Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-23 / 69. szám
Tolnai Népújság 2002. Március 23., szombat Hétvégi Magazin 9. OLDAL Ünnep és hétköznap Székelyföldön Dimaszentgyörgytől Gelencéig, a forradalom és szabadságharc évfordulóján Valóban nagy utazás volt, hiszen - az egykori történelmi határt tekintve - messzebbre már nem is lehetett volna menni. Dunaszentgyörgy küldöttsége - s önkormányzatának jóvoltából jelen sorok írója is - kora hajnalban indult és késő este érkezett meg az erdélyi testvértelepülésére, Gelencére. A két község a '48/49-es forradalom és szabadságharc ünnepének másnapján szentesítette együttműködését. Gábor Áron a szabadságharc idején Kézdivásárhelyen is ágyúöntőt létesített fotó: o. k. Szent László a templomban A látogató áll a gelencei templom freskója előtt, s azon tűnődik, hogy ki lehetett az az ismeretlen művész, aki közel hét évszázadot áthidalva üzen a múltból a mának. Még itt, a Keleti-Kárpátok karéjának legtávolabbi, elhagyatott szegletében is olyan műremek született - az 1300- as évek elején -, mely joggal került fel az UNESCO által a világöröksé- gi listára. A névtelen mester Szent László legendáriumát örökítette meg: ahogy a lovagkirály harcba indul a kunok ellen, majd a diadalmas csatában megfutamítja, s párviadalban legyőzi az ellenséget. Az egykoron bizonyára fénylő színek mára persze megfakultak, ám a jellegzetes szürke, sárga, barna, és fekete kontúrvonalak, a falfestmény alakok mandulaszerű szempárjai így is gótikus hangulatot árasztanak, éppen csak a gregorián dallam hiányzik a háttérből. Vendéglátóm, Gelence alpolgármesterének halk szava hoz vissza a mába: lassan indulnunk kell a templom előtti kis térre, ahol már gyülekezik a március 15-i ünnepség megannyi résztvevője, azaz a falu apraja-nagyja. Innen vonul le gyalogosan a főtérre a sokaság, hosz- szú, tömött sorban. Köztük Dunaszentgyörgy küldöttsége is, Hermann János polgármesterrel az élen. Ez a helymeghatározás most szó szerint értendő: mint régi, kedves vendéget, a községvezetőt egy fogatra invitálják, s amint a zörgő kocsi előreszökken, máris mozgásba lendül a menetoszlop. Havasok, hegyek, dombok Az igazi, képzeteinkben élő nagy hegyek úgy Nagyszeben és Brassó között tűnnek a szemünkbe. Az út itt még tűrhető, kisbuszunk gond nélkül birkózik meg az emelkedőkkel, igaz, a nyaktörő meredélyek odébb vannak, valahol a szemhatáron. Csak sejteni lehet az ormok magasságát: a hófehér bércek a napfényben világítanak, szinte lebegnek, mert monumentális törzsük, alapzatuk nem látszik, azokat - ebből a messzeségből - csak képzeletünk teremti a szirtfokok alá. Azok ott már a Fogarasi-havasok. S egy rövid megálló jön Fogaras városában, melynek gimnáziumában egykoron, az első világháború előtt három tanéven át Babits Mihály is tanárkodon. A lenyűgöző hegyláncokhoz képest Gelencét - első látásra - mondhatni szelíd felföld veszi körül, jóllehet a költő által megénekelt „zpr- don Kárpátok” szívében járunk. Ám egy kis séta elég a település kapta- tókkal szabdalt határában ahhoz - kalauzunk ez alkalommal is Kocsis Géza, a település alpolgármestere - , hogy megérezzük: mit is jelent a „fenyvesekkel vadregényes táj”, a suttogó tűlevelű rengeteg és a csobogó hegyi patak megkapó hangulata. Hamisítatlan turistaparadicsom várhatná itt az egyszerű körülmények, a természetközeliség, a robinzonádok szerelmeseit - ha lenne pénz a fejlesztésre. Kikezdhetetlen erőd Az elegáns öltönyt viselő Imre egy jól menő számítógépes vállalkozás tulajdonosa Sepsiszentgyörgyön, számtalan üzlettársa van Magyarországon, bejárta már a fél világot, mindenről van mértéktartó és mértékadó véleménye, szóval igazi européer személyiség és egyéniség. Ott jártunkról értesülve azonnal meghív bennünket cégének igazgatói irodájába, egy italra. (Amiből azután több lesz, a legendás székely vendégszeretet ismerői tudják, miről van szó). Vele beszélgetünk a Székelyföldről, ezen milliós lakosságú Kis-Magyarországról, melynek szinte minden lélegzetvétele, minden rezdülése ízig-vérig magyar: ahol az egymást nem ismerő emberek is magától értetődő természetességgel magyar szóval fordulnak egymáshoz, az utcán, az üzletekben, a hivatalokban, még a vonatokon is, egyszóval mindenütt; s ahol a helységnév táblák, valamint a közterületek, intézmények feliratai magyarul is olvashatók, legyen szó a főtérről avagy a legeldugottabb zsákutcáról. A helyi viszonyokat kiválóan ismerő Imre megnyugtat: ezt a bástyát, erődítményt már nem kezdheti ki semmilyen bomlasztó kísérlet. S így már érthetővé válik, hogy egyes román politikai erők miért idegenkednek - akárha leplezve, kimondatlanul is - a régiókra alapozó Európai Uniótól. Csatlakozás esetén ugyanis Romániának egyszer s mindenkorra le kellene mondania a nemzetállami koncepcióról... Imre autójába ültet bennünket, s kellemes külön programot szervez számunkra a közeli Sugásfürdőbe. Űt közben ízelítőt ad a székely humorból, annak vaskosabb válfajából is. Tészta szukkal, pityóka murokkal- Itt ölték meg a rendőrfőnököt - mutat Jutka asszony, Gelence alpolgármesterének felesége Kézdivá- sárhely főterén a közeli gyógyszer- tár bejárata elé. Vendéglátónk nemcsak hallomásból ismeri az esetet: 1989. december 22-én, a romániai forradalom napjaiban szemtanúja volt a rettegett és gyűlölt milicista meglincselésének. A tér, ahol Gábor Áron szoborba formázott alakja magasodik fölébünk, most is több százas, sőt több ezres tömeget fogad magába, mint egykoron, a népharag megnyilvánulásának drámai óráiban. De most minden békés, sőt ünnepélyes, hiszen március 15-e, a magyar forradalom napja van. A hagyományoknak megfelelően Felső- Háromszék falvainak népe, megannyi székely határőr utód, látványos menetben, lóháton, szekereken, hintókon, népviseletben, illetve korhű öltözékben, dallal-tánccal vonul Kézdivásárhelyre. Akárha egy szekszárdi szüreti felvonulást látnánk, nagyobb méretekben. A településeket táblák és zászlók jelzik, s Szentkatolna, Torja, Ozsdola, Csernáton és más falvak után végezetül - nagy tapsot aratva - feltűnik a gelencei csapat, soraik között a dunaszentgyörgyi küldöttséggel. Ezzel azonban még nincs vége a megemlékezésnek, a szobor előtti emelvényen egymást követik a szónokok, s felolvassák Orbán Viktor magyar, valamint Adrian Nastase román miniszterelnök magyarokhoz küldött üzeneteit is. A pártpolitika ezzel együtt sem kap még gyenge hangsúlyt sem. Itt valóban mindenki a '48-as forradalomra emlékezik. Jutka asszony javaslatának örömmel eleget téve betérünk a közeli cukrászdába, egy „tésztára” és egy „szukra”, mely megnevezések, mint kiderül, a süteményt és az üdítő italt takarják. Vendéglátónk a számunkra ismeretlen szavak feletü örvendezésünket látva elmeséli: egyszer Magyarországon járva óvatlanul pityókát és murkot kért a zöldségesnél, s az elkerekedett szemű eladó értetlenkedését megunva a sajátságos helyzetet egy huszárvágással oldotta meg: rámutatott a kívánt krumplira és a sárgarépára... Magyar zászló és Himnusz Bár Szakács Tibor, Gelence polgár- mestere hosszasan sorolja, milyen tennivalók szükségeltetnek az általa vezetett, valamivel több mint négy ezres lélekszámú község további szépüléséhez, azért abban egyetért az őt faggató újságíróval: a helység egyáltalán nincs rossz helyzetben, sőt, a felső-háromszéki települések között meglehetősen előkelő pozíciót tölt be. Rendezett porták, karban tartott környezet, szép kultúr- ház komoly könyvtárral, s egy olyan - Jancsó Benedek nevét viselő - általános iskola, mely minden hasonló léptékű magyarországi községnek díszére válna. A hétszázötven óvodás és elemista diák természetesen magyarul sajátítja el a tudást, mindössze három tantárgyat kell románul tanulni, azt is csak a felső tagozaton. (Vendéglátónk kamaszodó gyermekei bevallják: ők bizony nem értik, miről énekel a tévében a román popsztár. Meg amúgy is a kábelen érkező anyaországi magyar adásokat bújják napestig). Kézdivásárhelyen délelőtt, Gelen- cén délután emlékeztek meg március 15-ről, ez utóbbi településen is kizárólag magyar nyelven, magyar zászlók lobogása, valamint a magyar és a székely himnusz akkordjai mellett. Az emelkedett pillanatokból a következő napra is jutott, hiszen hivatalos aláírással Gelence, valamint Dunaszentgyörgy polgármestere - Szakács Tibor és Hermann János - ekkor szentesítette azt a testvérkapcsolatban megnyilvánuló együttműködést, mely egyébként már régóta működik: mindkét fél javára. SZERI ÁRPÁD Nem elég, ha olvassuk, érteni is kell Az olvasáskutató a versenyképességről A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Tolna megyei szervezetének közgyűlésén dr. Nagy Attila olvasáskutató tartott előadást Olvasás és versenyképesség címmel. Szavaiból kiderült, a mai felnövekvő generáció tagjainak jelentős része, mintegy ötödé, nem megfelelő szinten rendelkezik ezzel a nagyon fontos, eszköz jellegű tudással.- Mikor mondhatjuk, hogy megfelelő az olvasás-tudásunk?- Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, akkor olvas tökéletesen valaki, ha egy szövegből első olvasásra azonnal ki tudja szűrni az információkat, összefüggéseket, illetve válaszokat. Egy nemrégiben készült nemzetközi felmérésből azonban kiderült, a mai magyar 15 évesek szövegértése az átlagosnál roszszabbnak mondható, nemzetközi rangsorban Lengyelországgal és Portugáliával állunk egy szinten.- Milyen hátrányokkal jár, ha valaki nem tud jál olvasni?- Sokan még ma is kizárólag szép- irodalmi művek lapozgatását értik olvasás alatt. Holott a modern vüág- ban az olvasás, a szövegértés a személyes versenyképesség alapfeltétele. Ahhoz, hogy ma valaki boldogulni tudjon, értenie és értelmeznie kell a szakirodalmat, a jogszabályokat, a pályázati feltételeket, vagy akár a vasúti menetrendet is. Ha erre nem képes, akkor nem versenyképes. Az adatok alapján a mai magyar felnőtt lakosság közel negyede funkcionális analfabéta, ami azt jelenti, hogy ugyan kisüabizálja az írott szöveget, de megérteni nem tudja.- Hol lehet a hiba, mi vezetett idáig?- A problémák forrása sokrétű és összetett. Kezdődik gyermekkorban, amikor beszélgetés, mesélés helyett a televízió előtt ül. Az általános iskolában hatalmas mennyiségű a tananyag, az olvasás tanítás színvonalával is vannak problémák, s az anyag számonkérése legtöbbször írásban, jórészt tesztekkel történik. Mindezek odáig vezetnek, hogy nem sajátítják el a színes, választékos árnyalt beszédet, ami mindennek az alapja, nem csak az olvasásnak. Nem véletlenül vetődött fel az előadás utáni beszélgetés során például az, hogy a gyerekek nem tudják megoldani matematikából a szöveges feladatokat. A képletet, megoldásmódot ismerik, de nem tudják értelmezni a szöveget, s ebből kihámozni a kérdést.- Mi lenne, mi lehetne a megoldás?- Az a cél, hogy szövegértő gyerekek nőjenek fel, ehhez pedig már a legzsengébb korban együtt kell működniük a szülőknek és az oktatási intézményeknek, a gyereknek mesélni kell, mesét felolvasni, s beszélgetni vele. Már az iskolába, óvodába lépés előtti szokások (beszélési, olvasási) kialakításában átháríthatat- lan a szülők felelőssége, illetve a későbbiekben a család-iskola- könyvtár hatékony együttműködése. Ebben nagy szolgálatot tehetnek egymást segítő gesztusaik, akcióik. Ezekre kitűnő példával szolgálnak az Illyés Gyula Megyei Könyvtár rendezvényei. Változniuk kell az iskoláknak is, elsősorban az olvasás tanításának, másodsorban pedig el kell érni, hogy a gyerekek olyan feladatokat kapjanak, amelyek révén könyvtárba járnak, olvasnak, olyan szövegeket, amelyeknek segítségével „begyakorolhatják” az anyanyelvűket, vagy később valamely idegen nyelvet. venter Marianna ______________JÓ HÍR______________ Va csoravendégek „A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig:.. felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve.” (Jn. 13,1.4-5). Milyen sokféle ember ül itt az asztal körül! Most éppen csendben vannak, nem is szólnak, de azért tudunk róluk: Jakab, János, András, Tamás és a többiek - a tanítványok. A csodálkozástól levegőhöz is alig jutva figyelik a Mestert, amint fáradt, poros lábukat mossa. Ha magukra néznek, talán nem is értik, hogy kerültek ide így együtt, egy asztal köré gyűlve. Mert nehezen elképzelhető, hogy normális körülmények között az olyan indulatos, de őszinte Péter sokáig tűrte volna maga mellett a sunyi Júdás Iskariotest. Elég nehezen elképzelhető, hogy Máté, a volt vámszedő volt, helyet találhatott volna Simon, a Zélóta mellett, aki korábban az egyik legszélsőségesebb, népe felszabadításáért küzdő csoportba tartozott, s mint ilyen gyűlölt minden elnyomó hatalmat és azokat is akik az idegeneket kiszolgálták - mint ahogy a vámszedők tették... Egy valami köti őket össze, pontosabban egy valaki: az, aki annak idején elhívta őket, aki mindezidáig tanítgatta, vezette, s aki most egy asztal köré gyűjtötte őket, hogy együtt vacsorázzon velük: Jézus. S íme, az elhívó Mester sze- retetének egy újabb meghökkentő példáját kell látniuk: elvégzi helyettük azt a tisztasági eljárást, amit minden házban, az asztalhoz telepedés előtt a szolga volt hivatott megtenni: a lábmosást. Amíg ők egymással vitatkoznak visszafogott indulattal, hogy ki a legnagyobb tanítvány, a legjobb hívő, amíg talán egymásra várva büszke tekintettel: „ha nincs szolga, hát mosd meg a lábunkat te, András, vagy inkább te, fiatal barátunk János...” - Addig Jézus felkelt és most eléjük térdelve szolgává lesz közöttük. Csodálkoznak, nem értik Jézus szeretetének mélységét. Hát még hogy fognak csodálkozni holnap! Nagypénteken, amikor nemcsak a földre ereszkedik Jézus, de életét letéve a pokol legmélyére, hogy így végezze el övéiért a legnagyobb szolgálatot: megváltást bűnből, halálból, kárhozatból... Most a vacsoránál csak egy valami világos: vendégek ők mindannyian, akiket oly sokféle helyről hívott el a Házigazda. Most csak egy valamit sejtenek: meg kell engedniük, hogy a Mester szolgáljon nekik. Ebből tudnak majd meríteni, ha nekik kell egymás között hasonlóan munkálkodni, mert majd kell... de előbb Jézus! Milyen sokféle ember ül ott az asztal körül, és most, hogy jobban megnézem: milyen nagy ez az asztal! Jakab, János, András, Tamás és a többiek mind elférnek Jézus körül... Sőt, mintha a homályból most újabb alakok körvonalazódnának: egy bűnös asz- szony, egy másik vámszedő. Az ott, mintha koldus lenne, amaz meg inkább úgy néz ki, mint Nikodémus, a gazdag farizeus. Még mindig szakadt ruhájával egy gyógyult leprás is szemérmesen az asztalhoz telepedik, a kapernamból jött római százados mellé... És ott, mintha lenne még üres hely... Igen, egészen határozottan látszik: van még üres hely... nekünk is! SEFCSIK ZOLTÁN EVANGÉLIKUS LELKÉSZ Tolna megyei anekdotatár 105. Pincehelyi helytelenkedők A régi népnyelv eléggé szellemes volt abban, hogy a helytelenkedők kifejezésen minden olyat ért, a mi állami vagy erkölcsi törvénybe ütközik, ilyen pedig a Görbővel összenőtt községben is bőven akadt. Hogy egyebet ne mondjak, volt például itt egy véres választás, amelyet oly szépen megírt Csekő Ernő levéltáros, s ahol a népbeli áldozatok mellett az intézkedő csendőrök lettek főszereplők. Persze nem negatív értelemben: 1902. július 7-én kitüntették hármukat, mondván, nagyobb verekedést akadályoztak meg azzal, hogy a tömegbe lőttek... Két év múlva, 1904. július 24-én a Tolnavármegye számolt be egy másik helytelenkedésről Görény helyett ürge című hírében. „Nagy riadalom volt múlt szombaton éjjel Kollár Dávid görbői birtokos portáján, ahol az egyik béres, Szántó József olyan neszre ébredt, mintha görény járna a tyúkólban. Felkeltette hát csendben bérestársait is, akik felfegyverkezve vasvillákkal és husángokkal az ól előtt foglaltak állást, míg Szántó vasvillával döfködött az ólban szerteszéjjel, hogy a pecsenyeéhes vendéget kitessékelje. Nagy volt azonban az üldözők meglepetése, amikor az ól mélyéből a felriadt tyúkok kodácsolásának zűrzavarába nyöszörgő és szepegő emberi hangok is vegyültek, amelyek a görénynek vélt tolvaj engesztelő kérését tolmácsolták, hogy <ne bántsatok, én vagyok, az Ürge!> Hagyták hát szépen előbújni az emberi ürgét, akit aztán kegyetlenül eltángáltak, amiben a béresasszonyok is tevékeny részt vettek. A tyúktolvaj különben Ambrus György ürge névre hallgat, és így nyáridon a pincehelyi határban néhány gazda termését őrzi, nehogy lába keljen.... Ürge azzal védekezett a rendőrök előtt, hogy éppen <böcsületben> járt, mert répatolvajokat üldözött és azokat követte nyomon...” Három év múlva egy újabb helytelenkedésre derült fény, de ebbe már némi honatyai mosoly is vegyült a Tolnavármegye 1907. április 7-i száma szerint. „Egy választó bizalma most különös és mulatságos ügyben kereste fel Ráth Endrét” a pincehelyiek közül, akiknél Rátkay Lászlóval többször megfordult. „Jogi tanácsot kér ez a választó: <Nagyságos Képviselő Ur! Miután olyan szomorú helyzetbe jutottam, hogy feleségem elhalt, most egy olyan nőt akarnék elvenni, vagyis olyannal akarok házasságot kötni, aki még nem vált el a férjétől. így ennek a házasságtörésnek a lebonyolításával akarnám megbízni a Nagyságos urat. A nő hajlandó a házasságtörésre, sőt akarja is. Kérném a Nagyságos Urat, tudatná velem, mennyi időt vesz igénybe a házasságtörés?>” Nem tudom, a mostani képviselő-jelöltek mit szólnának egy üyen kérés- hez, s vajon mit tanácsolnának? ________ dr. töttős gábor V t K *
