Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-08 / 106. szám

ifi!MH 2002. Május 8., szerda KÉK TŰK Ö R 7. OLDAL Tolnában történt NEM VOLT TŰZ TOLNÁBAN. Nem történt tűzeset tegnap Tolna megye területén és vízszivattyúzáshoz sem riasztották a tűzoltókat. A szekszárdiak működési területéhez tartozik azonban Hidas is. Ott gyulladt ki egy pince úgynevezett félteteje, de mire a tűzoltók a hely­színre értek, a környékbeliek eloltották a tüzet. BALESET, ELŐZÉS KÖZBEN. Bátaszék közelében egy járműsze­relvény előzés közben nekiment egy személygépkocsinak. Mintegy harmincezer forint kár keletkezett. BELEHAJTOTT A GARÁZSAJTÓBA. Ismeretlen gépkocsi nekiüt­között egy garázsajtónak Szekszárdon, a Béri Balogh Adám utcában. A keletkezett kár IS ezer forint. LEFEJTETTÉK A RÉSZLEMEZT. Felsőtengelic külterületén van az a kápolna, amelyről ismeretlenek 10 négyzetméter rézlemezt tu­lajdonítottak el. * UTÁLJÁK A SULIT. Két iskola falait is összefirkálták ismeretlenek Tolnán. A tettesek az iskolát szidalmazó szavakat írtak a falakra. A kár 50 ezer forint. ITALT, CIGARETTÁT LOPTAK. Feltörtek egy büfét Tamásiban teg­nap. Az ismeretlen elkövetők a különböző italokat, dohányárut ré­szesítették előnyben, ezekből hurcoltak el mintegy 80 ezer forint ér­tékben. ■ Aki manapság sötétedéskor parkban sétál és semmitől se tart, valószínűleg régóta nem olvas újságot. Esti sétára vigye magával a bará­tait vagy barátnőit! Menjen ku­tyával! Fiatal kerékpározók elől érdemes kitérni. Fusson inkább Paks A vádiratban foglaltak szerint két rendőr egy harmadik je­lenlétében úgy megvert, illet­ve rugdosott egy németkéri férfit, hogy életveszélyes álla­potba került. Életét csak lépé- nek eltávolításával lehetett megmenteni. A három rendőr következetesen tagadja, hogy a vádban foglaltakat elkövet­ték. Három, a paksi rendőrkapitány­ság állományába tartozó rendőr áll a Tolna Megyei Bíróság előtt, akiket a Tolna Megyei Főügyész­ség életveszélyt okozó testi sér­téssel és kényszervallatással vá­dol - tájékoztatta lapunkat dr. Ökrös Magdolna, a főügyészség szóvivője. A vádiratban foglaltak szerint' tavaly szeptember negyedikén a harmadrendű vádlott, P. Z„ a for­ró nyomos szolgálatot ellátó kol­légáival kivonult Németkérre. Egy bolt üzemeltetője tett felje­lentést, miszerint az előző éjsza­ka betörtek a boltba, ahonnan közel kétszázezer forint értékben loptak el kávét és cigarettát. A rendőrök már akkor hallottak ar­ról, hogy az egyik helybéli lakos, akit vagyon elleni bűncselekmé­nyek miatt már többször elítél­Együtt a biztonságos határokért A tecnika egyre nagyobb segítséget jelent a határt őrzőknek fotó: gáti körnél Nemzetközi Határrendészeti Szervezetet alapítanak a ter­vek szerint jövőre Siófokon - áll a tizedik Nemzetközi Ha­tárrendészeti Konferencia zá­rónyilatkozata. Ennek előké­szítését a tanácskozáson meg­jelent harminckilenc ország és tizenhárom nemzetközi szervezet közül a törökök küldöttsége vállalta magára. Béndek József vezérőrnagy, a Ha­tárőrség Országos Parancsnoksá­gának vezetője a szervezet meg­alapítását azért is fontosnak tart­ja, mert ebben az esetben a ran­gos szakmai együttműködés köz­pontja várhatóan Magyarorszá­gon lehet. A magyar határőrök ugyanis már bizonyítottak: az el­ső elképzelés szerint a konferen­ciákat rotációban más-más or­szágban tartották volna, végül azonban a tízből kilencet Magyarország rendezett,- A vezető szerepet meg kell tartani, mert Magyarország a be­lépést követően majd az Európai Unió szélére kerül, s fontos be­folyásolni, hogy a határőrizetre szánt pénzeket mire költse a közösség - mondta Béndek. - El­kezdtünk nyitni kelet felé; így például az idén első ízben ér­kezett rangos küldöttség Azerbaj­dzsánból. Ugyanakkor Németor­szággal a legszorosabb az együtt­működést a technikai beszerzé­sek révén. - Addig kell minél több segítséget kapnunk tőlük, amíg nem leszünk az Európai Unió tag­jává, onnantól fogva ugyanis ezek a „csapok” már elzáródnak - állí­totta. A küldöttségek érdeklődéssel hallgatták az Európai Unió kezde­ményezését az Európai Határ­őrség felállításáról. Ugyanakkor megállapodtak arról, hogy a kon­ferencia vezetői munkacsoportját tíz országra terjesztik ki. Béndek József vezérőrnagy szerint így el­érhető, hogy nagyobb lépésekkel haladjanak a közös gondok meg­oldása felé. Ilyen problémák az il- . legális népvándorlás, az ember- csempészet, a kábítószer- és fegy­verkereskedelem. CZENE ATTILA Simon-ügy: négyen rács mögött A Simon-ügy összes gyanúsítottja megvan - mondta lapunknak Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A rendőrség őrizetbe vett egy negyedik férfit is, aki a másik három gyanúsítottal együtt biztonsági őrként dolgozott. A férfi azonban tagadja bűnösségét. A bíróság három napon belül dönt előzetes letartóztatásáról. Budapest A huszonéves fiatalember annak ellenére tagad, hogy a többi gya­núsított és a tanúk vallomása sze­rint is részt vett a Simon Tibor el­leni támadásban. A fiatalember ci­vil biztonsági őrként dolgozott a Cafe Allure-ben, ahol Simont meg­verték, és korábban tanúként hall­gatták ki. A gyanúsítottak száma az újabb őrizetbe vétellel immár négyre emelkedett, így további személyeket már nem keresünk - közölte Borbély Zoltán. Hozzá­tette: egy arab férfit - aki a hely­színen tartózkodott - tanúként szeretnének kihallgatni. A labdarúgóedző brutális meg- verésének előzményeit illetően két verzió elképzelhető. Az egyik variáció szerint Simon lefejelte az MÉLTÓSÁGTELJES BÚCSÚ Tegnap eltemették Simon Tibort, a soproni labdarúgócsapat vezetőedző­jét. A brutálisan meggyilkolt sportem­bert több mint tízezer rajongó búcsúz­tatta a Farkasréti temetőben. A gyász- szertartás a várakozásokkal ellentétben csendben és nyugodtan zajlott, rend­bontás nem történt. arabot, míg a másik változat pedig úgy szól: az edző leköpte a Visz- kis-alteregót, azaz G. Jánost. Az eddigi tanúvallomások szerint az arab férfi semmit nem csinált, ezért pillanatnyilag nem gya­núsítják. PRIVACSEK ANDRÁS Vallomások az olajtanú mellett Pallag László tegnap „általánosságban” alátámasztotta Nógrá­di Zsolt állításait a Fővárosi Bíróságon a Nógrádi Zsolt ellen hamis vád miatt indult büntetőper tárgyalásán. Elmondta: az olajtanún kívül másoktól is hallott az olajmaffia és a politiku­sok kapcsolatáról. Budapest Pallag László nem kívánt konkré­tumokkal szolgálni a bíróságnak arról, hogy kitől és mit hallott az olajmaffia és a politikusok kap­csolatáról, mert mint elmondta: hamarosan lejár a képviselői mandátuma és nem kíván bünte­tőügybe keveredni. A hamis vád miatt bíróság előtt álló Nógrádi Zsolt ellen azért indult büntetőeljárás, mert az ügyészség szerint 2000-ben hami­san állította a hatóságok előtt Pin­tér Sándor belügyminiszterről, Szabó Iván volt pénzügyminisz­terről, Lezsák Sándor országgyű­lési képviselőről, Boross Péter volt miniszterelnökről és annak fiáról, hogy a ’90-es évek közepén kap­csolatban álltak a magyarországi olajmaffiával, és pénzt fogadtak el bűnözőktől. Az érintett politiku­sok cáfolták érintettségüket, és az ügyészségi vizsgálat tisztázta őket. Pallag vallomása mellett két másik tanú is részben alátámasz­totta a Nógrádi által elmondotta­kat, köztük Kemény Gábor volt titkosszolgálati tiszt is, aki el­mondta, hogy a vádakat koráb­ban Nógrádi Józseftől, az olajtanú azóta meggyilkolt édesapjától is hallotta. A feltételezett gyilkos, Nógrádi Ádám szintén megjelent a tárgyaláson ám a korábbi ki­jelentésével el­lentétben nem kívánt vallo­mást tenni.- Nem hin­ném, hogy az alapügyben döntő változást eredményezhet védencem mostani kérelme - mondta lapunknak Magyar György, Nógrádi Zsolt ügyvédje. Az olajtanú szerint ugyanis Tonhauser László és Sándor Ist­ván volt rendőrtiszteket is tanú­ként kellene meghallgatnia a fó­rumnak, mert az ügyekben vizs­gálatot végző nyomozók megerő­síthetik az állításait. A perben vár­hatóan még májusban ítélet szü­letik. Ha Nógrádi Zsoltot bűnös­nek találják, állításaiért akár három év szabadságvesztésre is számíthat. NAGY ESZTER DÓRA Bravúros életmentés Kalandfilmbe illő ügyességgel mentette meg egy öngyilkos­jelölt életét Ruszlan Szumakin fehérorosz rendőr. Bravúrjáról a Komszomolszkaja gazeta számolt be. Gomel Larisza egy lakótelepi ház hetedik emeletén él. A 41 éves asszony évekig hiába próbálta rávenni urát, hogy hagyja abba az ivást. A kétségbeesett nő egy nap meg­gyújtotta a ruháit, kihajigálta az ablakon, majd kiült a balkon szé­lére, hogy levesse magát. Alatta lakó szomszédja, bizonyos Nyina felfigyelt az öngyilkosjelöltre, de hiába próbált behatolni a lakásba: az ajtó zárva volt. A nő segítsé­gért sietett, s véletlenül belebot­lott a 26 éves körzeti megbízottba. Ruszlan Szumakin nem sokat te­ketóriázott. Rádión segítséget kért, majd megpróbálta lebeszélni Lariszát az ugrásról. Hasztalanul. A főhadnagynak nem volt vá­lasztása: ő is kimászott a balkon­ra, egy emelettel lejjebb. A szom­szédasszony belekapaszkodott a lábába, s igyekezett ellensúlyt képezni, amíg a rendőr kihajol az erkélyről. Rövidesen megtörtént a kétségbeesett ugrás. Mindegyi­kőjük szerencséjére az öngyilkos „állva” esett lefelé, s nem lökte el magát a faltól: Ruszlan minden erejével magához szorította Lariszát, s noha az kiabált, rúg- kapált, nagy nehezen behúzta a balkonra. A zsaru nem titkolja: még két óra múlva is reszketett a keze. Utólag maga is nehezen hi­szi el, hogy a mentés sikerült. Bravúros tettének nagyszerűsé­géből az sem von le semmit, hogy a mélybe ugró asszony alig nyom többet 50 kilónál. Az újság beszámolója szerint az elkesere­dett nő azóta is ideggyógyászati kezelés alatt áll. ________________________________ (CSÁKI ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ÖNGYILKOS RENDŐR. Má jus 6-án virradóra öngyilkos lett egy rendőr Debrecenben. A Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányság bűnmegelő­zési osztályának 42 éves alez­redese, B. Z. szolgálati fegy­verével a kapitányság épüle­tében lévő szobájában lőtte főbe magát. Az alezredes holttestére kollégái találtak rá. A tragédia körülményeit a Hajdú-Bihar Megyei Rend­őr-főkapitányság az ügyész­ségi nyomozóhivatal bevoná­sával vizsgálja. A helyszíni szemle alapján a szakembe­rek kizárják az idegen­kezűséget. EUROPRESS ÉLETFOGYTIGLAN. Különös kegyetlenséggel, előre kitervel- ten, nyereségvágyból elköve­tett emberölés miatt a Legfel­sőbb Bíróság tegnap jogerősen életfogytiglani, illetve 14 éves szabadságvesztésre ítélt két férfit, akik pénzért agyon­vertek egy embert. Az áldozat volt felesége felbujtóként 11 évet, míg az asszony élettársa bűnsegédként 5 évet kapott. 1998. január 13-án a főváros­ban Greskó Zsolt és az akkor fiatalkorú B. Zoltán Tóth Tímea ajánlatára félmillió fo­rintért agyonverte a volt férjet. A nő nem fizette ki a tettese­ket. A fórum az elsőfokú ítélet­tel szemben Greskó 15 éves szabadságvesztését életfogytig- lanra súlyosbította azzal, hogy leghamarabb 15 év múlva bo­csátható feltételes szabadlábra, B. Zoltán pedig 12 év helyett 14 évet kapott, mti HALÁLOS BALESET. Egy em­bér meghalt tegnap reggel az Ml-es autópálya győrszentiváni felhajtósávján, amikor egy Bu­dapest felé tartó kamion hátul­ról belerohant egy személygép­kocsiba. A személyautó kigyul­ladt és leégett. A rendőrség ed­digi ismeretei szerint egy em­ber bennégett a kocsiban, mti LÁNGOLÓ SZŐNYEGEK. Tegnap éjjel eloltották Kulcson a szőnyegraktárban pusztító tüzet. A kár becsült értéke több tízmillió forint. A tűz a szőnye­gek, PVC-padlók és raklapok tá­rolására használt raktárépület­ben keletkezett. Az épület tete­je a tűzfészek fölött mintegy 20-30 méteres területen be is szakadt. Az oltásban összesen nyolc tűzoltókocsi 36 főnyi le­génysége dolgozott. A szakem­berek előbb a lángokat határol­ták körül, majd - hogy megaka­dályozzák a tető teljes beomlá- sát - előbb lehűtötték, végül bontani kezdték a tetőszerkeze­tet. A tűz okát a tűzoltóság rendőrségi szakértők bevonásá­val vizsgálja, mti MUNKABALESET. Lajos mizsén ásás közben egy 1,5-2 méter mély elvezető árok egyik támfala beomlott és a föld a másik falhoz szorította az árok­ban tartózkodó munkást. A feje azonban - szerencsére - szaba­don maradt. A tűzoltók percek alatt a helyszínre érkeztek és kiásták a férfit, akinek a gyors beavatkozás megmentette az életét, europress TELEFONRABLÓ. Rablót ke res a rendőrség. Az egyelőre is­meretlen tettes május 6-án este a Záhonyból Nyíregyháza felé közlekedő személyvonaton Pátroha és Gégény között elkérte egy 15 éves tanuló tele­fonját. A fiú visszakérte a mo­bilt, mire az elkövető ököllel arcon ütötte. A tettes körülbelül 170 cm magas, 25 év körüli, kö­zepes testalkatú kreol bőrű fér­fi. Sötét haja rövid, arca boros­tás. Fekete bőrdzsekit, fekete pólót és melegítőnadrágot vi­selt. Aki tud valamit a tettesről, hívja a 107-es vagy 112-es ' segélyhívót, europress _________________■ Három rendőr a bíróság előtt Életveszélyt okozó testi sértés, kényszervallatás Fusson el, ha még tud! társaságban! Ne merüljön ki tel­jesen futáskor! Maradjon mindig annyi ereje, hogy szükség esetén védekezhessen! Fusson el, ha még tud! A menekülés a legjobb védekezés. Ha már késő, tegye azt, amit egy férfi tenne: üssön ököllel! _____________________■ tek , a kocsmában a játékgépen anyagi viszonyaihoz képest sok pénz veszített. Később a harmadrendű vád­lott helyi viszonyokban tájéko­zottabb két kollégájával, Sz. Gy.- vel és A. Cs.-vel, az első és má­sodrendű vádlottal ismét Né­metkérre ment. Délelőtt nem, de délután otthon találták az emlí­tett, többszörösen büntetett előé­letű férfit, akit a szolgálati autó­val előállítottak a körzeti megbí­zotti irodába. A későbbi sértettet, akit a betöréssel gyanúsítottak, először a harmadrendű vádlott négyszemközt kérdezgette, majd a faluból visszatért SZ. Gy. és A. Cs. Először csak ordítoztak a sér­tettel, aki hasonló hangnemben válaszolt, majd a radiátor közvet­len közelében egy forgószéken ülő sértettel szemben tettleges- ségre ragadtatták magukat. A fér­fi a pofonoktól a padlóra zuhant, ahol többször bele is rúgtak. P. Z. a bántalmazásban nem vett részt. Mint ahogyan az a sérülés természetéből következik, a megvert férfi pár nappal később lett rosszul. A kórházban élet­mentő műtétet hajtottak rajta végre. A sérült lépét el kellett tá­volítani, s ez maradandó fogyaté­kosságot jelent. A vádlottak kö­vetkezetesen tagadják bűnössé­güket _ _____________IHÁROSI

Next

/
Thumbnails
Contents