Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-10 / 108. szám

2002. Május 10., péntek KEK TŰKOR 7. OLDAL Tolnában történt FÉNYES NAPPAL MÁSZOTT BE A VÉCÉABLAKON. A WC abla- kán mászott be egy tolvaj Szekszárdon egy családi házba. Az isme­retlen tettes közel egymillió forint értékben szedett össze készpénzt és ékszert, majd nyomtalanul eltűnt a helyszínről. Az eset fényes nappal történt. LOPTAK, NEM VÁSÁROLTAK. Gépvásárlás ürügyén jutott be há­rom személy egy decsi házba. A tolvajok közül kettő kiment a házi­gazdával megnézni a gépeket, a harmadik ezalatt átkutatta a házat és ellopott 50 ezer forintot, majd mindhárman gyorsan eltávoztak. SERTÉS HELYETT A MEGTAKARÍTOTT PÉNZT VITTÉK EL. A decsihez hasonló eset történt Alsónyéken is azzal a különbséggel, hogy itt négy személy jelentkezett sertésvásárlásra. Míg közülük ket­tő a malacokat nézegette a tulajdonossal, addig a másik kettő átku­tatva a házat és készpénzt tulajdonítottak el, majd nagy gyorsasággal eltűntek. ÁLVÖRÖSKERESZTESEK ALSÓNÁNÁN. Alsónánán ismeretlen tettesek vöröskeresztes aktivistáknak mondták magukat, mikor eltá­voztak akkor derült ki, hogy eltulajdonítottak egy mobiltelefont. NEM FOROG A SZÉLKERÉK. Szélkerék áramfejlesztőjét tulajdo­nították el ismeretlen tettesek Dunakömlődön, a Páskum dűlőben. A rendőrség keresi az elkövetőket. KIÉGETT EGY LAKÓHÁZ IREGSZEMCSÉN. Csütörtökön hajnali fél négykor Iregszemcsén a Kölcsey utcában kigyulladt egy épület. A 6x14 méteres lakóház teljesen kiégett. A tüzet a tamási és a siófoki tűzoltók fékezték meg. A kár 5 millió forint. TANYA BETÖRÉSEK A PORKOLÁB VÖLGYBEN. Betörők jártak Szekszárdon a Porkoláb völgyben. Az ismeretlen elkövetők két ta­nyába is behatoltak. Az egyik helyről gázpalackot, láncfűrészt, sö­vényvágót, élelmiszert vittek el 220 ezer Ft értékben, a másik hely­színről a gázpalackon kívül fűnyírót, tányérokat vittek el 26 ezer Ft értékben. ■ baranya, somogy, tolna 1 Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Az Ön hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt I Bétaszék, Perczel u. 30. Vas Zoltán Nagykónyi Autós Porta Kft. Bogyiszló, Petőfiu. lS.Éelmiszerbolt Nagymányok, Casiná Vendéglő, Petőfi u. Merkl Krisztina, Németkér, Hanoi kereskedés Bonyhád, Elektro-Heidinger hirdetőiroda, Perczel u. Paks, Tolnai u. 9.Zöldséges bolt Bonyhád, Fáy üzletsor 100 ft-os bolt, Fáy Itp. Paks, Kurcsatov utcai újságárus Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Bölcske, Pásztor Béláné, feze I u. Pincehely Szentiné Bajnovics Beáta Vita Porta Dalmand Presszó-Falotozó Sárszentlőrinc, Lengyel-bolt Dombóvár, Ady E u.Tiegel Utazási Iroda Siáagárd, Kossuth u.Szádagyár Dombóvár, Teleki u. !-3.Bálintné és ISA Bt Szedres, Fő u.Vegyesbolt Dombóvár/új/ Hartung Vilmos Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház VI. utcai újságos pavilon Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Szekszárd, Csatári torok - trafik pavilon Fadd, „Faház" Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Szekszárd, Kadarka u.Mini-Max ABC Gerjen Hajdú-bolt (nagybolt) Tamási Dolák Gyula Parti Tours Utazási Iroda Hőgyész, Fő u. 8/A.Csöglei Istvánné (trafik) Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. Kajdacs, Tibai virágbolt (Penny Market) Kocola Jim-Beam Büfé Tolna, Alkotmány u.Diszke ABC Medina, Kossuth u. Afész-bolt Tolna, Árpád u.Elelmiszer-csemege Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Zomba József Attila u.2. Horváth Kálmán bolt *43214* Zomba, Fő u. Vegyesbolt, LYÁZAT! FELHÍVÁS 1 Építési vállalkozások figyelmébe Az őcsényi Általános Művelődési Művelődési Központ 7143 Őcsény, Perczel M. u. 2. pályázatot hirdet közbeszerzési eljárás keretében a „350 adagos főzőkonyha és étterem megépítésére". A pályázati felhívás a Közbeszerzési Értesítő 2002. május 2. napján megjelent Vili. évf. 18. számában található meg. A pályázatról érdeklődni és a részletes feltételeket tartalmazó ajánlati dokumentációt 2002. május 23. napjáig lehet megvásárolni az alábbi címen: Deák & Ress Ügyvédi Iroda 7100 Szekszárd, Jókai u. 22. fsz. 1. Telefon: 74/411-124, tefax: 74/510-224. Brutális rablógyilkosság Móron Hat halálos áldozat, két életveszélyes sebesült Golyónyomok a bank ablakán Mór- A két feltételezett tettest már ko­rábban is körözte a rendőrség - mondta lapunknak Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főka­pitányság kommunikációs igaz­gatója. Farkas Róbert ellen em­berölési kísérlet miatt indult nyo­mozás, Horváth Szilárdot pedig korábban garázdaság miatt jog­erősen börtönbüntetésre ítélte a bíróság, ám ez elől elmenekült. Garamvölgyi László megerősítet­te, hogy a rendőrök lezárták a Fejér megyei kisváros környékét, továbbá helikopterekkel is kere­sik a gyilkosokat. A halottak mel­lett két életveszélyes sérült is van. Egyiküket Székesfehérvárra, a másikat mentőhelikopterrel a budapesti baleseti intézetbe szál­lították. A fiatal embert a fején, a Politikusok részvétnyilvánításai MADL FERENC köztársasági elnök mély megdöbbenéssel értesült a móri rab­lógyilkosságról és őszinte részvétét fejezi ki az áldozatok családtagjainak és hozzá­tartozóinak - tudatta az államfői sajtóiroda. A közlés szerint az államfő bízik abban, hogy e szörnyű tett elkövetőit sikerűi minél hamarabb elfogni. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök nyilatkozatában részvétét fejezte ki a móri bankrablás áldozatai hozzátartozóinak. Orbán Viktor szavai szerint megdöbbentő és fájdalmas, ami Móron történt, mert „a hidegvérű elvetemültségnek olyan meg­nyilatkozásával szembesülhettünk, amilyet az utóbbi négy évben csak külföldi tudó­sításokból ismerhettünk". Ezt a gonoszságot csírájában kell elfojtani Magyarorszá­gon, ezért a leghatározottabban utasítottam a belügyminisztert, hogy minden esz­közt felhasználva kerítsék elő a tetteseket - fogalmazott a miniszterelnök. MEDGYESSY PÉTER, a miniszterelnöki poszt várományosa közleményé­ben együttérzését fejezte ki a móri bankrablás áldozatai hozzátartozóinak. „Mélyen megrendített és megdöbbentett a Móron történt bankrablás. Ezúton is szeretném kifejezni együttérzésem a tragikus körülmények között elhunyt áldozatok és a sé­rültek családtagjainak és hozzátartozóinak. Személyes felelősséget vállalok: az új kormány a bűn kérlelhetetlen ellenfeleként fog küzdeni azért, hogy a közbiztonság ismét megerősödhessen, hogy hazánk polgárainak ne legyen többé okuk félni” - tartalmazza Medgyessy Péter közleménye. LAMPERTH MÓNIKA, az MSZP országos elnökségének tagja közleményé­ben elmondta: az elmúlt húsz évben hazánkban ilyen jellegű bűncselekmény nem történt, példátlan ez az erőszakos cselekedet. „A miniszteri tárca átvételekor azon­nal kezdeményezem, hogy az Illetékes belügyi szervek intézkedjenek a pénzintéze­tekre vonatkozó biztonsági rendszabályok maximális betartása, illetve betartatása ér­dekében” - mondta a szocialista képviselő. Hozzátette: „megengedhetetlen, hogy a Belügyminisztérium jelenlegi vezetése az utóbbi időben elszaporodó erőszakos bűncselekmények megelőzésére semmilyen rendkívüli intézkedést nem tett”. FOTÓ: E. VÁRKONYI PÉTER Hat ember meghalt, ketten pedig életveszélyesen megsebesül­tek, amikor két férfi lövöldözni kezdett Móron, egy pénzinté­zetben. A rendőrség Farkas Róbert 24 és Horváth Szilárd 28 éves fiatalokat gyanúsítja a Magyarországon ritka bűn- cselekménnyel. mellkasán és a karján érték lövé­sek, míg a fiatal nő életveszélyes sérüléseket szenvedett, és az or­vosok szerint kevés az esélye a túlélésre. A bank tájékoztatása szerint a pénzintézet móri fiókja elleni támadás két sérültje nem az alkalmazottjuk. A bankfiók­ban elvileg öt alkalmazott dolgo­zik, ám azt nem tudják pontosan, hogy a támadás idején hányán tartózkodtak a pénzintézetben - mondta Lenkei Anikó, a bank marketing- és PR-igazgatója. Hoz­zátette: a móri bankfiókban nem volt jelentős a pénzmozgás.- Egy kivételével azonosították a móri bankrablás áldozatait - je­lentette be Orbán Péter országos rendőrfőkapitány. Elmondta: si­került tisztázni, hogy a támadás idején a bankban négy alkalma­zott és egy biztonsági őr dolgo­A két gyanúsított Míg az elmúlt 25 évben a pénzintézetek­ben elkövetett rablások három ember életébe kerültek, a csütörtöki móri brutá­lis bankrablás hat áldozatot követelt. 1977. március 4-én Budapesten, a Hun­gária körúti OTP-kirendeltségben isme­retlen tettes agyonlőtte a bankfiók vezető­jét és pénztárosát, és körülbelül 110 ezer forintot vitt el. 1998. április 20-án a Pest megyei Zsámbékon a helyi takarékszö­vetkezetet támadták meg, a rablók 2,2 millió forinttal távoztak. A rablás közben az egyik alkalmazottat hátba lőtték, ő ké­sőbb belehalt sérüléseibe. Az elmúlt évti­zedben a pénzszállítással foglalkozó cé­gek több alkalmazottja is áldozatul esett ilyen cselekménynek, a pénzintézetek el­leni támadások során azonban a fegyver az esetek többségében csak a meg­félemlítés eszköze maradt. zott, valamint három ügyfél tar­tózkodott. Orbán Péter nem kí­vánt a halottak kilétéről további részleteket elmondani, feltételez­hető azonban, hogy a támadás­ban a négy banki alkalmazott, a biztonsági őr és az egyik ügyfél vesztette életét. A helyszíni szemle még tart. Orbán Péter hír­zárlatot rendelt el, és úgy döntött, hogy az ORFK Szervezett Bűnö­zés Elleni Igazgatósága végzi a nyomozást a Fejér Megyei Rend­őr-főkapitányság állományának segítségével. Az elkövetők felku­tatását nagy erőkkel folytatja a rendőrség, keresésükre az erdős, mezős területeken éjszaka is használható hőkamerákat is be­vetnek. Értesüléseink szerint az egyik halott a fiókvezető, aki a móri polgármester felesége. Or­bán Péter megerősítette: 10 millió forint jutalmat tűztek ki a nyom­ravezetőnek.- Miután a .rendőrség kiadta a körözést, mi azonnal lezártuk az összes határátkelőt, hogy minden járművet tételesen átvizsgáljunk - mondta Orodán Sándor, a határ­őrség szóvivője. Hozzátette: úgy­nevezett előellenőrzést vezettek be, ami annyit jelent, hogy a ha­tárátkelők előtt 50-100 méterrel külön vizsgálatokat tartanak. Az okmányok és a személyek ellen­őrzése mellett a csomagtartókat és teherforgalomnál a rakományt is tételesen átvizsgálják. A határ­őrök golyóálló mellényt viselnek. Orodán szerint bár ez jelentősen lassítja a forgalmat, a fokozott el­lenőrzést mindaddig fenntartják, amíg a rendőrség ezzel ellentétes utasítást nem ad, illetve amíg a bűnözőket el nem kapják. NAGY ESZTER DÓRA-PRIVACSEK ANDRÁS v c®^C° 6**0^ Bízza az Oroszlánra! Minden, amit a cascóról tudni érdemes. A Generali-Providencia casco-biztosításai között könnyen megtalálja 2002. május 10-11. Auto Techno Kft 7100 Szekszárd, Pásztor u. 4. Polo-toló verseny • felnídobó verseny • kerékpáros ügyességi verseny • „Ki tud többet” a Generali-Providencia Biztosítóról? • gyermek-felnőtt vetélkedő • rendőrségi bemutató meglepetés • veterán autók bemutatója • kerékcsere ügyességi verseny Ahány ügyfél, annyi igény, annyi casco GENERÁLI-PROVIDENCIA |GEägStfI ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG FEGYVERES RABLÁS. Két is meretlen tettes szerda késő este balesetet színlelve megállított egy jugoszláv házaspár által ve­zetett Mercedest az MO-s autó­úton. A két sértett kiszállt az autóból, hogy megnézze, mi történt, amikor az egyik gyanú­sított lágyékon rúgta a férfit, és beugrottak a sértettek autójába. Az asszony egy lövést hallott és fájdalmat érzett az arcán. A két férfinak sikerült az autóval el­menekülni. Az orvos a nő ellá­tása során megállapította, hogy az arcán a sérülés egy pisztoly torkolattüzétől származik. A rendőrség megkezdte a nyomozást, europress ÖNSZURKÁLÓ. Életveszélyes szúrt sérülésekkel szállítottak a héten a nyíregyházi kórházba egy 50 éves férfit Balsa község­ből, ahol hiányos öltözékben találtak rá az utcán. Akkor úgy tűnt, idegenkezűség lehet a háttérben, az azóta összegyűj­tött adatok, és a tegnaptól már kihallgatható állapotba került férfi vallomása alapján azonban valószínűsíthető, hogy öngyil­kossági kísérlet történt, europress RONGÁLÁS. Több mint egy­millió forint kárt okoztak isme­retlen tettesek az esztergomi vár díszkivilágításában, ezért a város polgármestere feljelentést tesz a rendőrségen. Gulya István, az önkormányzat sajtó- referense szerint a múlt évben kiépített világítási rendszerben márciusig 415 ezer forint, majd további 750 ezer forint kárt okoztak az ismeretlen elköve­tők. A város saját költségén rö­videsen helyreállíttatja a meg­rongált világítótesteket, mti LENYÚLTA. A Budapesti Rend­őr-főkapitányság X. Kerüleü Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Gazdaságvédelmi Alosz­tálya sikkasztás bűntette elköve­tése alapos gyanúja miatt folytat eljárást - az ismeretlen helyen tartózkodó - Vanek Gábor 29 éves miskolci lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az elkövető köl­csönkérte 34 éves ismerőse GPW-588 forgalmi rendszámú, bordó színű, Mitsubishi Colt tí­pusú személygépkocsiját, me­lyet a megbeszélt időre nem vitt vissza, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A bejelentett anya­gi kár 250 000 forint. Europress HAJLÉKTALANNÁ VÁLT. A Budapesti Rendőr-főkapitány­ság kényszerítés miatt folytatott eljárást R. István 36 éves, B. Katalin 25 éves, valamint R. Istvánné 62 éves budapesti lakosok ellen. A gyanúsítottak arra kényszerítettek egy 53 éves budapesti férfit, hogy adja el a résztulajdonában lévő XVI. kerületi ingatlanát.Később a két gyanúsított a sértettet arra kényszerítette, hogy ajándékoz­za el ingatlanát, majd haszonél­vezeti jogától is megfosztották, és egy komfort nélküli ingatlan­ba költöztették. A rendőrség ugyan már korábban megkezd­te a nyomozást, de a férfi visszavonta vallomásait. Az ügyben végül a szomszédok léptek, így az eljárást újraindí­tották. EUROPRESS SIMON-ÜGY. Már a negyedik gyanúsítottat helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság tegnap Simon Tibor, volt ferencvárosi labdarúgó, a soproni futballcsa­pat edzőjének halálos kimene­telű bántalmazása miatt indult eljárásban. A Fővárosi Bíróság közleménye szerint H. Attila alaposan gyanúsítható azzal, hogy már korábban előzetes le­tartóztatásba helyezett társaival együtt részt vett Simon Tibor bántalmazásában április 21-én. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős, mti _________■

Next

/
Thumbnails
Contents