Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-02 / 76. szám
12. OLDAL S Z O L G Á L T A T Á S 2002. Április 2., Kedd Tegyük rendbe testünket, lelkünket! Esténként legalább egy órára kapcsoljak le a villanyt Ilyenkor tavasszal a szokásosnál is több gondoskodásra van szüksége bőrünknek, hajunknak, testünknek és lelkűnknek egyaránt. Alábbi jó tanácsaink közül válogathat: Frissítő zuhany: Kezdje a napot egy üdítő tusolással. A meleg vizet fokozatosan keverje hideggel, végül egészen langyos, csaknem hideg vízzel fejezze be a zuhanyozást. Egész nap friss és jókedvű lesz. oghurt áfonyával: Zsír nélküli joghurtba keverjen áfonyalekvárt, ezt fogyassza reggelire. E keverék sok kalciumot, vasat és C- vitamint tartalmaz. Jót tesz a vérkeringésnek, salaktalanítja szervezetünket, tisztítja, frissíti bőrünket Lépkedjünk hideg vízben: Eresszünk annyi hideg vizet a kádba, hogy a vádlinkig érjen, majd lépkedjünk úgy, hogy az egyik lábunkat mindig kiemeljük a vízből. Negyedóra múltán húzzunk meleg zoknit, és sétáljunk le-föl a lakásban Óvjuk bőrünket: Kevesen tudják, hogy bőrünknek a hőmérséklet-változás nagyon rosszat tesz. Ha a kinti hidegből a meleg lakásba lépünk, vagy fordítva, ez valósággal stresszeli a bőrt. Ezért, ha a kinti hidegből hazaérünk, kenjük be bőrünket hidratáló krémmel. Egy pohár narancslé: Minden reggel igyuk meg egy frissen facsart narancs levét. Szervezetünk számára ez kitűnő C-vitamin forrás: erősíti az ellenálló képességet, immunrendszerünket Fejmasszázs: Amikor hajat mosunk, ne feledkezzünk meg a fejmasszázsról. Nagyon jó erre a célra a mentasampon, de használhatunk a masszírozáshoz menta aromát is. Ez nem csak a testünket, de még a lelkünket is felfrissíti. Gyűjtsön energiát: Tévénézés helyett engedjen meg magának esténként egy-egy órányi pihenést. Kapcsolja le a világítást, csak az aroma-lámpa lángja égjen. Dőljön le a kanapéra, élvezze az aroma illóolaj illatát, s kortyoljon közben meleg teát. Kapcsoljon ki teljesen, relaxáljon, gyűjtsön energiát! Erőt adó tyúkhúsleves: Fáradékony, legyengült? Főzzön egy jó tyúkhúslevest, és fogyassza olyan melegen, ahogy csak bírja. Meglátja, visszatér az ereje, s az ide- gei is megnyugszanak. _______■ Cl flL TOLNA MEGYEI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KÖZALAPÍTVÁNY TOLNA MEGYEI NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT II „Egészségesen élni jó!”- Megyei Futóverseny Időpont: 2002. április 5. péntek. Rajt: 14.30-kor Helyszín: Szekszárd, Béla tér Útvonal: Béla tér > Garay tér > Holub utca > Wesselényi u > Arany J.u > dr. Szentgáli Gy. u. (ÁNTSZ) Kísérő program: 12.00-tól a Béla téri parkolóban az ISM vackorbusza mozgó játéktárral és meglepetésekkel várja a családokat. Eredményhirdetés és díjazás: 4 kategóriában, az első három helyezett értékes nyereményeket kap ^ Előzetes nevezés: nincs g , CM Együttműködő partnereink: Egészségügyi Minisztérium, ÁNTSZ, TM-i Humán Szolgálatok Központja, Tolna * Megyei Atlétikai Szövetség, Mobilitás Dél-Dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda, Európáért a Duna Mentén Egyesület, Fidelitas. Minden, ami az EU-val kapcsolatos Ajánljuk olvasóink szíves figyelmébe az Európai Unióval és a csatlakozásunkkal foglalkozó internetes linkgyűjteményt, melynek szerkesztői várják véleményüket és javaslatukat a lappal kapcsolatban: http://www.eucsatlakozas.lap.hu A portál civil szervezetek számára is hasznos információkat nyújt nemzetközi pályázati lehetőségekről, intézményekről és egyéb dokumentumokról. TM GYIK - CIVIL HÁZ 7100 SZEKSZÁRD BÉLA TÉR 6. TEL/FAX: 74/416-160. e-mail: civilhaz@axelero.hu web: www.webmagazin.hu/civilhaz Mit üzen az olvasó?_____ Ma elküldi, holnap megjelenik SMS számunk: 20/454-36-64 Hajdan Április másodikán 120 éve, 1882-ben egy Sióparti álnevű szerző Simontomya 50 év múlva címmel álmodozott a község várható fejlődéséről. Gájásy Lajos orvos a Tolnamegyei Közlönyben a lelenc-ügyről írt cikke mellett egy Victor Hugo-vers fordítását is közölte. 100 éve, 1902- ben a pincehelyi választási zavargásokról elkészült vádirat 72 személy megbüntetését kérte s 171 személyt idéztetett be tanúnak; az ügyész megjegyezte: „a templom valóságos kortestanya volt”. 90 éve, 1912-ben Szek- szárdon a szélvihar leszaggatta a villamos vezetéket, amely két lovat agyoncsapott, mire a rendőrkapitány kikapcsoltatta a me- gyeszékhely áramtelepét. ■ Traffipax Reggel 6-tól 14-ig a 611-es út Dombóvár, Kaposszekcső, Attala területén lesz traffipax-mérés. VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 313 cm, Paks 518 cm, Dombori 606 cm, Árvízkapu 992 cm. A Sió Palánknál 333 cm. (A Középdunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ■ ■ ■ ■ l MOZI ■ ■ ■ ■ i Szekszárd: Panoráma, Nagyterem: Az igazság nevében (15.30, 17.30, 20). Kamaraterem: ^/socsó^CIsocsóJTAJ^b Szív és Élet Wub Szekszárd A Szekszárdi Szív és Élet Klub összejövetelén szerdán, április 3-án délután 16 órai kezdettel a dr. Kelemen Endre Szakközépiskola kollégiumának könyvtárában dr. Bakó Béla főorvos tart előadást az inkontenciáról. Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ, Szék szárdon: Mauthner Ilona. Tel: 511-527. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550- 369; 06/30/400-54-50. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/ 9687-292; Vida Tünde 06/20/ 398-45-04. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt 440-660,30/465-4615. ■ * Sziasztok kedves lányok! Szeretnék megismerkedni közületek valakivel, aki komolyan tud venni. Adataim: 22 év, 170 cm, vékonyabb alkat, 06205607 691, magányos... * „Azt a röpke sétát, ami a bölcsőnktől a sírunkig vezet, a szerelem teszi elviselhetővé .” -Your Tiger * Kedves testvérem, Vidi Bölcsi! A fészkünkben találtam 4 zöld tojást. Az három pontot ért. De nem nekünk! Monyé. * Anyának üzenjük, finom volt a húsvéti ebéd . Üdvözlettel: Boglárka, Regina. * Mágusom! Nehezen teltek az ünnepek. Hiába volt szombaton buli (az asztalon is táncoltam), akkor is veled voltam. Felesleges mást játszani, Téged szeretlek! Hiányzol. * Pákolitz Enikőnek Zombára boldog születésnapot kívánnak szülei, öccse, nagyszülei. * Meddig lehet még a szennyvizet büntetlenül az élővízbe vezetni KAKAS- D0N??? (Megígérjük, utána nézünk a dolognak.) * Vidi! A húsleves kétszer melegítve tuti finom, de a bablevest ne melegítsd újra soha annak, aki szerint jó. Mert nem éri meg. Csak gyomorrontást kapnál (Shakira). Az Indián játékok, mint új, Magyarországon kitalált sportág 2000-ben talált követőkre, s tavaly már megrendezhették a bemutatkozó játéksorozatot. A nyolcfordulós bajnokság fő helyszíne a veresegyházi Ivacsi tó lesz, de Szegeden is rendeznek majd versenyeket. A játékban Kossuth Rádió____________________ 4.30 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 11.20 Itt vagyunk! 11.34. Húszpercesek Örkény Istvánnal- 1.12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv, 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.04 Tematikus választási műsor. 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök..." (magazin). 17.05 Európa klub, 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.00 Közlekedés. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Pártelnökök a Közgázon. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.04 Operákból, daljátékokból és operettekből. Petőfi Rádió _____________________ 4. 30 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 9.16 Riport- interjú - stúdióbeszélgetés. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Kelet kapujában. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 11700 Háztól há* Horváth Károlynak Nagydorogra. Gratulálunk a múltkori boxmérkőzés eredményéhez. Az ellenfeleket hirtelen érte a támadásod. Párszor még megmutathatod, mit tudsz. * Helénának! Fácánkertbe. Most is számíthat rám! És nagyon hiányzik nekem. Gábor. * F. Attilának: Ifjú szívednek, ami bánata van, álomként tűnjön el nyomtalan. Ami benne még csak álom, minden szépre, s valóra váljon! Dia. * Tóth Sándornak üzenem Mucsiból, hogy nagyon szeretem és várom tárt karokkal. Mindig szeretni foglak. Kellesz nekem, tudom, hogy Te is szeretsz! A Te kicsi Dórid. * Egyedül vagy? Magányos vagy? Örömöd van? Bánatod van? Beszélgessünk, akár barátok is lehetünk. Akármiből lehet bármi is. 48 éves diplomás férfi. Tel: 06/74/458-803. * Merlynnek Lengyelre. Boldog 18-at kívánunk: Taky, Robi, apari arcok! Igyál a mi egészségünkre is egyet! Korrekt a szitu? * Tründike! Új beosztásodhoz szívből gratulálok, és sok sikert kívánok. 3 Ifb. * MC. Haver! Én is szeretnék valami ismertetőt kérni! Miről ismerlek meg? Én szőke vagyok! Zöldszemű cica! saját zászlóval, emblémával és öltözetben - nyolc csapat vesz részt Budapestről, Dunaújvárosból, Pécsről, Békésről, Tordasról és Szegedről. Minden csapat két-két női és férfi versenyzőből áll. A játék első felében a nők küzdenek meg egymással, a másodikban a férfiak. Egy-egy verseny öt próbázig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék- tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 „És az Úrnak lelke szállá Dávidra...”. 22.00 Tangó. 22.25 Moziklub. 23.15 Tele-stúdió. 24.00 Éjfél után... 3.03 Gramofonsztárok. 4.03 Lakatos György zenekara muzsikál JUjsca Rióin______________ 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, prog: ramajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 A nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00- 06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9,00-12.00 Napközben: zenés * Kedves R! Szeretni és szeretve lenni olyan, mintha két felől sütne a nap. Üdv: A! * Sziasztok! 16-év körüli lányok sms-ét várom! Előny: szőke, barna! Nagyon magányos vagyok! „Béci” 06204211035. * Szia, Cicám! Miért nem jöttél el, vádalak a szokott helyen. Én nem kellek csak „Ő”ü NY. * Nikinek Izménybe. Mára legalább válaszolhattál volna! Miért nem??? * Menyasszonyomnak üzenem, na- gyon-negyon szeretlek. Kölesdről vőlegényed. * Nem ezt akadam. Muszáj volt. Nagyon szeretlek. Nagyné. * 42 éves hölgy komoly és tadós kapcsolat céljából megismerkedne hozzá korban illő független férfival. * Sziasztok, Kajdacsiak! Minden olyan ember boldog lehet, aki ott lakik! (egy dorogi pancser.) * Apa, Anya! Köszönöm, hogy engeditek, hogy szerethessek. Szeretlek Benneteket! Ildus. * Balázs Áronnak névnapja alkalmából sok boldogságot kíván: Keresztapu, Keresztanyu, Mari, Erzsi. ból áll. Van úszás (összekötött lábbal), íjazás (indián nyíllal), akadályfutás, síkfutás és kenuzás (indián kenuval). Már az idén nyáron szeretnék összemérni erejüket külföldi csapatokkal, többek között Ausztriából, Hollandiából és Lengyelországból számítanak jelentkezőkre. Szeretnék olyan szintre fejleszteni a sportágat, hogy a 2012- es olimpián már hivatalos versenyszámként szerepelhessen. ■ magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió. Pata ________________ 00 .00-6.00 Csak zene. 6.00-10.00 Élesztő. 6.45 Tördelő. 10.00-14.00 Napozó. 10.20, 16.40 Tőzsde. 11.15 Pletykóra. 12.00 Hírek. 12,15 Állásajánló. 12.30 Apróhirdetések. 14.00- 18.00 Gőzerő. 14.05 Lokál fórum. 16,05-18.00 Kívánságműsor. 18.00-18.30 Előtérben a háttér. 18.30-19.30 Hangos névjegy. 19.30-20.00 Lemezkiadó ajánlat. 20.05 Gazdasági és spodmagazinok. (ism.). 21.0522.00 Lemezpárbaj. Joker Rádió, Dombóvár______________ 6. 00- 10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárás-jelentés, és spod egy adag mókával. 10.00- 15.00 Napközben - közérdekű információk és játékok sok zenével. 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kívánságműsor, slágerlisták. Indián játékok: indul a bajnokság Úszás összekötözött lábakkal, futás és kenuzás Indián játékok elnevezéssel szombaton indítja el profi bajnokságát az Indián Játékok Magyarországi Szövetsége - tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit. Kossuth és Petőfi rádió Helyi műsorok Hová menjünk ma? szekszárd_____________________________________________ A Vállalkozók Háza „R” Galériájában Biszak László festményeit tekinthetik meg az érdeklődők április 12-ig munkanapokon 8-tól 16 óráig. BÁTASZÉK ______________________________________________ Gy urgyonovics Gyula hátai szobrász alkotásaiból nyűt kiállítás a bátaszéki művelődési házban. A kiállítás április 4-ig látogatható. SIMONTORNYA__________________________________________ Simontomyán a Vármúzeumban vasárnap és hétfő kivételével 10-től 16 óráig látogatható. Vártörténeti kiállítás, kőtár. „Nemesi ősgalériák Tolna megyében”, bemutató a XVIII-XIX.. századi főnemesi és köznemesi családi galériák portréiból. OZORA_________________________________________________ Az ozorai várban Illyés Gyula életmű-kiállítása vasárnap és hétfő kivételével naponta 10-től 13, illetve 14-től 17 óráig látogatható. PAKS ________________________________________________ Cs eh Gábor, szekszárdi festőművész alkotásai az ESZI-ben ________április 12-ig tekinthetők meg._______________________■ Vá rható időjárás: Tolna megye c£3 c£b derült napos felhős «Mt cíb ■ párás ködös borult <ß zápor <£> zivatar <£> esős havas eső 4$ hózápor cß> havazás Folytatódik a száraz, napos idő, de nem lesz zavartalan a napsütés. Napközben időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet, eső, zápor azonban továbbra sem várható.Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, csak néha és kissé élénkül meg az északkeleti szél. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Frontmentes időben, kedvező időjárási feltételek mellett autózhatunk. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. . Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. \ 1