Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-10 / 108. szám
Nagyot fog nézn májusban i Tavaszi ajándékeső a Tolnai Népújsággal! Május 3-11 között naponta értékes porcelán tárgyakat sorsolunk ki előfizetőink között. MAI NYERTESÜNK: MIKOCZI GYÖRGY Bátaapáti Nyereménye: szendvicskészlet Ráadásként május 13-án 3 db mobiltelefont is nyerhetnek. Hívja a 74/511-503-as telefonszámot! Egy évszázados szokás szerint megtartott jóslás szerint jó éve lesz a thaiföldi parasztoknak. Eltartott ugyan egy ideig, amíg tegnap a bangkoki királyi palota elé vezetett szent ökör ezrek szeme láttára enni kezdett az eléje szórt rizsszemekből és fellefetyelt egy kortynyi rizspálinkát, de a jelzés megérte a várakozást. A szent ökör menüj rózsafa A felvétel nem az egykori II. Szulejmán török szultán rózsakertjében készült, hanem egy szekszárdi ház udvarán. A sárga az irigység színe, de ez a tulajdonság nem lehet jellemző a rózsafa gazdájára, hiszen olyan helyre ültette a növényt, hogy az esztétikai élményt nyújthat a járókelők számára is. ______________________foto: o, j. p. Ska ndináv lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a május 8-án megtartott 19. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 6, 8, 13, 14, 23, 24, 34. Második számsorsolás: 4, 5, 8,11, 15, 17, 35. A nyeremények a következők: 7 találatos szelvény 1 darab volt, nyereménye 95.629.968 forint. A 6 találatos szelvények száma 57 darab, nyereményük egyenként 209.602 forint, az 5 találatos szelvények száma 3.223 darab, nyereményük egyenként 3.707 forint, a 4 találatos szelvények száma 48.622 darab, nyere- ményük egyenként 655 forint. ■ Film, Luther életéről Németországban filmet készítenek a reformáció elindítójának, Luther Mártonnak (1483-1546) életéről. A leglátványosabb németországi produkciók egyikének ígérkező mű forgatása már folyik Corburg városában és Türin- giában. A főszerepet az egyik legkeresettebb hollywoodi színész, Joseph Fiennes alakítja, akit „A szerelmes Shakespeare” és az „Erzsébet” című nagysikerű filmekben láthatott a közönség. A várhatólag tízmillió euróba kerülő film szereplőinek sorában más ismert nevek is találhatók, mint Sir Peter Usdnov, Bruno Ganz, és Alfred Molina. A filmet Eric Till rendezi. Az amerikai és német producerek támogatásával készülő filmet a tervek szerint 2003 őszén mutatatják be. Műhó Sanghajban A téli sportok kedvelői már a fullasztó nyarairól elhíresült •Sanghajban is hódolhatnak kedvenc hobbijuknak: a kínai kikötővárosban fedett sípálya épül. A naponta 2000 síző befogadására alkalmas, 40 méter hosszú pálya megépítése 36 millió dollárba kerül. A fedett sípályára hóágyúkkal lövik a műhavat, a belépőjegyára: 150 jüan (18 dollár). _____ ■ So k szeretettel: a tanító nénitől Gyermekeknek szóló verseket és gyermekektől kapott rajzokat tartalmaz Acsádi Rozália legújabb kötete. A könyv bemutatóját Pakson, a művelődési központban tartották barátok, kollegák és pályatársak körében. Paks Acsádi Rozália sok éve pedagógus, mindeddig azonban ritkán írt gyermeknek, néhány költeményét azonban szívesen olvasták, szavalták tanítványai, így néhányuk biztatására hozzáfogott, hogy csokorba gyűjtse a kisebbeknek szóló régi és új verseket. így született meg a Pacsirtatánc a Sétatér kiadó gondozásában. Illusztrációként azok a rajzok szolgálnak, melyeket a ■ költő-pedagógus az elmúlt évek alatt ifjú tanítványaitól kapott többnyire a következő ajánlással: „Sok szeretettel tanító néninek!”. _____________VT Olv astam - Láttam - Hallottam O. JAKÓCS PÉTER Fehérvári Tarzan Egy német fiatalember a napokban kelt útra a brazíliai őserdőbe, s kizárólag az ott fellehető növényekkel és állatokkal kíván táplálkozni. A kaland, végén a maga készítette tutajon fog visszatérni a civilizációba. A hír hallatán egy Székesfehérváron élő megszállott fotós jutott az eszembe, aki néhány éve egzotikus állatokat akart lencsevégre kapni, azért vállalkozott a dél-amerikai túrára. Még a hátam is borsózott a félelemtől, amikor a fiú mesélte átélt élményeit. A szakadó eső miatt csak egy szál rövidgatyában dolgozott az őserdőben. Egyik alkalommal a természeti látvány annyim lenyűgözte, hogy messzire elkóbomü a biztonságot nyújtó táborhelytől. A sötétedéssel együtt a hidegebb levegő is megérkezett, sőt még a szúnyogok is aktivizálták magukat vacsoraidőben. A fotós hiába hallotta a segítségnyújtás gyanánt a táborban megfújt kürt dallamát, a hang irányába a szürkületben már nem mert elindulni. Még a vaksötáség beállta előtt keresett egy vastag farönköt, amelynek felkuporodott az egyik végére. Az éj folyamán egyszer csak iszonyatosan büdöset kezdett el érezni, amelyhez hasonlót anno az Állatkertben érzett a ragadozók környékén. A világosa- dás kezdetével a farönk túlsó végén egy fekete állat körvonalai kezdtek el egyre karakteresebben kirajzolódni. Hősünk nem akarta, hogy tekintete találkozzon a ragadozóval - hátha az állat megkitia benne a félelmet -, mozdulatlanul ült, miközben szíve a torkában dobogott. Szerencséjére az állat reggel egy búcsúpillantás után eltűnt a sűrűben. Hamarosan ismá megszólalt a segélyadó kürt, s a fotós átfagyva, kialvaüanul éhesen, ezernyi viszkető szúnyogcsípéssel a testén, boldogan igyekezett a biztonságot nyújtó hang irányába Humor Miért vagy olyan szomorú? - kérdezi a skótot a barátja.- Mert már megint megdrágult a benzin.- De neked nincs is autód!- Az nincs, de a zakómon van egy zsírpecsét! * * * Anya a lányának:- Milyen a férjed az ágyban, kislányom?- Nem tudom, mama. Még nem volt lehetőségem összehasonlítani senkivel sem. * * * Kovács anyósát megrúgja a ló, és az öregasszony belehal a sérülésbe. A temetésre nagyon sokan elmennek, még a környező falvakból is.- Mennyi ember! - csodálkozik Kovács barátja -, ennyire szerették az anyósodat?- Ugyan! Mind a lovamat akarja megvenni. * * * Száz kilométert tesz meg a skót gyalog, hogy megnézhesse a kupadöntőt. Amikor hazaér, a szomszédja megkérdi, hogy milyen volt a meccs.- Azt nem tudom - mondja a skót -, mert már nem volt erőm átmászni a kerítésen. * * *- Tudsz nekem valami értelmes magyarázatot adni arra, hogy miért hajnali ötkor jöttél haza? - vonja kérdőre lábujjhegyen lopakodó férjét a felesége.- Igen. A kocsmáros már le akart feküdni. ■ ÉRETTSÉGI TABLÓK VERSENYE! Érettségizők, pedagógusok, diákok, szülők és hozzátartozók FIGYELEM! A Tolnai Népújság és a tablóversenyt hirdet az idén végző középiskolás osztályok számára. • Nevezhetnek Tolna megyei középiskolák. Nem kell mást tenniük, minta javasolt tablóról egy A3 vagy A4-es méretű, lehetőleg színes másolatot szerkesztőségünk címére „TABLÓVERSENY" jeligére beküldeni. Kérjük, a borítékra írják rá a pályázó iskola és osztály nevét, illetve címét! A beérkezett tablók honlapunkon ( www.tolnainepujsag.hu ) megtekinthetők! •Szavazhatnak azok, akik a Tolna megye területén megjelenő lífliUBiiújság május 3., 10., 17, 24 és a május 31-ei számában található szavazólapot a javasolt tabló adataival kitöltve visszaküldik szerkesztőségünk címére: Tolnai Népújság („TABLÓVERSENY” - Tempó] 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Egy szavazólap egy szavazatot ér! Nevezni 2002. május 31-ig lehet. A három legtöbb szavazatot kapott tablót újságunkban megjelentetjük. A nyertes osztály érettségi bankettjéhez iÜ > 30.000 Ft-tal járulunk hozzá! Ingyenes apróhirdetések A-Z-ig Ml ADJUK A BANKÓT A BANKETTRE! •A tablóka Tolnai Népújság Grátisz hirdetési újságjában 2002. május 9, 16., 23. és 30-án meqjelentethetők bruttó 15.000 Ft/db befizetésével. tempó Master/oods Kaparós sorsjegyek árusítására Magyarország Értékesítő' Bt. A MARS, BOUNTY*, PEDIGREE, WHISKAS és más magas színvonalú termékeket gyártó Mars Inc. magyarországi vállalata új lehetőséget kínál keresünk IMPULSE KÉPVISELŐI MUNKAKÖRBE űdü-íml DUNAFÖLDVÁR & KÖRNYÉKE lakóhellyel. Ha középfokú végzettséggel rendelkezik, jártas a kereskedelemben és hosszú távú elkötelezettséget keres adott munkakörben akkor az Ön jelentkezésére várunk! Felsőfokú képzettség előnyt jelent. mmMlmiü Az új munkatárs feladatai a következők: • termékeink értékesítése a nem üzletlánchoz tartozó kiskereskedelmi vállalkozókat. egységekben megrendelésre és készpénzre • termékeink kiemelt jelenlétének biztosítása • kifogástalan elhelyezésük elérése az Ön által látogatott üzletekben. Lelkes, lelkiismeretes munkáját szolgálati gépkocsival, valamint felelősséggel Érdeklődni a 72/517-321-es arányos bérezéssel honoráljuk. Kiemelkedő teljesítmény esetén előrelépési lehetőség. telefonszámon lehet. Amennyiben a fenti ajánlat felkeltette érdeklődését, részletes, fényképpel ellátott önéletrajzát egy hétyn belül az alábbi címre küldje: Masrerfoods Magyarország Értékesítő Bt.., II41 Budapest., Szugló u. 83-85. JML A borítékra írja rá: „Impulse képviselő” ül 1$/M Uncle Bens #* SZERENCSEJÁTÉK RT. Pécsi Terű' 'gatósága iSMKERS! mmÉ BOUNTV 21. számát / 3 nyereményt: talál benne _ Ha szerencséje van kétszemélyes vidám hétvégét csinálhat kedvesével a parádsasvári Kastély Hotelban a nagyberényi Oázis Panzióban vagy a hévizi Hotel Carbonában A költségeket a Tvr-hét fizeti. Miért ne próbálná meg?! Mi Mindig jó döntés: tvr-hét családi műsormagazin Pájinkázott az ökör! összeállítása azt jelenti, hogy gazdag lesz az idei termés az ázsiai országban. A szent állat ugyanis választhatott volna mást is, kukorica, zöldbab, víz és fű egyaránt volt előtte. A hindu és buddhista elemeket elegyítő ceremóniát évről évre parasztok milliói követik nyomon élénk figyelemmel a televízió képernyőin Thaiföldön. _____■