Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-11 / 109. szám
Tolnai Népújság 2002. Május 11., Szombat Hétvégi Magazin 11. OLDAL Senki többet harmadszor, elkelt! Tolna megyei műtárgyak aukciója Budapesten Műtárgy-árverést tartott a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. Budapesten. A nagy érdeklődéssel kísért aukción Tolna megyei műtárgyak is szerepeltek. Kilencvenöt-ezer először, százezer másodszor, százharminc- ezer először, másodszor, harmadszor, elkelt! A kikiáltási árnál harmincötezer forinttal magasabb értéken vették meg azt a tizenkilencedik századi olajfestményt Budapesten, a Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. áprilisi műtárgy árverésén, melyet a BÁV szekszárdi telephelye ajánlott fel az aukcióra más műtárgyak mellett.- Nagyon nagy volt az érdek1 lődés a mostani aukción, melyen több bútor, festmény, evőeszközkészlet szerepelt, amit a szekszárdi becsüs vett fel -, mondta a zsúfolásig megtelt teremben Fertőszögi Béláné, a BÁV aukciós irodájának vezetője.- Korábban nem volt erre példa?- Jó ideig Budapest centrikus volt a becsüsök tevékenysége, az elmúlt másfél év alatt, mióta ide kerültem változott meg ez a Fedőszögi Béláné helyzet. Azóta kollégáimmal rendszeresen járjuk a vidéken lévő BÁV üzleteinket és kiválogatjuk azokat a műtárgyakat, amelyek árverésre mehetnek. Mivel a legjobb helyeken vannak a boltjaink, az emberek bizalommal vannak irántunk és behozzák az eladásra szánt műtárgyakat, ékszereket, ezüst, arany tárgyakat, festményeket, bútorokat, szőnyegeket, van miből válogatni.- Szekszárdon nemrég nyitottak egy igen szép üzletet a város- központban. Névjegy: Fertőszögi Béláné Ének-zene-rajz szakos tanár, karvezető, egyetemi diplomát az ELTE népművelés ■ szakán szerzett. 25 évig tanított és kórusvezető volt Szekszárdon. 1970- tői a Tolna Megyei Tanács művelődési osztályának művészeti főmunkatársa huszonegy éven át. Feladatai közé tartozott a megye képzőművészeti kiállítóhelyeinek, a köztéri alkotások szakmai felügyelete, kiállítások rendezése, vizuális alkotóműhelyek, a művészeti élet megteremtése. 1991-ben Budapestre költözik, másfél évig a Képcsarnok központjában dolgozik. 1993-2000-ig a Kortárs Galéria vezetője. 2001-től a BÁV aukciós irodájának vezetője.- Nagyon büszke vagyok a Szekszárdon működő, jó hangulatú üzletünkre, amit azért nyitottuk, mert bíztam benne, hogy sok szépség fog itt előkerülni. Egy ilyen gazdag etnikumú megyében, mint Tolna, nagyon sok szép régi tárgy van, amitől esetleg megválik a tulajdonosa. Már most látszik, hogy ez a feltevésem beigazolódott, gyönyörű ezüstöket, régi szép porcelánokat, egészen korai herendiket, zsolnaykat hoztak be a boltba, amik új gazdára találtak. De remélem, hogy sok szép, régi bútor, köztük népi bútorok is előkerülnek, amikkel az évente egyszer megrendezésre kerülő néprajzi aukcióinkat színesíthetjük majd.- Mi elönti el, hogy bizományba veszik át a tárgyakat vagy aukcióra küldik?- A beadó sokszor többre, máskor kevesebbre értékeli a beadott tárgy értéket, a mi felelősségünk, hogy korrektül tájékoztassuk arról, hogyha az üzletbe adja be, akkor ennyi és ennyi fix összeget kap, míg ha aukcióra megy a tárgy, akkor nagy valószínűséggel többet kap érte. Aukcióra ugyanis az olyan értékkel rendelkező tárgyak mennek, amelyeknek az árát fel lehet licitálni. Adott esetben egy kép vagy egy műtárgy a kikiáltási ár akár tízszeresét is elérheti, ami sokkal előnyösebb az eladónak, mert egy bizonyos százalék levonása után a megmaradt összeg az övé.- Teljes hagyatékokat is átvesztek?- Igen, sőt az egységes hagyatékokat külön aukció keretében értékesítjük, hiszen nekünk is érdekünk, hogy ezt ne bontsuk meg. A gyűjtők egy életet szentelnek arra, hogy valahonnan elindulva, egységeset hozzanak létre, az örökösök nem mindig értékelik ezt, ráadásul ha több örökös között oszlik meg a gyűjtemény, akkor az anyag összetétele sérül. Ez esetben jobb ha eladják a hagyatékot. Az év elején volt egy ilyen aukciónk, ahol a műtárgyak kizárólag egy gyűjtőtől származtak.- A BÁV ezek szerint egyfajta közvetítő szerepet tölt be a régi és az új tulajdonos között. _- így van, a BÁV aukciókon értékesített tárgyak sorsa nyomon követhető, egyértelmű mennyiért kelnek el, nem érzi magát becsapottnak az, aki beadta a műtárgyat. Nagyon bízom benne, hogy a szekszárdi és a környező településeken élő emberek rájönnek arra, hogy a szekszárdi bolt egy olyan közvetítő, ami segíti őket abban, hogy a tárgyaikat a legkedvezőbb módon értékesítsék. A szekszárdi BAV üzlet által aukcióra küldött festmény F. KOVATS ÉVA Ne legyen egységes iskolarendszer! Vekerdy Tamás tekintélyről, alternativitásról, renpártiságról A magyar iskolában felülről, az intézmények mondják meg, hogy milyen tanterveket kell átpréselni a „gyerekanyagon”, betöltik a gyereket, és kijön az alattvaló - többek közt ezzel a szemléletes példával ostorozta iskolarendszerünket dr. Vekerdy Tamás, az Oktatáskutató Intézet igazgatója, a gyermekközpontú, alternatív pedagógiák nagy hatású képviselője a napokban tamási szülők, tanárok előtt tartott előadásában. Vekerdy szerint az iskola legalább igyekezzen megtudni, hogy milyen a gyermek, azt, hogy mikor milyen, és eszerint tanítani.- Talán nem nagy tévedés, hogy évtizedek óta termékenyen bomlasztja a tekintélyelvű és intézménycentrikus oktatást. Milyen hatásfokkal?- Ma már Magyarországon közel háromszáz intézmény van, amelyekben az alternatív, személy-, gyermekközpontú pedagógia teret nyer, és úgy látom, hogy egyre több szülő, kolléga érdeklődik iránta. Hadd mondjak egy példát: jelentős probléma a cigány kérdés Magyarországon. Megoldásában lényeges az, hogyan fogadja az iskola a gyerekeket. Nem rögtön leültetik, „vedd elő, nyisd ki a füzeted, figyelj”, hanem megkérdezem a gyerekeket, ki tud énekelni, táncolni. Nem akarok fordított rasszizmust művelni, de lehet, hogy a cigány gyerekek jobban fognak táncolni saját énekükre. Ha így fogadom ezeket a gyerekeket, egészen más atmoszférája lesz az iskolának. Azt akarom ezzel mondani, hogy egy valós mai magyarországi társadalmi problémát akarok megoldani, nem lehet megkerülni a szakszerű módszertani megközelítést. Ez további reményt ad.- Egyben óriási kockázatokat is jelenthet, ha a tanár, a szülő feladja a tekintélyelvű szemléletet, és megpróbálja alkalmazni az alternatív pedagógiát...- Itt különbséget kell tenni. A gyerek 6-7 évesen úgy jön az iskolába, hogy vágyik a tanító nénire, mint szerethető tekintélyre. Tíz-tizenegy éves koráig igényli az orientáló embert, aki vele beszélget, viszi egy nyári táborozáson a csillagos ég alá, felmutat a Fiastyúkra, a gyerek önmagától sóvárogja a tekintélyt, de, mint Dosztojevszkij is mondta, „legyél olyan, hogy tisztelhessenek”. Ebbe az is beletartozik, hogy én tudok a gyerekkel marháskodni, be tudom látni, hogy hülye voltam én, mint felnőtt, s ez nem csökkenti, mint sokan hiszik, hanem növeli a tekintélyemet.- Hogyan fogadják a pedagógiai tanszékeken, milyen a renoméja?- Vannak rendhagyó pedagógiatanszékek, például kollégám és egykori főnököm, Mihály Ottó elhívott Miskolcra, hogy ott „bomlasszam” tovább a leendő tanárok szemléletét. Évekig tanítottam itt, de most is tanítok a Waldorf-tanárképzésen, és a Pedagógus Továbbképző Központban. Úgy tűnik, hogy a tanárok és Dr. Vekerdy Tamás hallgatók egy része nagy érdeklődéssel fogadja ezt.-Az utóbbi években látható jelei vannak egy jelenségnek: idegenkedés a szabadságtól, nosztalgia a rend iránt, és a régi, kiváló lexikális ismereteket adó iskola iránt is.- Sajnos a XX. században minden olyan irányzat, amely rendcsinálást tűzte zászlajára - Hitler, Sztálin, Szálasi, mindegyiknek a rend volt a jelszava - tragikus végre jutott. Ortega y Gasset, a Tömegek lázadásában írja: megkerülhetetlen Európában az individuum szabadsága. Ez lehet tévedésekkel teli, de nincs más út. Nézzük meg az újkor történetét. Minden rendpártról, kollektivizmusról kiderült, hogy hazug, képmutató volt. Mindig az újabb, kezdetben gyengének látszó demokráciák kerekedtek felül. Az élő közösségek az individualista társadalmakban jöttek létre. Istenien léptek együtt a német katonák, és fantasztikusan slattyog- nak félcipőben az amerikaiak. De az amerikaiak győztek, ne felejtsük el.- Beszélt arról is, hogy Németországban az ötvenes-hatvanas években lebontották a poroszos oktatási rendszert, és egy személyközpontú oktatást honosítottak meg. Követhető ez Magyarországon?- Szerintem igen, én optimista vagyok. Nem mondom azt, hogy ne legyenek szigorú, fegyelmező iskolák. Ha vannak olyan emberek, akik ilyeneket igényelnek, legyen. Amellett vagyok, hogy semmi esetre ne legyen egységes iskolarendszer. Hála istennek Európába monolitikus, centralizált iskolarendszerrel nem lehet belépni. Nem kell félni attól, hogy szét fog bomlani az iskolarendszerünk, a dán iskolarendszer sem bomlott szét.- Legutóbb egyfajta rend politikája bukott meg, azelőtt pedig ön is bekerült a kampányba: az Elet és Irodalomban publikált cikkét a Magyar Nemzet tette pellengérre, mint protoliberális szemlélet. Nem bánta meg?- Abszolút nem.- Hozzáteszem, hogy a mai magyar jobboldal számára a Waldorf filozófiája sem túl szalonképes...- El is olvastam egyszer a Magyar Fórumban: „hazudnak minden hullámhosszon, a néger, a cigány, a zsidó.” És ez így kezdődött, hogy Vekerdy Tamás hazudik... Aztán ki lett magyarázva, hogy ezt nem a lap mondja, hanem a rádió. Én azért „kaptam ki”, mert Veszprémben állítólag azt mondtam, hogy a Miép meg akarja szüntetni a Waldorf-óvodákat. Valójában azt mondtam, hogy a Miép támadja a pesthidegkúti óvodát, és ez akkor így is volt. A cikk szerint a Miép nem akarja megszüntetni a Waldorf-óvodát, csak a Waldorf óvodák nagyon közel kerültek szcientológiai egyházhoz, és a Miép kinn akarja tudni az országból a szcientológiai egyházat.- Szögezzük le: tudomásom szerint a Waldorf-pedagógiának semmi köze a szcientológiai egyházhoz.- Soha nem is volt, ellenkezőleg. Visszatérve: volt egyfajta rendpártiság az elmúlt években. Én, mint egykori Fidesz-szavazó, akinek sok barátja volt és van ebben a táborban, kétségbe esve láttam, hogy akarva-akaratla- nul egyre közelebb sodródnak egyfajta állampártisághoz. Én sóvárogva vá-' rok egy olyan jobboldalra, mondjuk egy Chirac-féle jobboldalra, aki Le Pen-nel nem ráz kezet, nem is használja fel semmire. Ha már politizálunk: azt mondják, hogy a magyar ember ellenzéki. Én arra vágyok, hogy egy nyugodt polgári világban utálhassam az éppen aktuális kormányt.- Röviden a másik oldalról is: hátszelet jelent az alternatív pedagógiának a kormányváltás?- A szocialisták sokáig nem voltak a pluralizmus hívei. De ez megváltozott: a szocialista kormányzatok Svédországtól Tony Blairig kifejezetten támogatják az altemativitást az oktatásban. Ha reményünk lehet arra, hogy modem szociáldemokrata szemlélet érvényesül, a plurális szemlélet jó helyet fog kapni. Az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy, amíg Pokomi Zoltán volt az oktatási miniszter, a Waldorf- pedagógia megkapta azt a megbecsülést, ami ki is jár neki. TÓTH FERENC A kimondott szónak gyógyító hatása van A telefonos lelkisegély szolgálatot nem csak krízishelyzetben hívják Néhányan puszta szórakozásból, a legtöbben viszont krízishelyzetben fordulnak a Szekszárdi Mentálhigiénés Egyesület keretében immár tizenkét éve működő SOS Telefonos Lelkisegély-szolgálathoz, amelynek vezetőjével beszélgettünk. A szolgálat egyik legfontosabb alapelve az anonimitás, emiatt nem közöljük a nyilatkozó fényképét és nevét sem.- Mikor jutnak el arra a pontra az emberek, hogy felvegyék a telefont és a lelkisegély szolgálatot hívják?- Általában nem egyetlen problémás helyzet után fordulnak hozzánk, ám a hívásokat a legtöbbször egy „utolsó csepp a pohárban” váltja ki. A krízishelyzetben levők számára sokszor vagyunk az elsők, akikhez fordulnak.- A telefonos szolgálatok annak idején elsősorban az öngyilkosságok megelőzésére jöttek létre. Ma is főként ilyen súlyú problémákkal találkoznak?- Hála Istennek, ma már keve-_ sebb az olyan eset, amikor valaki öngyilkosságot tervez. Inkább a magányosok, az idős emberek hívása jellemző, ületve azoké, akik valamilyen krónikus testi betegségben szenvednek, akik kritikus élethelyzetben vannak. Vannak azonban olyan esetek is, amiket nem minősítünk krízishívásnak, mégis sokat tudunk segíteni a hívónak.- Vannak-e, akik szórakozásból hívják Önöket?- Igen. Sok „hecchívónk” és provokatív hívónk is van. A hecchívások 98%-a a 12-16 éves korosztálytól érkezik. Az esetek bizonyos százalékában meg tudjuk fordítani ezeket a hívásokat érdemi beszélgetéssé, mert úgy próbáljuk terelni a társalgás menetét, hogy kiderüljön, miért szórakozik valaki a segélyszolgálattal.-És a provokátorok?- A provokatív hívók kevesebben vannak. Ők általában férfiak, okosabbnak tűnő férfiak. Nem beszélnek problémáról, hanem a hívásokat fogadó operátorokat piszkálják, esetleg megkérdőjelezik a kompetenciájukat.- Milyen „terápiát” alkalmaz a segélyszolgálat? Elég-e, ha valaki kipanaszkodhatja magát, illetve ha nem elég, akkor tudnak-e konkrét tanácsokat is adni?- Fontos, hogy a hívó kibeszélheti magát. Ezt úgy hívjuk: ventil- láció, tószellőzés. A kimondott szónak gyógyító hatása van. Nagyon sokszor csak őrlődik az ember, önmagát emészti a problémával, de mihelyt kibeszéli magából, megkönnyebbül, legurul a leikéről egy kő. Ennek önmagában is van terápiás hatása. A hívót tehát elsősorban beszéltetjük. Láttatjuk vele különböző aspektusokból az adott helyzetet, problémát, és a legtöbb esetben ő maga találja meg a választ. Ez is a cél. Nem feltétlenül helyes, ha mi mondjuk meg, mit kell tenni. Nálunk a tanácsosztogatás nem egy előnyös technika, nagyon ritkán használjuk. Inkább megerősítjük a hívókat abban, amit már ők is sejtenek.- „Civilben” általában mivel foglalkoznak a szolgálat munkatársai?- Többnyire segítő foglalkozású emberekről van szó, de ez nem feltétele annak, hogy valaki itt dolgozzon. Ha alkalmas arra, hogy embereket meghallgasson, segítsen nekik, akkor bárki jöhet. Az itt ügyelő operátorok természetesen komoly elméleti és gyakorlati kiképzésben részesülnek, nem közvetlenül az „utcáról” érkezve ülnek le a telefon mellé. Aki pedig a személyiségéből kifolyólag nem alkalmas erre a munkára, az nem is kerülhet be ide. A nálunk dolgozók egyébként minimális, inkább jelképes értékű tiszteletdíjat kapnak a munkájukért. Persze egy ilyen szolgálatnál nem a pénzért dolgoznak az emberek.-sLélekvédők A Szekszárdi Mentálhigiénés Egyesület keretében több lélekvédő szolgálat működik. Az SOS Telefonos Lelkisegély-szolgálat minden nap 18 és 6 óra között a 06/80-505-518-as számon; az Ifjúsági Lélekvédő Szolgálat az Ady Endre Középiskola kollégiumában hetente hétfőn és szerdán, 17 és 19 óra között; az „Őszinte szó" Lélekvédő és Társkereső Szolgálat hetente hétfőn, kedden és szerdán, 17 és 19.30 között a Babits művelődési házban érhető el. < V I i i