Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-16 / 113. szám

I 2002. Május 16., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL ______________Mondom A Magamét______________ SZ ERI ÁRPÁD Hajrá Szekszárdi A miniszter-jelöltek névsorát, illetve a csatolt életrajzokat átbön­gészve - már, ha valaki ilyen izgalmas olvasmánnyal kívánná fö­lös idejét hasznossá tenni - érdekes felfedezésre juthatunk. Feltű­nő ugyanis, hogy a megannyi budapesti születésű, leendő országvezető között nem lebecsülendő tömörülést alkot egy olyan csapat, melynek tagjai egy vidéki városban látták meg a napvilá­got. Mint azt bizonyára sokan már ki is találták, ez a város nem más, mint Szekszárd. Az egészségügyi miniszteri tisztségre jelölt Csehák Judit, valamint a sportminiszteri szék várományosa, Já­nosi György mondhatja el magáról, jogos büszkeséggel, hogy Tol­na megye székhelye az egykori hazája. Hajói számolunk, a tizen­öt minisztert, mint összértéket tekintve a két szekszárdi tizenhá­rom százalékos arányt képvisel - már bocsánat a matematikai ki­fejezésért - a halmazban. Ám ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a csapatban rajtuk kívül is találhatók olyan személyek, akik ko­moly szekszárdi kötődéssel rendelkeznek, a hányad tovább növek­szik. Kovács László külügyminiszter-jelölt ifjúságának kétségkívül legszebb két esztendejét, a katonaidejét töltötte a hatvanas évek­ben Tolna megye székhelyén. Görgey Gábor kulturális miniszter-je­lölt pedig a kilencvenes évek közepén a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn művészeti igazgatójaként tevékenykedett. Ha az említett négyest tekintjük, a viszonyszám meghaladja a bűvös huszonöt százalékot. S erre tekintettel joggal mondhatjuk, egy kicsit átírva a biztatást, hogy hajrá Szekszárd, hajrá szekszárdiak! Megkérdeztük olvasóinkat Legyen-e és hol sétálóutca? Legyen-e sétálóutca Szekszárdon és hol? - kérdeztük olvasó­inktól. Borókai Bamáné: Jó lenne, ha Szekszárdon is volna egy szép, por­mentes, közlekedés elől elzárt utca, ahol le lehetne ülni, beszélgetni. Sétálóutcát én a Garay tér és a Béla tér között tudnék elképzelni. Csankó Géza: Minden valamire való megyeszékhelyen van sétálóut­ca, nálunk is szükség lenne rá. A Széchenyi utca nagyon alkalmas vol­na erre, legalább a kamionforgalmat is kizárnák a városközpontból. Csala Sándor: Húsz éve lakom Szekszárdon, húsz éve téma a sétáló­utca, de a mai napig nem valósult meg, holott adott a helye, a Béla tér­től az autóbusz állomásig. Bízom benne, hogy előbb-utóbb a város ve­zetése komolyan veszi a polgárok igényeit és lesz sétálóutca. Elekes Eduárdné: Régóta várom a sétálóutcát, ahol az emberek szóba állhatnak egymással. Két helyszínt is el tudnék képzelni, mindkettő a Garay tértől indulna és vagy a templomig vagy az ÁNTSZ székházig tartana. (.Á témában olvasóink SMS-en is elmondhatják véleményüket a 20/454-36-64-es számon.)___________________________________■ Vi sszaállítaná-e a halálbünte­tést? - kérdeztük tegnap olva­sóinktól. A leadott szavazatok arányából látszik: szavazóink túlnyomó többsége szívesen visszaállítaná a halálbüntetést MAI KÉRDÉSÜNK: Kell-e sétálóutca Szekszárdon? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu , és SMS üzenetben: 20/454-36>64 Bútorok, ruhák is hiányoznak Ötmillió a falunak, ötezres gyorssegély a családoknak Az első becslés szerint negyvenhatmillió forintos kárt oko­zott hétfőn este Nagykónyiban a felhőszakadás. Szerencsére a károsodott lakóházak többsége biztosítva van, ám több csa­lád kénytelen nélkülözni a mindennapi élethez szükséges berendezési tárgyakat. Koltai Tamás, a megyei közgyűlés el­nöke lehetségesnek tartja, hogy kormány-előterjesztés ké­szüljön Nagykónyi megsegítésére. Nagykónyi ______ A lezúduló esővíz kétszázötven méter hosszan megrongálta a Bársony utca burkolatát, amelyben kilencmillió forintos kár keletkezett, a művelődési házban félmilliós a kár. Tizennégy lakóház rongáló­dott meg, amelyek közül hármat valószínűleg el kell bontani, az összkárérték itt 34,5 millió. A véde­kezés költsége kétmillió forint. Az önkormányzat a megyei területfejlesztés vis maior keretére pályázik, és a munkálatokra előleget is igényel. A képviselő- testület kedd esti ülésén ötezer forintos gyorssegélyt szavazott meg a károsult családoknak, további se­gítségnyújtásról később születhet döntés. A biztosí­tó holnap kezdi meg a részletes kárfelmérést, s jö­vő hét elejére eredmény is várható. Feliingei Károlyné* körjegyzőtől megtudtuk: a nagyobb ká­rokat elszenvedett házakra szerencsére van bizto­sítás. Az otthon nélkül maradt családoknak, illet­ve azoknak, akik csak részben tudják lakni háza­ikat, elsősorban lakberendezési tárgyak, műszaki cikkek hiányoznak, de van, ahol gyermekmhákra is szükség lenne. A kezded költségekre a megyei területfejlesztési tanács vis maior előlegként öt millió forintot utal Nagykónyi önkormányzatá­nak - tudtuk meg Koltai Tamástól, a megyei közgyűlés, egyben a Tol­na Megyei Védelmi Bizottság el­nökétől. Koltai Tamás felvette a kapcsolatot az Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság veze­tőjével, dr. Bakondi György tábor­nokkal annak érdekében, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban érkezzen a se­gítség a településre.- Gyorsan át kell tekinteni azt, hogy elegendőek- e a belügyminisztérium által biztosítható országos lehetőségek, avagy a rendkívüli eseményre tekin­tettel készüljön-e kormány-előterjesztés - jelentette ki az elnök. - A nagy bajban az mégis felemelő ér­zés, hogy szűkebb pátriánk milyen segítőkészség­ről tett tanúbizonyságot. A környező települések, a tűzoltóság, a katasztrófavédelmi igazgatóság, a pol­gári védelem, a munkaügyi központ, a helyi vállal­kozók, a szomszédos utcák lakói a bajról tudomást szerezve azonnal jöttek, s önzetlenül tették, amit kell és amit csak tudtak. sz. á. - t. f. Segélyvonal A bajba került embereknek támaszra van szükségük. Kérjük, hogy aki bármi módon tud segíteni a felhőszakadás károsultjainak, hívja ingyenes zöld számunkat - 80/200-398 - reggel 9 és déli 12 óra között. Munkatársaink segítenek, hogy a támogatás a lehető leggyor­sabban eljusson a rászorulókhoz. A csere Az okmányirodákat kell felkeresni a régi vál­lalkozói igazolványokkal együtt. A cserét csak személyesen lehet intézni. A megfele­lő adatlapok kitöltése után (amit helyben kell elvégezni) majd postán értesítik a vállal­kozót arról, hogy mikor veheti át az új iga­zolványát. A cseréhez hatósági erkölcsi iga­zolvány nem kell, időpontot sem kell előre kérni az okmányirodában, és a csere ille­tékmentes. Aki most váltja ki először a vál­lalkozói igazolványát annak is az okmányiro­dákhoz kell fordulnia, de igazolnia kell a szakképesítését, csatolnia kell az erkölcsi hatósági igazolást és 5 ezer forintos ok­mánybélyeget. Cegléd Szekszárdon Nagy sikerrel mutatkozott be annak idején Szekszárd Ceglé­den. A látogatást, Soós János polgármester vezetésével a ceg­lédiek a hét végén, a Pünkösdi Fesztivál ideje alatt viszonoz­zák. A delegáció ünnepélyes fo­gadása a polgármesteri hivatal dísztermében pénteken tíz óra­kor lesz. Fél 12-kor nyílik Kisfaludi István fotóművész „Az én Ceglédem” című kiállítása a vármegyeháza emeleti aulájá­ban. A tárlat május végéig te­kinthető meg. Tizenkettőkor koccintás következik a Borkút- nál. Térzenét ad Művészetek Háza előtti téren a Szekszárdi If­júsági Fúvószenekar és a Ceglé­di Fúvószenekar. Ugyancsak az utóbbiak lépnek fel fesztivál megnyitója előtt a sport- és sza­badidőközpontnál __________■ Sz ennyvíztisztítót adtak át Belecska Biológiai szennyvíztisztítót ad­tak át tegnap mintegy harminc környékbeli polgármester és vállalkozó jelenlétében Belecs- kán. A négyszázötvenkétezer fo­rintos beruházással készült léte­sítmény az önkormányzati in­tézmények - iskola, óvoda, pol­gármesteri hivatal, szolgálati la­kások - folyékony kommunális hulladékát teszi hasznosítható- vá. A zárt tisztítómű aerob és anaerob baktériumflóra segítsé­gével teszi mezőgazdasági öntö­zésre alkalmassá a szennyvizet, amelyet önkormányzati művelé­sű ültetvényeknél kívánnak fel­használni. Dr. Jakab Róbert pol­gármester elmondta: a települé­sen nem tervezik költséges csa­tornahálózat építését, hasonló technológiával megoldható a la­kossági szennyvíz tisztítása is. A biológiai szennyvíztisztító épí­tését idén hetven százalékban támogatja a Környezetvédelmi Minisztérium a Környezetvédel­mi Alap Céltámogatással. T. F. Múzeumi programok A paksi Városi Múzeum, a Paksi Képtár valamint a Paksi Atom­erőmű Rt. Látogató Központ és Múzeum május 18-án, szomba­ton két programot rendez a Mú­zeumi világnap alkalmából. Dél­előtt tíz órakor Rudas Attila színházi rendező nyitja meg a Középkori viseletek című kiállí­tást a Városi Múzeumban, a Maré Temporis Hagyományo­kért Egyesület fellépő ruháinak és kiegészítő tárgyainak tárlatát, majd fél tizenegykor reneszánsz vígasságok címmel a Maré Temporis együttes históriás játé­kot mutat be a múzeum udva­rán, eső esetén a Paksi Képtár nagytermében. _____________■ Pr ecizitást követelő csapatmunka Az év paksi kommandósa Tudatosan készült a rendőri pályára, édesapja bíztatta is er­re. Gyermekkori álmaiban egy kis falu körzeti megbízottja­ként látta magát. A sors mást hozott, az egyik rendőri elitala­kulat, a Neutron Beavatkozó Osztály tagja lett. A napokban vette át a város által alapított Év rendőre elismerést. Paks Szentes Jenő főtörzsőrmester kap­ta a kommandósok közül az ön- kormányzat által alapított Év rend­őre címet, az oklevelet és pénzju­talmat.- Parancsnokom hívott fel tele­fonon és közölte, hogy én érdemel­tem ki társaim javaslata alapján a megtisztelő címet - mondja ma­gasra nőtt, kisportolt alkatú fiatal rendőr. Nem mondom, gyorsab­ban vert a szívem, kellemes megle­petés volt. Szüleim motivációja alapján tudatosan készültem rend­őrnek - emlékezik. - Édesapám­nak volt egy rendőr barátja, falusi kmb-s, én is erre az életre vágytam. A fegyverek is érdekeltek, gyer­mekkoromtól jártam édesapám­mal vadászni. Ez persze fegyelme­zettségre is tanított, aminek most igazán hasznát veszem. A mi fel­adataink ugyanis igen összetettek, nagy precizitást követelő csapat­munka, amelyben pontosan be kell tartani minden utasítást, mert különben társaim kerülhetnek ve­szélybe. A rendőri pályát Székesfe­val jó kapcsolatokat kialakítani. Igaz lehet, mutatja a társak által megszavazott cím. A feladatok vég­rehajtása azon­ban más, az kö­telesség, ám a fegyelem akkor is kötelező, ha magasabb az adrenalin-szint. Elismerés a Dienesnek Megszűnik a szálkai iskola Szekszárd Gyerek és pénz hiányában megszűnik a szálkai iskola alsó tagozata is. Sok más téma mellett a Dienes Ál­talános iskola munkáját értékelte tegnap a megyeszékhely közgyű­lésének művelődési bizottsága, az igazgató beszámolója alapján. Ha­tározatukban elismerésüket fejez­ték ki az iskola igazgatójának és tantestületének magas színvonalú oktató és nevelő munkájukért. Hasonlóképpen értékelte tevé­kenységüket a német kisebbségi önkormányzat is, a nyelvoktatás­ban és a hazai német kisebbségi hagyományok ápolásában elért eredményeikért. Vitéz Zsolt, az is­kola igazgatója ezt az alkalmat is kihasználta arra, hogy az iskola felújításának sürgető szükséges­ségéről szóljon. Megszűnik a szálkai általános iskola. Már az alsó tagozat műkö­dését sem tudja fenntartani az ön- kormányzat és nem is indokolt, mert elfogytak a gyerekek. A szü­lők inkább a szekszárdi iskolákba íratják a gyerekeket. A 11 mara­dék alsó tagozatos ellátásáról a szekszárdi közgyűlés elfogadta a megállapodás tervezetét, mely szerint a valamennyi, nemcsak az ősszel Szekszárdra kerülő tanuló után, fizesse meg a falu a Szek­szárdon adott kiegészítő támoga­tást. Ezt a megoldást a szálkai képviselőtestület nem tudja elfo­gadni, ezért új tervezetet javasol­nak. Ha ugyanis a szálkai tanulók miatt nem lesz szükség csoport- bontásra, akkor nem merül fel többletkiadás. + Meg kell újítani a régit Vállalkozói igazolvány: még másfél hónap Egy kormányrendelet szerint 2002. június 30-ig minden régeb­ben kiállított egyéni vállalkozói igazolványt meg kell újítatni. Megyei körkép A múlt évi adatok szerint me­gyénkben az egyéni vállalkozók száma 11427, a legtöbben Pakson, a legkevesebben Simontornyán kezdtek vállalkozásba. Már az 1999-ben elfogadott kormányrend delet meghatározta, hogy legké­sőbb ez év június 30-ig le kell cse­rélni a régebben (önkormányzat­ok, vagy kamarák által) kiállított egyéni vállalkozói igazolványokat. E kormányrendelet alapján kezd­ték meg az okmányirodák is a mű­ködésüket. Ma már minden város­ban (Bátaszéken, Bonyhádon, Dombóváron, Dunaföldváron, Pakson, Simontornyán, Tamási­ban, Tolnán) van ilyen iroda, ahol a vállalkozói igazolványokat kiál­lítják. Az elmúlt hetekben a leg­több városban megélénkült az ügyfélforgalom, és egyre több vál­lalkozó kéri igazolványának meg­újítását, mert nem szeretnék ezt az utolsó napokra hagyni. A kormányrendelet célja az, hogy az új „okmány család” már olyan legyen, hogy ne lehessen ha­misítani. Ez vonatozik a személyi igazolványokra, jogosítványokra, forgalmikra és a vállalkozói igazol­ványokra is. Pakson és környékén eddig az érintett vállalkozók 40-50 százalé­ka újította meg az igazolványát. Az elmúlt héttől nőtt meg a forgalom az okmányirodán, a legtöbben elő­re telefonon érdeklődnek, hogy mit kell magukkal vinniük. Pakson egyébként hétfőtől szerdáig reggel 8-tól délután fél 4-ig van ügyfélfo­gadás, csütörtökön szünnap, pén­teken pedig 8 és 12 óra között vár­ják az ügyfeleket. Tolnán a vállal­kozók fele újította meg eddig az igazolványát. Egyre többen keresik fel az ok­mányirodát, de a hátralévő másfél hónapban már sorbaállásra kell felkészülni. Itt is hasonló az ügy- félfogadás rendje, mint Pakson. Tamásiban naponta 10-15 vállalko­zót fogadnak, és a viszonylag ki­sebb érdeklődés miatt a vállalko­zói igazolványo­kat egyből el is készítik, így azonnal kézbe vehetik az ügyfe­lek a már új ok­mányt. Az érin­tetteknek csupán 60 százaléka újí­totta meg eddig a vállalkozói iga­zolványát. Szekszárdhoz 14 település tar­tozik még, az érintetteknek itt is a 60 százaléka cserélte le eddig az okmányát. Aki az utolsó hetekre hagyja, a, kötelezettségét, annak számolnia kell azzal, hogy akár órákig is kénytelen lesz várakozni. Itt az ügyfélfogadás rendje: hétfő, kedd és péntek 8 és 12 óra között, szerdán 8 és 4 óra között, míg csü­törtökön szünnap van. Dombóváron és környékén az 1200 vállalkozóból eddig 899-en már kicserélték a vállalkozói iga­zolványukat. Itt az a szokás alakult ki, hogy a könyvelők ügyfeleiknek (esetenként akár 20-30 vállalkozó­nak} elviszik a szükséges nyomtat­ványt, így ezzel egy utat már meg­spórolnak. Dombóváron, az ok­mányirodában egyébként minden nap van ügyfélfogadás, mauthner Névjegy: Szentes Jenő. 1973. március 16-án született Ajkán. A szé­kesfehérvári Árpád Szakközépiskolában szerzett épületvilla­mosság-szerelő oklevelet 1991-ben, a rendőr szakiskolát Csopakon végezte 1994-ben. A Fejér megyei Rendőrkapi­tányság állományában volt 1993-tól, majd az Álba Beavatko­zó Alosztálynál teljesített szolgálatot. 1996. óta a Neutron Be­avatkozó Osztály rendőre. hérváron kezdte városi körzeti megbízottként. Rendezvények so­rán dolgozott együtt többször az ottani kommandósokkal, a beszél­getések nyomán jelentkezett az Álba Beavatkozó Alosztályhoz, majd onnan Paksra, a Neutronhoz. Önmagát toleráns, másokat tiszte­lő embernek tartja, igyekszik min­denkivel, különösen csapattársai-

Next

/
Thumbnails
Contents