Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-04 / 103. szám
Tolnai Népújság 2002. Május 4., Szombat Hétvégi Magazin 9. OLDAL Az anyám nyelve nem az anyanyelvem? A siket ember nem értelmi fogyatékos, csak más nyelven beszél Szakdolgozatok: kötelesség vagy kutatómunka Magyarországon közel hatvanezer siket ember él, akik többnyire jelnyelven tudnak kommunikálni. Ahhoz, hogy egyenrangú állampolgárnak érezhessék magukat, több száz jól képzett jelnyelvi tolmácsra lenne szükségük a hivatalokban, kórházakban, fontosabb intézményekben. Ennek hiányában folyamatos megaláztatások érik őket. A valódi adatok azt mutatják, hogy kétezer rászorulóra csupán egy segítő jut. A hazánkban dolgozó harminc-negyven jól képzett, gyakorló jeltolmács egyike, Bertus Tímea, akit szülei siketsége miatt próbáltak meg folyamatosan „hátrányos helyzetűként” kezelni. Hét éves koromban ismertem meg Timit, másodiktól osztálytársak voltunk az általánosban. Ketten álltunk a tornasor legvégén, - a kis növésűek tartsanak össze alapon - hamar összebarátkoztunk. Amikor először látogattam el hozzájuk, nagyon elcsodálkoztam. Timi édesanyja és édesapja ugyanis siketek, ezért jelnyelven kommunikált a család egymással. Kisgyermekként ezért eleinte sajnáltam őt, de ahogy idővel megismertem a szüleit, rájöttem, Timi és a testvére pontosan ugyanany- nyi szeretetet kap tőlük, mint én vagy bárki más a saját szüleitől. Első találkozásunk óta eltelt több mint húsz év. Amikor összefutottunk pár hete, döbbenten és nagy örömmel hallgattam őt élete történetéről. Ha visszagondolok arra a sok gonoszságra, amit kisiskolásként el kellett tűrnie tanáraitól és a környezetétől, büszke vagyok rá, hogy ma országosan elismert ember lett szakmájában.- Tanáraim, az első perctől kezdve rosszul kezelték a másságomat. Életem első hat évében, mielőtt az általánosba kerültem, bár értettem a magyar nyelvet és beszéltem is, elsősorban jelnyelven, vizuális csatornán keresztül kommunikáltam. Nekem tehát nem csak írni és számolni kellett megtanulnom, hanem be kellett illeszkednem a beszélő emberek, a verbálisán kommunikálók közé is. A tanító nénik pedig ahelyett, hogy a beszélt szókincsem növelésében segítettek volna, a jelnyelvről próbáltak leszoktatni, mintha ez egy bűnös dolog lenne. Emlékszem, nehezebben ment neki az olvasás, a számtan és később az ezekre épülő tantárgyak. Már alsóban beskatulyázták a gyenge képességűek közé, ahonnan nem könnyű kikerülni. Számtalanszor megalázták, kitették a fényképét a falra: „Rosszul olvasó” felirattal, vagy a leghátsó sorba ültették, kezdeményezték áthelyezését a kisegítő iskolába. Valamit azonban szerencsére nem tudtak elvenni tőle. A hihetetlen emberszeretetét, segítőkészségét, a jókedvét és a vele történt bánásmód ellenére növekvő intelligenciáját. Az iskoláit elvégezte, idén diplomázik az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola általános szociális munkás szakán. Érettségi után kezdett el gondolkozni azon, hogy olyasmivel kellene foglalkoznia, amivel segíthet az országban élő siketek helyzetén.- Tizennyolc éves koromig szégyelltem az utcán beszélgetni szüleimmel. Kértem őket, hogy ne szóljanak hozzám, amíg haza nem érünk. Aztán egy nyáron a Balatonnál dolgoztam egy étteremben, és találkoztam olyan emberekkel, akik a helyzetemet érdekes és jó dolognak tartották. Akkor elgondolkoztam azon, hogy felfogás kérdése az egész, és hasznomra is válhat a jövőben, különös képességem. 1993-ban a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségében letette az alap- és a középfokú vizsgát, melyet egy kétéves felsőfokú jelnyelvi tolmács képzés követett. Indulásként az országos szövetség jogászának kezdett el tolmácsolni, majd időközben egyre jöttek a különböző felkérések. Pár éven belül az országos szövetség elnöki tolmácsává avanzsált. Minisztériumok igényelték szaktudását, minden jelentősebb rendezvényen tolmácsolt, ahol siketek is részt vettek. Legfontosabb feladatának, ennek ellenére máig a hétköznapi siket emberek mindennapi problémáinak megoldását tekinti. Nagy örömmel fogadta el pár hónapja Eszenyi Enikő színművésznő felkérését, hogy tolmács párjával jelelje le a nagy sikert aratott Ping-Swing darabját.- Ma már szerencsémnek érzem, hogy a szüleim, sok siket házaspárral ellentétben, nem beszéddel próbáltak meg halló gyermekükkel kommunikálni, hanem jelnyelven. így nem szűnt meg közöttünk egy idő után a kapcsolat és egyszerre két anyanyelvet tanultam meg. Ezzel kitűnök azon társaim közül, akik felnőtt »korukban elmentek egy iskolába, és mint egy idegen nyelvet tanultak meg jelelni. Magyarországon a mai napig nem fogadják el egyenrangú nyelvként a jelnyelvet, és ezáltal a jeltolmácsolást, mint szakmát sem. A gyógypedagógusok kétszáz éve úgy látják, hogy beszélni kell megtanítani ezeket az embereket és nem jelelni, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba. Fejlett nyugati államokban, természetesen ez már évtizedek óta megoldott probléma. Minden közintézményben, kórházban, de még a metró aluljáróban is dolgozik egy-egy olyan személy, aki érti a nyelvüket, segít nekik az eligazodásban. A továbbtanulás sem okozhat gondot, hiszen például az Egyesült Államokban minden siket hallgató mellé külön jelnyelvi tolmácsot ad az állam, tanulmányai elvégzéséig, azaz négy-öt éven keresztül.- Ahelyett, hogy a lexikális tudásukat fejlesztenék, beszélni tanítják őket. Pedig a hallásmaradvánnyal nem rendelkező siket embereknél ez teljesen felesleges, és növeli a kisebbségi érzésüket. Meg kellene fordítani a folyamatot. A gyerek nem hülye, ezért kellene mellé egy jelelő tanár, aki pontosan ugyanúgy át tudná adni neki a tananyagot, mint egy halló diáknak. Botrányos számomra, hogy nincs választási lehetőségük a szülőknek. Ha nekem történetesen siket gyermekem születik, és én nem ismerem a jelnyelvet, nincs óvoda, vagy iskola, ahová beírathatnám, hogy megtanuljon jelelni, hogy ezáltal egyenrangú- ként tudjon beilleszkedni a társadalomba. Mi hallók, el sem tudjuk képzelni, mi mindenen megy keresztül egy siket ember, ha megpróbálja egyenrangú állampolgárként élni napjait. Segítség nélkül, rémálom számára egy egyszerű orvosi vizsgálat, egy csekkbefizetés, esetleg panaszbenyújtás valamelyik hivatalnál, vagy a gyermeke szülői értekezlete. Jogilag teljesen kiszolgáltatottak egy sima szerződés elkészítésénél. Tímea ezekben az ügyekben segít nekik. Bárki, bármikor, bármilyen kényes üggyel fordulhat hozzá.- Idén március elején egy csodálatos élményben volt részem. Felkért egy kedves ismerősöm, hogy kísérjem el őt a szülőszobába, mert nagyon fél. Gyakorlatilag az orvossal közösen vezettem le a szülést, és fantasztikus érzés volt egy nő életének a legszebb pillanatát még gyönyörűbbé tennem azáltal, hogy minden vele történtet lejeleltem neki. Sokáig lehetne még sorolni az élet területeit, ahol szükség lenne a jelnyelvi tolmácsokra. Itt van például a magyar közszolgálati televízió. Nincs egy személy, aki lejelelné nekik, legalább az esti híradót. Több hétig választási őrületben volt az ország, és egyik párt sem gondolt rájuk. A siralmas adatok viszont léteznek. 2002- ben hatvanezer siket emberre csupán 30-40 képzett, gyakorló jeltolmács jut. Az ilyen nagyszerű emberek, mint Tímea pedig nincsenek elegen ahhoz, hogy megváltsák a világot. M.M. A diploma megszerzése után, évtizedekkel később is pontosan emlékszik rá minden érintett, hogy miből írta annak idején a szakdolgozatát. Az államvizsga előtt a legnagyobb megmérettetést jelenti a diákok számára. Van aki kötelességből, van aki tudományos igénnyel készül rá. De vajon mi lesz a sorsuk ezeknek a munkáknak? A Pécsi Tudományegyetem szekszárdi Illyés Gyula Főiskolai Karán, akárcsak a többi felsőfokú intézményben, május első hetében illik leadniuk a diákoknak a szakdolgozatukat. Kurucz Rózsa főiskolai tanárt betegállománya (lábát törte és fekvő gipszet kénytelen viselni) sem mentette fel az alól, hogy fogadja diákjait, akiknek ő a konzulense.- Az idén az európai reform- pedagógia témakörből választottak többen is témát a szak- dolgozatukhoz, mondta a tanárnő. - Voltak és remélem lesznek is olyan szakdolgozatok, melyek „tovább élnek”, vagyis olyan jól sikerültek, hogy felérnek egy tudományos munkával. Ilyen volt például az a munka, melyben a diák Erdély neveléstörténetét kutatta, de szívesen választanak a fiatalok olyan témát is, melyben egy- egy pedagógus életművét tárják fel.- Mitől jó egy szakdolgozat?- Ha tudományos igénnyel íródik, és ennek megfelelően tudományos kutatással, alapossággal nézi át a tanuló a szak- irodalmat, a témával kapcsolatban fellelhető adatokat, jegyzeteket. Ma már az internet is nagy szolgálatot tesz. Az én megítélésem szerint az is nagyon fontos, hogy a diák a szak- dolgozatában felvessen egy-egy problémát és arra megpróbáljon választ adni.- Ön szerint mi lesz a szak- dolgozatok sorsa?- Amelyik arra méltó, azt szemináriumokon, forrásként is használják a diákok, tanárok. Tudományos munkának számít, mely érték. Természetesen akadnak olyan munkák is, melyekben felismerhető a kötelező jelleg, megírta, mert kellett a diplomához, de a továbbiakban nem lesz része egyetlen tananyagnak sem. Dr. Töttős Gábor főiskolai docens szerint van, akinek az Van akinek az lesz élete fő műve, van akinek csak a kezdet adott szakdolgozat lesz élete fő műve, és van akinek ez csupán a kezdet. A lényeg a tanár és a diák szempontjából is ugyanaz, képes-e a hallgató önálló tudományos munkára. A jó szakdolgozat bizonyítja, hogy a diploma előtt álló fiatal szakmájának avatott művelője.- Egy szakdolgozat, akármilyen témát is választanak, abból a szempontból mindenképpen sajátos, hogy a hozzáférhető információkból mit vesz észre, mit tart kiemelésre érdemesnek a tanuló. Mindez jó alkalom arra, hogy a leendő diplomás megismerje az adatgyűjtés lehetőségeit, módját. A főiskolában eltöltött tíz évem alatt eddig úgy 150-170 szakdolgozatban segítettem, mint konzulens. Volt olyan fél évem, amikor 37 szak- dolgozatot néztem át és beszéltem meg a diákokkal a leírtakat. Nagyszerű témákat választanak a fiatalok, például ugyanabban az évben két szakdolgozat is nagyon izgalmas munkának minősült, az egyik a sváb kitelepítéseket, a másik a székely betelepítéseket dolgozta fel. Az idén az-egyik diák a Tolna megyei halászat és halászok történetének feldolgozására vállalkozott, mely egészen az Árpád korig nyúlik vissza.- A diákok általában maguk jelölik meg a szakdolgozat témáját, igaz készít a felsőfoké intézmény is egy ajánlatot, amiből választhatnak. Mennyiben lehet befolyásolni a diákokat, és szükség van-e erre, a témaválasztás idején?- Van aki pontosan tudja mit akar, de van akit terelgetni lehet és kell is. A jól megválasztott szakdolgozat akár egy életre szóló program is lehet. Az elhelyezkedésnél számíthat az irányultság, amit később, újabb tudományos munkákkal folytatni lehet.- Mi lesz a sorsak a szakdolgozatoknak?- A főiskola minden egyes munkát megőrzi a könyvtárában, az akár jó, akár átlagos. De jó és kiváló szakdolgozatoknak igen is „sorsuk”, hírük van, tanárok, diákok emlékeznek rá. Jó alapot jelenthetnek átfogóbb tudományos munkákhoz. MAUTHNER _____________Tolna megyei anekdotatár 111._____________ Si montornya Sámsonjai A derék mezőváros, 1995 óta újra város, amely megyénk egykori székhelye is volt, s amelynek dr. Kiss István oly szép krónikát remekelt 1938-ban, külön könyvet érdemelne kedélyes történetekből is. Amíg ez elkészül, mi néhány nevezetes emberével évődünk e sorokban. Időben visszafelé indulva 1909- ben találunk egy furcsa esetre, ahogy arról a Tolnavármegye beszámol augusztus 15-én. „A kassa-odenburgi vasút egyik tisztviselője családjával Budapesten beszállt a Fiume felé induló vonatra. A férj és feleség foglaltak el egy fülkét, mely szolgálati szakasz jelzőtáblával lett ellátva. Két idősb leányt és két kisebb fiúgyermeket pedig a mellette lévő fülkébe helyeztek el. Utazásuk Simontornyáig mély csendben történt, itt azonban a férj és feleség között nézeteltérés adódhatott, mert a férj hirtelen kivetkőzött emberi mivoltából és állatként rohanta meg nejét, kit azután ökleivel ütlegelni kezdett. Az ütlegeléssel azonban nem volt teljesen megelégedve, mert azután megfogta nejét és a lábainál fogva ki akarta dobni a kocsi oldalán. A nagy zajra a másik fülkéből kirohanó gyermekei és a kocsin utazó két úriember térítették észre a magáról megfeledkezett embert, aki ezután mintegy megszégyenülve dűlt be a fülke párnái közé és folytatta csendben utazását.” Pedig talán neki is célszerűbb lett volna úgy tennie, mint a simontornyai kádármesternek, aki ugyanebben az évben február 10-én „fogadott, hogy tíz liter borért átússza a most kb. 40 méter széles Sió-csatornát. Meg is nyerte a fogadást. A jéghideg vízben való úszás csöppet sem ártott meg egészségének.” Ugyancsak a Sió partján játszódott le egy másik történet még 1782-ben Dávid Péterrel, a helység ifjú református lelkészével. „Ez idő tájban szabályozták a Sió vizét. Jó meleg júniusi nap volt, s Dávid Péter úgy délelőtt 11 óra tájon elment a kanálisra förödni. Déli 12 óra körül az új híd építése körül foglalkozó munkások egyike nagyonis hallhatólag azt mondja a másiknak: - Ezt a kost jó lenne eltenni valahová, mert még az a fürdő ember el találja lopni. Vala pedig a kos egy nyolcmázsás vastuskó, mellyel húszán verték a hídcölöpöket. Mikor a munkások eltávoztak, Dávid Péter csak úgy fürdőruhában kijött a vízből, felvette a kost s elvitte mintegy ötven lépésnyire, közel egy ott levő malomhoz, és ott egy nagy pocsolyába belevetette. Az elszörnyedt munkások csak hat bivallyal tudták a mocsárból kihúzatni...” Szóval Dávid igazi Sámson lehetett. DR. TÖTTŐS GÁBOR Zsoltárok 98,1-3. „Énekeljetek az Urnák éneket, mert csodadolgokat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja. Megmutatta szabadító erejét az Úr, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát. Hűséggel és szeretettel gondolt Izrael házára, és látták a földön mindenütt Istenünk szabadítá- sát.” A Zsoltáros a fogság prófétájának öröm üzenetéből merít. Még nyoma sincs a szabadulás ideje eljöttének, mégis feltárta már tervét Isten a próféta előtt és örömre buzdít. Az Úr „új” cselekedeteihez illik az új ének! Szabadulás következik! Isten elküldte követét, aki tud- tul adta, hogy „a nép, amely sötétségben ül, lát nagy világosságot’’. Az a szabadítás és az igazság, amelyet a népek szeme láttára jelentett ki az Úr, a babiloni fogság megszüntetése volt. Izrael népe úgy gondolta, hogy azonnal hazamehet, minden egy csapásra megtörténik. Nagyon sok mindenen kell még átmenni a népnek. A váradalmak nagyon hamisak! Ha a váradalmaink nem igazodnak Isten tervéhez, üzenetéhez, akkor nagyon sok csalódás fog érni. Megtanulni az Isten szerinti értékeket, ismerni, ahogy Isten lát. De mindenek felett fontos, hogy Isten szabadulást szerzett. Titus 2,11 „Isten üdvözítő kegyelme megjelent minden embernek. ” Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Ezért tanítja az apostol a népeket hitre és igazságra jóhír mondással. Az evangélium népeket örvendeztető isteni ajándék. Isten első renden az embert magát akarja a bűn fogságából, rombolásától megszabadítani. Isten minden munkája, cselekedete azzal a céllal megy végbe, hogy az ember megépítse, kiteljesítse, örök élettel ajándékozza meg. De Isten nem áll meg az embernél, hanem tovább halad a természet erőihez, mert szenvednek a rotha- dandóság rabságában. Amikor az Úr megjelenik, a folyamok tapsolnak, a hegyek ujjongnak - mondja a Zsoltáros a fejezet végén. (8-9 versek). Azon az utolsó napon mindenki a Bárány Jézus énekét fogja énekelni. Ennek tanulását ma kell elkezdeni, ma kell tanulgatni. Adjon kegyelmet az Úr ehhez a tanuláshoz nekünk. HAJDUNÉ CSERNÁK ERZSÉBET LELKÉSZ f t i í i
