Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-23 / 69. szám
fl 2002. Március 23., szombat HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Vita, nem vita Budapest Három televíziótársaság is felajánlotta a Fidesz-MPP-nek, illetve az MSZP-nek a Millenáris Parkba tervezett, kudarcba fulladt miniszteri elölti viták lebonyolítását. Az ATV péntek reggeli műsorában Lendvai Ildikó, a szocialisták alelnöke kezet is nyújtott fideszes tárgyalópartnerének, Isépy Tamásnak, áld elhárította az azonnali döntést. Később az Europressnek azt mondta: nem udvariatlanságból nem fogadta el a kéznyújtást, hanem azért, mert képtelenség fél perc alatt reagálni egy új helyzetre. Azt mondta: először a hét elején megkötött írásos szerződést kellene elővenni, hiszen az még érvényben van, csak a szocialisták kihátráltak mögüle. A Fidesz kész a szöveg módosítására, de nem hagyja magát sarokba szorítani. Az MSZP megbízottja ezzel szemben úgy véli: a zöld út megadására mandátummal rendelkező Isépy „óvatosságból” tért ki a meghívás elől.___________t. m. A pártatlanság elvén Alkotmányellenes büntetőeljárási rendelkezések Alaptörvénybe ütköző büntetoeljaras-jogi szabályokat törölt legutóbbi határozatával az Alkotmánybíróság. Ezentúl a büntetőügyben eljáró bíró nem hívhatja fel az ügyész figyelmét a vádkiterjesztés lehetőségére. Budapest Már az 1973-ban kihirdetett büntetőeljárási törvény is tartalmazta a minap megsemmisített szabályokat, így nem új országgyűlési jogszabályalkotás bukott el az alkotmányosság próbáján. Két évvel ezelőtt egy büntetőbíró fordult az Alkotmány- bírósághoz. Beadványa alapján hozott határozatában a taláros testület úgy döntött: alkotmányellenesek a büntetőeljárási törvény azon rendelkezései, amelyek a büntetőügyben eljáró bírót arra kötelezik, hogy hívja fel az ügyész figyelmét a vádkiterjesztés lehetőségére. Az Alkotmánybíróság szerint a vádkiterjesztésre vonatkozó felhívás összemossa a bíróság és az ügyészség alkotmányban meghatározott szerepét és feladatát, ezzel sérül a pártatlan bírósághoz való jog, de a jogbizonytalanság következtében sérül a védelemhez való jog is. Soós László, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője szerint érthető és várható volt az Ab határozata, hiszen a rendszerváltozás, az azt követő demokratikus jogrendszer kiépítése, valamint a nemzetközi egyezményekhez való csatlakozás a korábbiaknál sokkal inkább előtérbe helyezte a pártatlanság elvét. Eddig a tárgyalás előkészítése során, majd a tárgyalási szakaszban is lehetőséeljárás ■o ge volt a büntetőbírónak arra, hogy felhívja az ügyész figyelmét a vádkiterjesztés lehetőségére. Erre abban az —”” esetben kerülhetett sor, ha az ügy tanulmányozása során úgy látta: a megvádolt személlyel szemben más bűncselekmény miatt is vádat lehet emelni, vagy az ügy kapcsán a megvádoljon kívül felmerült a gyanú, hogy más személy is megvádolható. Az eljárási szabályok közül nem hiányoznak majd a most megsemmisített paragrafusok, a büntető igazságszolgáltatás enélkül is akadálytalanul működik tovább - fogalmazott a főosztályvezető. HORVATH MAGDOLNA MILLENNIUMI KOMPLEXUM. Három új kulturális intézmény alapkövét tették le a Nemzeti Színház mellett, a majdani Millenniumi Városközpontban. A várhatóan 2004-ben megnyíló Nemzeti Hangversenyterem, Hagyományok Háza és Modern Magyar Művészeti Múzeum alapkövét Orbán Viktor miniszterelnök (középen), Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter (balra) és Peter Munk, a beruházó TriGránit Fejlesztési Rt. társtulajdonosa (jobbra) helyezte el. Az állam 52 milliárd forintos keret erejéig kezességet vállalt a későbbiekben a tulajdonába kerülő kulturális tömb megépüléséhez. ____________________________________________________FOTÓ; EUROPRESS/GIGOR CSABA Bi ztonság, szerelem Budapest A munkanélküliséget és a pénztelenséget nevezték a határon túli magyar fiatalok legkomolyabb problémájuknak abban a kutatásban, amelyet az ifjúsági tárca intézménye, a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet indított még 2001 őszén - derül ki abból a gyorsjelentésből, amelynek részleteit a hét végén ismertetik a Magyar Ifjúsági Konferencián. A hatezer 18-29 év közötti magyar fiatalt érintő kutatásból kiderül, hogy számukra a család'biztonsága, a barátság és a szerelem szerepel az első helyen. A válaszadók többsége, régióktól függően 70- 90 százaléka tartja magát vallásosnak. A kutatás az Ifjúság 2000 program folytatása, amelynek során a magyarországi 18-29 év közötti fiatalokat kérdezték értékrendjükről, jövőről alkotott elképzeléseikről. ___________mti Ok tatás, tanulás határok nélkül _________Budapest________' A távo ktatás segítségével azok is másoddiplomához juthatnak, vagy szakmai továbbképzésen vehetnek részt, akik amúgy szociális, életkorbeli, vagy más, például területi okok miatt nem tudnak rendszeres nappali képzésen részt venni. A távoktatásnak igazi szerepe várhatóan a felnőtt- képzésben lesz, s mint a legfiatalabb képzési forma, egyre dinamikusabb fejlődés előtt áll - mondta Pálinkás József oktatási miniszter annak kapcsán, hogy elindulhatott a félmillió euró költségvetésű Mission program. Az uniós pályázaton nyertes Apertus Közalapítvány 13 ország 17 partnerintézményét vonta be.abba a fejlesztésbe, amelynek eredményeképp korszerű távoktatási informatikai rendszer születik. A program célja olyan elektronikus tananyagok kifejlesztése, amelyeket az országok egymás között kicserélhetnek, azaz bármelyiküknél alkalmazható. Elsősorban a munkaerő-piaci igény határozza meg, hogy mely tudományágak ismeretanyagát teszik alkalmassá arra, hogy az távoktatás formájában is tanulható legyen. A jövőben nagyobb léptékű fejlesztések a humán, illetve a társadalomtudományok terén várhatók, elsősorban azokban a képzésekben, ahol a tanulmányok nem igényelnek laboratóriumi hátteret. Jelenleg Magyarországon 65- 70 ezren vették vagy veszik igénybe a távoktatás valamilyen formáját, amelynek fejlődéséhez az internet elterjedése nagy- mértékben hozzájárul. h. m. Közzététel Egyetértünk a jövő támogatásában Az ember hisz ezt-azt. Gondolja így-úgy. Aztán, ha tudomást szerez erról-arról, rájön, hogy másképpen van, bizony nemritkán elcsodálkozik. Vajon Magyarország polgárai kiket támogatnának közös ja- azaz a diákok, a pályakezdők, a családalapítás előtt állók, a vainkból a legszívesebben? Milyen alapon döntenek erró'l? két és több gyermeket nevelő családok támogatását tartja Egyszóval: mit kíván ma a magyar nemzet? legfontosabbnak. Az emberek túlnyomó többsége a jövő és a családok pártján Tudják, hogy minden kezdet nehéz. Sikeres rajt nélkül pe- áll. A támogatások fontossági sorrendjében az életkezdők, dig senki sem lehet befutó. Ön mennyire tartja fontosnak a következő' csoportok állami támogatását? családalapítás előtt állók két- és többgyermekes családok pályakezdők egyetemisták, főiskolások 1 _____1_____1_____1___ i 2% | 82% 16% 1 1 T ___ \ 1..... 2%| 82% 16% ________________a___ J 1% 81 % 17% 1 I I_____L_ ______ T‘ , 2%| 73% | 24% Ti 1 1 _____1___ r | nagyon fontos ] inkább fontos I kevésbé vagy egyáltalán nem fontos-10 0 10 30 50 70 90 Forrás: Magyar Gallup Intézet, Országmegítélés-kutatás, 2002. február A családok, diákok, élet- és pályakezdők 1998 és 2002 között új típusú támogatáshoz jutottak. A polgárok túlnyomó többsége ezeket az intézkedéseket helyeselte, sőt az egész ország szempontjából fontosnak vagy nagyon fontosnak tartotta. A család- ás otthonteremtő támogatási rendszer és a Diákhitel sikeresen vizsgázott. Az emberek véleményének összessége szerint az iskolai osztályzatoknak megfelelő skálán eredményességük a jó és a jeles között van. A polgári kormány családtámogatási intézkedéseit négy megkérdezett emberből három fontosnak vagy nagyon fontosnak tartja. Az otthonteremtő hitel támogatottsága 72%-os. A megkérdezettek 69%-a tartja fontosnak vagy nagyon fontosnak a Diákhitelt. A családok és életkezdők számára az elmúlt években juttatott támogatások fontosságát tehát ma Magyarországon nemcsak azok a közösségek ismerik el, akiket ezek az intézkedések közvetlenül érintenek, hanem az egész ország. Értékelje a felsorolt támogatásoknak az össztársadalmi hasznosságát az iskolai osztályzatoknak megfeleló'en! a H 80 60 40 20 0 Diákhitel osztályzatok átlaga: 4,08 Széchenyi Terv 4,00 Otthonteremtő támogatás 4,15 □ 5-ös és 4-es osztályzatok aránya 5-ös osztályzatok aránya Családtámogatások 4,25 e op Ü H cd a o a N :0 Hírek AJÁNLAT. Kupa Mihály, a Centrum Párt elnöke április 4-re nyilvános beszélgetésre és egy pohár tokaji borra hívja Orbán Viktor miniszter- elnököt és Medgyessy Pétert, a szocialisták kormányfőjelöltjét. Borókai Gábor kormányszóvivő jelezte: a kormányfő ezen a napon Kőszegen lesz, ahol Wolfgang Schüssel osztrák kancellárral találkozik. Medgyessy Péter elfogadta a meghívást, mti HALADÉK. A kormány az oktatási tárca előterjesztésére hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatók 2003. július 31-ig nyelvvizsga-bizonyítvány nélkül is záróvizsgára mehessenek, és csak a diploma kiadásának legyen' feltétele az igazolt nyelvtudás. A haladékhoz az intézményi tanácsnak is hozzá kell járulnia. EUROPRESS GRESPIK. Orbán Viktor miniszterelnök visszavonta Grespik László közigazgatási hivatalvezetői megbízását. A Fővárosi Munkaügyi Bíróságon ezt megelőzően egyezséget kötött Grespik László és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogásza. Eszerint a hivatal visz- szahelyezi vezetői beosztásába Grespiket, és 10 millió forintos nem vagyoni kártérítést fizet neki. mti BÉRFESZÜLTSÉG. Az Orszá- gos Mentőszolgálat anyagi lehetőségeihez mérten egységes rendszer készül a bérfeszültségek megoldására. A nemrég megemelt munkahelyi pótlék kizárólag a közvetlen betegellátásban dolgozó, kivonuló állománynak jár, ezért a vezetői pótlék bevezetésével kívánják orvosolni a mentőállomásokon foglalkoztatott, felelős beosztású irányítók - helyenként munkaügyi perrel fenyegető - panaszát, europress PÁRIZSI KÖNYVVÁSÁR. Magyarország első alkalommal vesz részt március 22. és 27. között Párizsban a „Salon du Livre” könyvkiállításon. A magyar standon megtalálhatók a tavaly lezajlott magyar kulturális évad alkalmából kiadott művészeti, irodalmi könyvek, költészeti antológiák, történelmi, politikai kiadványok. EUROPRESS A VIHAR. Hétfőn tartják A vihar című Shakespeare-mű bemutatóját Budapesten a Nemzeti Színházban, miután elhárították a szombati premiert és a vasárnapi előadást meghiúsító technikai hibát, mti