Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-13 / 86. szám

12. OLDAL SPORT 2002. Április 13., Szombat Tornyi a sláger Alig akad már csapat a honi lab­darúgás élvonalában, ahol ne lett volna edzőcsere. A kispadot elha­gyó edzők száma a közeljövőben növekedhet, egyre gyakrabban hal­lani, hogy a hajrában újabb válto­zások várhatóak. A középpontba került csapatok a Vasas és az MTK. A kék-fehérek az őszi idény után olyan magasan vezettek, hogy min­denki szinte biztosra vette a sikerü­ket. A téli változásoknak azonban alaposan megitta a levét az MTK. Távozott a Hungária kőrútról a szakmai tanácsadó Garami József, külföldre került a gólerős Ferenczi és az ugyancsak meghatározó játékos, Illés hetek óta sérüléssel bajlódik. Ezt a veszteséget nehezen viseli a bajnokesélyes és a nagy előny egyre csökken A kiszivárgott hírek sze­rint, ha a soron következő forduló­ban veszítenek a kék-fehérek, Vár­szegi Gábor elnök felállítja a kis- padról Bognár Györgyöt. Többen már azt is biztosra veszik, hogy Tor­nyi Barnabás lesz a beugró. Ennek némileg ellentmond, hogy Várszegi szívesen gondolkodik külföldi edző­ben, de lehet, az idő rövidsége miatt mégis előnyt élvez majd a hazai me­zőnyt jobban ismerő Tornyi. A számos klubnál megforduló és az olimpiai válogatottat is irányító Tornyi neve a Vasasnál is felmerük. Beszélik, hogy a piros-kékek vezér­kara szerint Kiss László eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reménye­ket, hiszen képtelenek voltak nyerni és a döntetlenekkel nehéz lesz a fel­zárkózás. (Tornyi Barnabás csütör­tök este meg is egyezett az angyal­földiekkel - A szerk.) Nemcsak az edzőkkel kapcsola­tos pletykák terjengenek, egy játé­kos is felkavarta az indulatokat. Ne­vezetesen a brazil Túlio, ki a téli szünetben szerződött Újpestre. Az egykori válogatott úgy érkezett, hogy megváltja a világot, jól is mu­tatkozott be, gólokat szerzett, de a folytatással adós maradt. Glázer Róbert többször le is cserélte és ez­után terjedt el róla az a hír, hogy ez a Túlio nem azonos a válogatott labdarúgóval, hanem annak egy kevésbé tehetséges testvére. Ezt a pletykát a Szombathelyen játszó brazil labdarúgók terjesztették, mondván, a csatár csak hasonlít a bátyjára, a pályán viszont nem ké­pes olyan teljesítményre, mint az idősebb Túlió. A brazil fiút Újpest­re szerződtető magyar menedzser felháborodva cáfolta a híresztelést és azt is kilátásba helyezte, hogy pert indít azok ellen, akik ilyet állí­tanak. Nos, egyelőre nincs per, az indulatok is alábbhagytak, de az tény, hogy a lila-fehérek elégedetle­nek a brazil teljesítményével. Most már arról is hallani, ha akad vevő, akkor azonnal viheti. Csodának kell bekövetkezni ahhoz, hogy szer­ződést hosszabbítsanak vele a Me­gyeri úton. Lázár Lajos Április a jég fogságában Jönnek a hoki-vb-k futószalagon és az NHL rájátszása Kard, ki kard! Magyar szempontból kedvezőt­len döntést hozott a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE): az athéni olimpián nem rendeznek ver­senyt a férfi kard- és a női tőrcsa­patok számára. A női kard olim­pia műsorra kerülése miatt - sorsolással döntöttek a játékok­tól búcsúzni kényszerülő fegy­vernemekről, így végül a vélet­lennek köszönhette a két, nagy múltú versenyszám, hogy leke­rült az olimpia műsoráról. Az ügy hátterében az áll, hogy a NOB a női kard felvételét szorgal­mazta, ugyanakkor ahhoz nem já­rult hozzá, hogy verseny- (10), illet­ve létszámemelésre (200) kerüljön sor. A FIE decemberi havannai kongresszusán még olyan döntés született, mely szerint a hat egyéni küzdelem mellett, három fegyver­nemenkénti és egy összfegyveme- mi csapatversenyt rendeztek volna 2004-ben, Athénban. A NOB ezt a javaslatot ugyan elfogadta, ugyan­akkor kérte, hogy a véglegesítés előtt még az idei, lisszaboni világ- bajnokságon teszteljék az új rend­szert. A portugálok azonban nem járultak hozzá a programbővítés­hez, és a FIE sem volt hajlandó át­vállalni a pluszköltségeket. Ezek után került sor a mostani szavazás­ra, amelynek első felvonásán arról döntötték a küldöttek, hogy hat egyéni és négy csapatverseny lesz a következő nyári játékokon. A má­sik megoldás az öt-ötös megosztás volt. Előbbire 42-en - főleg a „kis­nemzetek” képviselői -, utóbbira 35-en szavaztak A második lépés­ben meglepő módon sorsolásra ke­rült sor. A női csapatszámok közül a tőrt, a férfiak közül pedig a kardot húzták ki. Utóbbi fegyvernem küz­delmei az újkori olimpiák történe­tében a kezdetektől fogva szerepel­tek a programban, a csapatok 1908- tól mérték össze tudásukat. A magyarok eddig kiemelkedő­en szerepeltek a kard csapatverse­nyek döntőiben: 1960-ig a tizenegy megrendezett versenyből küenc- szer diadalmaskodtak a mieink. 1988-ban nyert a magyar váloga­tott, Szöulban a Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence alkotta csapat diadalmaskodott. További negatív határozat, hogy egyéniben az eddigi három helyett fegyvernemenként egy országból csak két-két vívó indulhat majd az olimpián. - A sportág fekete napja a mai. Szóhoz sem tudtam jutni, ami­kor megszületett a döntés. A szeré­nyebb eredményekkel rendelkező nemzetek összefogtak. A háttérben a női kardban erősnek számító amerikaiak lehetnek. Szerintem a következő lépés az lesz, hogy a csa­patversenyt leveszik az olimpiai programról - mondta Kovács Ta- más, a hazai szövetség főtitkára. ■ Ha április, akkor jégkorong. Bizony, akármennyire is furcsán hangzik, jóval a tél vége után, a talán „legtavaszibb” hó­napunk a hazai és a nemzetközi sport­életben egyaránt a hoki jegyében telik majd el. SPORT első a sportban 7 Az előttünk álló napokban-hetek- ben rendezik meg - hazánkban - a B-csoportos, újabb nevén a Divízió I-es világbajnokságot, majd - Svédországban - az A-csoportos vb-t, miközben lassan megkezdődik a rájátszás a Stanley-kupáért, azaz az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság, az NHL első helyéért. De haladjunk sorjában! Április 14-től 20-ig Magyarország, közelebbről Dunaújváros és Székesfehérvár rendezi meg a világ második „sávjába” tartozó hokisnemzetek vb-jét. A mi­einken kívül a britek, a dánok, a kínaiak, a norvégok és a románok küzdenek azért az el­ső helyért, amelynek a birtokosa a következő „nagy” vb-n már a legj óbbakkal, Csehország­gal, Svédországgal, Kanadával, Oroszország­gal küzdhet meg. A papírforma norvég dia­dalt ígér, ám nem szabad elfelejteni, hogy Esper Knudsen, a skandinávok legjobb hokisa- a Minnesota Wild profija - a napokban le­mondta a válogatottságot, így az ő góljaitól nem kell tartanunk. A magyar válogatott a bajnoki döntőt meg­vívó Dunaferr és Álba Volán legjobbjaira épít- és persze egy szupersztárra, pontosabban a sztár Szuperre. Szuper Leventére, aki a Calga­ry Flames NHL-alakulat fiókcsapatának, az AHL-ben szereplő St. John Flamesnek a ka­puját védi, és aki engedélyt kapott a klubjától, hogy hazatérjen a vb-re. A mieinket két szlovák szakember dirigál­ja: Jan Jasko, a bajnoki ezüstérmes Álba Vo­lán trénere, és - másod­edzőként - Dusán Kápust, aki a bajnoki cí­met nyerő Dunaferr leg­jobbjait irányította. A két tréner abban bízik, hogy csapatunk- az esélyesebb dánokat és briteket megelőzve- a második helyre oda tud érni, az optimistább szurkolók pedig abban bíznak, hogy sikerül megcsípni a feljutást jelentő első pozí­ciót. Idén azonban még mindenképpen nélkü­lünk zajlik a tizenhat csa­patot felvonultató „nagy” világbajnokság, amely­nek ezúttal- április 26-tól május 11-ig- Svédország ad otthont. A szakembe­rek szerint gyakorlatilag lehetetlen megjósolni, hogy melyik válogatott nyeri meg a tornát, mi­után sok minden függ' attól is, hogy az NHL rájátszásából melyik együttesek milyen sor­rendben esnek ki- átengedve azonnal a leg­jobbjaikat a nemzeti csapatoknak. Sokat per­sze nem tévedhetünk, ha úgy gondoljuk, hogy a finn, svéd, kanadai, amerikai, orosz, cseh hatosfogatból kerül ki a győztes és a do­bogósok is. Végezetül pedig ne feledjük el, hogy szép lassan megkezdődik a rájátszás a világ legerő­sebb hokibajnokságában, az NHL-ben. A csa­patok lassan maguk mögött tudják az alap­szakaszt, amelyet a végső győzelemre is a leg­esélyesebbnek tartott gárda, a Detroit Red Wings nyert meg. Dominik „Dominátor" Ha­„Dominátor” a Vörös Szrányak erőssége A VILÁG SPORTJA Tyson újból lányt vert Egy táncosnő és a barátja azzal vádolja Mike Tysont, hogy a nehézsúlyú profi ökölvívó mindkettőjüket meg­támadta. A 25 éves hölgy azt állítja, hogy a bokszoló Phoenix egyik éjszakai bárjában molesztálta őt, majd bántalmazta a védelmére kelő partnerét. Tyson jogi képviselőjén keresztül cáfolta a történteket. A botránya­iról elhíresült sztár jelenleg a brit Lennox Lewis elleni június 8-i memphisi csatájára készül. Tinikapus bravúrja A18 éves Dan Blackburn sorozatban ötödik győzelmé­hez segítette a New York Rangerst az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján. A Pittsburgh ellen 26 lövést hárító újonc a harmadik tinédzser kapus az NHL történetében, aki véghez vitte ezt a bravúros sorozatot. Nem zavar az építkezés Már több mint egy hete tart a zalaegerszegi stadion felújítása, a munkálatok az eredményjelző táblával szemben lévő szektorokban kezdődtek el. A stadion azon részén egy ideje nem foglalhattak helyet a szur­kolók, mivel a lelátó balesetveszélyesnek volt nyilvá­nítva. A zalai vezetők szerződésben rögzítették a Sta- dioninvest képviselőivel, hogy a munkálatok nem akadályozhatják a bajnoki meccsek megrendezését, mert a ZTE nem hajlandó más stadionban lejátszani a hazai meccseit. Lipcsei Japánban? Elképzelhető, hogy a nyártól elhagyja a Ferencvárost Lipcsei Péter. A zöld-fehérek játékosa elmondta: mene­dzsere által ő is tud az érdeklődésről, de még semmi­lyen konkrétum nem hangzott el az ügyben. - Talán ez az utolsó lehetőségem, hogy külföldre szerződjek, tehát ha lehetőségem lesz rá, élek majd vele - nyilatkozta. A fradistáknak ugyanakkor jó hír a csapattal kapcsolat­ban, hogy a zöld-fehérek honlapjáról származó infor­máció szerint a liga fellebbviteli bizottsága törölte Lip­csei két meccsre szóló, felfüggesztett eltiltását, a klub két szlovák légiósát, Pinte Attilát és Marek Penksát pe­dig Ladislav Jurkemik szlovák szövetségi kapitány be­hívta a Belgium elleni keretbe. Túrán a vb-trófea Hathetes túrára indul a labdarúgó-világbajnoki trófea: a 18 karátos aranyból készült 36 cm magas kupa április 17- től mind a tíz dél-koreai helyszínen megtekinthető lesz. Először Tedzson, majd Kvangdzsu, Csondzsu, Szogvipo, Puszan, Ulszan, Tegu, Szuvon, Incshon és Szöul lakosai láthatják a díszes serleget. A körutazás má­jus 31-re fejeződik be, ekkor kezdődik a vb a fővárosban sorra kerülő francia - szenegáli mérkőzéssel. A nemzet­közi szövetség tulajdonában lévő Világkupát Silvio Gazzaniga tervezte, miután a harmadik vb-cím elnyeré­sét követően Brazília 1970-ben megkapta az eredetit, amelyet aztán 1983-ban elloptak és máig sem került elő. A FIFA most már minden győztesnek a trófea kicsi- nyitett mását adja át. _________________________■ se k kapus együttese hétről hétre remek for­mát mutat, és a szakemberek szerint igazából egyetlen ellenfele van: a címvédő Colorado Avalanche, amellyel azonban a döntőben semmiképpen sem futhat össze, miután ugyanabban a főcsoportban küzdenek a mi­nél előkelőbb helyezésért. Divízió I-es és A-csoportos vb, valamint az NHL nagydöntője. A hoki szerelmesei nem fognak unatkozni az előttünk álló hetekben, kiváltképpen akkor nem, ha van otthon SPORTl-ük: azt ugyanis még nem mondtuk, hogy az egyetlen magyar sportcsatorna mind­három sorozatot közvetíti... Maratoni a Szaharában Kígyómarás elleni gyógyszer­rel, élelmiszerrel és vízzel fel­szerelve kezdte meg egyhetes sivatagi futását 630 megszál­lott sportoló. A Homok mara- tonja nem klasszikus megmé­rettetés, a megszállott futók­nak ugyanis 230 kilométert kell megtenniük. Nappal a si­vatagban ötvenfokos a hőség és vakít a homok. Életveszé­lyes a dűnéken futni: az indu­lóknak a szervezetükben fel­lépő vízhiánnyal, a teljes ki­merültséggel, leégéssel, ho­mokviharokkal és mérges kí­gyókkal kell számolniuk. Na­ponta 30-40 kilométert kell megtenniük, a negyedik na­pon a táv 71 kilométer, és még éjszaka is futniuk kell. A maratonistákat a nap végén nem várják hűsítőkkel és energiagazdag ételekkel; egy nap futás után a magukkal hozott élelmiszerkészletük­ből ehetnek, a vizet is ők oszt­ják be. Nyitott berber sátrai­kat is végig cipelniük kell a maratoni alatt. Hungária Kft. munkatársat keres minőségellenőrzési osztályvezető munkakörbe. A munkakör betöltéséhez angol nyelvtudás és szakmai tapasztalat szükséges. Jelentkezni írásban az alábbi címen lehet: MASSIVE HUNGÁRIA Kft. 7090 Tamási, Szabadság u. 107. Pf.: 80. Tel.: 74/571-000 BÁBOLNA % Fajtaválasztékunk: * AA/ROSS HÚSHIBRID * BÁBOLNA TETRA-SL * TETRA-H 4- BÁBOLNA HARCO Márkaboltjaink: ♦ 7090 Tothpál Piroska Tamási, Rákóczi u. 24, • Tel.: 74/472-119 OJ0 ♦ 7400 Fűzi Tibor Kaposvár, Táncsics M. u. 37. * Tel.: 82/315-753 * 7400 Nagy és Társa Bt Kaptává), m Füredi u. 22. «Tel.: 82/315-811 ; 7693 Lajcsiié Hirdi u. 38. • Tel: 72/337-1I6 •7759 Hppi Jánosáé Lánycsók. Rákóczi u. 6. • Tel.: 69/364416 ♦ 7343 Strasszer László M agues. Ady E. u. 9. • Tel.: 72/ 451*621 Bábolna RT. Brojlertenyésztés 2943 Bábolna. Mészáros u. I. Tel: 34/569-224, Tel: .34/569-392, Fax: 34/569-306 BÁBOLNA ' TAKARMÁNY Tel.: 06 34/356-623 1PP Kedvező változások a tippraixen Jön! Jön! Jön! Tippmix-próba játék! Április 12. és 18., valamint április 26. és május 2. között játszva megismerkedhetnek a fogadók a május 13-án megújuló tippmix szabályaival. Aki a próbajáték ideje alatt egy tippmix szelvényen legalább 500 forintért játszik, próbajáték lapot kap (tippmix-szei- * vényenként egyet). Ha kitölti a próbajátékot Nyilasi Tibor, illetve Détári Lajos tippjei szerint, az új tippmix szabályainak megfele­lően, próbaszelvényével ajándéksorsoláson vesz részt. .= Nyeremények: 'K2 db Sony házimozirendszer és 20 db 20.000 forintos tippmix- utalvány. ___________________ # ZS N További információ a lottózókban és a gépi átvevőhelyeken SZERENCSEJÁTÉK RT. Pécsi Területi Igazgatósága 4 1 4 I I

Next

/
Thumbnails
Contents