Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-02 / 52. szám
Tolnai Népújság 2002. Március 2., szombat 9. OLDAL Ihos Józsefnek nem sikerült a tehénfejés A csősz beleszeretett Kató néni szemeibe Tizenkét éve hódít az ország legnépszerűbb nagymamája, Kató néni. Ennyi idő alatt annyi hívet gyűjtött magának, hogy a nagyérdemű kikövetelte, minden negyedik szombaton az egyik televíziós csatornán, önálló kabaréműsorban ple- tykálkodja ki a falujában történteket. Ihos József számára Kató néni figurája akkor született meg, mikor arra kérte meg egyik barátja, segítsen neki, mert óriási bajban van. Megismerkedett egy gyönyörű lengyel lánnyal, aki sehogy sem volt hajlandó felmenni a lakására. Csak akkor, ha rajtuk kívül valaki még otthon van. így hát a humorista beöltözött a srác nagymamájának, hatalmas sötét kendőben, fonallal és hatalmas tűkkel a karosszékben, jóságos anyókaként kötögetni kezdett. A kislányt - persze messziről - a fiú bemutatta a nagymamának, aki mindent lát és hall. A kendő alól kissé kilógott Józsi farmer- nadrágja, amit a lány egyből kiszúrt. Gyorsan meg is jegyezte a srácnak: Modern felfogású lehet a mamid, ha ilyen fiatalos nadrágot hord. Egy darabig minden a legnagyobb rendben ment, konyakoztak. Az emelkedett hangulatban a barát már a pamlag felé kezdte cipelni a lányt, mikor Ihos már nem bírta tovább - öregkorra a vizelet-visszatartó képesség megkopik -, ki kellett mennie füttyenteni. A nagy sietségben szerencsétlenül húzta be maga mögött a fürdőszobaajtót, kinyílt. A kislány megdöbbenve látta, amint a nagymama felhajtott kendőben, felhúzott nadrággal, állva végzi kisdolgát a kagyló előtt. Lehet, hogy perverz magyarok közé keveredett? Pillanatok alatt, konyakospohárral a kezében menekült a lakásból. A kezdetekben, mikor még Csősz bács ebbe a „nőies" tekintetbe szeretett bele nem mindenki volt tisztában Kató néni biológiai hovatartozásával, Ihos levelet kapott egy csősz bácsikától, aki szó szerint szerelmet vallott neki. „Még sohasem találkoztam ilyen gyönyörűen kacsintó hölggyel, mint Ón. Amióta megláttam mindig magára gondolok. Éjszaka sem tudok aludni, pedig korábban már tíz órakor lecsukódott a szemem.” Ihos válaszképp küldött magáról egy realista képet, amire a csősz bácsi - érdekes módon - már nem válaszolt. Egyszer Katalin-bálon is megtréfálták a gyengébbik nemet kifejezetten nagyra becsülő parodistát. Mindenre számított, csak arra nem, hogy a színpadra beállítanak egy hús-vér tehenet. Mondták, itt az idő, fejje meg az állatot! Ihos sohasem fogja elfelejteni azt a 3-4 percet, míg a fejőssel bajlódott. Nagy rutinosan oldalról közelítette meg az a tehénke tőgyét. Az állat jól viselte a szakszerűtlen mozdulatokat, nyugodtan állt. Ihost biztosan ismerte már a televízióból. Viszont Ihos nem ismerte a tehenet, attól félt, hogy a fejési technikájáról szagos formában fog negatív ítéletet alkotni majd az állat. Szerencséjére ez nem a színpadon történt meg, a fejőst nem váltotta fel a lepénygyűjtés. Józsinak azonban egy csepp tejet sem sikerült előcsalogatni a tehén tőgyéből. KÉP ÉS SZÖVEG: O. JAKÓCS PÉTER Hit, akarat, megvalósítható célok Beszélgetés Rithnovszky János vak íróval A 21 éves, építésznek készülő fiatalember 1951-ben vonult be katonának. Önkéntes tűzszerészként baleset érte, s addigi élete egy pillanat alatt semmivé foszlott. Rithnovszky János 1931-ben született, pedagóguscsaládban, édesapja később katonatiszt lett, ennek „bélyegét”, miszerint ők deklasz- szált elemek, egészen 1956-ig viselte. Katona szolgálata alatt baleset érte, a robbanás következtében mindkét szemére megvakult, súlyos halláskárosodást szenvedett és elveszítette a bal karját.- Hogyan sikerült talpra állnia a baleset után?- Édesapámnak és a hitnek köszönhetek mindent. A neveltetésem tett alkalmassá annak elviselésére, ami velem történt és arra is, hogy bármilyen helyzetre a lehető RITHNOVSZKY JÁNOS A FÉNY TÚLSÓ OLDALÁN Rithnovszky János könyveinek egyike legjobban reagáljak, a legtöbbet hozzam ki belőle. Hosszú hónapokig voltam kórházban, s mikor kikerültem onnan, a sérült embereket sújtó minden hátránnyal azonnal szembesülnöm kellett. Hogy úgy mondjam, az élet peremére sodródtam, s hamar megtanultam: többszörös árat kell fizetnie annak, aki innen ki akar emelkedni, mindenért meg kell küzdeni, mert a sérült embereket nehezen tolerálja a társadalom.- Bátran állíthatjuk, a többszörös hátrány ellenére nem mindennapi életűtől tudhat maga mögött.- A vakok szövetségénél kezdtem el munkálkodni, olyan tagja akartam lenni a szervezetnek, aki segít azokon, akik erre rászorulnak. Megszerveztem a vakvezető kutya kiképző-iskolát, a vakok esztrád-együttesét és horgászegyesületét. Négy főiskolai diplomát szereztem, filozófiából, esztétikából, pedagógiából és szociológiából. Közben mindvégig dolgoztam, mindig a saját lábamon álltam. Több könyvet írtam, tanulmányok sorát, például a vakvezető kutyákról, a rehabilitációról, szociológiai témákról. Most 71 éves vagyok, visszavonultam, irodalommal és szaktanácsadással foglalkozom.- Ön szerint mi az, ami segít minket az életben, legyünk sérültek, avagy egészségesek?- Megvalósítható, reális célokat kell kitűznünk magunk elé és azokat határozott akarattal el is kell érni. Soha nem szabad feladni, még akkor sem, ha úgy érezzük, reménytelen a helyzet. Az első és a második feleségem is meghalt, s én mindkétszer újra megvakultam, megsüketültem, megcsonkultam, hiszen a társam, aki az érzékszerveimet pótolta, elment. Mindannyiszor újra meg kellett tanulnom élni, hinni az életben, hinni abban, hogy ha valamit igazán akarunk, azt elérhetjük, akár sérülten iS. VENTER MARIANNA Hiteles, szakszerű, érthető Szóvivőnek lenni külön szakma tések, akkor az abban foglalt tényekről, hiteles, szakszerű és érthető tájékoztatást kapjon az állampolgár. Egyértelmű követelmény, hogy a hatóság döntései időben is maradéktalanul eljussanak az állampolgárokhoz.- Vannak-e kényes kérdések, amelyekre nem, vagy Himmelné dr. Ökrös Magdolna Nincsenek kényes kérdések, csak ügyetlen, szakszerűtlen, rossz válaszok lehetségesek. Himmelné dr. Ökrös Magdolna, a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivő1958. szeptember 7-én született Faddon, a jogi egyetemet Pécsett végezte, 1982-től ügyész, közben egy évig volt ügyvéd. A szakvizsgát követően a Tolna Megyei Főügyészségre került a fiatalkorúak ügyészének. Egy éve büntető fellebbviteli ügyekkel foglalkozik, emellett jelölte ki a főügyész szóvivőnek. je- Mit visz a szóvivő?- Gondolom információt. Az a felismerés vezette a Legfőbb Ügyészséget amikor saját sajtó- osztályát és a szóvivői rendszerét létrehozta, hogy a sajtóval való kapcsolattartás külön szakma. Ehhez speciális ismeretek szükségeltetnek, ezért folyamatos a továbbképzésünk, például atek- intetben hogyan nyilatkozzunk szóban és írásban, miként viselkedjünk kamera előtt. Sem az ügyészi szervezet, sem az ügyészi munka nem eléggé ismert a szélesebb nagyközönség előtt. Az a felismerés is közrejátszhatott a szóvivők kijelölésében, hogy maga a szervezet, vagy az ügyészi munka nem mindig és nem feltétlenül pozitív színben jelent meg a sajtóban. Ennek a megváltoztatása azért közérdek, mert az ügyész mindig az állam, illetve a társadalom nevében, érdekében és védelmében jár el.- Mi szóvivő munkájában a legnehezebb?- Az, hogy a folyamatban lévő ügyről az ügyész sosem szolgálhat teljes körű tájékoztatással. Jó volna, ha tudná a közvélemény, hogy a vád koncepciója nem üzenhető meg a sajtóban. t A büntetőeljárás szigorú szabályok, meghatározott követelmények között zajlik, s ezért a vád álláspontjának is ott kell elhangoznia, ahol ennek helye van: a bíróság előtt. Ugyanakkor elemi igény, hogy ha vannak közbeeső határozatok, érdemi donnern szívesen válaszol az ügyészség?- Szerintem kényes kérdések nincsenek, csak ügyetlen, rossz, vagy szakszerűtlen válaszok lehetnek.- Milyen korlátok között működik a sajtószóvivő?- A sajtótörvény a szóvivőre is vonatkozik, a legfőbb ügyész pedig a szóvivők számára belső utasítást adott ki. E szerint nyilatkozhatunk az ügydöntő határozatokban megfogalmazott tényekről, a jogszabálysértés okairól és körülményeiről és az ügyészség által meghozott hatósági döntésről. Nem értékelhetjük a bizonyítékokat és nem mérlegelhetjük, hogy ennek a jövőben milyen következményei lehetnek. Korlátot szab munkánknak a személyiségi jogok védelme, az eljárás érdeke. Ugyanakkor indokolt esetben, a főügyész engedélyével betekinthet a sajtó képviselője az iratokba is. A megyei főügyészségek szóvivői a helyi ügyekről tájékoztatnak, az ügyészség egészéről, koncepcionális kérdésekről a legfőbb ügyészségen működő sajtóiroda vezetője nyilatkozik.- Ki, vagy mi segíti a munkáját?- Rendszerint mások ügyeiről kell beszélnem, ezért fontos, hogy bízzam kollégáim pontos, lelkiismeretes, szakszerű munkájában tehát abban, hogy a jó döntést tudom közvetítem a közvéleménynek. IHÁROSI IBOLYA Túl sok diáknak szerepel elégtelen a félévi bizonyítványában, különösen 5. és 7. osztályban, illetve a szakképző iskolák 9. évfolyamán. Legalábbis így látja a Magyar Szülők Országos Egyesülete. Mi a helyzet Tolna megyében? Ennek próbáltunk utánajárni. Mivel a félévi „bizonyítvány” csak egy értesítő a diák és a szülő számára, az ezekben szereplő adatokat nem összesítik központilag. Emiatt nem is lehet megmondani, hogy a mostani tanév félidejében valóban kiugró volt-e a jelzett évfolyamokban a „bukás”, vagy sem. Konkrét, számszerű adatok híján néhány Tolna megyei iskola vezetőjét kérdeztük tapasztalataikról. Hága Lászlóné, a Tolnai Általános Nevelési Központ igazgatója szerint nem meglepő, hogy éppen a fentebb említett osztályokban sok a félévi elégtelen érdemjegy, hiszen az 5., de különösen a 7., és a 9. évfolyamok mindig is kritikusak voltak a tanulmányi eredmények szempontjából. Ötödik osztályban, az alsó tagozatból a felső tagozatba kerülő gyerek számára törést okozhatnak a megváltozott körülmények, például, hogy a négy éve megszokott pedagógus helyett imFélévi bizonyhitvány Iskolaigazgatók az elégtelenek okairól már mások, és jóval többen tanítják. Az igazgatónő szerint azonban az általános iskolában a legproblémásabb a 7. évfolyam, ami életkori sajátosságokkal magyarázható, hiszen ekkorra tehető a pubertás kezdete, ami például makacs ellenszegülést vált ki a gyerekekből. A 9. évfolyam pedig egy újabb váltás, az általános iskolából a középiskolába. Hága Lászlóné szerint a gyerekek gyakran nem a számukra megfelelő iskolatípusba kerülnek, ráadásul tapasztalata szerint a középiskolák olykor többet várnak el az általános iskoláktól, mint amennyit azoknak nyújtaniuk kellene. Ez utóbbi kérdésről másként vélekedik Babai Zoltán, a szekszárdi Ady Endre Szakközépiskola igazgatója. Szerinte a 9. évfolyamban régebben is akadtak tanulmányi problémák, amely hibát a diákok felkészítésében kell keresni. Babai Zoltán ugyanis úgy látja: az általános iskolából kikerülő diákok nagy része nem alkalmas középiskolai tanulmányok folytatására, mert az általános iskolában nem tanultak meg rendesen írni, olvasni, számolni. Az igazgató elmondta, hogy a gyenge előképzettség miatt szakközépiskolájukban felzárkóztató órákat kell beiktatniuk az alaptantárgyakból. Rámutatott: aki csupa kettessel érkezik az általános iskolából, az, ha csak kicsit esik is vissza a középiskolában, már megbukik. A tamási II. iskola vezetője, Szabó- Bakosné Rosta Margit viszont abban látja az általános iskolai bukások problémájának alapját, hogy a tantervi követelmények túl magas szintűek, túl sok mindent kell megtanítani, és kevés idő marad a gyakorlásra. Meg lehetne ugyan tenni, hogy kevesebbet tanítanak, ezzel azonban a középiskolába készülő diákok esélyeit rontanák - mondja. Tapasztalatai szerint ugyanis a középiskolai felvételiken gyakran túl magasak a követelmények, előfordul, hogy olyat is kérdeznek a gyerekektől, ami nem is általános iskolai tananyag. Az igazgatónő úgy véli: gondot okoz az is, hogy olyan, gyengébb képességű gyerekek is bekerülnek az általános iskolákba, akik számára képességeik alapján a speciális iskola lenne megfelelő. Az ő problémáik pedig a felső tagozatban „csapódnak le” igazán. Boda Zoltán, a bogyiszlói általános iskola vezetője azt mondta, hogy az ő iskolájukban az 5., 7. osztályokkal nincs különösebb gond, mert nagy Képünk illusztráció hangsúlyt fektetnek a felzárkóztatásra. Azt azonban tudják, hogy az általános iskolákból kikerülő gyerekek közül a. középiskola első osztályában sokan nem tudják teljesítem a követelményeket. Véleménye szerint ennek az is lehet az oka, hogy az általánosban nem mindig buktatják meg azokat a gyerekeket, akiket pedig meg kellene FOTÓ: O. JAKÓCS PÉTER buktatni, mégpedig azért nem, mert az ilyen gyerekek, ha tovább maradnak az általánosban, akkor magatartásukkal nagyon sok kárt okoznak. Boda Zoltán szerint az általános iskola „pátyolgatása” után sok diákot ér hideg zuhanyként a középiskola. » * t «