nyertes­nek - Tóth Gyulának, az MSZP országgyűlési képviselőjének - átnyújtotta a megbízólevelet. A testület vezetője elmondta, hogy az országgyűlési képviselőválasztá­sok április 21-én megtartott második fordulójában a szocialisták jelöltje ellenfelénél - Fehérvári Tamásnál (Fidesz-MPP és MDF) - 271-gyei több szavazatot kapott: Tóth Gyulá­ra a dombóvári térség tizenhat tele­pülésén összesen 10.566-an voksol­tak. A képviselő köszönetét mondott a vá­lasztási bizott­ság tagjainak, a szavazókörök­ben tevékeny­kedőknek és a választási iroda munkatársainak. Az MSZP-s politi­kus arról is beszélt, hogy a követke­ző négy évben úgy szeretne dolgoz­ni a Parlamentben, hogy a 2006-ban esedékes választáskor ismét kiérde­melje a városban és a környékbeli falvakban lakók többségének bizal­mát. Olyan fejlesztésekhez szeretne hathatós segítséget nyújtani, me­lyek megvalósulásának köszönhe­tően az eddigieknél boldogabb és elégedettebb emberekkel találkoz- hatna a dombóvári kisrégióban, -gr­SZEKSZÁRD A Perczel Mór utcai óvodában az udvar bokros te­rületeitől igyekeznek elterelgetni a kicsiket: a szú­nyogok a leveleken tanyázva rajokban szállnak az ovisokra. Tamás Lászlóné gazdasági vezető el­mondta, hogy aerosolos sprayvel fújják be időről- időre a termeket, s ez némileg ritkítja a vérszívók hadát. A Mérey utcai oviban a szellőztetést akadá­lyozzák hatékonyan a szúnyogok, és sajnos a gyer­mekek alvását is - mondta Schatz Jánosné gazdasá­gi vezető. Az ovisokat a Bajcsy-Zsilinszky utcai in­tézményben is megpróbálják távol tartani az udvar árnyas helyszíneitől: sőt, Apari Jánosné épületfele­lős arról adott tájékoztatást, hogy az egyik allergiás kisfiút eleve a szobában marasztalják. A viszkető bőrfelületeket hűsítő kenőccsel kezelik. Hűsítő kenőcs a duzzanatokra Pénteken rendkívüli szúnyogirtás Szekszárdon A felhőkbe tömörült szúnyogok nem válogatnak, megcsípnek idősebbet és fiatalabbat egyaránt. Mégis, talán a legjobban a legkisebbek szenvedik meg a harapós rovarok támadásait: a megyeszékhely óvodáiban mindent megtesznek a zümmögő veszedelem elriasztására, váltakozó sikerrel. Ezt az eljárást javallja dr. Szűcs Mária, az ÁNTSZ közegészség- ügyi osztály vezetője is. Szeren­csére a szúnyogcsípés nem jár olyan komoly következménnyel, mint egy méh szúrása, de az elva­kart duzzanatok, főleg a kisgyermekeknél, felülfer­tőződhetnek baktériumokkal. A kisbabákra foko­zottan kell ügyelni, hasznos szolgálatot tehet a ba­bakocsit befedő tüll háló. Ezen óvintézkedésekre és tüneti kezelésekre azonban péntektől már remélhetőleg ritkábban lesz szükség. Szeleczki József, a szekszárdi polgármeste­ri hivatal műszaki irodájának vezetője közölte la­punkkal: eddig sem a pénzhiány volt az oka az álta­lánosan igényelt szúnyogirtásnak, hanem az közbe­szerzési eljárás, melyet négy településsel együtt vé­gez a megyeszékhely. Ám az eljárástól függetlenül, május 10-én, pénteken 18 órától - a május 3-i meg­rendelésnek megfelelően, s betartva az eljárási ren­det - soron kívüli gyérítésnek lesznek áldozatai a szekszárdiak életét megkeserítő szúnyogok.-SZÁ-

Next

/
Thumbnails
Contents