Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-30 / 124. szám

| 2002. Május 30., Csütörtök MEGYEI T Ű K Ö R S. OLDAL Mondom A Magamét STEINBACH ZSOLT Gesztus dolga A. társadalmat kettészelő lövészárkok még mindig temetetlenül tá­tongnak, mint valami partra vetett, oszladozó halfej, ami gusztusta- lanságával gesztustalanná teheti a már-már lövészárok-temetésre hajlamosodó polgárokat. Bele kéne hát vágni, de előbb megnézni, odalenn nincsenek-e még harcoló alakulatok, mert az élve temetés azért ma is csak egyes kiildetéstudatos, megbocsátásra nem, nem, soha! képes, álkeresztény nemzeti gyűlöletlovagok köreiben szalon­képes elképzelés. Az első lapát földet viszont éppen a firkászoknak kéne a minden­féle hivatalok lába elé szórni barátiam Jómagam elsőként az ok­mányirodáknak nyújtanám a jobbomat, de mondhatnám férfiasab­ban is (ha lenne bajszom): el a mocskos mancsokkal az okmányiro­dáktól! Mert miközben egyes kollégák valósággal sportot űznek ezen hivatalok működésének kipellengérezéséből, addig én csak jót tudok mondani az okmányirodákról. Említhetném pl. a szekszárdit, ahol még soha nem várakoztattak túl sokáig, és nem hajtottak el ügyfél­fogadási időn kívül sem. Lehet persze, hogy ebben közrejálsük: eb­ben az irodában még nem is jártam. A megbékélés érdekében vi­szont a jövőben is szívesen elkerülöm ezt a helyet, de még az APEH- nél, a rendőrségen, vagy a bíróságnál tett látogatásoktól is eltekintek. Kivétel a tolnai okmányiroda, ahol -és ez most komoly - eddig még mindig udvarias és gyors kiszolgálásban volt részem. Hja , nyakunkon a vállalkozói igazolványok cseréje. A lövészárkok betemetése talán még soha nem volt ilyen időszerű, mint most. Megkérdeztük olvasóinkat Jó-e a képviselői végkielégítés? A választások után elbúcsúzó képviselők hat hónapos végkielégítést kapnak. Olvasóinktól ezúttal azt kérdeztük, hogy helyesnek tartják-e ezt. Szabó Gábor, Szekszárd, munkanélküli: A távozó dolgozók más munkahelyeken is kaphatnak végkielégítést, azért, hogy átsegítsék őket a nehéz helyzeteken. De szerintem a képviselők nem kerülhetnek anyagilag olyan nehéz helyzetbe, mint az átlagemberek. Kovács Sándor vállalkozó, Paks: A képviselők tevékenysége rengeteg lemondással, felkészüléssel, a családtól való távolléttel, utazással járt. A távozók sem érdemtelenül veszik fel a végkielégítést. Molnár Károlyné, Simontomya, rokkantnyugdíjas: Én azt mondom, hogy kapjanak a képviselők is végkielégítést, de csak annyit, amennyi a jogszabály alapján bárki másnak jár. Haraszti Zsolt kereskedelmi vállalkozó, Paks: Annak ellenére, hogy maguknak szavazták meg, elfogadom, hogy végkielégítést kapnak. A négy év alatt kiestek szalmájukból, tulajdonképpen újra kell kezdeni- ük civil pályafutásukat. _____________________________________■ VI LLÁMVOKS Sok-e a 6 év börtön Székely Zoltánnak? - kérdeztük teg­nap olvasóinktól. Szavazó­ink háromnegyede nem tart­ja túlzottan súlyosnak az ítéletet. MAI KÉRDÉSÜNK. Tervez-e igazi nyaralást az idén nyáron? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu , és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Légy észnél - drogellenes vetélkedő A megye tíz középiskolája nevezett a versenyre Légy észnél - mondja a Paksi Atomerőmű Műszaki Szakkö­zépiskolájában működő húsz fős kortárssegítő csoport jel­mondata. A drogok elleni fellépésben ez régóta természetes náluk, tegnap délután a megyei vetélkedő szervezésében is bizonyították, észnél vannak. Paks írás egy drogosnak követte ezt, a végén villámkérdésekkel, bevet­ve a jelentkezésnél a számítógé­pes technikát is. A dr. Vöröss Endréné paksi egészségnevelő vezette zsűri tagjai Kovács Ignác szociális munkás a pécsi drogambulancia munka­társa és Kövics Beáta az I. István Szakképző Inté­zet szociális munkása voltak. Nem volt egyszerű dolguk, a résztvevő fiatalok felkészülten érkeztek, a kreativitást igénylő feladatokat ragyogóan oldot­ták meg. A pálmát végül a házigazda ESZI csapa­ta vitte el, (a vetélkedő tisztaságához kétség nem férhetett, mint azt a többi csapat is sportszerűen elismerte) egy esztendeig ők őrizhetik a vándor- serleget. Második a paksi Vak Bottyán Gimnázium, harmadik a dombóvári 516. Számú Ipari és Szakkö­zépiskola lett. RÁKOSI GUSZTÁV A drogtörvényről Az 1999-ben született, szigorú drogtörvény enyhítésére készül az új kor­mányzat a hírek szerint. Erről kérdeztük dr. Vöröss Endréné véleményét, aki közel egy évtizede dolgozik a városban a drogmegelőzés területén. - Egyetértek a szándékkal - mondta a szakember a törvény megelőzés ellenes. A Nemzeti Drogstratégiával is ellentétes, pedig az is az előző cik­lusban született. A stratégia kimondja, hogy a drogfogyasztás korai felis­meréséig hatásos a megelőzés, a törvény ezzel szemben csak a már füg­gőségben szenvedőknek adja meg azt a lehetőséget, hogy büntetés he­lyett az orvosi utat válasszák. A kezdők, a szereket éppen csak kipróbálok viszont komoly büntetésre számíthatnak, ezzel kriminalizálódnak. Fontos megjegyezni, hogy az enyhítés nem jelenti a kábítószer-fogyasztás liberali­zálását, mint azt a szigor hívei állítják, hanem a megelőzést segíti. Másodízben rendezték meg a drogellenes megyei vetélkedőt középiskolák számára az ESZI- ben. A tavalyi siker után az idén ha lehet még színvonalasabbra kerekedett a verseny, amelyre tíz középiskola (Paksról, Szek- szárdról, Bonyhádról, Simontornyáról, Tamásiból, Tolnáról, Dombóvárról) tizenhárom négy fős csa­pata nevezett. A forgatókönyv a Kozma Győző ta­nár által vezetett né­pes kortárssegítő csa­pat közös munkájá­val készült - igazán remek ötletekkel. Az ESZI főiskolai előadó­jában és a környező termekben forgószín­padként váltották egymást a csapatok és a feladatok. Film­vetítéssel indult a ve­télkedő, majd kérdé­sek a filmről, plakát­tervezés, tesztek, szi­tuációs játék, levél­Tudatformáló egészségnevelés A magas vérnyomás, a néma gyilkos A „néma gyilkos”, a magas vérnyomás a város lakosságának tizenöt százalékát, csaknem háromezer embert veszélyeztet. Ezért is indokolt volt az ÁNTSZ városi intézetének tegnapi rendezvénye, amelyen a megelőzés kapott hangsúlyt. Paks Az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szol­gálat Paks Városi Intéze­tének idei programsoro­zatában az egészség, az egészségnevelés kritikus kérdéseire koncentrál. Az érintettek, a lakosság bevonása a cél - mondta el lapunknak dr. Ságit Beáta városi tisztifőorvos. A magunk kis lépéseivel igyekszünk feloldani azt a rossz beidegződést, hogy az emberek készen kapják a dolgokat, így az egészségi problé­máik megoldását is. Tudatformáló dr. Bárok József egészségnevelést igyek­szünk végezni, amely során az emberek felis­merik, hogy maguk is sokat tehernek a betegsé­gek megelőzéséért. En­nek a sorozatnak része volt tegnap délután a Vá­rosháza nagytermében rendezett program, amely során dr. Bárok József háziorvos, dr. Egry Tibor gyermek háziorvos és Kalauz Ágnes Boróka dietetikus tartottak előadásokat, előtte és utá­na pedig testzsír mérésre, koleszte- rinszint mérésre volt lehetőségük az érdeklődőknek, táplálkozási, életmódbeli tanácsokat kaptak szakemberektől. Közel százan - főképp a magas vérnyomás által veszélyeztetett idősebb korosztály tagjai - éltek a lehetőséggel, vettek részt a rendezvényen. Dr. Bárok József elmondta: elvont, nehezen érzékelhető fogalom a hipertónia, a magas vérnyomás, ugyanakkor egyike a „halálos négyesnek” a do­hányzás, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség mellett. Néma gyilkosnak nevezhető, hiszen csak szövődményei okoznak halált, de azok igen magas arányban. A szív és érrendszeri, keringési betegsé­gek egyik előidézője, a szívinfark­tus, a szélütés, a szívelégtelenség, a veseelégtelenség okozója. Ezért kell az emberek figyelmét felhívni a megelőzésre, a helyes életmód, táplálkozás fontosságára. Rákosi Kisiskolák diákjainak vetélkedője A Kisiskolák Tolna Megyei Szövetsége évente meghirdeti a hasonló adottságú iskolák tantárgyi versenyeit. A kiírók a tu­dás mérése mellett a gyerekek sikerélményhez juttatását is fontosnak tartják. Kakasd A kialakult hagyományoknak megfelelően a kakasdi Bezerédj Amália Általános Iskola ad ott­hont 3-8. osztályosok matemati­ka, valamint magyar nyelv és iro­dalom versenyének és a 7-8. osz­tályosok történelem vetélkedőjé­nek. Az évek során egyre népsze­rűbbé váló megmérettetésre 24 iskola közel 180 tanulója érkezik május 30-án a völgységi telepü­lésre, hogy tudását összemérje. Az értékelő bizottságban a kísérő pedagógusok vesznek részt, akik­nek munkáját szakértők segítik. Eredményhirdetés késő délután várható. A versenyt a Völgység-Hegyhát Takarék támogatásával bonyolít- ják le a szervezők. ___________■ Hír ek DOMBÓVÁR. A városháza dísz­termében csütörtök délelőtt tíz órától a kisrégió településeinek önkormányzati társulása a tér­ségben szemétgyűjtést és -elhe­lyezést végző Kaposvári Város­gazdálkodási Rt-vel közösen a tervezett Kapos menti hulladék­kezelő központ létesítéséről, an­nak környezetvédelmi kérdései­ről és a többmilliárd forintos be­ruházás finanszírozási lehetősé­geiről ad tájékoztatást a polgár- mestereknek. SZEKSZÁRD. Egészség, hit, val­lás címmel tart előadást dr. Dizsér Tamás, a Bethesda Kór­ház főigazgató főorvosa Szek- szárdon, a belvárosi plébánia kö­zösségi házában május 31-én, pénteken 17 órakor. A szervezők minden érdeklődőt várnak az előadásra. DOMBÓVÁR. A Fekete István Kulturális Egyesület rajzpályáza­tának eredményhirdetését pén­tek délután három órakor tartják a művelődési házban, ahol a Tol­na és Somogy megyéből érkezett százhetvenhét alkotás közül a legjobbakat díjazzák a híres író emlékét őrző civil szervezet el­nökségének tagjai. KURD. A Nyugdíjas Klub negy­venöt tagja autóbusszal Pannon­halmára és Győrbe kirándult, ahol az idős emberek templomo­kat és múzeumokat néztek meg. PINCEHELY. Év végén ismét működhet a kábeltelvíziós háló­zat Pincehelyen: egy gyönki vál­lalkozás kívánja üzemeltetni a magánszemélyek tulajdonában lévő kábelrendszert. Á helyi tele­vízió korábban a hírközlési ható­ság és az ORTT engedélyeinek hiányában szüntette be tevé­kenységét. SZAKÁLY. Iskolafenntartó társu­lást hozhat létre Szakály és Kéty önkormányzata. Az erről szóló állásfoglalással mindkét község képviselőtestülete egyetértett. A társulás létrehozása után közös igazgatósággal működne a sza- kályi és a kétyi általános iskola. IREGSZEMCSE. Május 31-én, pénteken 20 órakor rendezi az iregszemcsei általános iskola ha­gyományos kulturális bemutató­ját a Bartók Béla Művelődési Házban. BONYHÁD. A Vita Nova Klub tagjai május 30-án 16 órakor ta­lálkoznak a művelődési központ­ban. Összejövetelükön az Etka táborral kapcsolatos tudnivalókat beszélik meg. DOMBÓVÁR. David Fincher rendező a „Harcosok klubja” cí­mű filmjét tekinthetik meg in­gyen az érdeklődők csütörtök es­te hat órától a művelődési ház 25 és 1/2 Frame Klubjában. ______■ Egy ütt a valóság és a varázslat Interjú Ifjabb Eötvös Gáborral Ifjabb Eötvös Gábor Jászai-díjas cirkuszművész 1942-ben született a Heves megyei Halmajon. A társulat éppen a kör­nyéken turnézott, megálltak a kicsi faluban, aztán ment to­vább a cirkusz, a kétnapos kisbabával együtt. Eötvös Gábor tehát szó szerint „beleszületett” a szakmába.- Mikor lépett először közönség elé?- Az Eötvös-dinasztia neve 150 éve fonódik össze a cirkuszművé­szettel. Édesapám engem már 6-7 éves koromban bevitt a porondra. Aki a cirkpszban cseperedik fel, az szinte észrevétlenül, játszva ta­nulja meg a szakmát, a fogásokat és minél előbb közönség előtt szeretne állni. A híres „Van mááásik” számba, amelyről a leg­inkább ismerték édesapámat, 1958-ba szálltam be, a nővérem pedig már két éve közreműködött benne. Ezt a számot akkor csinál­ta apa, az alapötlet tőle szárma­zott, de a család minden tagja adott tanácsokat, amit többnyire meg is fogadott. Amikor az 1985/86-os szezon után nyugdíj­ba ment, átadta nekünk. Azóta sem járt el a szám felett az idő, mindenütt sikeres.- Hogyan lehet összeegyeztetni a cirkuszt és a családi életet?- A szüleim házassága 61 évig tartott, mi, a feleségemmel, Kata­linnal, 32 éve vagyunk házasok. Hagyomány a családban, hogy nagy hangsúlyt helyezünk a tanu­lásra, lehetőséget adva a gyere­keknek arra, hogy ha nem a cir­kuszművészet mellett kötelezik el magukat, akkor is megálljának a lábukon. Egy lányunk van, aki sajnos nagyon messzire, Görögor-. szágba ment férjhez. A kislány unokánk egy esztendős.- Előfordult-e valaha is, hogy másfajta életformára vágyott?- Ebbe születtem bele, a cir­kusz világában érzem otthon ma­gam. Nem tudnék más életformát elképzelni, ha még egyszer szü­letnék, akkor is ezt választanám. A cirkusz nem nyugalmas pálya, rengeteget dolgozunk, minden előadás más, minden közönség más. Édesapám, akivel 25 évig dolgoztam együtt és nagyon so­kat tanultam tőle, mindig azt mondta: a porondon sohasem szabad veszíteni. Ehhez tartom magam.- A világ mely részein dolgozott eddigi pályafutása során?- Valamennyi kontinensen megfordultam már, Európának pedig talán nincs olyan országa, ahol ne léptünk volna fel. Ebben a cirkuszban ez az első szezonunk, előtte Svájcban dolgoztunk az Olimpia Cirkuszban.- On szerint miért varázsolja el a cirkusz a közönséget?- A cirkusz nem hasonlítható a tévéhez, a filmhez, vagy a számí­tógéphez. A közönség és a művé­szek közvetlen kontaktusban vannak, s egy olyan világ része­sei, amelyben egyszerre van jelen A porondon ifj. Eötvös Gábor és felesége, Katalin fotói bakó jenő \ l a valóság és a varázslat. Ezért bű­völi el az embereket évszázadok óta és így lesz még, remélem, év­századokig^ ________________(PR)

Next

/
Thumbnails
Contents