Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-19 / 65. szám

!Ü 2002. Március 19., kedd TÜKÖR 9. OLDAL CSALÁDI Volt egyszer egy zenekar Az új zenekar az Ifjúsági Ma­gazin előző évi szavazásán élen végzett zenészekből szervező­dött: Frenreisz Károly a Metró­ból és Presser Gábor az Omegá­ból, a gitáros Barta Tamás a Hungáriából. Dobosnak Frenreisz metrós zenésztársát, Rövid időutazásra hívjuk az olvasót, azt ajánlva: lapozzuk fel együtt az LGT Nagy Képes Kottás Emlékkönyvét: „Amikor még volt vonaljegy és átszálló is, amikor Che Guevara volt a sztár, amikor a Riviera környéki egyetemekhez vezető ut­cák falán még ott volt a felirat és a lázadó francia diákság az esténként megvilágított pálmafák alatt kicsiny robogókon és virág­mintás Citroen CV2-ben ülve várta a forra­dalom újraindítását, amikor Yoko és Linda már szétzilálta a Beatles-t, amikor Berger kopaszon Vietnamba indult és a csökkenő­en optimista budapesti napfényben kék nyakkendős kisdobosok siettek az évzáróra a kétütemű autók édes bűzében és nem is tudták, hogy 1 ezüst nyár közeledik, akkor a VII. kerületi Dob utca 46/B bauxitbeton pincéjében 1 zenekar próbált, és nem is olyan sokára játszani kezdett és lemezének hátulján 1 kis fehér mozdony békésen ázott az akváriumban, és úgy hívták, hogy Locomotiv GT. A kis mozdony egyre több vizet zavart, mert az akváriumból kibújva állandóan a szabad levegőn akart pöfögni. 1971. augusztus 7-én a New Musical Express egyszer csak azt írta: „THE NEXT ROCK SENSATION COULD COME FROM THE EAST!” Hogy is volt az annak idején, 1971-ben1 Miként is jött létre a máig legendás Loko­motív GT? jelenik meg Somló Tamás új lemeze, Sem­mi cirqsz címmel. A lemez első dala Pres- ser-Dusán szerzemény, a Zenebeszéd: Eb­ben a számban Pici zongorázik és énekel is, a dal kifejezetten LGT-s hangulatú. A le­mez megjelenésekor sajtótájékoztatót tar­tottak a Fészek Klubban, itt a rengeteg új­ságíró és zenészbarát között feltűnik Pici, James és Laux is. Ezt követi egy hosszú Somló-interjú a Z Magazinban, amiben be­szél az LGT-ről is: „Anno, amikor ezt a zenekarosdit abbahagytuk, majdhogynem fölösleges lé­pés volt, szerintem. Mert mi voltunk az egyetlen olyan csapat, akik nem vesztünk össze, csak valahogy kihűlt az egész: a zenekar energiá­ja, az alkotóközösség. Azt kellett volna mondanunk Brunner Győzőt javasolja, de végül Laux József az első szóra otthagyja az Omegát az új együttesért. A zenekar „ötödik tagja” Laux felesége, Adamis Anna. Hivatalosan április 6-án jelentik be, hogy megalakult a Locomotiv GT. A zenekar ne­ve a mozdony erejére és munkabírására, valamint a versenyautók (Grand Tourismo) gyorsaságára utal. Júliusban rendezik a be­mutatkozó koncertet, szeptemberben meg­jelenik az első kislemez - Boldog vagyok / Ha volna szíved -, majd októberben a Ker­tészeti Egyetem dísztermében megnyílik Tolcsvayék és az LGT közös klubja. No­vemberben a zenekar Japánba utazik a to­kiói World Popular Song Festivalra. Decem­berben megjelenik az első nagylemez. És most idézzünk fel egy nem is olyan régi időszakot, az 1997-es esztendőt: ekkor egymásnak, hogy szünet! Egészen addig, amíg jobban nem érzi magát mindegyi­künk. Akkor volt a rendszer- meg szemlé­letváltozás, mindenki el volt foglalva a po­lemizálással, a demokráciával, az új gazda­sági megoldásokkal. Mi is csak bámultuk, hogy mi történik körülöttünk. Nem csak a régi formák, az emberi kapcsolatok is meg­változtak. Még ma sem tudja senki, hogy hova fejlődnek a dolgok, gondolj csak az elmúlt öt-hat év romló gazdasági helyzeté­re. Újra kell értékelni mindent, meg kell próbálni ebbe a mai vüágba beilleszkedni, ami mindenkinek nehéz tanulmányút. A csapat a film révén (Sándor Pál Volt lxl zenekar című, bő kétórás filmje - a szerk.) most megint elkezdett együtt dol­gozni, és csak néztünk egymásra - nem idegenül, hanem kicsit bánatosan, hogy mi is az oka, hogy letettük a lantot. Amikor a stúdióban az új lemezemen dolgoztam, egyszer csak megjelent a Pici azzal, hogy itt a nóta, hívd fel a Dusánt, majd megírja a szöveget. Másnap megint megjelent, még kaját is hozott, beszélgettünk... har­madik meg negyedik nap is eljött, és én csak csodálkoztam. Teljesen olyan volt köztünk a viszony és a han­gulat, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt a Loksi-műhelyben, amikor lemezen dolgoz­tunk, vagy próbán. Csak az a nagy bánatom, hogy nem vettünk fel mindent, mert hihetetlen dinamikával zon­gorázott. Végül sokat fel­használtunk a tanácsaiból, a tapasztalatokból. Végighall­gatta egy-kétszer a készülő művet, és mondott fontos szempontokat, amikre mi nem is figyeltünk. Kimon­dottan olyan húsz évvel ezelőtti tempóban szólt hozzá a dolgokhoz, teljesen önzetle­nül, jóindulatúan. Nagyon élveztem azt a pár napot...” Valószínűleg kevesen gondol­nak arra, hogy amikor egy-egy cukrászkészítményt fogyasz­tanak, valójában a múlt iránti nosztalgia oltárán is áldoz­nak. Ezeket a süteményeket ugyanis a „boldog békeidők­ben” volt idő kitalálni, és ami a legfontosabb, nyugodt polgá­ri körülmények között fo­gyasztani. Sült alma Josephine módra Napóleon császár első felesége volt Josephine (1763-1814). A sült alma Josephine módra ele­gáns desszert. A beáztatott aszalt gyümölcsöt tizenöt percig forral­juk. A tejet felfőzzük, beleöntjük a rizst, sót, cukrot adunk hozzá és hagyjuk kihűlni. Ezután szét­osztjuk négy tányérra. Az almák magházát kivágjuk, vajjal bevon­juk, majd cukorral meghintjük. Vajjal kikent tepsiben előmelegí­tett sütőbe tesszük és húsz perc alatt megsütjük. Tálaláskor az al­mákat a tejberizsre helyezzük, cukorral meghintjük és meglo­csoljuk málnasziruppal. Hajdan volt nagyszerű ízek • • • Gerbeaad-szelet Gerbeaud Emil cukrász és csoko­ládégyáros volt. Németország, Franciaország és Anglia több nagy cukorüdetében dolgozott. 1884-ben Magyarországra jött, és Kugler Henrik budapesti cukrász­üzletéhez társult. 1907-ben a nemzetközi sütő- és cukrászipari kiállítás elnöke lett. A Gerbeaud- szelet készítéséhez darált dió-cu­kor keveréket használunk, amit a tepsiben egymásra tett, lekvárral megkent tésztalapra szórunk. A megsült tésztát aztán olvasztott csokoládémázzal bevonjuk, majd hosszúkás szeletekre vágjuk. Sacher-torta A bécsi kávézók és cukrászdák örök kedvence Franz Sacherről, Metternich herceg kuktájáról kap­ta a nevét. Egy alkalommal, ami­kor a főszakács kimenőt kapott, Sacher a herceg magas rangú ven­dégeinek csodálatos vacsorát ké­szített. A legenda szerint különö­sen a desszert aratott sikert; a Sacher-torta, amelyet névadója később tovább tökélesített. A Sacher-torta elkészítéséhez a tor­taformában sült tésztát három lapba vágjuk, a lapokat barackíz­zel összetöltjük. Tetejét és oldalát forró barackízzel megkenjük, majd csokoládé ízű és színű fondánnal bevonjuk. Dobostorta kaómasszával jól kikeverjük és hozzáadjuk a 3 dkg olvasztott ka­kaóvajat. Ezután hideg, tojásos ha­bot és a kikevert vajat összeöntjük, ismét kikeverjük és megtöltjük ve­le a tortát. Az olvasztott cukorral bevont lapot húsz részre osztjuk. Felrakjuk a krémmel bevont torta tetejére, oldalát krémmel körbe­kenjük és der medés után szeleteljük.” Esterházy-torta A múlt században politikusként tevékenykedett Esterházy Pál, aki külügyminiszter, majd Ferenc Jó­zsef moszkvai képviselője volt. Valódi ínyencként élt, ugyanak­kor azonban nem tudni, ő maga találta-e ki ételeit, vagy az is­meretlen szakácsmester ne­vezte el kreációit Esterházy- ról. A torta min- ienesetre iga­Feltétlenül ki kell próbálnia annak, aki nem akar kimaradni valami igazán magyarosból. Dobos C. Jó­zsef szakács és csemegekereskedő volt, ezen kívül nagy sikerű író is, aki tizenöt, a cukrászatról és a szakácsmesterségről szóló könyvét németül írta meg. Hí­ressé vált tortáját az 1885-ös or­szágos kiállításra készítette: „A négy tojást a porcukorral, vaníliás cukorral megmelegítjük és ha me­leg, addig verjük habbá, amíg ki nem hűl. Közben a teavajat a ka­zán különleges: az oldalt édes mor­zsával beszórt, man­dulás krémmel ízesí­tett torta tetejét fehér fondánnal vonják be, ezen pedig csokoládé­színű fondánnal képez­nek márványos felületet. Miniszoknya, trapéznadrág Divat és változás elválaszthatat­lan egymástól. Mégis, ha az em­ber betöltötte a negyvenet, rájön, hogy nincs új a nap alatt, a divat­szakmában is, akárcsak a termé­szetben, örök a körforgás. MINISZOKNYA. A hetvenes évek elejének kirobbanó találmá­nya volt a Mary Quant által terve­zett miniszoknya. A polgárpuk­kasztó mini nemcsak a fiatal lá­nyok és nők körében aratott el­söprő sikert, de a férfiak is nagy lelkesedéssel fogadták, különö­sen, ha az „alig szoknya” hosz- szú, karcsú lábakban folytatódott. MAXI SZERKÓ. Sokan járnak a mai fiatalok közül bokáig érő kabátban, szoknyában. Mint annyi más, ez sem újdonság, a hetvenes évek mini-divatját ugyanis mi más követhette vol­na, mint a maxi. A legjobb az volt, amikor a miniszoknyához maxikabátot húztunk, így leg­alább nem fagyott le a térdünk télen. Azért a maxi divatja jóval rövidébb ideig tartott, mint a mi­nié, ami nemcsak a többletkölt­ségekkel magyarázható, hanem a maxiszoknyával járó kényel­metlenségekkel is. TRAPÉZ- ÉS CSŐNADRÁG. A hatvanas évek csőnadrágjait jobbára csak „cipőkanállal” lehe­tett felhúzni, olyan szűkek vol­tak. Lehajolni - mivel akkor még nem voltak olyan elasztikus anyagok, mint ma - életveszé­lyes volt bennük. Aztán néhány év múlva megjelent a trapéznad­rág, ami akkor volt igazán me­nő, ha a szára alul olyan bő volt, hogy eltakarta a cipő orrát. MAGAS TALPÚ CIPŐ. Aki azt gondolja, hogy a mai kor talál­mánya az emeletes talpú cipő, szandál, ami pár éve olyan nagy divat volt, hogy még vicc is szü­letett erről, az nagyon téved. Magas talpú lábbelit már az ókorban is viseltek a színészek, de a hetvenes évek lánykái is. A magas, fa- vagy műanyag tal­pú, savanyúcukor színű vinilből készült szandálok óriási sikert arattak a fiatalok körében. TŰSAROK VAGY TELITALP. A lábbeliknél maradva, tűsarok és telitalp olyan gyakran váltogat­ja egymást a divatban, mint a he­gyes és vágott orr. Ki ne emlékez­ne a mai negyvenes, btvenes kor­osztály közül a lábat nyomorgató hegyes orrú, magas sarkú cipők­re, amiknek maximum a pedikű­rösök örültek, lévén, hogy ugrás­szerűen megszaporodtak a tyúk­szemek. Ezért (is) fogadta nagy lelkesedés a hegyes orrot követő egyenes, vágott orrú, alacsony talpú lábbeliket, amik nem voltak ugyan túl kecsesek, de annál in­kább kényelmesek. FKÉ — Biztos vagy benne, hogy itt van? - kérdezte.- Nem tudom, de itt kell len­nie valahol - válaszoltam. A jeges szél szembefújt, az a híres utca nagyon, de nagyon hosszúnak tűnt, nem lehetett lát­ni a végét. Magam sem tudtam pontosan, hogy mit akartam ez­zel az egésszel, beszélni róla pe­dig végképp nem tűnt életszerű­nek. Harmincöt évvel ezelőtt ezen a környéken volt a Beatles főhadiszállása, itt készültek a hí­res számok az Abbey Road stúdi­ójában, és ez volt az első leme­zem tőlük, azt hiszem, hatodikos voltam: a borítón egy zebrán mentek át szépen, libasorban a fi­úk. Ez biztos. És láttam néhány hónapja a té­vében, amikor Harrison halálakor a rajongók a ház kerítésénél vir­rasztónak a gyertyák lángjánál. Fiatalok, akik talán még nem is éltek a Beatles létezésekor, és hát tényleg, amikor magam is feltet­tem azt az első lemezt a lemezját­Nosztalgia nem láttam semmi hasonlót, ami­kor egyszer csak észrevettem a fe­hér épületet, a stúdiót, és előtte azt a híres gyalogátkelőhelyet. Megvan, mondtam, és megáll­tam, hát ez az, néztem szerteszét, mintha megtaláltam volna vala­mit. Hogy végre... De nem történt semmi. A buszok, a gyalogosok és az autók folytatták útjukat. Először átmentem a híres zebrán egye­dül, aztán meg vissza, odaléptem a fehér kerítéshez, ahol néhány felirat azért felidézte a fiúk emlé­két, de amúgy semmi. Úgy érez­tem, nincs sok közöm ehhez a pont ott voltam azon a helyen, mégiscsak köze volt nem csupán a múlthoz, de ha úgy vesszük, a jövőhöz is: amennyiben azt lehet majd mondani egyszer, amikor már minden másképpen lesz, de az a zebrás fotó megmaradt, hogy egyszer régen valami örült rohan­gált ezen a gyalogátkelőhelyen, megállt, nézte kicsit a házat, az­tán továbbment. Vagy. Hallgatja az ember teszem azt Frank Sinatrát, akinek mostaná­ban nagy divatja van újra, sorra adják ki a különböző válogatáso­kat és átdolgozásokat, például a Sommethin' Stupid című szomor­kás dalt, amit feleségével, Nancyvel énekelt, s amit olyan kö­zelinek érezni valahogy, talán a hangjukat, pedig sem Frankie-t, sem Nancyt nem ismertük az öt­venes-hatvanas években, nem szerettünk semmiféle nőket, mert mondjuk nem is éltünk akkor, mégis úgy hallgatjuk például a New York, New York című nótát, mintha otthonunk lenne az a ha­talmas város, és ismernénk az ut­cáit, kocsmáit, pedig az életben egyszer sem voltunk New York­ban, és ha el is mennénk oda, hiá­ba. Ott állnánk csak, és néznénk. Hogy miért és hogyan? Egy lát­hatatlan kapcsolat? Megnézni a házat csak úgy? Feltenni a le­mezt? Nem mondani semmit, s rábízni magunkat valamire: a vé­letlenre vagy másra? Nosztalgia? Valami butaság? Mintha szembejönné-veled az utcán egy ismerős, pedig azelőtt nem láttad soha. HAVAS ANDRÁS i I < szóra, már régen nem is volt együtt a zenekar. Arra gondoltam, hogy eltéved­tem, mert közben a házak falát fi­gyeltem, valami jelzést, emléktáb­lát vagy ilyesmit kerestem, de nevezetes helyszínhez. Igaz, a közeli metrónál, a Beatles nevét viselő kávézóban árultak bögré­ket és pólókat, de a tárgyak nyil­ván nem helyettesítették azt az időt, bár az érzésnek, hogy igen, Négy ember átmegy a zebrán. Nem ismertük őket soha.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents