Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

§H 2002. Március 2., szombat KÉK 7. OLDAL T U K 0 R Tolnában Történt Gyalogosokat gázoltak Gyalogost gázolt el egy személygépkocsi Bonyhád központjában. Egy hölgy a kijelölt helyen, a zebrán szeretett volna átkelni az út­testen, amikor a Zrínyi utca felől érkező autó elütötte. A gyalogos a balesetben súlyosan megsérült. Szerencsésebb volt az a gyalogos, akit Szedresen gázolt el egy kocsi, ő könnyű sérüléssel úszta meg az esetet. Álkulcsos betörő Álkulccsal mentek be az ismeretlen tettesek Harcon, egy családi ház­ba. A tolvajok 80 ezer forint készpénzt loptak el a szekrényből. Betörés Jágónakon Jágónakon feltörtek egy lakatlan házat. A tettesek nem vittek el sem­mit, így csak rongálási kár keletkezett. Elfogták a biciklitolvajt Döbröközön egy versenykerékpárt loptak el az éjszaka folyamán. A tolvaj nem sokáig örülhetett a zsákmánynak, mert kilétére igen ha­mar fény derült. Lopás a kertészetből Kibontották Nagymányokon egy családi házhoz tartozó kertészet kerítését, s mintegy 100 ezer forint értékben loptak alumínium profilokat. Ingyen tankolt Dombóvár az egyik benzinkútjánál egy autós 78 liter benzint tan- kolt, majd igen gyorsan elporolt a helyszínről. _________________■ Fr ancia sírrabló sírásók Halottak aranyfogaival keres­kedett két nizzai sírásó és két halottaskocsi-vezető. Rendőri jelentések szerint a négy temetkezési alkalmazott bérki­egészítésként a sírokat fosztogat­ta. Az aranyfogakat ékszerészek­nek adták el, hogy azokból gyű­rűket és függőket készítsenek. Célpontjuk a dél-franciaországi tengerparti város két legnagyobb temetője volt. Többnyire olyan sírokat raboltak ki, amelyeknek fenntartásáért már nem fizettek a hozzátartozók. Az egyik tettes otthonában a hatóságok nagymennyiségű ara­nyat és ékszert találtak. Édesapja meggyilkolásával gyanúsít a rendőrség egy férfit Idős édesapjának megölésével gyanúsít a rendőrség egy simasá­gi férfit - tájékoztatta az MTI-t Szalai Ferenc százados, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tegnap. Közölte: a 81 éves férfi holttestére hegyfalui otthonában talált rá testvére teg­nap reggel. A bejelentő elmondá­sa szerint az idős ember egy székre volt kötözve, fejére nej­lonzacskót húzott. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az em­berölés körülményeinek felderí­tését, és rövidesen eljutottak az elhunyt fiához, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség szakértők bevo­násával vizsgálja a halál pontos okát, bekövetkeztének idejét. A gyanúsítottat őrizetbe vették. Ha apró, akkor tempó! Eladó az egész világ! tempo baranya, somogy, tolna 1 Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Ai Ön hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt 1 Bátaszék, Percre! u. 30.Vas Zoltán Nogykónyi Autós Porta Kft. Bogyiszló, Petőfi u. 13.Élelmiszerbolt Nagymónyok, Casino Vendéglő, Petőfi u. Merkl Krisztina, Németkér, Hanoi kereskedés Bonyhád, Elektro-Heidinger hirdetőiroda, Percre! u. Paks, Tolnai u. 9.Zöldséges bolt Bonyhád, Fáy üzletsor 100 ft-os bolt, Fáy hp. Paks, Kurcsatov utcai újságárus Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Bölcske, Pásztor Béláné, Esze T. u. Pincehely Szentiné Bajnovics Beáta Vita Porta Daimand Presszó-Falatozó Sárszentlőrinc, lengyel-bolt Dombóvár, Ady E. u.Tiegel Utazási Iroda Sióogárd, Kossuth u.Szódagyár Dombóvár, Teleki u. 1 -3.Bálintné és TSA Bt Szedres, Fő u.Vegyesbolt Dombóvár/új/ Härtung Vilmos Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház VI. utcai újságos pavilon Szekszórd Bottyónhegyi Kisbolt Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Szekszárd, Kadarka u.Mini-Max ABC Fadd, .Faház” Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Tamási Dolók Gyula Parti Tours Utazási Iroda Gerjen Hajdú-bolt (nagybolt) Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. Hőgyász, Fő u. 8/A.Csöglei Istvánná (trafik) (Penny Market) Kajdacs, Tibai virágbolt Tolna, Alkotmány u.Diszke ABC Kocsola Jim-Beam Büfé Tolna, Árpád u.Élelmiszer-csemege Medina, Kossuth u. Áfész-bolt Zombo József Attila u.2. Horváth Kálmán bolt Nogydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Zomba, Fő u. Vegyesbolt, •43214* IKONOK A KAMIONBAN. Felborult egy lengyel teherautó Vas megyében. A rendőrök a roncsban és környékén táblaképeket találtak, amelyeknek értékét szakértők határozzák meg. A pótkocsis szerelvény bikákat vitt Lengyelországból Olaszországba, amikor Vát és Szombathely között egy kanyarban az árok­ba hajtott. A sofőr és váltótársa megsérült, őket kórházba szállították. A 63 bikaborjú közül 12 elhullott, 12 állatot pedig le kell vágni. _____________________________________________________fotó! vas népe Ot thonában verték agyon a férfit A rendőrség az anyát gyanúsítja a gyilkossággal SOMOGYTÚR Brutálisan meggyilkoltak egy fér­fit a Somogy megyei faluban, Somogytúron. A bűncselekmény helyszínén, a lepusztult házban többen tartózkodtak. Az áldozat családja is ott élt, ők értesítették az orvost csütörtök este, aki a vizsgálat után azonnal hívta a rendőrséget. A 44 éves férfi ugyanis akkor már halott volt, és egyértelműen látszott, hogy bűn- cselekmény áldozata lett. A kül­sérelmi nyomok arra utaltak, hogy az áldozatot nagyon durván bántalmazták, az idegenkezűsé­get az igazságügyi orvos szakér­tői boncolás is iátámasztotta. A halál közvetlen oka a bántalma­zásból származó aortarepedés majd belső kivérzés volt. A rendőrség halált okozó testi sértés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomo­zást. Hamarosan azonban a ki­hallgatások alapján a rendőrség közölte: elfogták azt a 68 éves helybéli asszonyt, aki alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével. Információink szerint a gyanúsított nem más, mint az áldozat anyja. A család­ban meglehetősen gyakoriak voltak az összetűzések az anya és fiai közt. Vélhetően ezúttal is ilyen vita vezetett a tettlegessé- gig fajuló, s végül tragédiába tor­kolló szóváltáshoz. A rendőrség az eljárást szakértők bevonásá­val folytatja. Lepedőbe csavart medvecsontok 350 ezer éves leleteket akart átvinni a határon egy férfi BOMBARIADÓ A DÉLI PÁLYAUDVARON. Ismeretlen telefonáló péntek délután háromnegyed 3 körül arról értesítette az állomásfőnökséget, hogy robbanószerkezetet helyezett el. A tűzszerészek azonnal kivonultak a helyszínre, lezárták a pályaudvart, és mindent alaposan átvizsgáltak. Információink szerint a vonatok csak ldsebb-nagyobb késéssel, a késő délutáni órákban tudtak elindulni. ______________________________________________________________________________________________FOTÓI IUROPHESS/KAU.US QYÓRGY Egy 350 ezer éves barlangi medve csontjaira es fogazatára bukkantak lepedőbe csavarva a tompái vámosok. A jugoszláv csempész a leletet a busz csomagterébe, egy papírdobozba rejtette. Tompa Csütörtökön délután jelentkezett belépésre egy jugoszláv autóbusz a tompái határátkelőnél. A vámo­sok a poggyászok tételes átvizs­gálásakor egy kartondobozt talál­tak a raktérben. A csomagban csontok voltak, valamint 13 szem- és 36 őrlőfog lapult a do­bozban. A kirendelt antropológus meg­állapította: a csontok nagy való­színűséggel egy 350 ezer évvel ezelőtt élt medvétől származnak. A 28 éves J. M. jugoszláv állam­polgár a magáénak vallotta a csomagot. A vámosok kérdésére elmondta, hogy a csontokat egy rumai (Jugoszlávia területén lévő város) múzeum vitrinéből hozta el. A fiatalember azt állítja, hogy ő egyetemista, és a csontokat tu­dományos kutatás céljából vitte volna Bécsbé.- A VPOP Kecskeméti Nyomo­zóhivatala csempészet alapos gyanúja miatt folytat eljárást a ju­goszláv férfi ellen. A lefoglalt 97 csontdarabot és a fogakat pedig értékbecslés és vizsgálat céljából a szakértőnek adták át - tájékoz­tatott Bunyevác Miloje alezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Dél­alföldi Regionális Parancsnoksá- gának sajtószóvivője, berki erika FOTÓ: ÚJVÁRI SÁNDOR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig MEGCSONKÍTVA. Durván megcsonkított holttestet találtak a rendőrök tegnap hajnalban egy budapesti parkban. A tetem­re X. kerületi rendőrkapitányság járőrei bukkantak rá Kőbányán, az Óhegy parkban. Az áldozat neme, kora, kiléte egyelőre is­meretlen. A BRFK elrendelte az áldozat soron kívüli bonco­lását. MTI HAMIS RUHÁK. 30 millió fo­rint értékű hamis ruhát talált a Vámkommandó a főváros X. ke­rületében. A járőrök vámellen­őrzést tartottak a józsefvárosi piacon, ám ott több elárusítóhe­lyet is zárva találtak. Mivel a tu­lajdonosokat nem tudták felku­tatni, a pavüonokat felnyitották, amelyekből összesen 3500 da­rab Nike, Agressor és Energie márkajelzésű ruházati termék került elő. Az előzetes szakértői vélemény szerint a ruhák hami­sítványok, amelyeket becsem­pésztek az országba, europress ÚJSZÜLÖTT A KUKÁBAN. Nejlonzacskóba csomagolt, ha­lott csecsemőt találtak Nyíregy­házán, egy utcai szemeteskuká­ban. A kislány holttestére a sze­métszállító munkások bukkan­tak rá. A baba feltehetően élve született, a köldökzsinór a nya­kára tekeredett, ezért halálát ful­ladás okozta. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit az esetről az hívja az 107-es, vagy a 112-es segélyhívót, europress KÁBÍTÓSZER. A rendőrök el­fogták két, egymással rivalizáló kábítószer-terjesztő csoport vezetőjét, a 22 éves törökbálinti Sz. Gy.-t és a 26 éves érdi R. J.-t. Sz. Gy. a törökbálinti otthona mögötti erdőben rejtegette a ká­bítószert, egyszerre mindig csak kisebb adagokat hordott magá­nál. A Budaörsi Városi Bíróság a két fiatalembert előzetes letartóztatásba helyezte. Az ügyben ez idáig 15 személyt hallgattak ki. A nyomozás tovább folyik, europress SZATÍR. A Szegedi Városi Bíró­ság három év próbaidőre bocsá­totta azt a férfit, aki az újszegedi Ligetben mutogatta magát. A tegnap elfogott deszki Á. And­rást rekordidő alatt ítélték el szeméremsértés miatt, europress TEMPLOMBETÖRÉSEK. Is­meretlen tettesek betörtek két templomba Ajakon. A tolvajok mindkét helyen a perselyt feszí­tették fel, a kegytárgyakhoz nem nyúltak. A betörőket még keresi a rendőrség, europress ZSAROLÓ RENDŐR. Több ci­vil személyt és egy rendőrt vett őrizetbe a nyomozóhatóság zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt a napokban. Egy „milliós” nagyságrendű üz­leti vita áll az ügy hátterében, amelyben - információk szerint - a zászlós rendőri mivoltát használta fel a zsarolók segíté­sére. Információk szerint a zász­lós a Budapesti Rendőr-főkapi­tánysághoz tartozó, a gépjármű- lopások felderítésére szakoso­dott Gepárd-csoport tagja, mti SZESZ. Több mint 800 liter tiszta szeszt foglalt le a rendőr­ség, illetve a vám- és pénzügy- őrség munkatársaiból álló borkommandó Tompa külterü­letén. A járőr közúti ellenőrzés során egy Audiban 450 liter tiszta szeszt fedezett fel, majd a gépkocsi vezetőjének tulajdoná­ban lévő ingatlanon egy másik Audiban további 390 litert találtak a borkommandósok. A szeszt lefoglalták, és a sofőr ellen eljárást indítottak. Vizsgál­ják azt is, ki az áru tulajdonosa, és hogy a szeszt Magyarorszá­gon állították-e elő, vagy külföldről csempészték az országba, mti

Next

/
Thumbnails
Contents