Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-19 / 65. szám
2002. Március 19., kedd M E GYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Tanuljunk fogyasztani! Panaszámdat zúdul a fogyasztóvédelmi szervezetekre, a felügyeleti szervekre, hatóságokra. A polgárok, jelen esetben fogyasztók, silány árura, udvariatlan kiszolgálásra, „becsali” ajánlatokra, monopol helyzettel való visszaélésre, kéretlen és vastagon számlázott szolgáltatásokra, s még hosszasan sorolhatnánk. A helyzet bizony aggasztó és elszomorító. Mert hiába is tisztességes és becsületes - hitünk szerint - a szolgáltatók, kereskedők, vállalkozók zöme, a közvélemény a fenti kifogások alapján ítéli meg őket. S bizony szép számmal akadnak, s nem hogy csökkennének, inkább szaporodnak azok, akik baleknek, fejőstehénnek, ostobának és csökkentértelműnek tekintik a többieket, potenciális ügyfeleiket. Még mindig vannak olyan kereskedők, akik személyes sértésnek és becsületük elleni támadásnak veszik a reklamációt, s úgy is intézik. Az arra rendelt szervezeteket tehát elárasztják panaszaikkal a polgárok és ez így is van jól. Egyrészt mert nevezetteknek ez a dolga, másrészt mert azt mutatja, az emberek nem hagyják becsapni magukat, tiltakoznak, intézkednek. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy fele ennyi panasz sem keletkezne, ha a polgárok még egy fokkal előrébb járnának: ha tájékozottabbak lennének. Mert akkor már eleve be sem sétálnának a csapdába, tehát nem is lenne ügy. Tudomásul kell ugyanis vennünk a következőt: a mai világban fogyasztónak lenni külön tudomány, amiben képezni kell magunkat. Bizony, tanulnunk kell ezt is, figyelemmel kísérni a jogszabályokat, tájékozódni az aktuális beugrató trükkökröt, megkeresni a megbízható üzleteket és szolgáltatókat. Nem muszáj örülni annak, hogy a fogyasztást is tanulni kell, de figyelmen kívül nem hagyhatjuk. Mert ez a játék szigorúan zsebre megy, s nem csak a pénzünket, a nyugalmunkat is óvhatjuk egy kis „ráfordítással”. Megkérdeztük olvasóinkat: Cseke Sándor Nyertek-e már valamit? Farkasné Horváth Mária, Pincehely:- Lehetett volna enyém is az egyik telitalálat, de nekem eddig csak kettes találataim voltak, mint például most is. Cseke Sándor, Tamási:- Már volt egy négyesem a lottón. Ezért szerencsésnek mondhatom magam, azért viszont szerencsétlennek, mert keveset fizetett. Az előző hónapban négyszázezer forintot ért a négyes, amikor én nyertem, akkor huszonegyezret, de ez a huszonegyezer forint is nagyon jól jött. Tokai Béla, Szekszárd:- Egy nagy nyereményem volt eddig: a tvr-hét műsorújság pályázatán színes televíziót nyertünk néhány évvel ezelőtt, mégpedig egy nagyon márkás készüléket, ami azóta is kitűnően működik. Bucher Flórián, Szekszárd:- Nem hazardírozok, semmilyen szerencsejátékot nem játszom. Nyerési esélyem így csak a báli tombolasorsolásokon van, eddigi legnagyobb nyereményem egy szép falióra. Kézimunka-kiállítás a Szent István Házban Új vendégkör kell Keresték Tamásit az Utazás 2002 kiállításon Önállóan is szerepelt a tamási kistérség turisztikai kínálatával a közelmúltban rendezett Utazás 2002 idegenforgalmi vásáron. A térség iránti érdeklődést jónak értékelték a résztvevők, a város idegenforgalmának fellendüléséhez azonban többre van szükség. A kistérséget az teheti vonzóvá a turisták előtt, hogy a gazdag madár- és vadvilág, horgásztavak, a termálfürdő, a szőlő- és gyümölcstermő vidék együtt jelenik meg, s ez ritka Magyarországon is - vélte Páczelt Pál, a Tamási Tours vezetője, aki számára meglepő volt, hogy a jelentős érdeklődéssel párhuzamosan sokan nem tudták elhelyezni Tamásit, de Tolna megyét sem a térképen. A szakember szerint a kiállítás tanulsága, hogy nem szabad sajnálni a településeket bemutató promóciós anyagokra a pénzt, az Utazás 2002-n önálló bemutató anyagot csak néhány település tudott produkálni. Páczelt Pál bízik abban, hogy Tamásiban az idei idegenforgalmi szezon nem lesz rosszabb a tavalyinál, amikor negyedével csökkent a turisták száma. Ehhez azonban új vendégkört kell megcélozni. Dolák Gyula, a Parti Tours utazási iroda vezetője szintén bízik benne, hogy meg lesz a kiállítás eredménye, ugyanakkor az előzetes információk alapján nem számít jobb idényre, a belföldi érdeklődés növekedése ugyanis nem tudja kiegyenlíteni a külföldi érdeklődés lanyhulását. Az új vendégkör szervezésével az a probléma, hogy egyelőre nincs mire Tamásiba hozni őket - fogalmazott. Ha a termálfürdőben lesz is befektető, legkorábban 2003-ban lesz látható a fejlesztések eredménye. _________ _____ _____ T. F. Ké sik a gázmotoros beruházás A legfőbb akaáály az üzemeltetési per A gazdasági bizottság a közgyűlés elé vitte, a jogi-etikai és ügyrendi bizottság pedig nem javasolta a gázmotoros beruházásról szóló szerződés aláírását. Szekszárd Olcsóbb lehet, a szerződéstervezet szerint 2 százalékkal, vagy legalábbis kevésbé emelkedik a szekszárdi távfűtés díja amikor a gáz ára felmegy, ha megvalósul az úgynevezett gázmotoros beruházás. Mint ismeretes, amikor az Alfa Nova átvette a város távfűtését, a várossal kötött szereződésben szerepelt ez a beruházás. Ennek a lényege, hogy a gázmotor villamos energiát termel, s hűtővizének a hőjét a távfűtésben hasznosítják. A legutóbbi közgyűlésen a gazdasági bizottság elnöke volt az ezzel kapcsolatos szerződés- tervezet előterjesztője, majd a vitát követően, mivel a közgyűlésen elhangzott szempontok a bizottsági ülésen nem merültek fel, az előterjesztést visszavonta. A témát tárgyalta a jogi, ügyrendi és etikai bizottság is, s az volt az álláspontjuk, hogy a szerződés ebben a formában semmiképpen nem írható alá, hiszen nem láthatók előre a városra háruló kötelezettségek. A közgyűlésen kiderült, a beruházás indításának legfőbb akadálya az úgynevezett Alfa Nova per. Mint annak idején beszámoltunk róla, nem kis vitát kavart a távfűtés 20 évre szóló bérbeadása, amit a szabaddemokrata-szocialista ellenzék nem is szavazott meg. Az üzemeltetésében vesztes pályázók bírósághoz fordultak. A megyei bíróság első fokon úgy döntött, hogy érvénytelen a megkötött szerződés, mert közbeszerzési eljárást kellett volna lefolytatni. A Legfelesőbb Bíróság hamarosan tárgyalja másod fokon az ügyet. Jogászok véleménye szerint bármilyen ítélet elképzelhető. Vagy jóváhagyják az első fokú döntést, vagy új eljárásra utasítják az első fokot és az is lehetséges, hogy megváltoztatják az ítéletet. A beruházás kivitelezője, a Pannonenergia Kft., az Alfa Nova mint szolgáltató azt szerette volna elérni, hogy a város vállaljon kötelezettségeket akkor is, ha a bíróság ítélete folytán a későbbiekben nem az Alfa Nova lenne a szolgáltató. A közgyűlésen elhangzottak szerint a beruházást hitelező bank is ragaszkodik az önkormányzati garanciavállaláshoz. De éppen azt nem tudni, hogy a szerződés aláírásával valójában mit vállal a város, ugyanis nem ismertek a Pannonenergia Kft. és az Alfa Nova Kft. közötti megállapodások. Az bizonyos, hogy jó a város lakóinak, ha üzembe lép a gázmotor, de az csak úgy valósulhat meg, ha rákapcsolódhat a városi hálózatra. Ha a beruházás jó üzlet és megvalósulása a várostól is függ, akkor érdemes kiharcolni a Szekszárd számára legelőnyösebb szerződést. A tárgyalások jelenleg is folynak a szerződéstervezetről, hiszen egy jó megállapodás valamennyi féí érdekeit szolgálja. ihArosi ibolya Javítanak a romák helyzetén Maradt az elnök, bővült a létszám Paks Két éves mandátuma lejártával újraválasztották a Paksi Roma Egyesület Közhasznú Szervezete vezetőségét. Az elnöknek és a vezetőség legtöbb tagjának ismét bizalmat szavazott a tagság. .toztatott, legfontosabb feladata a jövőben is az lesz, hogy javítsa a romák helyzetét. A Tolna Megyei Munkaügyi Központtal szorosan együttműködve hat embernek adnak munkát, jelentkező több is volna, de lehetőség sajnos nincs. Az egyesület kezdeményezésére kezdődött meg az önkormányzat Az eddig száznegyven romát tagjai között tudó egyesület tisztújító közgyűlése ismét Solt Pált választotta elnöknek, alelnök pedig Solt Sándor lett. Megválasztották a vezetőség további tagjait - néhá- nyuk korábban is betöltötte már e tisztséget, majd elfogadták nyolc új jelentkező belépési szándékát. A civil szervezet céljain nem váltulajdonában lévő bérlakások felújítása, a város költségvetéséből, és ők szorgalmazzák ugyanezen házak komfortosítását is. Az elképzeléseikhez igyekeznek pályázatok útján pénzt is szerezni, ami persze nem mindig jár sikerrel. Solt Pál elnök nagy eredménynek tartja, hogy bábáskodásukkal létrejött a Fekete Szemek hagyományőrző cigányzenekar, amely már néhány paksi, és vidéki fellépésen túl van. Államfőink Árpádtól Árpádig Szekszárd Magyarország 1100 éves története során uralkodók és államférfiak sora irányította - jól vagy kevésbé jól - államunkat. Őket ismerhetik meg a látogatók a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház hétfőn délután megnyílt tárlatán. A márványteremben látható történelmi kiállítás tablóin a Kárpátmedencét elfoglaló Árpád fejedelemtől Göncz Árpád köztársasági elnökig minden országvezető államférfi portréját megtalálhatja a látogató. Az államfők és uralkodók életrajzát számítógép segítségével olvashatják el, s a tárlat nem csak általános- és középiskolás diákoknak hasznos segítség históriánk jobb megértéséhez, mindannyian tanulhatunk belőle. ■ Mi is az a hobbi? Tolna A címben feltett kérdés megválaszolásához közelebb kerülhet az, aki felkeresi a tolnai művelődési házban tegnap nyílott és péntekig tartó hobbi kiállítást. A tárlatnyitón a Szöcske akrobatikus rock ’n’ roll tánccsoport gyermektáncosai működtek közre Kaposvári Erika vezetésével. A kiállítást megnyitó Pámerné Bükky Klára, a tolnai polgármesteri hivatal tanácsosa hasznos örömszerző tevékenységnek nevezte a hobbit. Sokan voltak, akik alkotásaikkal ezúttal az örömet szerezték, nevezetesen: Ágoston Mária (fafaragás), Báli Jánosné (kézimunka), Both Jánosné (hímzés), Bucher Attiláné (gobelin), Bucher Bernadett (grafika), Bucher János (számítógépes grafika), Farkas Erzsébet (gyöngyfűzés), Guld Ferencné (gobelin), Götz Lívia (kerámia), Horváth Istvánná (hímzés), Joósz Ferencné (hímzés), Kill Jánosné (kézimunka), Kövesi Andrea (gobelin), Makó Zoltán (grafika), Mát és Ferencné (hímzés), Németh Sándor (bélyeggyűjtemény), Székelyi Jó- zsefné (hímzés), Takács Lász- lóné (textilmunka), Tófalusi Hajnalka (szalvétagyűjtemény) és Tuzy Ibolya (origami). _______■ Ki lesz a háziorvos Hőgyészen? Testületi ülést tart március 20- án, szerdán 15 óra 30-kor a hőgyészi képviselőtestület. Napirenden több más téma mellett a II. számú felnőtt körzeti háziorvosi körzet feladatvállalásával kapcsolatos személyi kérdés és a Caminus Tüzeléstechnikai Kft- ben lévő önkormányzati üzlet- rész értékesítése szerepel. ■ Engedelmesség után őrző munka Az embereket kellene átnevelni, hogy ne legyenek kóbor ebek Minden kutya okos, amelyikkel foglalkoznak, mindegy milyen fajta, benne van az az intelligencia, ami kell - mondja Szécsi László kutyakiképző, aki hétvégénként a tamási lovaspályán tanítja az ebeket.- Régebben ennyire nem foglalkoztak a kutyákkal, most sokkal többen szeretik, tanítják kedvenceiket - mondja Szécsi László az ebtartási szokásokról. - Régebben ugyanakkor nem volt ennyi kóbor eb. Vannak, akik kiengedik a kutyát, és egész nap nincsenek otthon. A németjuhásszal például hetente legalább háromszor kell foglalkozni. Sokan azt hiszik, azért van a kutya, hogy ugasson, de szerencsére a többség nem ilyen. Az ebtartás kultúrája nem változott lényegesen; az jó, hogy többen járnak iskolába, kutyatáborokba, már nemcsak fajtiszta, hanem keverékkutyákkal is.- Az utóbbi tíz évben megjelentek olyan fajták nagyobb számban, amelyeket őrző-védő feladatokra használnak, vélhetően mindenfajta oktatás nélkül. . - Sokan arra használják őket, hogy támadja az embert, vagy, ha lát egy kutyát, ölje meg. Direkt csinálják ezt. Tamásiban is vannak olyan őrkutyák, amelyek „rá vannak tanítva" más kutyákra. A tulajdonosok nem is törődnek velük, talán tanítják, talán nem, de nem értenek hozzá. A kutyát rá lehet nevelni, hogy megölje az állatot, és az embert is, de nem ez a cél.- Önök őrző-védő feladatra is tanítják az ebeket. Mit kell elsajátítani egy ilyen ebnek?- Nem az őrző-védővel kezdjük az oktatást. A kutyának alapfokú engedelmességi gyakorlatokat - lábhoz, fekszik, ül parancsokra -, el kell végeznie, azután közömbösíteni kell emberrel, csoportba visszük. Amikor már ezt tudják, utána következhet az őrző-védő munka. És nem minden kutyának ajánljuk. Stafford és hasonló fajtákkal eddig nem jelentkeztek, ez egy külön világ.- Ma a kóbor ebek sorsa az, hogy bizonyos ideig kennelben tartják őket a gyepmesteri telepeken, s ha nem jelentkeznek érte, elaltatják. Ön milyen megoldást tartana elfogadhatónak?- Ez goromba dolog, nem is engedném, hogy elaltassák. A kutya szaporodik, az a helyzet, mint a házinyúllal húsvétkor: az emberek megveszik, megunják, kidobják. Ha valakinek van kutyája, felelősséggel tartozik iránta. Ha van is jogszabály, nem lehet betartatni. Nem tudom, mi lenne a megoldás, az embereket kellene átnevel- ni ahhoz, hogy ne legyenek kóbor ebek. i-h-ci Tevelen készül a Tevel(ed) Tudósítanak: a tollforgató diákok Tevel Sok minden szükséges ahhoz, hogy egy általános iskolának saját újságja legyen. Mégis elsősorban olyan szellemiség kell hozzá, amely teret ad a gyerekek önkifejezésének, segítségére van az információ- áramlásnak. Tevelen ez a feltétel a többivel együtt adott. Az ÁMK iskolájának folyóirata ebben a tanévben jelent meg először Teve (ed) címmel. A Tevel(ed) folyóirat szlogenje: „Teveled készül és rólad szól”. Szerkesztői diákok, akiknek Gányiné Forrai Ágnes pedagógus van segítségére. A száz példányban megjelenő újság első száma tájékoztat az iskola eredményeiről, bemutatja a tanév első félévének eseményeit. A kirándulásokról, rendezvényekről szóló tudósítások mellett hírt ad a tanórákon kívüli szabadidős tevékenységekről, szakkörökről, klubokról, foglalkozásokról. Lehetőséget teremt a tollforgató diákoknak a bemutatkozásra. Az iskolába készülő óvodásokról sem feledkeztek el a szerkesztők, az „ovis oldalak” hozzájuk szólnak. A gyerekek kedvenc sztárjaikról is olvashatnak benne. Sport rovatukban az eltelt időszak versenyeiről, eredményeiről számolnak be. Rejtvényekkel a szórakoztatásról is gondoskodnak. A szerkesztő bizottság úgy gondolja, hogy a lap jó kapcsolatteremtő a diákok, a tanárok és a szülők között. A megjelenésnek nem szabtak időbeli határokat, az a közlésre érdemes történések függvénye.-pAl4 > k 1 Szekszárd. Kézimunka-kiállítás nyílott a Szent István Házban, melyen hímzések, faragások, szobrok láthatók. A munkákat név nélkül, jeligésen mutatják be, a látogatók szavazatai alapján jutalmazzák a legjobban tetszőeket. Eredményhirdetés április 1- én, a húsvét hétfői locsolóbálon lesz. A kiállítás megtekinthető naponta 14-17 óra között, 23-án zárva és 24-én 8-12 között. ■