Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-30 / 75. szám

2002. Március 30., szombat KÉK 9. OLDAL Tolnában történt BALESET, SÚLYOS SÉRÜLÉSSEL A 6-os és a 65-ös főút kereszteződésében egy Opel személygépkocsit vezető 35 éves férfi feltehetően nem adott elsőbbséget egy másik jár­műnek, s emiatt a két kocsi összeütközött. A balesetben az egyik jár­mű utasa súlyosan megsérült. ŐRIZETBE VETT BETÖRŐK Betörők jártak egy szekszárdi lakásban, ahonnan készpénzt és érték­papírokat loptak el. Az elkövetők azonban nem sokáig élvezhették tettük után a szabadságot, mivel a rendőrség a két férfit megtalálta és azóta őrizetbe is vette. A PAVILON ÚJSÁGJAIRA UTAZTAK A megyeszékhely egyik újságos pavilonját három férfi szándékozott feltörni de megzavarták őket. Az elkövetők a helyszínről ugyan el­menekültek, ám a járőrszolgálat a személyleírások alapján mindany- nyiukat elfogta. MEGRABOLT HAJLÉKTALAN Egy hajléktalan férfi tett bejelentést a rendőrségi ügyeletén, elmond­va azt, hogy egy büfé előtt Szekszárdon megfenyegették és elvették a karóráját. ELTÜNTETTÉK AZ ÉTKEZÉSI JEGYEKET Több étkezési jegy tűnt el Dombóvárról a MÁV szertár egyik lemez szekrényéből. Az utalványok értéke 100 ezer forintra tehető. FAKIVÁGÁS, ENGEDÉLY NÉLKÜL Két hektárnyi területen vágtak ki engedély nélkül fát magánterületen eddig ismeretlen tettesek Alsóhetényben. Az okozott kár jelentős, mintegy 8 millió forint. A RENDŐRSÉG MEGHIÚSÍTOTTA A LOPÁST Feltehetően lopni szándékozott három nő Várongon egy lakatlan házból. A delikvenseket - lakossági segítséggel - a rendőrség elfogta és előállította. VIRÁGTARTÓK A SÍRBOLTRÓL Bonyhádon egy családi sírboltról vitték el ismeretlenek az emlékhely négy virágtartóját. Az elkövetőket eddig még nem sikerült megtalálni. VIZET KÉRT, PÉNZ VITT EL A TOLVAJ Tegnap délután Döbrököz egyik lakásába egy személy vizet kérve ju­tott be. A tulajdonos a „szomjas” látogató távozásakor észlelte, hogy a szoba szekrényének egyik fiókja nyitva van, s abból 70 ezer forint hiányzik. BUSZVÁRÓ, BETÖRT ÜVEGGEL Tegnap délelőtt Szekszárdon, a Béri Balogh Ádám utcában ismeret­len tettesek megrongálták a buszvárót, annak üveg oldalát kitörték. A kár 70 ezer forintra tehető. A TETTEST ZAVARTA A MAGASLES Tegnap Jágónak határában, a Törő-tanyánál ismeretlen tettes - fá­radtságot nem kímélve - felborította az ott található magasleseket. A rongálási kár eléri a 80 ezer forintot. ÉGETT A TELEP ISTÁLLÓJA Sióagárdon tegnap a volt sertéstelep istállójának a tetőszerkezete gyulladt ki. Az építmény egyharmada le is égett, a lángok tovaterje­dését a szekszárdi hivatásos tűzoltók ákadályozták meg. PAKSI TŰZOLTÓK VONULÁSAI Tegnap délelőtt, valamivel 10 óra után elsőként Andráspuszta terüle­tére vonultak ki a paksi tűzoltók: itt 800 négyzetméternyi avar kapott lángra. Ezt követően, 11 órakor Biritópusztáról érkezett riasztás: a település határában 2000 négyzetméternyi aljnövényzet égett. A lán­gokat_mindkéUielysz^^ _________________________■ ■ ■ On a biztos nyertes! ^ Szerezzen új előfizetőt a Tolnai Népújságra, Öné lehet egy szép edény! Ha az Ön által hozott új előfizető 1 hónapra rendeli meg a lapot, 2 literes nyeles tejforralóval, ha 3 hónapra fizet elő zöldségpároló készlettel, 6 hónapos előfizetés esetén pedig üvegtetős wok sütővel ajándékozzuk meg Önt. Hívjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. MEGRENDELŐ Régi előfizető:................................................................................ Címe:.......................................................Tel,:..................................... Új előfizető:...................................................................................... Előfizetési időszak: TŰK O R Trotil a papírszatyorban Látványos akció a budaörsi benzinkútnál fotó: orfk Budapest Szégyen a futás, de hasznos - tartja a szólásmondás. Ezúttal nem volt hasznos, mert aki el­futott, azt a rendőrök nagyon hamar utolérték. A Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányságon sajtótájékoztatón szá­moltak be arról, hogy értesülésük szerint egy albán szervezett ban­da az M7-es autópályán a budaör­si benzinkútnál úgynevezett trükkös autólopási akciót szer­vez. Erre az eseményre a megyei rendőrök és a Készenléti Rendőr­ség Terrorelhárító Szolgálata is kíváncsi volt, és a megfelelő elő­készületek után megjelent a hely­színen. Meglepetésükre a jelzett akció­ra, illetve előkészületeire semmi jel sem mutatott. Mindenesetre elkezdték a jelenlévőket igazol­tatni. Ennek során egy fiatalem­ber feltűnően idegesen viselke­dett, majd váratlanul futásnak eredt. A rendőrök természetesen üldözőbe vették. A férfi futás közben eldobta az addig kézben szorongatott papírszatyrát. Rövid üldözés után a rendőrök elfogták M. Zoltán 23 éves szent­endrei lakost. A helyszínre ki­szállt tűzszerészek megállapítot­ták, hogy az eldobott csomagban csaknem 3 kilogramm trotil rob­banóanyag és 6 darab gyutacs volt. Ez a mennyiség akár hatal­mas házak felrobbantására is elegendő. A fiatalember kihallgatása so­rán azt állította, hogy ő tulajdon­képpen barátnőjére várt az üres papírzacskóval a kezében, ami­kor egy magas, ismeretlen férfi hozzálépett, és valamiféle csoma­got tett a szatyrába. Futni pedig azért kezdett el, mert megijedt a rendőröktől. Időközben előkerült a barátnője, aki mit sem tudott arról a randevúról, amelyről M. Zoltán beszélt. Rövidesen további randevú sem jöhet létre, mert a fiút őrizet­be vették, és néhány óra múlva az ügyészség javaslata alapján a bí­róság elrendelte előzetes letartóz­tatását. A rendőrök széles körű nyomozást folytatnak az eset hát­terének kiderítésére, valamint M. Zoltán feltételes társainak előkerí- tésére. A sajtótájékoztató során beszámoltak arról is, hogy jelen­tős erőket fordítanak az engedély nélkül forgalomban lévő lőfegyve­rek begyűjtésére. Tavaly posta­rablás során két géppisztolyt, más bűnözőktől és orvvadászoktól 24 puskát vettek el, továbbá 28 pisz­toly és mintegy 2000 darab lőszer is szerepel a rendőrség által le­foglalt fegyverek között. KOÓSTAMÁS Megmenekült az akasztófától Hetekig ült a siralomházban egy kábítószeres német lány A családjával Távol-Keleten élő német lány hetekig az akasz­tófa árnyékában várt az ítéletre: kivégzik-e kábítószer-rejte­getésért, vagy megússza börtönbüntetéssel. Túlzás nélkül: egész Németország érte imádkozott. A jelek szerint: sikerrel. Cochem - Szingapúr A 22 éves Julia Susanne Bohl (képünkön) a szigorúságáról messze földön szigorúságáról is­mert szingapúri Changin börtön siralomházában várt sorsára. Haj­szálon függ az élete. Julia ugyanis megszegte a városállamnak a ká­bítószerrel való visszaélés meg­torlására hozott, csaknem közép- korian könyörtelen törvényét. Noha Júlia a szüleivel - ponto­sabban 21 éves barátjával, Bennel- Szingapúrban lakik, családja a Mosel-vidéken, Cochemben él. Különös köztiszteletnek örvend bácsikája, Dieter Bohl, aki a kör­nyék egyetlen kéményseprője. Sem ő, sem a felesége nem haj­landó nyilatkozni a lány ügyéről. Julia nagybátyja naponta telefo­nál Ázsiába, ahol az öccse kíséri figyelemmel - egyebet nem tehet- a lánnyal kapcsolatos fejlemé­nyeket. A nagyszülők különösen odáig vannak, hetekig rettegtek unoká­juk életéért. Júliánál ugyanis 687 gramm kábítószert találtak, már­pedig a szingapúri törvény a bí­rák kezét is köti: aki 500 gramm­nál több, a hasis és a marihuána alapanyagául szolgáló kendert rejteget, automatikusan halállal büntetendő. A fordulat nagypéntekre kö­vetkezett be: laboratóriumi tesz­tek kimutatták, hogy a lefoglalt drog két különböző alapanyagból áll, és a kannabisz mennyisége nem éri el az 500 grammot. Az ügyész ezen felül a vádat három különböző kábítószer-bizonyí­tékra építi fel - igaz, ezért leg­alább tízesztendei börtönbünte­tés fenyegeti a lányt. „Igazán megkönnyebbültünk” - nyilatkozta az édesapa, Wolf­gang Bohl újságíróknak, -amikor a döntést megtudta. A bíró az át­meneti szabadlábra helyezésért 150 ezer szingapúri dollárban, azaz csaknem 23 millió forintban állapította meg az óvadék össze­gét, és kérdéses, hogy ezt az ir­datlan mennyiségű pénzt a csa­lád ki tudja-e fizetni. A tárgyalásról Júliát ismét bi­linccsel a csuklóján vezették el. A következő tárgyalási nap április 11-én lesz. EUROPRESS Ittasan borult fel Kosztolányi? Dr. Kosztolányi Dénes fideszes országgyűlési képviselő márci­us 16-ról 17-re virradó éjjel kocsijával árokba csúszott a 44. számú főúton, Kondoros közelében. A képviselő ügyét a bé­késcsabai rendőrkapitányság átadta a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalnak. Békéscsaba - Budapest Dr. Kosztolányi Dénes a Magyar Aerobik Szövetség elnökeként vett részt egy hete szombaton a békéscsabai sportcsarnokban megrendezett országos aerobik- bajnokságon. Az eseményről ha­zafelé, Budapestre menet érte a baleset, amelynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. Állítása szerint a kicsúszás műszaki hiba miatt történt.- A rendőrség és a mentők pél­dás gyorsasággal a helyszínre ér­keztek, az orvosi vizsgálat során az orvos azt írta le, hogy a feje­met ütöttem meg és a hátam sé­rült, alkoholos lehelet nem volt érezhető. Az autómat elszállítot­ták műszaki vizsgálatra, így kénytelen voltam a hajnali Intercity vonattal hazautazni - nyilatkozta másnap a képviselő. A baleset ügyében eljáró bé­késcsabai rendőrkapitányság fe­lettes szervénél, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságnál mind­össze annyit mondtak el az ügy­gyei kapcsolatban, hogy eredeti­leg a békéscsabaiak kezelték az ügyet, de azt átadták a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalnak. Ennek okát az illetékes kérdé­sünkre sem kommentálta. Informáci­ónkat azon­ban, miszerint a képviselő el­len bűncselek­mény - ittas járművezetés vétségének - alapos gyanú­ja miatt indí­tott eljárást az ügyészségi nyo­mozó hivatal, a vonatkozó jog­szabály adott paragrafusa is megerősíti. A törvény ugyanis egyértelműen kimondja, hogy az ügyészségi nyomozás kizá­rólagos hatáskörébe tartozik „az országgyűlési képviselők­nek (...) bármilyen bűncselek­ménye.” A Központi Ügyészségi Nyo­mozó Hivatalnál kedden nyilat­koznak az ügyben. ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig KOCSMAJAJ. Koponyatörést szenvedett az a vecsési férfi, akit szóváltásukat követően társa fejbe rúgott a helyi kocs­mában. Az erősen ittas tettes távozáskor ment neki a sértett­nek, akit jelenleg is kórházban ápolnak. A rendőrség őrizetbe vette a verekedőt, aki beismerte tettét. EUROPRESS VONATBALESET. Halálra gázolt tegnap egy mozdony egy ismeretlen férfit Kőbá­nyán. Az 55 év körüli férfi a sínszálak között sétált, ezért nem tudott időben megállni az őt észrevevő szerelvény ve­zetője. A baleset körülménye­inek vizsgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közle­kedésrendészeti Főosztálya szakértők bevonásával megkezdte, europress GYÜJTŐSZENVEDÉLY. Au­tóembléma-gyűjtő fiatalokat fogtak el tegnap Lőrinciben. A rendőrség adatai szerint a fiúk mintegy 30 gépkocsit rongál­tak meg. A lőrinci lakótelepen szolgálatot teljesítő járőrök­nek gyanússá vált három, a parkoló autókat kerülgető fiatalember. Igazoltatták őket, majd átkutatták a ruházatu­kat, s ennek eredményeként négy autóembléma került elő. A lőrinci nyomozók mindhár­muk otthonában házkutatást tartottak, és további lopott emblémákra bukkantak. A rendőrség lopás és rongálás miatt indított eljárást a gyanú­sítottak ellen', mti BETÖRÉS. Ismeretlen tettesek csütörtök hajnalban betörtek az iszkázi Nagy László emlék­házba. A tettesek 1 millió 800 ezer forint értékben műtárgya­kat, köztük faliórát, fából készült pisztolyt és tőrt vittek magukkal. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a nyomozásban, europress SZURKÁLÁS. Belehalt sérülé­seibe az az 53 éves férfi, akire élettársa támadt rá Boldván. A 22 éves nő mellkason szúrta élettársát, de azt még nem tudni, mi volt az indítéka. A hölgy beismerte tettét, őt a rendőrség emberülés alapos gyanúja miatt őrizetbe vette, europress ÁLTÍZEZRES. Fénymásolt tízezressel vásároltak tyúkot az encsi piacon, az eladó csak a vevők távozása után vette észre, hogy a bankjegy silány hamisítvány. A 66 éves asszony, miután elfogadta a tízezrest, a visszajárót is oda­adta a tyúkot vásárló két nő­nek. Az asszony a bankjegyet a vevők távozása után átvizs­gálta, és az a gyanúja támadt, hogy az hamisítvány, ezért feljelentést tett a helyi rend­őrkapitányságon. A rendőrség pénzhamisítás bűntettének alapos gyanújával nyomozást kezdett az eddig ismeretlen tettesek kilétének felderí­tésére. MTI BICIKLITOLVAJOK. A Debre­ceni Rendőrkapitányság járőrei tegnap hajnalban tetten értek három fiatalkorú fiút, akik egy alumínium létra segítségével egy emeleti folyosóra akartak bemászni. A fiúk szándéka az volt, hogy az ott tárolt biciklit megszerezzék. A három el­követőt a járőrök előállították. Kiderült az is, hogy a lopáshoz használt létra sem a sajátjuk volt, hanem egy korábbi bűn- cselekmény során tulajdonítot­ták el. A két tizenhét és a tizenöt éves fiú nem volt ismeretlen a járőrök előtt, hiszen korábban hasonló cselekmények elkövetése miatt már megfordultak a kapitány­ságon. EUROPRESS V. J.

Next

/
Thumbnails
Contents