Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-07 / 105. szám
Hl 2002. Május 7., Kedd MEGYEI TŰK Ö R 5. OLDAL Mondom a magamét SZERI ÁRPÁD A vonat ablakából Jó (avagy rossz?) sorsom úgy hozta, hogy nemrég vonattal utazhattam be a Szekszárditól Budapestig tartó szakaszt, oda-vissza. Üres óráit az ember ilyenkor általában szundikálással vagy olvasgatással tölti, illetve, ha momentán egyikre sincs igénye, akkor marad az elsuhanó táj, benne a növény és állatvilág nézegetése. Ez a szebbik része a panorámának, s ebből a szempontból szőkébb pátriánknak nincs oka szégyenkezésre. A sínpálya menti vidéket megművelt földek, illetve romantikus ligetek szabdalják, s az éles szem mellé csak egy kis szerencse szükségeltetik, amivel máris felfedezhető egy-egy vándorló őzcsapat. Ami viszont kéretlenül is szembeötlik, arról már jóval kevésbé lehet ilyen emelkedett hangvételben írni. A megye pályaudvarairól, illetve az azokat közvetlenül övező épületekről van szó, melyek közül nem is egy éppenséggel elszomorító állapotban leledzik. Valami különös oknál fogva a kisebb települések megállói szinte sehol a világon nem jelentenek esztétikai élményt - építészeti szempontból - az utasok számára, de ez a tény még nem feltétlenül kellene, hogy menlevelet adjon a környezet elhanyagoltságra. Természetesen ismeretes az is, hogy nincs pénz nemcsak a XXL századhoz - űrkorszak, információs forradalom, virtuális valóság, stb. - méltó állomások megépítésére, hanem a karbantartásra sem: többek között ezért is vonhat le az évente több százezer (millió?) vasúton erre járó vándor kedvezőtlen következtetéseket megyénkre nézve. S ha azt a jobb sorsra érdemes kistelepülést említeném, mely szabályszemen romos épületekkel, düledező tákolmányokkal fordul a vagon ablakokból kémlelődő turisták felé, úgy ebben az esetben sajnos nem is jogtalan a lesújtó vélemény. A pályaudvar és környéke lehetne nemcsak a település első, barátságos vendégváró létesítménye, de olyan épület is, mely lehetőségeit kitágítva több szerepű központként működhetne. A szürke és vigasztalan tónusokat felváltva, egyszer bizonyára ez a fajta fejlődés is eléri az érintett helyszíneket: ha nem is egy gyors, de legalább egy személyvonat sebességével. ____________Megkérdeztük olvasóinkat!____________ Ön újraszámoltatná a szavazatokat? Több szerveződés és párt is bejelentette, hogy szorgalmazni fogja az országgyűlési választások szavazatinak újraszámlálását. Ugyanakkor nem kevés azoknak a száma, akik teljesen felesleges, időhúzó manővernek tekintik ezt a fajta kezdeményezést. Miként vélekedik minderről az utca embere? Ennek jártunk utána összeállításunkban. Borús Istvánná, értékpapír ügyintéző: - Ne legyen szavazat- számlálás. Én bízom azokban az emberekben, akiknek a választások idején ez volt a feladatuk. Meggyőződésem, hogy tisztességesen és becsületesen dolgoztak valamennyien. Liszkai Ilona, könyvelő: - Teljesen feleslegesnek tartom az ismételt számolgatást. Nem tartom tisztességesnek magatartásnak azt, hogy az ötlet szorgalmazói ennyire nem bíznak a választási bizottságok tagjaiban. Kászpári Csaba, polgári szolgálatos katona: - A választás megvolt, túl vagyunk rajta, ezek után pedig nem látom értelmét semmilyen újraszámlálási akciónak. Lassan már azt sem lehet tudni, hogy mi tekinthető érvényes, vagy érvénytelen szavazatnak. Pordány Ilona, pedagógus: - Nem értek egyet az újraszámlálással. Én tagja voltam a választási bizottságnak, amelyben minden párt képviseltette magát, a MIÉP, a Fidesz is. Lehetetlen volt a csalás. Az újraszámlálás azt jelentené, hogy nem végeztük el a munkánkat. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják véleményüket a 20/454-36-64 -es számon. ) Több a csonka család Az országos átlagnál nagyobbak a lakások Tolnában A családok száma az elmúlt tizenegy év alatt szinte semmit nem változott Tolna megyében, több lett viszont a csonka család - derül ki a 2001-es népszámlálás képviseleti mintáinak adataiból. A lakásállomány növekedése kis mértékben maradt el az országostól. A LAKÁSOK, LAKOTT ÜDÜLÖK MEGOSZLÁSA TOLNA MEGYÉBEN 75% 25% 30,7% 22.7% 6,5% I 1 f 1 | 1 1 szobás 2 szobás 3 szobás 4 szobás Az adatok a mintavétel miatt a későbbi teljes körű adatoktól eltérhetnek Családok: 14 százaléknál egy szülő A 2001-es népszámlálás szerint megyénkben 72 602 család él, s száz családra százöt gyermek jut. A családok 76 százaléka házastársi, 9,5 százaléka élettársi kötelékekben él, 14 százalékukban csak az anya, vagy az apa él együtt a gyermekkel. Tolnában két százalékponttal alacsonyabb a csonka családok aránya az országos átlagnál. 1990-hez képest a családok száma szinte alig változott, az egyszülős családok száma viszont 10,6 százalékkal nőtt, a házaspár-típusúak száma pedig 12 százalékkal lett kevesebb. Lakások: szerény növekedés Az elmúlt tizenegy év alatt országszerte 6,1 százalékkal nőtt a lakásállomány, Tolna megyében ennél 0,7 százalékponttal kisebb mértékben: 2001. február 1-én 98 551 lakást mértek fel. Az országossal ellentétben némileg szaporodott viszont az állomány 90 százalékát jelentő lakott lakások száma. Meghaladja az országos átlagot a lakott lakások alapterülete is, ami Tolnában átlagosan 82 m2. Figyelemre méltó, hogy a legnagyobb arányt (28%) a 100 m2-nél nagyobb lakások képviselik. Ebben szerepe lehet annak, hogy az utóbbi évtizedben szinte nem épültek „egyenméretű” 54, illetve 62 m2-es panellakások. 1990 óta hét százalékponttal nőtt és a lakások, lakott üdülők 41 százaléka sorolható a legmagasabb komfortfokozatba; szintén magasabb a komfortos lakások aránya, kevesebb minősült ugyanakkor félkomfortosnak. A szükséglakások aránya mindössze egy százalékkal csökkent 1990-hez képest, az ország mintegy százezer ilyen lakásából 3126 megyénkben található. ______________________ T. F. 75 % 50% 25% A CSALADOK MEGOSZLÁSA TOLNA MEGYÉBEN 76% 9,5% I, i 14% JU_ házaspár-típusú élettárs-tipusú egyszülős család Az adatok a mintavétel miatt a későbbi teljes körű adatoktól eltérhetnek Jó tanács a nyitott portákon Marketingesek, formatervezők, szakemberek segítenek Vargacz Péter 1993-ban egy kis kemencével alapított fazekasműhelyt, ma pedig Somogybán elsőként, a nyitott porták között tartják számon a somogyvári mesterember manufaktúráját. A nyitott porta programot az FVM hívta életre és célja az, hogy a kezdő vállalkozók tapasztalatcsere program keretében megismerhessenek egy-egy kiemelkedő vidékfejlesztési példát. Somogyvár Sári László, az FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztályának Dél- Dunántúli Regionális Irodájának a irodavezetője elmondta: a program a múlt évben indult és azt szeretnék elérni, hogy egy-egy térség minden olyan példaértékű kisvállalkozását bemutathassák, amely hozzájárul a vidék megtartó-képességéhez, turisztikai vonzerejéhez, vagy segíti az adott település gazdasági növekedését. Somogybán az első ilyen a somogyvári Vargacz műhely. Vargacz Péter, fazekas nemcsak arra büszke, hogy saját erőből tudott példaértékű vállalkozást építeni, hanem arra is, hogy a népi fazekas hagyományok megőrzéséért is tett eközben. Az egyedi gyártás és a hagyományos kézműves termékek készítése után, műhelyét fejleszteni is szeretné. Nagyüzemi gyártásra alkalmas berendezések vásárlását tervezi. A hasonló, vállalkozás bővítéséhez szükséges források egy részéhez a regionális vidékfejlesztési irodától is hozzá lehet jutni. Sári László elmondta: a dél-dunántúli régióban két évvel ezelőtt 241 pályázatot nyújtottak be, abból 81-et, 226 millió forinttal támogatott a szaktárca. Tavaly már 434 millió forint támogatáshoz jutott a régió, amely ösz- szességében mintegy 800 millió forint értékű beruházást eredményezett. Az ilyen célra pályázóknak, 25 százalék önerővel kell rendelkezniük, az elnyerhető támogatás mértéke pedig 20-75 százalék lehet. Sári László bejelentette: kidolgozták a vidékfejlesztés öt olyan országos szakterületét, ahol fejlesztési lehetőséget látnak a jövőben. Ehhez kapcsolódóan pedig még az idén létrehoznak egy szaktanácsadói hálózatot, amelynek tagjai marketingesek, formatervezők, a gyártási technológiához, a minőségellenőrzéshez, a csomagolástechnikához és értékesítéshez értő szakemberek. Ők az előállított termékek hatékonyabb értékesítéséhez is segítséget nyújtanak azoknak, akik a kapcsolódó szakterületek valamelyikében vállalkozásba kezdenek. fábos erika Szirénapróba: hat nem szólt Paks Jó eredménnyel zárult a Paksi Atomerőmű 30 kilométeres körzetében kiépített riasztórendszer tegnap tartott próbája, melynek alkalmával mindössze hat sziréna nem szólalt meg - tájékoztatott Mácsai Antal, megyei katasztrófavédelmi igazgató. Elmondta: a katasztrófavédelmi szakemberek a hagyományos, minden hónap első hetében tartott próbán a szirénákat hat másodpercre indították be, hogy ellenőrizzék a berendezések működőképességét. Az úgynevezett morgató próbán a Tolna-, Fejér- és Bács-Kiskun megye 77 érintett településén található 227 szirénából 221 megszólalt, ami 97,3 százalékos eredményt jelent. - A katasztrófavédelem már intézkedett a három bátyai, a dunaföldvári, a kalaznói, valamint a szárazdi hibás szirénák megjavításáról - közölte. Mácsai Antal utalt arra, hogy az áprilisi próbán két hibás berendezést találtak. Az igazgató beszámolt arról is, hogy várhatóan idén szeptemberben befejeződik az az egy- milliárd forintos rekonstrukciós program, melynek keretében modem, nyugat-európai színvonalú, szöveges üzeneteket is közvetítő berendezésekre cserélik a régi, motoros vezérlésű szirénákat.____________■ Megbízólevelek Ma 15 órakor Szekszárdon, a Vármegyeházán vehetik át megbízóleveleiket a megye területi listán mandátumot szerzett országgyűlési képviselői: Fehérvári Tamás (Fidesz-MDF), Halmai Gáborné (MSZP), Koltai Tamás (Fidesz-MDF) és Szabó József (MSZP). A megbízóleveleket dr. Saramó Márta, a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság el- nöke adja át. _______________■ Hír ek TOLNA. Rendkívüli ülést tartott tegnap a tolnai képviselő- testület. A városatyák- és anyák pályázatokról döntöttek és határoztak a II. számú fogorvosi körzet szolgálatának ellátásáról. DOMBÓVÁR. Az olasz nyelvi országos középiskolás tanulmányi verseny Budapesten megrendezett döntőjében huszonkét résztvevő közül négy volt a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium diákja. Kalocsa Péterné és Szóka Bernadett tanítványai kitűnően szerepeltek a megmérettetésen, ugyanis Lakatos Lilla a harmadik, Vészi Éva Szulamit a hetedik, Kasza Diána a tizennegyedik, Juhász Rita pedig a tizenhetedik helyet szerezte meg. BONYHÁD. Nyugdíjas találkozót szervez a Gemenc Volán Rt. Bonyhádi Kirendeltsége május 10-én 10 órától, a művelődési központban, melyre szeretettel várják nyugdíjasaikat. SIÓAGÁRD. E hónap elejétől megváltoztak a helyi teleház szolgáltatásainak igénybevételének feltételei. Ezentúl nem lesznek ingyenesek a teleház nyújtotta technikai lehetőségek, a berendezések használatáért fizetni kell, ám a piaci értéknél kevesebbet. SZEKSZÁRD. Az Országos Meseíró Verseny hatodik helyezettje lett Mónus Adám, harmadik osztályos kisfiú, aki a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolába jár. Az országos versenyre 220 kisdiákból választotta ki a zsűri a legjobbakat úgy, hogy a témát előre megadták, és minden jelentkezőnek négy mesét kellett ennek alapján megírnia. DOMBÓVÁR. A művelődési házban csütörtök este hat órakor kezdődik a németországi Nid-derau harminchárom fős ifjúsági fúvószenekarának komoly- és könnyűzenei koncertje. BONYHÁD. A Városi Nyugdíjas Klub tagjai a május 7-én 15 órától ének- és táncpróbát tartanak, majd 16 órától a csoport tagjainak, János Istvánnak és feleségének 50. házassági évfordulóján készített videofelvételt tekintik meg. Klaszterben gondolkodnak Konferencia beszállításról, együttműködésről Vállalkozói együttműködést szervez lehetséges beszállítóknak a Tolna Megyei Vállalkozói Központ (TMVK). A Dunántúl három térségében már működő klaszterekhez hasonlóan Tolna megyében két iparágban kezdeményezik az együttműködést. A TMVK holnap Tamásiban rendez konferenciát vállalkozóknak. Tolna megye A TMVK 1998-ban már sikerrel indított beszállítói programot, amelyben megyei cégek, vállalkozók összesen plusz 298 millió forintnyi terméket értékesítettek beszállítóként. Ez a program két év után megszűnt. A globalizációval és a közelgő EU-csatlakozás- sal pedig új kihívás jelent meg a termelő cégek számára. Ugyanez érvényes a vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezetek 'tevékenységére is mondta Boros László, a TMVK programmenedzsere. - Amit hagyományosan csináltunk, például általános vállalkozói ismeretek oktatása ma már nem feltétlenül elégséges. Ezért új módszereket, technikákat kell keresni és alkalmazni. A Dunántúl három térségében kisebb vállalkozók szervezetten együtt jelennek meg beszállítóként: Győr térségben a járműipar, Fejér megyében az elektronikai ipar, Zala megyében a faipar köré szerveződtek klasz-terek. A vállalkozói központ most induló programja azt célozza, hogy a fentiekhez hasonlóan az elektronikai-mechanikai és divatipari körben elkezdődjön a vállalkozói együttműködések szervezése.- Ennek a hálózati együttműködésnek gazdasági szempontból az a lényege, hogy profitot lehet áremeléssel növelni, de ez egy öngyilkos stratégia - folytatta a programmenedzser. - Lehet az önköltséget csökkenteni, tudomásul kell ugyanakkor venni, hogy ennek 60-70 százaléka a humán erőforrás költsége, bérek és közterhei. A technológia korszerűsítésre, piacfejlesztésre nem marad elég pénz, de együttműködéssel a tranzakciós költségek csökkenthetők, és így növekedhet a profit. A program holnap délelőtt tíz órakor egy vállalkozói konferenciával indul Tamásiban, a Diákcentrumban, s várhatóan július végén lesz a zárókonferencia Pakson. A Tolna megyei klaszterpro- gram nyitott Baranya és Somogy felé is - tette hozzá Boros László. A konferenciát követően megpróbálják azokat a cégeket kiválasztani, amelyek integrátorai lehetnek a szerveződéseknek. Számukra is fontos üzleti érdek, hogy a beszállítók jó minőségben dolgozzanak - mondta TMVK munkatársa. T. F. Harkány központjában épülő 8 lakásos társasházban még 1 db 60 nm-es lakás leköthető Érd.: 72/480-463, 30/9592-006 Pécsett, forgalmas helyen 98 nm-es (igény esetén 40 nm-rel bővíthető) kirakatos üzlethelyiség zárt udvarral bérbe adó. Tel: 06-30/3486-721, 72/213-209 •196970* Pécsett zöldövezetben, most épülő társasházban még 1 lakás (nappali + 2 háló) leköthető Tel.: 06-30/3486-721,72/213-209 Kultúrtérkép Ma 9.30 órai kezdettel Szekszárdon, a régi Vármegyeháza emeleti dísztermében tartja tavaszi ülését a Duna Menti Tartományok Munka- közösségének Kultúra és Tudomány munkaköre. A megbeszélésen Ausztria, Horvátország, Magyarország, Németország és Szerbia Duna mentén fekvő régiói képviseltetik magukat. A legfontosabb napirendi pont a dunai „kultúrtérkép” internetre történő felvitele, az azzal kapcsolatos megannyi szakmai tennivaló, illetve azok előkészítése. Ez a térkép a Duna - mint a nemzeteket összekötő nagy európai folyam - menti kultúra első jelentős dokumentuma, amely követi az Európa Tanács úgynevezett kultúrút koncepcióját. ______________■