Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-03 / 102. szám
6. OLDAL 2002. Május 3., Péntek gm MEGYEI TÜKÖR Civil pénzek SlÓAGÁRD Felosztotta közművelődési célú keretét a sióagárdi képviselőtestület. A döntés alapján a helyi civil szervezetek közül a gyermek tánccsoport 80 ezer, a citeraegyüttes 60 ezer, a Lányok, Asszonyok Klubja 20 ezer, a Sióagárdi Hagyomány- őrző Egyesület 98 ezer, a nyugdíjas érdekszövetség 54 ezer, a Fecske Bábcsoport pedig 88 ezer forintot kapott. A tavalyi 600 ezer forinttal szemben idén 400 ezer forint áll rendelkezésre erre a célra. Ennek az az oka, hogy a korábban bizománybán értékesített Száz magyar falu könyvestára sorozat Sióagárdról szóló köteteit idén az önkormányzatnak meg kellett vásárolnia, ami a közmű- velődési alap terhére történt. ■ Jó bor a kölesdi Kölesd A kölesdi hegyközségi borversenyre négy település - Kölesd, Gyönk, Kajdacs és Sárszent-lőrinc - borosgazdái jóval több, mint száz mintát neveztek be. A fehérboroknál 74 nedű versenyzett. A zsűri 6 arany, 24 ezüst és 26 bronzérmes bort talált. A legjobbnak a kölesdi Varga Sándor Cserszegi fűszerese bizonyult. A vörösborok versenyébe 42 mintát neveztek. Ezek közül 12 arany, 6 ezüst és 8 bronzérem minősítést ítélt oda a bíráló bizottság. A legjobb vörösbornak Kovács József Cabernet sauvignon-ját ítélte a zsűri -EsMély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŐCS JÓZSEF életének 57. évében elhunyt. Temetése 2002. május 4-én, szombaton 14.30-kor lesz a teveli temetőben. Előtte gyászmise. A gyászoló család A megye legrégebb óta működő polgárőr egyesülete ünnepséget rendezett a civil szervezet alapításának tíz éves jubileuma alkalmából. Dombóvár Varga Jenő elnök köszöntőjében kiemelte, hogy az 50-60 fővel működő egyesület a város közbiztonságának javítása érdekében nagyon sokat dolgozott. A szervezet tagjai az elmúlt egy évtizedben többezer órát járőröztek az utcákon és a tereken, hogy a közterületeken való folyamatos jelenlétükkel elrettentsék a bűnözőket. Remek kapcsolatot építettek ki a rendőrkapitánysággal, a képviselő- testülettel, annak intézményeivel és számos helyi céggel. A közös munka eredményeként jelentősen csökkent a Dombóváron és Gunarasfürdőn elköveAz egyik legkiválóbban dolgozó polgárőrt, Szíjártó Lajost az egyesület elnöke, Varga Jenő köszöntötte tett bűncselekmények száma. Emellett a polgárőrök részt vettek a nagy tömegeket vonzó rendezvények biztosításában, ifjúságvédelmi feladatokat láttak el, bűnmegelőzési előadásokat tartottak, természet- és környezetvédelmi akciókban működtek közre és különféle objektumokat is őriztek. Az ajándékba kapott gépkocsijaikkal és gyalogosan sokezer kilométert járőröztek, modern hírláncot hoztak létre, dolgoztak a tiszai árvizet követő helyreállításban és karitatív tevékenységet is számos alkalommal folytattak. Sikerült egyenruhát és a szolgálat ellátásához szükséges felszereléseket vásárolni az egyesületi tagoknak, nemrégiben pedig megkezdték a Városi Zeneiskola alatti pince oktatóbázissá és ifjúsági klubbá történő átalakítását. A szervezet működését önkormányzati támogatásból, pályázati pénzekből és több vállalkozás felajánlásából finanszírozta. Az ünnepi közgyűlésen a más elfoglaltsága miatt a titkári tisztségről lemondó Halpert Dániel helyébe Mayer Zoltánt választották, majd Széles János, a Tolna Megyei Polgárőr Szövetség elnöke gratulált azoknak - Balassa Ernőnek, Csatári Szabolcsnak, Fodor Lászlónak, Hagyánek Józsefnek, Hencz Zoltánnak, Kovács Gyulának, Kurcz Lászlónak, Miklós Ferencnek, Molnár Jánosnak, Musztács Györgynek, Nagy Sándornak, Porubcsánszky Jánosnak, Szíjártó Lajosnak és Varga Jenőnek -, akik a megalakulás óta tagjai a tevékenységével számos elismerést kiérdemelt egyesületnek. Az érdeklődők a dombóvári polgárőrséget bemutató kiállítást május 10-ig tekinthetik meg a művelődési házban. -grFiatal fúvósok sikere Ragyogó előadásmód, tiszta hangzás Nagymányok A német nemzetiségi ifjúsági fúvószenekarok a legtöbbje a tánccsoportok mellé szerveződik, azok zenei kíséretére. A zene ízére ráérezve azonban önálló zenei produkciók előadására is vállalkoznak egy idő után. így hívja életre egyik érték a másikat. Pécsváradon rendezték meg a német nemzetiségi ifjúsági fúvószenekarok második országos találkozóját, amely egyben zenei, szakmai megmérettetés is volt az együtteseknek. A program résztvevőjeként színpadra lépett a nagymányo- ki ifjúsági zenekar Bayer Attila vezetésével. Az általuk előadott induló, mazurka, valcer, polka és gyorspolka a közönségsiker mellett a zsűri elismerésében is részesült. A szakmai értékelés során a szakértők kiemelték jó darabválasztásukat, ragyogó előadásmódjukat, a zeneművek kiváló fel- építettségét, a tiszta hangzást. A vetélkedésben a nagymá- nyoki zenekar első helyen végzett. A második helyet a pécsvára- di, a harmadikat a solymári zenekarok érdemelték ki. -pálSzavalok Szokolyon A környék falvaibái érkeztek Elsősorban a környék falvainak általános iskoláiból érkeztek diákok a napokban rendezett nagys- zokolyi szavalóversenyre, amelynek a helyi általános iskola és a Dávid Zoltán Alapítvány volt a házigazdája. A zsűri négy - két alsó és két felső tagozatos - korcsoportban értékelt. Az első korcsoportban a nagyszokolyi Orsós Krisztián, a másodikban a dal- mandi Würth Péter, a harmadikban a szintén dalmandi Barcza Dániel, a legnagyobbak közt pedig az iregszemcsei Eremiás Alexandra lett az első. Különdíjat kaptak: Baricsa István Márk, Kiss Ildikó (mindketten Felsőnyékről), Lázár Ágnes és Maczkó Nor- bert Nagyszokolyról. _________■ Ba kony utcai (tragi) komédia A többség kérésére a fákat áttelepítik Amint arról már korábban beszámoltunk, Szekszárdon a Bakony utcában lévő játszótérről kitiltották a tíz éven felüli gyerekeket, és fákat ültettek a térre a labdázás megakadályozása érdekében. A gyerekzsivaj zavarja a Klapka lakótelepen élők töredékét, a többséget pedig a nebulók kitiltása és a parkosítás háborítja fel. VÖRÖSKERESZTES KÖZGYŰLÉS. Tamásiban tartja ez évi közgyűlését a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete május 9-én 14 órakor a szervezet városi székházában. Napirenden a szervezet elmúlt évi tevékenysége, mérlege szerepel. Az összejövetelen ünnepi megemlékezést tartanak a Vöröskereszt Világnap alkalmából, melyen részt vesz Gyékis Emil, az MVK főtitkár-helyettese. _________■ Ha rc és Bogyiszló szavazatai SZEKSZÁRD A harminc éve meglévő játszótér megszüntetését két lakó kezdeményezte tavaly tavasszal, ami nagy felháborodást váltott ki, hiszen vagy hatvan család gyermekei számára „paradicsomot” jelent a vita középpontjában álló terület. Az ön- kormányzat a minél hamarabbi, mindenki számára kedvező megoldás megtalálása érdekében tegnap délutánra helyszíni szemlét hívott össze. Több mint harminc személy jelent meg a heves indulatokat sem nélkülöző megbeszélésen, amely után Szeleczki József, a polgármesteri hivatal műszaki irodájának vezetője elmondta, annyira elmérgesedett a lakók viszonya, hogy olyan dolgok is fel vannak nagyítva, amelyek más lakóközösségek esetében teljesen természetesnek számítanak. A megjelentek döntő többsége úgy határozott: a fák nem kellenek a játszótérre. Ezt tudomásul vették a polgármesteri hivatal munkatársai, ezért a három fát át fogják telepíteni másik helyre. A gyermekeikre vigyázó szülők felháborodva mesélték, előfordult, hogy a játszótér megszüntetését kezdeményezők közül valaki bottal kergette el a kicsiket, máskor pedig a játékszert vette el tőlük az idős személy egy vasárnap délután. A szülők szeretnék tudni: miért költözött oda néhány évvel ezelőtt az idős pár, ha tudták, hogy zavarja őket a gyerekzsivaj és nem képesek közösségben élni? A kisebbséget képviselő idős hölgyet is - aki rövid időre tiszteletét tette a vitán - szerettük volna megkérdezni a hallottakról, de az udvarias kopogtatás után sem nyitott ajtót. Mivel a háttérben - úgy tűnik - feloldhatatlan ellentétek húzódnak, félő, hogy a fák eltávolítása után sem fognak a ke- délyek megnyugodni. _____o.j.p. Vé get ért a települések választási eredményeit bemutató sorozatunk Az alább látható táblázatban olvasóink megtalálják Bonyhád és a környező települések választási eredményeit. Ezzel sorozatunk végére értünk, minden választó- kerület hasonló adatai megjelentek lapunk hasábjain az elmúlt napokban. E táblázatokban rengeteg adatot közöltünk, ezek kiszámítása, számítógépre vitele során óhatatlanul becsúszott néhány hiba, melyekért olvasóink elnézését kérjük. A hibák legtöbbje persze nem maradhat rejtve, most is kaptunk észrevételeket ezekről. Az április 29-én megjelent táblázatból kimaradt a Harcon a pártokra leadott szavazatok adatsora, ezt most pótoljuk. MSZP: 48,06%, Munkáspárt: 2,17%, FKGP: 0,72%, SZDSZ: 6,29%, MIÉP: 3,38%, Centrum: 2,66%, Fidesz-MDF: 40,67%. Ugyanebben a táblázatban hibásan jelent meg a Bogyiszlón leadott szavazatok aránya, ez helyesen: MSZP: 35,80%, Munkáspárt: 1,70%, FKGP: 3,00%, SZDSZ: 2,80%, MIÉP: 7,30%, Centrum: 1,10%, Fidesz-MDF: 48,30%. m Kit, Milyen Pártot Választottak Az Egyes Települések? 3. Számú Választókerület, Bonyhád És Térsége 2. forduló, egyéni jelöltekre adott szavazatok aránya (%) MSZP Fidesz-MDF Dr. Kari P.otápi Imre Árpád Alsónána 52,64 47,36 Alsónyék 46,55 53,45 Aparhant 23,12 76,88 Bátaapáti 43,85 56,15 Bátaszék 45,99 54,01 Bonyhád 40,27 59,73 Bonyhádvarasd 31,56 64,44 Cikó 36,65 63,35 Felsőnána 44,47 55,53 Grábóc 42,86 57,14 Győré 41,75 58,25 Izmény 20,49 79,51 Kakasd 24,15 76,05 Kéty 39,06 60,94 Kisdorog 22,70 77,30 Kismányok 46,31 53,69 Kisvejke 47,11 52,89 Lengyel 44,42 55,58 Mórágy 45,78 54,22 Mőcsény 33,47 66,53 Mucsfa 20,75 79,25 Murga 39,69 60,31 Nagymányok 45,54 54,46 Nagyvejke 26,66 73,34 Pörböly 65,40 34,60 Szálka 45,96 54,04 Tevel 47,83 52,17 Váralja 44,22 55,78 Várdomb 46,08 53,92 Závod 24,03 75,97 Zomba 40,55 59,45 Egész vk 36,24 49,68 1. forduló, egyéni jelöltekre adott szavazatok aránya (%) Munkáspárt SZDSZ MSZP Centrum MIÉP Fidesz-MDF FKGP Bókáné Boibach dr. Karl dr. Kretz dr. Maróthy Potápi Szintai Koller Margit János Imre István Géza Árpád László Alsónána 0,93 3,04 53,16 0,14 1,87 39,11 0,46 Alsónyék 1,28 3,08 46,01 1,79 3,59 43,18 1,02 Aparhant 0,78 3,45 30,18 2,51 2,51 59,59 0,94 Bátaapáti 0,84 4,20 39,91 2,10 0,42 50,00 2,52 Bátaszék 1,97 3,79 41,20 2,52 7,41 42,68 0,00 Bonyhád 1,79 6,56 33,19 6,48 2,61 51,88 0,25 Bonyhádvarasd 1,85 1,85 28,08 2,16 1,54 63,27 1,23 Cikó 0,54 2,71 37,97 2,71 3,43 51,53 1,08 Felsőnána 3,98 3,23 40,79 0,07 1,74 46,01 3,48 Grábóc 12,19 4,06 27,64 0,00 8,13 47,15 0,81 Győré 7,50 1,32 35,32 3,09 7,50 44,59 0,66 Izmény 0,71 3,57 24,28 2,50 2,50 66,07 0,35 Kakasd 0,86 2,22 26,57 1,93 1,83 65,02 1,54 Kéty 4,88 2,54 32,05 4,67 1,48 48,61 5,73 Kisdorog 1,80 3,60 22,04 1,80 2,00 66,93 1,80 Kismányok 1,69 3,81 39,40 2,96 2,96 49,15 0,00 Kisvejke 2,07 4,97 43,98 4,14 3,31 40,24 1,24 Lengyel 2,45 2,69 39,21 3,43 3,43 48,28 0,49 Mórágy 6,22 2,78 41,20 1,50 1,50 45,70 1,07 Mőcsény 5,12 1,70 27,35 3,84 1,70 58,54 1,70 Mucsfa 0,76 4,23 20,00 1,15 0,76 72,30 0,76 Murga 0,00 5,76 44,23 0,00 0,00 48,07 1,92 Nagymányok 1,17 4,52 40,03 10,22 0,85 42,52 0,65 Nagyvejke ■ 1,45 2,91 26,27 1,45 2,18 63,50 2,18 Pörböly 3,26 1,78 62,61 2,96 1,48 27,29 0,59 Szálka 0,86 6,32 40,22 3,16 1,43 44,25 3,73 Tevel 1,12 3,16 44,01 3,04 3,04 44,35 1,24 Váralja 1,84 3,13 43,27 1,47 2,57 46,59 1,10 Várdomb 2,96 3,80 44,14 2,39 5,92 40,33 0,42 Závod 1,77 1,33 18,66 0,88 0,44 74,60 0,22 Zomba 3.15 2,05 35,90 2,71 0,88 47,72 7,56 Egész vk 2,08 4,35 36,24 3,30 8,45 49,68 1,15 1. forduló, pártlistákra adott szavazatok aránya (%) MSZP Munkáspárt FKGP SZDSZ MIÉP Centrum Fidesz-MDF Alsónána 54,33 1,17 0,47 2,34 1,64 1,64 38,41 Alsónyék 46,27 0,77 0,77 2,31 2,83 2,06 44,99 Aparhant 23,86 0,71 0,43 3,27 3,83 2,70 65,20 Bátaapáti 41,77 0,85 1,69 3,37 0,42 1,69 50,21 Bátaszék 42,37 1,93 0,46 4,63 4,43 2,86 43,32 Bonyhád 35,89 1,90 0,32 4,66 2,96 3,86 50,41 Bonyhádvarasd 29,32 2,16 0,92 2,16 0,61 1,23 63,58 Cikó 37,54 0,36 0,54 3,43 2,89 1,98 53,25 Felsőnána 41,01 3,04 4,05 3,80 1,77 1,01 45,32 Grábóc 26,83 13,01 0,81 5,69 9,76 0,00 43,90 Győré 34,07 8,18 1,33 1,77 6,19 2,21 46,24 Izmény 23,93 0,36 0,00 3,21 3,57 1,07 67,86 Kakasd 26,15 0,67 0,96 1,82 2,20 1,82 66,38 Kéty 33,69 3,81 3,18 2,33 2,12 2,97 51,91 Kisdorog 24,10 1,00 0,80 3,78 1,39 1,59 67,33 Kismányok 40,00 1,28 0,00 3,40 3,83 3,40 48,08 Kisvejke 44,17 2,50 1,25 3,75 4,58 1,25 42,50 Lengyel 37,74 2,94 0,98 2,70 4,17 2,70 48,77 Mórágy 41,07 5,38 1,50 3,44 1,50 1,52 45,59 Mőcsény 27,12 4,66 0,85 2,97 1,69 3,39 59,32 Mucsfa 19,92 0,77 0,77 1,91 0,38 0,38 75,86 Murga 41,18 0,00 3,92 7,84 0,00 0,00 47,06 Nagymányok 42,44 1,18 0,59 3,86 1,11 3,80 47,02 Nagyvejke 26,28 1,46 1,46 4,38 2,19 0,00 64,23 Pörböly 62,91 3,26 0,59 1,78 0,89 2,69 28,14 Szálka 39,25 0,86 1,15 4,87 2,29 4,30 47,28 Tevel 45,76 1,02 0,45 3,85 1,92 2,37 44,63 Váralja 45,63 2,42 1,30 2,79 2,23 1,86 43,77 Várdomb 44,63 2,68 0,14 3,25 4,80 2,54 41,95 Závod 21,78 1,78 2,22 0,88 0,44 0,44 72,44 Zomba 38,62 2,19 2‘,55 2,99 0,58 2,85 50,22 Egész vk. 36,24 2,08 1,15 4,35 3,20 3,30 49,68 Ünnepeltek a dombóvári polgárőrök Tíz éve alakult az egyesület