Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

14. OLDAL SZOLGA L T A T Á S 2002. Március 2., Szombat Olvasóink írják Őszinte gondolatok a pincehelyi Visszapergettem az időt, valamikor tizenévesen egészségügyi pályára szánt az édesapám: én mindig nagyon büszke voltam emberi lényére. A Déva városából menekülő, magas termetű, megkeseredett legény letelepedett Hőgyészen, majd itt Pincehe­lyen. Mikor megszülettem, már jól ismerte a kórház zegét-zugát. Apám, a kőművesmester ha kellett frissre meszelte azokat a ma is létező kórtermeket, melyek ha beszélni tudnának, a megállíthatatlan idő is kevés lenne ahhoz, hogy elregéljék meghitt történetüket betegekről, or­vosokról, a kórház többi dolgozójá­ról és az aggódó látogatókról. Gyermekkoromban az egyik leg­nagyobb jutalom volt, ha a megfá­radt kőművessel és áldott édes­anyámmal felsétálhattam a kórház udvarába, mert ott volt ám számom­ra az igazi csoda! Összegyűltek az or­vosok, nővérek, munkában megfá­radt iparosok, elhozta ki-ki a család­tagját is. Volt egy kedves mosolyú ember, akinek „gyógyított” a tekinte­te. „Valami jó doktor bácsi lehet” - gondoltam, hisz „jóság sugárzik be­lőle”. Ahogy nőttem, úgy nőtt az ő lénye, aztán máshova szólította az orvos hivatástudat dr. Schilli Antalt. Felnőttem, én is megtaláltam a szá­momra legszebb hivatást. Boldog let­tem az aprók körében, mint óvónő, de apróvá váltam, mikor megtud­tam, baj van az egészségemmel. Szinte összezsugorodott a belsőm, mikor közölték velem: műtét vár rám. Felkerestem a sebészeti osztály főorvosát, akinek mosolya megegye­zett a „valamikori doktor bácsiéval”. „Nagyon fél a műtéttől?” - kérdezte, látva riadt tekintetemet. Már nem fél­tem, mert volt iránta bizalmam és hi­tem. Mikor az osztályon mégis egy kicsit elfogott a csüggedés, a nővérek meleg tekintete oszlatta el szorongá­somat. Egyszeriben egy meghitt, egyen­rangú közösségben éreztem magam. Dr. Tóth Pál Tamás adjunktus úr, aki Budapesten is egy kicsit pincehe­lyi levegővel lélegzik, hiszen egészen fiatal orvosként már igen nagyot szippantott belőle, hatalmas, hat órás műtétet végzett. Mikor megkér­deztem tamási betegtársamat, akit műtött, hogy mi a véleménye a mi kis kórházunkról, ő azt mondta „bi­kórház felől zalma van”. Egyszerre valami fel­emelő érzés töltött el. Itt vannak, akik nem számolják a kilométereket! Dr. Cseri István adjunktus úr szá­mára nem fontos a távolság, a városi élettől való elszakadás, sokkal fonto­sabb az emberélet, bárhol, bárki is le­gyen, segíteni kell! Boldog, ha a vér annak rendje-módja szerint áramlik az erekben. Az érsebész nemcsak operált, leszállt az egyszerű, meg­csonkított lábú paraszt bácsi szintjé­re, hogy a belsőjét a csonkaság he­lyett megerősítse. Itt bizalmam volt dr. Bács Ervin iránt, akinek kedves, őszinte tekintete is gyógyító. Jó volt hallani ízes hangját, ami otthon is fel­felcsendül édesapám beszédében. Dr. Amin Mohamed, kedves ak­centussal hangoztatta ugyan, hogy „én nem vagyok magyar orvos”, mégis mindenki tudta, hogy gazdag lelke fontosabb a ki­mondott szónál. Mindenki tudja, a főorvos úr jó lelkű, őszinte ember, de megköveteli a ren­det. Azt mondják, szigorú, mégis na­gyon sokat tanulnak tőle. Egészen pályakezdő korában, dr. Tóth Pál Ta­más adjunktus úr azt mondta ne­kem: „Aki a főnök keze alatt tanul, vele együtt dolgozik, abból biztosan orvos lesz.” Jó volt hallani ezt és az- ,óta is visszacseng fülembe a bölcs gondolat. Jó tudni, hogy környé­künkről, de még Budapestről is szí­vesen választják kórházunkat, gyógyulásuk céljául a betegek. Azt mondják a mi kis kórházunk „kicsit olyan, mint egy szanatórium.” Itt mindenkinek tudják a baját, fájdal­mát, a nevét. Itt mindenki keresi a beteg életerejét! Az orvos, a műtős, az ápoló tény­leg nem csak a munkáját végzi, ha­nem mellette meghallgat, bíztat, erőt ad. A takarítónő nem csak a burkola­tot simogatja tisztára, tekintete lá­gyan megérint minden szeretetre éhes emberi arcot is. Egyenrangú fe­lek vagyunk mi ezen a földön! Nincs szegény, sem gazdag csak gyenge­ség és egy életen át hála. Hála azok iránt, akik ma megerő­sítenek bennünket! Kedves Olvasó kérlek, segíts Ne­kik és nekünk, hogy Ők mind meg­maradhassanak erőben, egészség­ben, ilyen tiszteletben és segítőkész­ségben, de főként szeretetben a mi Egyetlen, Meghitt és Nélkülözhetet­len kórházunk számára! Hálánk apró jeléül: Rigóczki Zoltánná Tamási, özv. Kintli Istvánná, özv. Magyari Jánosná, Pintámá Ág Margit, Né­meth Istvánná, Kelemen János, Bikádí Andiúsná, Szilágyi Rudolfná, Páti György, Nagy László és Hegedűsná Mezé Éva Pincehely, 2002., február 22. ■ Hajdan Március másodikán 115 éve, 1887-ben Tolna megye filoxéra- biztosa, dr. Roboz Zoltán vissza­tért a francia szőlővidékeken tett tanulmányútjáról. 100 éve, 1902-ben született Szekszárdon Mattioni Eszter fes­tő- és hímeskőművész, akinek ké­pei három földrész múzeumában, állandó kiállításának darabjai pe­dig szülővárosában találhatók. Március 3-án 120 éve, 1882-ben a megyénkben élt Hőke Lajos a la­kodalmi szokásokról írt tárcát. 105 éve, 1897-ben elhunyt Dicenty Pál orvos, '48-as tiszt, Szekszárd fia, és Sebestyén Jenő kereskedelmi akadémiai tanár, Gyönk szülötte. 90 éve, 1912-ben egy szek­szárdi nő önfelgyújtással vetett véget életének. _____________■ ■ ■ ■ ■ i MOZI ■ ■ ■ ■ i SZOMBAT: Szekszárd: Panorá­ma, Nagyterem: Az egyetlen (15.30,17.30, 20). Kamaraterem: Négybalkéz (17,19). VASÁRNAP: Szekszárd: Pano­ráma, Nagyterem: Az egyetlen (15.30, 17.30, 20). Kamarate- rem: Négybalkéz (17,19) ■ Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ, Szék szárdon, vasárnap 14 órától: Ihárosi Ibolya. Tel: 511-520. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; 06/30/400- 54-50. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/9687-292; Vida Tünde 06/20/398-45-04. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Stein- bach Zsolt 440-660, 30/465-4615. Tisztelt Hölgyem és Uram! Idén isméi dönthet személyi jövede­lemadója 1%-ának felhasználásáról. Kérjük támogassa a sprtot és ajánlja fel ezt az összeget egyesületünk: az Atlétikai Club Szekszárd javára! Klubunk a felajánlott személyi jöve­delemadó 1%-át kizárólag utánpót­láskorú versenyzőink versenyezteté­sére, valamint a meglehetősen rossz állapotú Pollack úti sporttelep mű­ködtetésére használja fel. Amennyiben szándékainkkal Ön is egyetért, kérjük, hogy személyi jö­vedelemadójának 1%-áról az APEH által kiadott rendelkező nyilatkozat­ban az alábbiakat jelölje meg: A kedvezményezett adószáma: 19240022-1-17 A kedvezményezett neve: Atlétikai Club Szekszárd Kétjük, hogy ismerőseit, barátait is tájékoztassa kérésünkről. Bízunk támogatásában. .49931. Olvasóink kérdezték a zöld vonalon Ha a külföldi nálunk tartózkodik A Tolnai Népújság vendégei voltak a megyei egészség- biztosítási pénztár munka­társai, akik olvasóink kér­déseire válaszoltak. Ezúttal Zsók Antal, a nyilvántartá­si és koordinációs osztály vezetője válaszol az Önök kérdéseire. Többen külföldi állampolgárságú (belga, svéd, holland, svájci) hoz­zátartozójának egészségbiztosítá­si jogosultságáról érdeklődtek , ami arra az időre vonatkozna, amikor hazánkban tartózkod­nak.- Sajnos az említett országok egyikével sincs olyan szociális biztosítási egyez­ményünk, amely alapján a másik országban nyúj­tott egészségügyi ellátás,- hazájukban érvényes biztosításuk alapján,- térítésmen­tesen kölcsönösen nyújtható len­ne. Erre várhatóan az Uniós tag­ság fog végleges megoldást adni. A törvény szerint a huzamos tartózkodási engedéllyel rendel­kező külföldi állampolgár megál­lapodást köthet a saját és gyerme­ke egészségügyi szolgáltatásának biztosítására. A megállapodás szerinti járulék összege, havonta, a minimálbér összegének 75 szá­zaléka, (gyermek esetén 30 szá­zaléka). Ha az említett személy végleges letelepedés szándékával letelepedési engedélyt kér, akkor rá más jogszabályok vonatkoz­nak, így magyar személyazonosí­tó igazolványa lesz, amely alap­ján a minimálbér 11 százalékát (havi 5500 forintot) kell fizetnie a teljes körű egészségügyi szolgál- tatások igénybevételére, mauthner Kossuth és Petőfi rádió Helyi műsorok Szombat Szekszárd 1. TV 13.30 Megyei híradó. 14.00 Heti hírösszefog­laló, 14.30 Fekete gyöngy. 16.15 Kerekasztal. 16.45 A krokodilvaöász. 18.15 Tere-fere. 18.45 Megyei híradó. 19.15 Heti hírösszefog­laló. 19.45 Képújság. Kossufli Rádió ___ Ór ánként hírek, időjárás. 4.34 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Házunk tája. 6.00 Krónika, Sport. 6.30 Közlekedés. 7.00 Króni­ka. Sport. 8.00 Krónika. Sport. 8.06 Kopogta­tó. 8.53 Fúvóm az énekem... 9.05 Családi kör. 9.35 Kézjegy - minden, ami kultúra. 10.05 Szombat délelőtt. 11.00 Közlekedés. 12.02 Déli krónika. 12.30 Barangoló. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió. 14.05 Oxigén (ma­gazin). 15.04 Irodalmi újság. 16.00 Tizenhat óra, 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti króni­ka. 18.20 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.29 Ötös lottó. 19.3Ö Es­ti mese. 19.40 Ifjúsáv. 20.04 Aranyemberek. Dr, Kaposi Miklós. 20.35 A Rádiószínház be­mutatója. 22.00 Késő esti krónika, 22.20 El­felejtett sorsok... 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Sebestyén János és Lantos István négykezes és étzongorás hangversenye az Óbudai Tár­saskörben. Petőn Rádió______ 4. 30 Hírek, időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek, időjárás. 5.55 Állomáskereső. 6.00 Hírek, időjárás. 6.03 Pax rádió. 6.35 Sportszombat. 7.00 Hírpercek. 8.00 Hazai slágerkívánságok. 9.00 Hírek, időjárás. 9.03 Közlekedés. 9.05 Parti. 11.00 Hírek, időjárás. 11.03 Közlekedés. 11.07 Slágerrandevú. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírper­cek. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14.00 Szív küldi... 15.00 Hírek, időjárás. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé. 17.00 Hírek, időjárás. 17.05 Segíthetünk? 1730 Varázsnaptár. 18.30 Sportkoktél. 19.00 Hírek. 21.00 Hírek. 21.04 Énekszóval, muzsikával, 22.00 Rádiószinház. Akár egy nagy család. 23.00 Hírpercek. 23.15 „Egy hazában” - Nemzetiségi magazin.. 0.15 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 4.03 Örökzöld dallamok. 5.03 Nóta­csokor. Allsca Rádió 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűn­ügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, prog­ramajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, ér­dekességek. 15.00 A nap híre. Kamarai per­cek: információk vállalkozóknak és szolgálta­tóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00- 06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informáci­ós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor, 0.00- 06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió. Pata_______ 00 .06. Non-stop zene. 6.00-8.00 Szombat reggel. 6.30, 8.30 Hétvégi ügyeletek. 12.00- 13.00 Fortunamix. 17.00 Mozimagazin. 19.00 Lemezkiadó ajánlóműsora. 19.30 Kívánság- műsor. 21.00-24.00 Zene. Joker Rádió, Dombóvár___ 6. 00- 12.00 Kezdődik a hétvége. 12.00-18.00 Délutáni koktél kívánságműsorral. 18.00- 20.00 Zenei újdonságok, Joker-slágerlista. 20.00- 24.0 Szombat esti lázadás. Vasárnap Szekszárd 1. TV__ 8. 00 Szekszárd Megyei Jogú Város Önkor­mányzati ülésének közvetítése. 13.30 megyei Híradó. 14.00 Heti hírösszefoglaló. 14.30 Fe­kete gyöngy. 15.20 Soproni Postás- Atomerőmű KSC Szekszárd NB l-es női kosár­labda mérkőzés közvetítése. 1700 Tere-fere. 17.30 Megyei híradó. 18.00 Kerekasztal. 18.30 Heti hírösszefoglaló. 19.00 Kutyák és farkasok. 20.25 Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros Önkormányzati ülésének közvetítése. Kossuth Rádió __ Ór ánként hírek, időjárás. 6.00 Vasárnapi Új­ság. 7.00 Közlekedés. 8.25 Édes anyanyel­vűnk. 8.30 A múzsák kertjében. 9.00 Közle­kedés. 9,05 Világóra. 10.04 Római katolikus szentmise közvetítése. 11.00 Közlekedés. 11.05 Gondolat-jel. 12.02 Déli Krónika. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül. 12.55 Vasár­napi levél. 13.05 Névjegy - Grétsy László nyelvész.. 14.04 Szonda. 14.35 Népdalkörök pódiuma. 15.04 Aranyemberek. Tamási Zdenko. 15.35 Művészlemezek. 16.00 Közle­kedés. 16.05 Dokumentumműsor. 17,00 A mi időnk. 18.00 Esti krónika. 19.04 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.40 Rakk István nótáiból.. 20.04 Archívu­mok mélyéről., 21.05 Közvetítés a Madách Színházból: A királyasszony lovagja. 22.00 Késő esti krónika. 24.00 Hírek. Totó. Petőfi Rádió ______ 6. 00 Hírek, időjárás. 6.03 Állomáskereső. 6.08. Jó reggelt Európa! 7.00 Hírpercek, 8.45 Sportreggel. 9.00 Hírek. 9.05 Ember­mesék. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hí­rek, Időjárás. 11.04 Közlekedés. 11.07 Csú­cson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Vízállásjelentés, sport és közleke­dés. 13.15 Augusztin a virágmintás kiselefánt - Carlotta von Schwppenburg ötletéből, 14.05 Hangenciklopédia. 14.35 Memoriter. 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. . 15.08 Emberek és egyéb állatfajták.... 15.30 Dará­ló. 16.00 Poptarisznya - B. Tóth László műso­ra. 17.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közlekedés. 18.30 Sport­összefoglaló, Totó. 19.00 Hírek. Időjárás. 19.30 Kerengő. 20.00 Gyurkovics szalon. 21.00 Hírek, időjárás. 21.03 A Rádió Dalszín­háza. 22.00 Latin klub. 23.00 Hírpercek. 23.15 Arcok emlékek. 24.00 Éjfél után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hírek. 4.00 Hí­rek. 4.03 Nóták. Allsca Rádió _____ 91 ,1 Mi z non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.03, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00. 18.00.20.00.6.00-13.00 Lapszem­le, útinforn, születésnaptár, évforduló, nap­tár, bűnügy1 krónika, helyi hírek, állásajánla­tok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kíván­ságműsor. 13,00-21.00 Zenei műsorok, in­formációk, érdekességek. 15.00 A nap hí­re. Kamarai percek: információk vállalko­zóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kí­vánságműsor. 21.00-06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6,00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei Összeállítások hajnalig. Fortuna Rádió, Paks 00.06. Non-stop zene. 6.30, 8.30 Hétvégi ügyeletek. 8.12 Vasárnapi vázlat, kultur kok­tél, könyvajánló. 12.00-13.00 Fortunamix. 13.00- 18.00 Leporolt LP-k. 19.00 Lemezki­adó ajánlóműsora. 19.30 Kívánságműsor. 21.00- 24.00 Zene. Joker Rádió, Dombóvár 6.00- 10.00 Vekker. Reggeli információs mű­sor, riportokkal. 7.00-18.00 Minden egész órában hírek. 11.30 Humor percek. 12.00- 13.00 Szieszta. 14.00-16.00 Csemegéző. 16.00- 18.00 Mozaik, délutáni információs műsor, riportokkal. 19.00 Sport. 19.00-20.00 Zenei magazinműsor. Hová menjünk ma? szekszárd___________________________________________ A megyei könyvtár Porta Galériájában bemutatkozik a Bíborvég népművészeti szakkör: dr. Apáti Imréné és Csapó Anna hímző, Nagy Zoltánné gyöngy készítő, Vörös Istvánná hímző és babakészítő. A kiállítás március 12-ig látható. Az Ady Endre Középiskolában Mözsi Szabó István fest­ményeiből nyílt kiállítás. A tárlatot március 8-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Zománcképek. A két évvel ezelőtt elhunyt bonyhádi Máté Gyula zománcképei március 6-ig tekinthetők meg a szek­szárdi Vállalkozók Házában, az R Galériában. Traffipax Március 2-án reggel 6-tól 14 óráig: 65-ös út Harc, Zomba, Hőgyész, Kéty területén. 14-től 21 óráig: 6- os főút paksi, dunaföldvári szaka­szán. Március 3-án reggel 6-tól 14 óráig: 6-os főút paksi, dunaföld­vári szakaszán, 14-től 21 óráig: 55-56-os számú utak Várdomb, Furkótelep, Pörböly területén. VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reg­gel 7 órakor: Dunaföldvár 214 cm, Paks 373 cm, Dombori 396 cm, Árvízkapu 758 cm. A Sió Palánknál 204 cm. (A Közép-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé­gétől kapott adatok.) Várható időjárás: Tolna megye * c£5 c£b derült napos felhős •* <£b párás ködös borult <£& Gfi <£> zápor zivatar esős cflb <53 <£b havas eső hózápor havazás Igen enyhe időre számítha­tunk, de gyakran lesz erő­sen felhős az ég,« csak kevés napsütés lehet. Szór­ványosan eső, zápor is elő­fordulhat. Az általában mér­sékelt szél időnként meg­élénkül. A hőmérséklet 8-10 fokkal meghaladja a sokévi átlagot. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztositó támogatásával Az országban sokfelé valószínű eső, így vizes, helyenként síkos utakra kell számítani. A reakcióidő hosszabb lesz az átlagosnál. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája I rodavezető-f őszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érde­keltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotó­kat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. . Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents