Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-07 / 56. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Március 7., csütörtök Dráma az épülő francia alagútban Párizs Különleges kitartásának köszönhetően élve úszta meg a Párizs egyik nyugati elővárosában, Malmaisonban épülő alagútban keletkezett tüzet 19 munkás. A férfiak órákon át tartózkodtak két mentővájatban, míg szerda kora reggel sértetlenül ki nem szabadultak. A drámai mentőakcióban azonban három tűzoltó füstmérgezést szenvedett. A tűz késő éjjel tört ki, amikor egy teherautó másfél kilométernyire a bejárattól kigyulladt. A lángok és a füst elzárta a menekülés útját. A baleset csaknem három évvel a Mont Blanc-alagútban 39 halálos áldozatot követelő tűz után tört ki. Ebben az alagútban egyelőre csak személygépkocsik közlekedhetnek, de a Franciaország és Olaszország közötti fő forgalmat lebonyolító építményt március 15-én - egyelőre egyirányúsítva - megnyitják a tehergépjárművek számára is. így, z.) ________Hírek EG Y HATÁSTALANÍTÁS közben működésbe lépett robbanószerkezet okozta szerdán Kabulban két német és három dán katona halálát - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján Harald Kujat, a német hadsereg főszemlélője. Szavai szerint a föld-levegő bomba orosz (szovjet) gyártmányú volt. Kujat mindenféle találgatást kizárt azzal kapcsolatban, hogy nem baleset történt, europress LEONYID KUCSMA elnök részvételével Ungváron gyászünnepségen emlékeztek meg az egy évvel ezelőtti kárpátaljai árvíz áldozatairól, és méltatták a mentésben, újjáépítésben részt vettek helytállását, mti KIVÁLÓNAK minősítette első berlini látogatása alkalmával a két ország közötti kapcsolatokat Aleksander Kwasniewski lengyel államfő, aki megköszönte vendéglátójának, Johannes Rau szövetségi elnöknek, hogy Németország támogatja Varsó EU-csatlakozását, europress AZ EU ismételten biztosította Oroszországot, hogy a kalinyin- grádi körzet nem fog elszigetelődni az unió bővítése után, ellenkezőleg, fontos előnyei származhatnak abból. A bővítés új együttműködési lehetőségeket kínál és nagyobb jólétet teremt a Litvánia és Lengyelország közé ékelődött területnek - jelentette ki Chris Patten, az Európai Bizottság külkapcsolatokért felelős tagja a Balti-tengeri Államok Tanácsának (CBSS) Szvetlogorszkban tartott külügyminiszteri értekezletén, mti ISMÉT életre keltették a Hubble űrteleszkópot: a Columbia amerikai űrsikló legénységének két tagja felszerelte az űrtávcső új energiaszabályozó egységét. John Grunsfeld és Rick Linnehan a tervezettnél gyorsabban, négy és fél óra alatt végzett a feladattal, mti AZ ANTIBIOTIKUMMAL fertő zött élelmiszerek egyre inkább terjednek Németországban. Kínából származó méz, kolbásztöltésre szolgáló bél, továbbá rákhús és más hal- készítmények mellett ezúttal Kiéiben bukkantak chloram- phenicolt tartalmazó kínai an- golnaszállítmányra. europress ■ Akciók földön, vízen, levegőben Egyre több áldozatot követel a szélesedő erőszak Izrael - Palesztina Óriási katonai nyomás alá helyezte Izrael a palesztinokat, hogy így kényszerítsék ki a hetek óta tartó terrorcselekmények befejezését. Közben Washingtonban George W. Bush amerikai és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a válság megoldásáról tárgyalt. A földön, vízen és a levegőben végrehajtott támadások során szerdán hét palesztin és két izraeli katona vesztette életét. A legutóbbi események során palesztin rakétatámadás következtében Zderot városában megsebesült két izraeli kisgyermek. Ez volt az első alkalom, hogy izraeli városokra Kasszem-2 típusú rakétákat lőttek ki. Kevéssel később izraeli páncélosok vonultak be a Gáza-övezetbe, amelynek déli részén - Abasszan és Karrara falu közelében - súlyos összecsapásokra került sor. A páncélosokat a helyi lakosok megrohamozták, ezért harci helikoptereknek kellett a segítségükre sietniük. Házak tucatjai váltak romhalmazzá, s a távolA palesztin rendőrfőnök házának romjai ból parti gyorsnaszádokról is tüzeltek. Ismét tűz alá vonták Arafat gázai főhadiszállását, az izraeli légierő pedig lerombolta a palesztin rendőrfőnök központját. Súlyos sérülések érték a vakok ENSZ által működtetett iskoláját. A Hamasz radikális iszlám szervezet egy tagja életét vesztette: szemtanúk beszámolója szeFOTÓ: EUROPRESS/EPA rint izraeli harci helikopterek a hálószoba ablakán lőttek be rakétákkal. A razziák során 27 palesztint őrizetbe vettek. Számos összecsapás volt Cisz- jordániában is. Izraeli katonák falusi lakosokra lőttek; egy 12 és egy 16 éves diák megsérült. Cisz- jordánia útvonalainak zömét lezárták a palesztinok elől. ______________________________IGYULAYl A nagyszékelyi reformátusok 2001-ben ünnepelték templomuk felszentelésének kétszázaik évfordulóját. A községbe települt németajkúak 1798- ban kezdték építeni a templomot, amely attól is egyedülálló, hogy összeépült az Árpádkori román stílusú „öregtemplommal”. Bár a században történt már felújítás, a nagytemplom megkopottan érte meg az ezredfordulót.- 1999-ben a létfontosságú dolgokat újítottuk fel. 2001- ben a Széchenyi Tervre nyújtott be pályázatot az egyház- község, és a vallási turizmus fejlesztése címén másfélmillió forintot nyert - mondta Donáth Jordánka nagyszékelyi református lelkész. - Ösz- szesen négymillió forintot fordítottunk a templomra. A Széchenyi terv támogatásával elsősorban reprezentatív felújítást végeztük el, a belső festést, a világítás, a padok, a torony homlokzatának és a toronyórának a felújítását.- A templom állapota tükrözi a falu lelkét - tette hozzá a lelkészasszony a munka jelentőségéről. - A templomban nemcsak istentiszteletet tartunk, hanem találkozások, hangversenyek színhelye is. Fontos, hogy az emberek hallhatják a toronyóra hangját, érezzék, hogy a falu lepusz- tultsága csökken. Nagyszékelyben egyébként sok ház megszépült a templom felújítása Után. *47499* A számok Önökért beszélnek www.gm.hu Nincs jól a pápa Vatikánváros Térdbántalmai miatt II. János Pál lemondta szokásos szerdai audienciáját, ám rövid időre mégis megjelent a hívők körében a római Szent Péter téren. Betegségére hivatkozva a pápa már a két legutóbbi vasárnapon is* csak igen rövid szentbeszédet mondott, mert orvosai tanácsára - tekintettel a közelgő húsvéti ünnepekre - pihenteti a lábát. Amióta 1994-ben csípőízületét megoperálták, a Szentatyának gondjai vannak a járással, ráadásul Parkinson-kórban is szenved. Ám fájdalmai ellenére kedden argentin püspökök csoportját fogadta, és eszmecserét folytatott velük a latin-amerikai országot sújtó gazdasági válságról. Római egyházi körök szerint a 81 éves katolikus egyházfő egészségi állapota gyorsan romlott az elmúlt napokban. Joaquin Navarro-Valls vatikáni szóvivő közölte: II. János Pál nem hagyja el lakását, és csupán dolgozószobája ablakából fog integetni a hívőknek. Megfigyelők emlékeztetnek arra, hogy VI. Pál pápa 1978-ban már halálos ágyán feküdt, amikor a Vatikán hivatalos közleménye csupán „könnyű megfázásról” számolt be. Most pedig II. János Pál esetében megvárták a tervezett program első napját, s csak akkor jelentették be az utazások törlését. TORONYI ÁLLÁSPONT GYULAY ZOLTÁN Üzenetek Közép-Európának ezen a fertályán mindenféle üzenetekre rendkívül érzékenyek vagyunk. Különösen most, amikor úgy érezzük, elmúltak azok az idők, amikor kívülről mondhatták meg, mit tegyünk, hogyan tegyük, hová álljunk. Nem szerettük, máig nem szeretjük, hogy a Kreml titkos vegyi laboratóriumaiban születtek káderlisták; annak sem örültünk, hogy éppenséggel a Pravdából értesültünk: Moszkvának nem tetszenek a magyar agrársikerek. Moszkva mára a múlt. De egyre inkább úgy tetszik, hogy - miként a mesebeli hétfejű sárkány: egy levágott fej helyébe kettő is nőtt - bizonyos körök szemében most az egy Moszkva szerepét ketten is átvették: Brüsszel és Washington*. Azok azonban, akik akárcsak egyetlen amerikai újság cikkét is - miként tették a The Washington Post írásával - azonosítják a hivatalos fehér házi véleménnyel, éppúgy tévednek, mint az Európai Unió bővítési biztosának, Günther Verheugennek időnként kifejezetten hátborzongató nyilatkozatait tekintik az EU megfellebbezhetetlen napiparancsának. Ennek ellenére sajnálatos tény, hogy ezt a sajátos középeurópai érzékenységet sok helyen nem veszik figyelembe, hanem egyenesen meg is lovagolják. Washingtonból nézvést például egészen másként festenek a Benes-dekrétumok, mint a Duna-mentén (ráadásul még bűntudatuk sincs, hogy a világháború után Idalakult nagyhatalmi pozíciójukban ők adták a jogtalanságokra az áldást). Egy világhatalom egyébként is bárhol meg tudja védeni az érdekeit, ha akarja. Megtette Kuvaitban, alaposan megkésve, több hullámban Jugoszláviában, s teszi Afganisztánban. Méghozzá nemcsak tollal, hanem fegyverrel is. Ha azonban egy kis ország kormánya igyekszik azon, hogy a múltat békévé oldja az emlékezés, a tett máris égbekiáltó. Ezek az üzengetések nem szolgálnak jó célt, csak riasztanak. Kár értük. EGYETÉRTEK; 06-90430403 MÁS A VÉLEMÉNYEM; 06-90-330-304 HÁMORI ZOLTÁN Egészség és térerő A gyógyszerészeket és a pilótákat még csak el tudom fogadni, de hogy jön ide a házasság meg a mobiltelefon? Tegnap megjelent cikkünkből ugyanis, amely a bizalomról és a márkahűségről szóló európai felmérést elemezte, az derült ki, hogy a fentiekben bíznak leginkább a magyarok. Először nem értettem, hogy jött ki ez az eredmény. Rövid töprengés után persze rájön az ember, hogy a magyarok ezúttal is végtelen bölcsességükről tettek tanúbizonyságot. Hiszen a bizalom az élet nagy kérdései közül is az egyik legfontosabb, itt nem babra megy a játék. Más nemzetek - azért ne mosolyogjuk meg őket! - az oktatáspolitikában, a munkaügyben, az egészségügyi szolgáltatásokban, miegymásban bíznak leginkább, amiből egyértelműen kiderül, hogy fogalmuk sincs arról, hol rejtezik a lényeg. A házasságban, mely az élet fundamentuma, ugye, az egészségben, melyről kérdezze meg gyógyszerészét. Es hogy a halál kaszájának hideg suhintását elkerüljük, abban sokat segíthetnek a pilóták. A mobiltelefon és annak márkája pedig mintegy sűríti mindezt, ahogy a népszerű sláger mondja: csak egészség legyen, meg térerő! A szeretett márkákhoz való ragaszkodás ugyancsak hű tükre a magyarság egyenes jellemének. Nem sorolhatom fel a legkedveltebb márkákat, de a következtetés adódik a listából: a magyarok komolyan veszik magukat. Még szép! A márkákhoz való viszonyban hasonlítunk az amerikaiakra, s bizonyos dolgokban nem szégyen tőlük tanulni. Erre mutat rá egy vicc a hetvenes évekből. A Pentagonban jelentik, hogy az oroszok feljutottak á Holdra, és elkezdték azt vörösre festeni. „Nem baj, hadd fessék” - mondja a hadügyminiszter. Néhány nap múlva jelentik, hogy az oroszok már félig befestették vörösre a Holdat. „Nem baj - mondja a miniszter -, ha teljesen befestették, mi majd ráírjuk, hogy Coca-Cola.” EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06^0-330-423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. £ CIB BANK 7100 SZEKSZÁRD, GARAY TÉR 1. TELEFON: (74) 529-340 érvényes: 2002. március 4-től BETÉTI KAMATOK MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE CIB Classic és Kincsem belét 50EF1-IMR HiFt-MIR 5MF1-10MR 10VFIMM LMóMik« Éves kamat (%) EflKli Évas kamat (%) EBKU Éves kamat (KI EBKM ÉvaskamatíS) ESKB 1 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 3 hó 6,750 (6,84) 6,800 (6,89) 6,900 (7,00) 7,050 (7,15) 6 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) 12 hó 6,500 (6,59) 6,550 (6,64) 6,650 (6,74) 6,800 (6,89) Lejárat előtti visszaváltás esetén e kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjéval megegyező CIB TAKARÉKSZÁMLA (min. 50eFt) Sávot kamat Évtt kamat (% EBKM 0 — 50 e Ft-ig 2,000 2,05 50e Ft - 2M Ft 5,000 5,19 2M Ft fele# 7,250 7,60 KINCSEM 2003 kötvény (min. 10« Ft) LekMatkU Évet kamat (%) EMT 1 hó 6,850 6,85 3 hó 6,850 6,85 6 hó 6,600 6,60 12 hó 6,600 6,60 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezően HITELEK Érvényes: 2002.márclus 4-tól Magánszemélyek részére émlBMtm CIB Személyi kölcsön 3M Ft-ig 23 vagy 26 3M Ft felett 19 vagy 23 THM; 22,61-37,75%, 3%-os kezelési költség mellett A kamatláb mértéke a jóváhagyott hitel összegétől és az adósminősítés eredményétől függ Ingatlanfedezet mellett nyújtott- lakáscélú hitel kamata 13,99 %- egyéb cétó hitel kamata 17,00 % THM: 19,32 - 23,36%, 1 -10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő hitei 1 éves kamatperiódus 5,90% 5 éves kamatperiódus 4,50% CIB Új Otthon hitel 2,99 % ClB^\ll640242242 \ A ( * A templom a falu lelke