Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-21 / 67. szám

H| 2002. Március 21., csütörtök KÉK 9. OLDAL T U KÖR Tolnában történt SZÍNESFÉMET LOPTAK Tolnán két helyszínről színes fémet loptak el ismeretlenek. Az elkö­vetők egy pincészetet és egy raktárt látogattak meg, és több mint 50 ezer forint értékű, színes fémből készült tárgyat vittek el. VITTEK AMIT ÉRTEK Elkapták azt a személyt, aki az egyik iskolában 15 ezer forint kész­pénzt emelt el Dombóváron. Két lopást követtek el a MÁV-hoz tarto­zó telepen, szintén Dombóváron, vasúti jelzőtáblákat tulajdonítottak el, egy tárolóból pedig két biciklit toltak el ismeretlenek. MEGZAVART BETÖRŐK Tegnap délután Szekszárdon, a Kecskés Ferenc utcában, úgyneve­zett hengerzáras feltöréssel jutottak be az egyik lakásba ismeretle­nek. A tulajdonos azonban közben hazament, így megzavarta a hí­vatlan „vendégeket”, akik ijedtükben a második emeletről, az abla­kon keresztül menekültek el. Friss tojás FANTASZTIKUS HÚSVÉTI ÁRON! mémhm 21-24-ig Az ország összes Match és Smatch üzletében ■ ■ On a biztos nyertes! Szerezzen új előfizetőt a Tolnai Népújságra, Öné lehet egy szép edény! Ha az Ön által hozott új előfizető 1 hónapra rendeli meg a lapot, 2 literes nyeles tejforralóval, ha 3 hónapra fizet elő zöldségpároló készlettel, 6 hónapos előfizetés esetén pedig üvegtetős wok sütővel ajándékozzuk meg Önt. Hívjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre: Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. MEGRENDELŐ Régi előfizető:,.... ...... ................ Cí me:................... .. ..Tel: Új előfizető:............ Címe: ................... .. ..Tel.: Előfizetési időszak:... ELSZABADULT LIFTBE SZORULT családot mentettek ki a tűz­oltók Budapesten, az Egyetem tér egyik lakóházában. A drótkötél el­szakadt, a család a harmadik emeletről zuhant le, és a földszinttől két méterre állt meg.______________________fotó: e. várkonyi péter Tömeges baleset Vízbe ölte újszülöttjét Kaposvár Két és fél év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság azt a nagyatádi asszonyt, aki 2000 szeptemberében hagyta vízbe fulladni újszülött gyerme­két. Az ítélet jogerős. Az asszony és férje szűkö­sen, de rendezett körülmények közt élt, három kisgyermeket nevelt. A környékbeliek ren­des, dolgos embereknek ismer­ték őket, akik kisgyermekeiket példaszerűen nevelték. Ám amikor az asszony rádöbbent 2000 tavaszán, hogy újra gyer­meket vár, nem ment orvos­hoz, és eltitkolta terhességét, de hogy miért, ma is rejtély. A tárgyaláson azt állította: nem készült arra, hogy megöli az új­szülöttet. Szeptember 14-én délelőtt 11 óra tájban jelentkez­tek az első fájások, az asszony azonban még nem gondolta, hogy eljött a szülés ideje. Kora délután a kisgyermekeit lefek­tette. Ekkorra már várható volt, hogy perceken belül megindul a szülés. Az asszony belemá­szott a kádba, megengedte a vízcsapot. Néhány perc múlva egy egészséges kislányt szült, de - állítása szerint - olyan sok vért vesztett, hogy sokkos álla­potba került, és nem emlékszik semmire. Az újszülött vízbe fulladt. j. e. Dunaújváros Egy defektjét szerelő pénzszál­lító autóba rohant a 6. számú főúton egy kamion: hárman meghaltak, többen súlyosan megsebesültek. A pénzszállító furgon egy defekt miatt a 6-os úton állt le, és a veze­tő a hiba elhárításáig rendőri segít­séget, valamint szervizkocsit kért. Nem sokkal később egy kami­on haladt arra, amelynek vezető­je feltehetően elaludt, ezért nem látta a kivilágított kocsisort. Olyan nagy sebességgel rohant bele a pénzszállító furgon mö­gött álló rendőrautóba, hogy a furgon előtt álló személygépko­csit is az árokba lökte. A becsapó­dás miatt egy hatalmas fatörzs is kidőlt, a kamion pedig felborult, rakománya kiszóródott. A bal­eset következtében a kamion so­főrje, valamint a furgon kerék­cseréjét végző szerelő szörnyet­halt, a pénzszállító cég ellenőré­nek pedig az ütközés letépte a lá­bát és a kórházban meghalt. Három rendőr is megsérült, zúzódásaikat, töréseiket már el­látták, volt, akin műtétet is végre kellett hajtani. Könnyebb sérü­lést szenvedett a szervizautó má- sik szerelője is. nagy eszter dóra Ki látta az ütközéseket ? Szekszárd Szabálysértési eljárást folytat a megyeszékhely rendőrkapitánysá­ga ismeretlen tettes ellen és az eset szemtanúit keresi. Március 13-án, szerdán a hajnali órákban a Vár­köz utcában lévő parkolóban neki­ütközött egy jármű az ott parkoló piros Peugeot Boxer típusú teher­gépkocsi jobb oldali hátuljának. Március 18-án 10 óra 30 perc kö­rül az 56-os főúton Várdomb és Bátaszék között, a 16. km. 500-as szelvényében Várdombról Báta­szék felé haladt, egy feltehetően vi­lágos színű mikrobusz. Előzés köz­ben a baloldali visszapillantó tükré­vel nekiütközött a vele szemben haladó tehergépkocsi visszapillan­tó tükrének. Az ismeretlen tettes megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrség keresi azokat, akik az esetek szemtanúi voltak, vagy bár­mit tudnak a fenti .ügyekről. Jelent­kezni lehet a szekszárdi rendőrka­pitányság közlekedési osztályán, vagy a 74- 501-100, 112-es és a 107- es segélykérő telefonszámokon. ÜGYELETI NAPLÓ ESTE &TÓL ESTE 6-IG KIZUHANT. Életveszélyes sé­rülésekkel szállították kórház­ba azt a budapesti nőt, aki ki­esett második emeleti lakásá­nak erkélyéről. Az asszony XIII. kerületi lakásának erké­lyén nekidőlt a korlátnak, amely kiszakadt a helyéről. A helyszínre érkezett roham­kocsiban azonnal elkezdték a sérült lélegeztetését, mti MEGKERÜLT. Jelentkezett szolgálati helyén az a Vili. kerü­letben dolgozó rendőr zászlós, aki néhány napja nyomtalanul eltűnt. A 33 éves férfi semmiféle életjelet nem adott magáról, ezért körözést adtak ki ellene. Távolmaradását megsokasodott családi problémáival, önként je­lentkezését pedig hivatástudatá­val magyarázta. A megkerült rendőrt elöljárói fegyelmi úton vonják felelősségre, europress MÁKTEA. Előrecsomagolt mák és mákgubó értékesítése miatt indított eljárást a rendőrség egy 71 éves budapesti asszony és egy 34 éves férfi ellen. Az ügyre úgy derült fény, hogy a járőrök egy 32 éves halott férfira találtak Budapesten, a Határ úti buszvég­állomáson, ugyanitt egy 22 éves nő és egy másik 32 éves férfi is volt, akiket mérgezéses tünetek­kel szállítottak kórházba. Ők el­mondták, hogy rendszeresen vá­sároltak a gyanúsítottaktól alap­anyagot mákteájukhoz, europress ÁLRENDŐRAUTÓ. Rendőr autóként hirdette eladásra saját gépjárművét az interneten egy férfi. A BRFK Gepárd csoportja a vizsgálat során megállapítot­ta, hogy valóban különlegesen felszerel* a knrsi, de mivel bűn- cselekmény nem történt, az el­adó ellen csak szabálysértési eljárást tudtak indítani, mti V< _AS. Megbénult a ha­táriul galom a rédicsi vámhiva­talnál. A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatása szerint ennek az az oka, hogy a szlovén oldalon útlezárások, blokádok nehezí­tik meg a közlekedést. A szlo­vén közúti fuvarozók bojkottja miatt más vámhivatalokhoz te­relték a kilépőket, europress TANÁRVERŐK. Késsel, cipő vei és léccel támadtak meg és bántalmaztak egy testnevelő tanárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igriciben. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A tanár kirándulás­ra vitte tanítványait, egy gyere­ket viszont otthon hagyott, mi­vel őt tornából felmentették. A gyerek, illetve szülei ezt sérel­mezték, ezért a kirándulást kö­vetően felkeresték lakásán a ta­nárt, és rátámadtak. A rendőr­ség csoportosan elkövetett ma­gánlaksértés és súlyos testi sér­tés bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást, mti ■ A rendőrség kéri A Paksi Rendőrkapitányság Nagydorogi Rendőrőrse, nyomo­zást rendelt el ismeretlen tettesek ellen, akik a 2002. február 27-ét megelőző napokban a simon­tomyai, pálfai és rácegresi temető­ben több sírt megrongáltak. A sí­rokról alumíniumból készült vá­zákat törtek le és vittek el. A rend­őrök 2002. március 13-án elfogtak öt személyt, akik más bűncselek­mény elkövetése mellett beismer­ték, hogy 25-30 sírról tulajdonítot­tak el különböző tárgyakat az em­lített időszakban. Kérik azok je­lentkezését, akiknek hozzátarto­zói síremlékét a fenti helyen és említett módon megrongálták. A jelentkezéseket a Nagydorogi Rendőrőrs 75/532-000-as vagy a 107-es telefonszámon várják, va­lamint lehet személyesen is je­lentkezni a Simontomyai Rendőr­őrsön, a Simontomyai és a Pálfai Polgármesteri Hivatalban. ■ I

Next

/
Thumbnails
Contents