Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-16 / 88. szám
2002. Április 16., kedd MEGYEI TŰKOR 5. OLDAL Mondom A Magamét IHAROSI IBOLYA Unom a politikát Elég volt. Unom a politikát. Nem érdekel hány négyzetméter a Kossuth tér és a környező utcák, s ennek, valamint az egy négyzetméterre eső emberek számának függvényében hányán voltak ott szombaton. Nem érdekel, hogy mit mondanak erről más politikusok. Nem érdekelnek az alaphírek és azok cáfolatai, majd az ezekre adott válaszok. Tudom amit tudok, s most, itt és ebben a hangulatban az sem érdekel, amit még nem. Ha az nem tárgyilagos aki mondja, miért éppen én lennék az, aki hallgatom. Elegem van a mázsás hazugságokból, a tények hamis színben való feltüntetéséből, a csúsztatásokból, a közvélemény-kutatók, ál és valódi szociológusok áltárgyilagos magyarázataiból. Nem szeretem, ha a riportalanyom hülyének néz, s megpróbálja úgy csomagolni a véleményét, mintha nem valamelyik pártnak kampányolna. Az sem éppen felemelő, ha a másik meg azért fogalmaz a lehető leghomályosabban, hogy mindkét félnek megfeleljen. Az igazán drámai élmény, ha a harmadik meg fél elmondani a véleményét, bármily távol is essen a téma a politikától, mert hátha felhasználják ellene. Lassan már sajnálom a politikusak is, hiszen hajnali hat órától keringenek a közszolgálati és kereskedelmi televíziók között, s mondják, mondják, mondják, mint a papapályok, több napon át ugyanazt. Az már elve nyerő, aki képes egy emberi mondatot kimondani ilyen körülmények között. Az a legszömyűbb, amikor ott ülnek tízen, akik kora hajnalban keltek, s körülbelül a felének van ideje arra, hogy végigmondjon egy fél mondatot. Unom a politikát, mert van világnézetem, társadalomképem, tudom kire és miért akarok, másra meg miért nem fogok szavazni. Az emberek többsége is így van vele. Élettörténete, a családja múltja, a saját tapasztalatai és helyzete, érzelmei alapján fog határozni. Gyalázkodó röplapok, körlevelek, személyes ráhatások nélkül is dönteni tud. Akkor is, ha már nagyon unja a politikát, s szeretne végre másról is beszélgetni a családjával, a barátaival, a munkatársaival. Már csak azért is, mert ők is unják már a politikát. Megkérdeztük Olvasóinkat Fél-e a kullancsfertőzéstől? A kiskertekben javában folyik a munka, mások hivatásszerűen is a mezőgazdasággal foglalkoznak. Sokan egyszerűen csak kirándulnak. Mint ismeretes, a kullancsok veszélyes betegségeket okozhatnak, de már védőoltás is létezik. Megkérdeztük olvasóinkat, félnek-e a kullancsok okozta fertőzésektől? Cseh Józsefné, Szekszárdi- Nem félek, mert bár örök életemben erdőben jártam, csak egyszer volt kullancsom. Nem tudom hol szereztem, évekkel ezelőtt történt, novemberben. Úgy látszik, engem elkerülnek. Nyerges Mária, Szedres: - Én nem félek, inkább az erdőben játszó gyerekeket féltjük a kullancsokról. A családban már előfordult, de ecettel kiszedtük Szalai Szabolcs, Felsőnyék:- Tartok én is a fertőzésektől. Még az iskolában kaptam védőoltaást, azt hiszem, ez már nem ad védettséget. Az iskolában még ingyenes volt, de most már úgy tudom, fizetni kellene érte. Tóth Ferencné nyugdíjas:- Keveset járok a természetben, de mindenkire veszélyes lehet a kullancsfertőzés. A védőoltással bárki megfelelő védettséget kaphat. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják vélemé- nyüket a 20/454-36-64 -es számon. ) __________________ _■ Re kordot döntöttek a gazdák SZEKSZÁRD A Szekszárd-újvárosi Római Katolikus Társaskör és a Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület közös borversenyt rendezett április 14-én vasárnap a Szent István Házban. A gazdák rekordot döntöttek, ugyanis minden eddiginél több, 101 mintát adtak le zsűrizésre. A zsűri elnöke Módos Ernő az Alisca Borrend Nagymestere volt, a nyilvános bírálat után elmondta, hogy a 2001-es gyengébb évjárathoz viszonyítva itt nagyon sok szép borral találkoztak, ez azt , bizonyítja, hogy megfelelő technológiával lehet minőségi bort készíteni. Kisebb hibának mondható, hogy egy-egy minta túlkénezett illetve alulkénezett volt. Ez betudható annak , hogy a gazdák készültek a versengésre. Kimondottan alaphibás, illós bort nem talált a hattagú bíráló bizottság. A százegy mintából 75 volt vörösbor, 26 a fehér. A zsűri kioszFOTÓ: GOTTVALD KÁROLY tott 30 arany, 34 ezüst, 23 bronzérmet és 14 oklevelet. A fehérborok versenyében első lett Gottrián János, másodok Moizes Gyula, harmadik Márkvárt János. A vörösboroknál Márkvárt János végzett az első helyen, második Böcz Lászlók, míg harmadik Dávid Gyula lett.__________________________■ Szaharai homokot hozott a ciklon A jelenség 1-2 évenként fordul elő Mediterrán ciklon hozta fölénk a Szahara homokját, erősítette meg a Meteorológiai Intézettől Gácsér Vera meteorológus. Tolna megye Dr. Berta Bálint, földrajztanár (az Illyés Gyula Gimnázium igazgatója) telefonált Dombóvárról és elmondta Dombóvárott is esett sáros eső pénteken, bepiszkolva az emberek ruháját és a személygépkocsikat. (Tegyük hozzá a húsvétra megpucolt ablaküvegeket is, a szerk.-nő megjegyzése)- Megdöbbentett, hogy Népújság szakértője szerint a jelenség a Góbi sivatagból indult ki. Véleményem szerint ez abszolút lehetetlen, a Góbi sivatag tőlünk keletre több ezer kilométer távolságra van. Nincs az a forgószél amely onnan ide homokot hozna, hiszen a magas légkörben nyugatias áramlások vannak. A hét végi sáros esőt adó ciklon a Földözi tenger felett alakult ki, a szaharai meleg és az északról áramló hideg levegőnek a keveredése, illetve harca révén. Jellegzetes mediterrán ciklon volt és egyértelműen a Szahara pora szennyezte sárgára, illetve barnára a csapadékot - mondta. (Szekszárdon sokan vörösesbarnának látták a fehér papírral letörölt homokot.) Felhívtuk a Meteorológiai Intézetet. Gácsér Vera meteorológus az adott időjárási viszonyok ismeretében elmondta, hogy pénteken ciklon volt a mediterrán térségben, ami a Szahara fölül is hozott fel levegőt, s az áramlásba bekerült homokot mosta ki az eső. A jelenség 1-2 évenként fordul elő, ha a mediterrán térségben örvénylő ciklon elég nagy méretű. Dr. Töttős Gábor helytörténész azt mondta, elfogadja a magyarázatot, fontosnak tartja, hogy ne keletkezzenek és ne terjedjenek téveszmék. Ő csak egy történelmi párhuzamra akarta felhívni a figyelmet. Azt azonban hozzátette, hogy a nyomok, amelyeket a másnapi eső sem tüntetett el, inkább löszre emlékeztetnek, mint homokra. Véleménye szerint ez is megérne egy vizsgálatot. ____________ihárosi Tö bb a munkahely Jobb a helyzet, mint az átlagos kistelepüléseknél Györköny A környező településeken élők is találnak munkát Györkönyben, a segély a helyben élők számára kis túlzással ismeretlen fogalom. A falu munkaügyi helyzete jobb, mint az átlagos kitelepüléseké. járnak ide dolgozni. Két, itteni léptékkel nagyobb ipari üzem működik Györkönyben, az egyik a tetőbádogos elemeket, csatornákat gyártó vállalkozás folyamatosan ötven embernek ad munkát, egy paksi vállalkozás varrodája mintegy harminc munkavállalót, többségükben természetesen nőket foglalkoztat. A helyi önkormányzati intézmények is munkalehetőséget jelentenek, és jónéhányan, járnak Az aprónak mondható falu - teljes lélekszáma mindössze 1050 fő - elsősorban hagyományainak köszönhetően alig ismeri a segély fogalmát. A többségében német nemzetiségiek lakta településen szinte mindenki talál munkát, sőt a szomszédos községekből Pusztahencséről, Nagydorogról, Bikácsról és Sárszentlőrincről - is dolgozni az atomerőműbe, vagy az oda bedolgozó vállalkozásokhoz. A másutt ismert kép, a sorállás segélyfizetési napokon a községházán nálunk ismeretlen - mondta Rohn Mátyás polgármester. Nem mintha nem lenne rászorult, de ez nem jellemző, a segélyek sem a költségvetést nem terhelik nagy mértékben, a kifizetés sem okoz látványos tumultusokat a folyosón. A két mezőgazdasági szövetkezet is foglalkoztat embereket, ha nem is nagy számban, miképp a magánbirtokosok is. Az átmeneti időszakokban az önkormányzat kínál közhasznú munkát. RÁKOSI VÁLASZTÁS, 2002 Potápi Árpád vendége lesz Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke 2002. április 17-én (szerdán) 16.30 órakor Bonyhádon a Művelődési Központban. Hívunk és várunk mindenkit. _____________[POLITIKAI HIRDETÉS) «53048« Sz ent István és kora Szekszárd - Tolna megye Tegnap rendezték meg a Szent István és kora című vetélkedő döntőjét a szekszárdi katolikus általános iskolában. A tanulmányi versenyt a házigazdák nyerték meg. Vetélkedőt hirdetett az általános iskolák nyolcadikosai számára a szekszárdi Szent József Katolikus Általános Iskola. Ennek a döntőjét rendezték meg tegnap délután nyolc csapat részvételével az iskolában. Az írásbeli és szóbeli részből álló versenyt a házigaz-, dák három tagú csapata nyerte meg: felkészítő tanár, Huszárikné Böröcz Zsófia. Másodikak lettek a mözsi I. István Általános Iskola nyolcadikosai, felkészítő tanáruk Szécsényi Melinda. A harmadik helyen a paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola csapata végzett. Felkészítő tanáruk Bukta Andrea. Az iskola először hirdette meg a versenyt, s annak sikerén is felbuzdulva a rendezvényt másmás témakörben az iskola szeret- né hagyománnyá tenni. ______■ Ön fejlesztő iskolák konferenciája Paks A paksi Vak Bottyán Gimnázium az elsők között lépett be az Önfejlesztő Iskolák Egyesületébe. Az idén az a megtiszteltetés jutott a középiskolának, hogy április végén megrendezheti az egyesület közgyűlését és konferenciáját. A Vak Bottyán Gimnázium rendezi az Önfejlesztő Iskolák Egyesületének három napos közgyűlését és konferenciáját Pakson április 25. és 29. között. A tanácskozás a hetedik a sorban. A program 1996- ban, a Soros Alapítvány pályázatával kezdődött, amelynek a célja a pedagógiai programok elkészítése módszereinek elsajátítása volt. A paksi középiskola az elsők között nevezett erre, majd a program végén, a munka folytatása érdekében jött létre az egyesület, amelynek az ország minden részéből, sőt a határókon túli magyarok lakta területekről is több mint száz iskola tagja. Többségük középiskola, de akad általános iskola is az egyesület soraiban. Az idén az Európai Unió és a magyar közoktatás lesz a konferencia központi témája. Az információs társadalomról, Magyarország nemzetközi összehasonlításáról szólnak az előadások. A konferencia programját színesíti az április 26-i esti gálaműsor a gimnázium díszudvarán. Rákosi Eltiltották a Fideszt egy hirdetéstől Összemosta az egyéni és a listás mandátumot A tegnap közölt dombóvári esethez hasonló történt Pakson, csak éppen fordított szereposztásban. Ezúttal az MSZP tett panaszt a Fidesz-MDF egy, a Fortuna Rádióban elhangzott politikai hirdetése miatt. A választási bizottság felhívta a Fidesz figyelmét, hogy hirdetését vonja vissza és a jövőben tartózkodjon a hasonló tartalmú közlemények közzétételétől. Paks A szocialisták paksi választókerületi szervezete azért fordult panasszal a megye 2. számú választókörzetének választási" bizottságához, mert a helyi rádióban a tegnapi nap folyamán ■ többször elhangzott egy politikai hirdetési blokk a Fidesz-MDF paksi szervezetének megrendelése alapján, amelyben négy választópolgár szólalt meg. A négy nyilatkozat közül kettőt kifogásolt az MSZP. Az egyikben egy Pakson közismert személyiség, aki önkormányzati képviselő is, azt mondta el, hogy az első fordulóban az MSZP jelöltjére Szabó Józsefre voksolt, ám miután ő a megyei listáról már mandátumot szerzett, a másodikban Tóth Ferenc Fidesz jelöltre fog, hiszen a körzetnek két képviselő jobb mint egy. A másik hasonló tartalmú, egy nagydorogi egyetemista ugyan az első fordulóban is a Fidesz jelöltre szavazott, szintén az MSZP-s jelölt listás mandátumára utal nyilatkozatában, mert szerinte is jobb ha a körzetnek két képviselője van. A választási bizottság szerint a két nyilatkozat összemossa az egyéni és a listás mandátumokat, ezzel félrevezetheti a választópolgárokat, úgy tüntetve fel az országgyűlési választások április 21-i második fordulóját mintha annak nem lenne tétje, a helyi érdekeket a pártérdekek elé helyezve. A választási bizottság ezért a választási eljárásról szóló 2000. évi C. törvény harmadik szakaszának d. pontja alapján, felhívta a Fidesz-MDF figyelmét, hogy hirdetését vonja vissza és a jövőben tartózkodjon a hasonló tartalmú közleményektől. Döntéséről értesítette a hirdetést közzétevő Fortuna Rádiót is. RÁKOSI Egy kisváros illata Megoldásokat keresnek a szennyvízszag ellen A városban időről időre felbukkanó szennyvízszag központi témája volt a tolnai vízmű beszámolójának, a tegnapi képviselőtestületi ülésen. Tolna Az ülés napirend előtti felszólalással indult. Stróbl József arra emlékeztette a képviselőtestületet, hogy a város vezetése korábban úgy határozott: a tolnai Du- na-holtág település alatt húzódó partján nem engedélyezi épületek - így például horgásztanya - létesítését. Ennek ellenére nemrégiben egy irodakonténert helyeztek el azon a területen, a kajaldtáz mellett. A képviselő kérte a településfejlesztési bizottságot, hogy alakítsa ki a Duna-part rendezési elvét, a jegyzőt pedig arra, hogy tartassa be a fennálló jogszabályokat. A felszólalásra az ülés végén reagált Takács János, aki azt mondta, hogy képviselőtársának nem kell aggódnia, a konténert csak átmenetileg helyezték el a területen, egy-két hónapon belül végleges helyére, a kajakház kerítésén belülre kerül.- Nem a városban tapasztalható szennyvízszag minősíti a Tolna Vízmű Kft. munkáját, hiszen a cég jó szakmai teljesítményt nyújt - értékelt dr. Szilák Mihály polgármester, aki elmondta, hogy még ebben a hónapban szakmai konzultációt tartanak a szennyvízbűz megszüntetésével kapcsolatban. A városban terjengő kellemetlen illatnak több oka van, így a szennyvíz illegális elhelyezése, egyes csatornaszakaszok eldugulása csakúgy, mint a szennyvíztelep iszapkezelési technológiájának nem megfelelő volta. Takátsné Bertalan Anikó, a vízmű igazgatója elmondta, hogy már megkezdték a szennyvíztelep belső védő erdősávjának telepítését, és bűzzáró szennyvízakna fedlapok elhelyezését. Takács István azt javasolta, hogy egyfelől helyezzenek kilátásba szigorú büntetést az illegális szennyvízelhelyezőkkel szemben, másrészt adjanak további anyagi kedvezményeket a szennyvízrákötésekre, ami által javulna a csatornahálózat kihasználtsága, ezen keresztül pedig a szaghatás is csökkenne. ______ t i Mó dos Ernő értékelte a versenyt