Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-16 / 63. szám

2002. Március 16., szombat1 KEK 9. OLDAL TŰKOR Tolnában történt SÚLYOS SÉRÜLÉSES BALESET NAGYDOROGON Súlyos sérüléses baleset történt Nagydorogon március 14-én, 11 óra 25- kor. Lakott területen, a 63-as főúton egy férfi személygépkocsijá­val közlekedve figyelmen kívül hagyta a kötelező elsőbbségnyújtás jelzőtáblát és kihajtott a védett 63-as útra, ahol összeütközött egy másik személygépkocsival. A balesetet okozó személygépkocsi uta­sai közül hárman 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést, a vétlen sze­mélygépkocsi utasa 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. SEGÉDMOTOROS ÜTKÖZÖTT SZEMÉLYGÉPKOCSIVAL Pakson lakott területen március 14-én 14 óra 55-kor egy segédmotor­kerékpáros nekiütközött egy vele azonos irányban hdadó, majd álló helyzetben lévő, jobbra kanyarodni szándékozó személygépkocsi­nak. A segédmotoros 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett az ütközés következtében. AVARTÜZEK MEGYÉN BELÜL ÉS KÍVÜL Több avartűz volt az elmúlt napon Tolna megyében. A tűzoltók Paksra, Szakcsra, Biritóra, Tamási Szurok-hegyre, Szekszárd Tóth- völgybe és Hidasra vonultak megfékezni a lángokat. *47315* KIVÁLÓ MINŐSÉG KEDVEZŐ ÁRON! BÁBOLNA Fajtaválasztékunk : * AA/ROSS HŰSHIBRÍD * BÁBOLNA TETRA-SL * TETRA-H * BÁBOLNA HARCO Márkaboltjaink: * 7090 Tólhpal Piroska Tamási, Rákóczi u. 24. • Tel.: 74/472-119 * 7400 Fűzi Tibor Kaposvár, Táncsics M. u. 37. • Tel.: 82/315-753 * 7400 Nagy-ér Társa Bt. Kaposvár, Füredi a. 22. •Tel.: 82/315-811 7693 Hernádi Lajosné Pécs-Hircl, Hirdiu. 38. »Tel: 72/337-116 7750 Pöppi Jánosné Lánycsók, Rákóczi u. 6. «Tel.: 69/364-416 * 7343 Strasszer László Másocs, Ady E u. 9. • Tel: 72/ 451-621 Bábolna RT. Brojlertenyésztés 2943'Bábolna, Mészáros u. I. Tel: 34/569-224, Tel: 34/569-392, Fax: 34/569-306 BÁBOLNA TAKARMÁNY Tel.: 06 34/356-623 TAVASZI LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ! Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki irodája 2002. március 18-tól 2002. március 22. közötti időszakban lomtalanítási akciót szervez a város területén. A hulladék elszállításának időpontja a fent megjelölt lomtalanítási időszakon belül a mindenkori hulladékszállítási napokon történik. Kérünk mindenkit, aki igénybe kívánja venni az ingyenes szolgáltatást, jelezze az Alisca-Onyx Hulladékgazdálkodási Kft. (volt Héliosz Hulladék-gazdálkodási Kft.) ügyfélszolgálata felé munkanapokon 6 és 14 óra között a 74/415-511-es telefonszámon nevének és címének, hul­ladékmennyiség kb. nagyságának megadásával. Nyesedéket kötegelve szíveskedjenek kihelyezni. Az akció során építési törmeléket, veszélyes hulladékot az iroda NEM SZÁLLÍTTA T EL! Felhívjuk a T. lakók figyelmét, hogy a fenti időponton túl ne helyezzenek ki hulladékot, mert azt az akció befejezése után nem szállíttatja el a hivatal. •50702* A BÁV Rt. AUKCIÓRA ÉS BOLTI ÉRTÉKESÍTÉSRE FELVESZ festményeket, szobrokat, műtárgyakat, szőnyegeket, bútorokat, és régi gyermekjátékokat. Felvétel: 2002. március 20-án 10-14 óráig a BÁV Rt. szekszárdi műtárgyboltjában budapesti szakbecsüs közreműködésével. Cím: Szekszárd, Garay tér 10. Telefon: 74/511-046 A következő felvétel időpontja: 2002. május 22. *50667* PÁL YÁZATI FELHÍVÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája Szekszárd város zártkerti útjainak fenntartási munkáira pályázatot ír ki. A részletes pályázati kiírás 2002. március 18-20. között a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodáján (Szekszárd, Béla tér 8. II. em. 48. szoba) vehető át a hivatal pénztárába befizetett 10.000 Ft+2.500 Ft áfa = 12.500 Ft vissza nem térítendő összegről kiállított pénztárbizonylat bemutatását követően naponta 8-11 óra között. . •50869' Elkábított madarakat találtak a vámosok SÁTORALJAÚJHELY ______ Hu szonkét kanárit, 8 rozella- papagájt, 2 törpepapagájt, 2 für- jet és 1 fodros galambot találtak egy autóban a vámosok a sátor­aljaújhelyi vámnál. Az autót ve­zető magyar állampolgár az el­lenőrzésnél az mondta, nincs el- vámolnivalója, ám a vámos a vo­lán melletti ülés előtt lévő gumi­szőnyegen madárürüléket vett észre. A jármű tételesen átvizs­gálása után egész kis állatkertre bukkant a járműben. Az elalta­tott madarakra a kesztyűtartó­ban és a pótkerekek mögött ta­lált rá. A környezetvédelmi szakértő szerint ezek közül egyik sem védett jószág, ezért természetkárosítás - ami egyéb­ként bűncselekmény - nem tör­tént, de az ügyben csempészet bűntette miatt megindították az eljárást. A madarak a miskolci vadaskertben ébredtek fel. KOÓS Bevált a kockázat­elemzési módszer Rajka Sikeres a vámkommandó kocká­zatelemzési módszere. Leg­utóbb négyszázötven liter tiszta szeszt találtak egy Audiban a járőrök Csongrád megyében. A hatóság jövedék elleni tör­vénysértés miatt eljárást indí­tott, de arra is kíváncsiak voltak, kié a szesz, Magyarországon gyártották-e vagy külföldről csempészték be. Rajkán egy ma­gyar fuvarozó kérte szállítmá­nyának vámkezelését, ám téte­les vizsgálat után 45 ezer darab elrejtett öngyújtó került elő, ér­tékük 4,5 millió forint. Egy Hongkongból érkezett csomag­ban pedig két klgyótetemet tar­talmazó kígyópálinkát találtak. Az egyik kígyó pápaszemes kobra (Naja-naja) a Washing­toni Egyezmény hatálya alá tar­tozik. A címzett ellen természet- károsítás gyanúja miatt indult eljárás. koós tamás A dupla fenekű bőrönd története Budapest Három kilogramm, 14 millió fo­rint értékű, közel hétszáz halá­los adagnak megfelelő heroint foglaltak le a ferihegyi vámosok. Egy 37 éves kanadai férfi Delhi­ből Zürichen keresztül érkezett Budapestre, és a kijáratnál a zöld folyosót választotta. A pénzügyőrök - a kockázatelem­zés módszerével - ellenőrizték, a férfi azonban csak egyik bő­röndjét tette a vizsgálóasztalra, a másikat a földön hagyta. A té­teles átvizsgálás során a bőrön­dökben minden rendben volt. A kanadai már csaknem felléle­gezhetett, amikor a vámos kissé súlyosnak találta az üres bőrön­döt. Kiderült, a bőrönd dupla falú. A kanadai férfi ellen meg­indították az eljárást. A vizsgálat arra is kiterjed, hogy kinek érke­zett a szállítmány, és hogy mi lett volna a kábítószer sorsa. _________________KOTA Bi zonyítvány vizsga nélkül Egyre többen vásárolnak okmányokat a feketepiacon Akár egy év szabadságvesztéssel is sújthatják azt, aki hamis nyelvvizsga-bizonyítványt pró­bál felhasználni a diploma megszerzéséhez. Az okirat hitelességét az intézmények is ellenőrizhetik, gyanú esetén azonban bárki állampolgári bejelentést tehet a rendőrségen. Budapest Egy diplomához szükséges államilag elismert, középfokú C típusú nyelvvizsga 9500 forintért tehető le. Ugyanebben a kategóriában a honosí­tásra, vagyis a nem állami vizsga elfogadására 5700 forintot kell költeni. Az eredményre hat hetet kell várni, arról nem is beszélve, ha valaki több száz forintos nyelvórákat vesz a fontos bizonyítvány megszerzése érdekében. A fekete­piacon 50 ezer forintért már lehet kapni hamis „iratot”, a jobb minőségű bizonyítványért több százezer forintot is elkérhetnek. Ha egy munkáltató vagy egy felsőoktatási in­tézmény ellenőrizni akarja, hogy a bemutatott nyelvvizsga-bizonyítvány valódi-e, akkor az Idegennyelvi Továbbképző Központhoz (ITK) is segítségért fordulhat - mondta Juhász Gyula, az intézet munkatársa. A nyilvántartás segítségé­vel meg tudják mondani, hogy az ITK az illető nevére állított-e ki okiratot avagy sem. Ha valaki gyanút fog munkavállalójának bizonyítványát illetően, akkor állampolgári be­jelentést tehet a helyi rendőrkapitányságon, amely 30 napon belül megvizsgálja az ügyet - mondta Kátai Elek, az Országos Rendőr-fő­kapitányság nyomozói osztályának helyettes vezetője. Hozzátette: amennyiben a gyanú be­bizonyosodik, az illető - függetlenül .attól, hogy ő készítette, vagy csak használja a bizonyít­ványt - 1 évig tartó szabadságvesztéssel sújtha­tó, továbbá pénzbüntetésre ítélhető magán­okirat-hamisítás miatt. Nem befolyásolja az ál- nyelwizsga-bizonyítványt gyártókat, hogy idén még a dokumentum nélkül lehet államvizsgázni - mondja Kátai. A diplomához amúgy is kötelező ez áz okirat, így nem csoda, ha szinte hivatásszerűen készí­tik azokat. Meglepő módon nemcsak az egyete­mistáknak, hanem a gimnazistáknak is jól jöhet egy-egy ilyen dokumentum. Előfordult olyan eset, amikor a diák néhány pont híján nem nyert felvételt az egyetemre, ezért gyorsan vett egy nyelvvizsga-bizonyítványt, és a fellebbezett a bejutásért - mondta az alezredes. Az utóbbi időben kevés ilyen üggyel foglal­koztak a nyomozók. Mivel nem minősül ki­emelt bűncselekménynek, ezért még pontos statisztikai kimutatás sem jelzi, hány hamis ira­tot foglaltak le a rendőrök. NAGY ESZTER DÓRA Arzénnal ölt a fekete démon Halálosan beleszerettek a férfiak az ukrán nőbe Hannover Karcsú alkat, fekete, göndör haj, titkot rejtő, fekete gyémánt­ként szikrázó szemek. Az 52 esztendős Robert H. az első pil­lantásra belehabarodott a tüzes ukrán nőbe. Romana R. ugyan­is amellett, hogy vonzó és sze­xis teremtés, a legszebb asz- szonykorba lépett, 38 éves. A férfi eltökélte: egy ilyen pompás teremtés mindenképp megér­demli, hogy bevezesse a hanno­veri finomabb körökbe. Csak mostanság kezdi sejteni, mi­lyen borzalmas tervet szövöge­tett a szépséges Romana, mi­közben látszólag forró, szerel­mes pillantással viszonozta a férfi őszinte csodálatát: „Meg akart mérgezni. Én letten volna az arzénes gyilkos következő áldozata!” Romana R. most vizsgálati fogságban ül. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy legalább két férfit tett el láb alól arzénnal és ciánnal. Mindkét esetben ugyanazon jéghideg számítás alapján. Finomakat főzött a sze­relmes férfiaknak, aztán aprán­ként belekeverte ételükbe a ha­lálos mérget. Első áldozata egy 74 eszten­dős nyugdíjas volt. Romana és a meglett korú férfiú ugyanabba az egyházközösségbe tartozott. Az élete alkonyá felé közelítő úr nem tudott ellenállni a fiatal- asszony bájainak. Nagyvona­lúan támogatta, 20000 márkát költött arra, hogy bearanyozza a hétköznapjait. Romana min­dent elért a férfinál, aki állítólag csak kölcsönbe adta az ezrese­ket. Amikor két évvel ezelőtt megpróbálta visszaszerezni a pénzét, Romana fölajánlotta: le­dolgozza nála a tartozást. Taka­rít és főz rá. A idős úr pár hét el­teltével elhunyt. Az ügyészség elrendelte a kihantolását, az igazságügyi szakértők ciánt és arzént találtak a földi marad­ványokban. Még el sem hunyt Romana első áldozata, amikor kivetette a horgát a tehetős Robert H.-ra. „Azt mondta, hogy megözve­gyült, férjét baleset érte. Már az ismeretségünk második napján élénken érdeklődött betétszám­lám, a takarékkönyveim és az életbiztosításom iránt. Ösztö­nöm azt súgta, legyek óvatos, szerettem volna megszabadulni tőle, ám ágaskodott bennem a férfi: nagyon beleestem” - em­lékezik a jómódú hannoveri ke­reskedő, aki szintén jócskán költött a fekete szépségre: ék­szereket, márkás lábbelit, ruhát vett neki, dugta az ezreseket az örökké pénzzavarban lévő asz- szonynak. Egyszer 35 ezer már­kát kért tőle, anyja állítólagos rákműtétére, máskor számító- gépes tanfolyamra kellett neki a pénz. Amikor Robert H. meg­próbált tiszta vizet önteni a po­hárba, a könnyeivel akarta meghatni - és a főztjével. Leg­szívesebben orosz leveseket kí­nált: borscsot, pirogot, hal­levest. Minden alkalommal túl­fűszerezte az ételt, különösen fokhagymával, hogy elnyomja az arzén keserűmandula-illatát - ő maga sohasem kóstolta meg a saját főztjét. H. úrnak azonban szerencsé­je volt, mert viszonylag kényes gyomra tiltakozott az asszony főztje ellen. Hányinger, pánik- hangulat vett erőt rajta, úgy érezte, ereje kezdi elhagyni, a bénultság jelei mutatkoznak rajta. A lappangó arzénmérge­zés tünetei. Négyszer vitték be az intenzív osztályra, az orvo­sok egyszer sem jöttek rá a ti­tokzatos betegség okára. Aztán Romana hibázott, amikor ki­kezdett egy autószerelővel: Robert H. kiadta az útját, és hir­telen megszűntek a panaszai. H. úr túlélte Romana „ragasz­kodását”, most megkönnyeb­bülve üldögél háza nappalijá­ban, gyakorlatilag meggyó­gyult. A hajában mutatták ki az arzént. Alexander R. (35) gépkocsi­szerelő ugyanakkor képtelen volt ellenállni, és feleségül vette a fekete szépséget. Elvakította a szerelem, 50 ezer eurós élet- biztosítást kötött kettejük javá­ra. Pár nap elteltével holtan ma­radt a hitvesi ágyban. A halál oka: arzénmérgezés. EUROPRESS ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-űTÓL ESTE 6-IG RABLÓK. Kiraboltak egy uk­rán autóbuszt a 4-es számú főúton, Záhonytól 15 kilométer­nyire. A buszt egy ukrán rend­számú személygépkocsi állítot­ta meg, amelyből négy férfi fel­szállt a járműre, és késekkel arra kényszerítette az utasokat, hogy fejenként 50-50 dollárt adjanak át nekik. Személyi sérülés nem történt, mti HALOTTAK. Egy férfi és egy nő holttestére bukkantak a rendőrök Gödön, lakossági bejelentés nyomán. Az 57 éves férfi és a 63 éves asszony élet­társak voltak, a helyszínelők vizsgálatai szerint legalább két hete hunytak el. A halál okát az igazságügyi boncolás deríti majd ki. mti KÉRÉS. A lakosság segítségét kéri a rendőrség a Duna gödi szakaszán megtalált fiúcsecse­mő megölésével gyanúsítható személy felkutatásához. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az ügyben információval rendelkezik, a 06-1-443-5119-es vagy a 105-ös telefonszámon jelezze, mti NEM BŰNCSELEKMÉNY. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megtagadta a nyomo­zást a február 5-i parlamenti „hazaárulózás” ügyében, mert a feljelentésben szereplő esemény nem bűncselekmény. Korábban állampolgári feljelentés érkezett az ügyészségre, amelynek tár­gya a hazaárulás feljelentése el­mulasztásának vétsége, mti BÍRSÁG. Harmincezer forint pénzbírságra ítélték a 25 éves szegedi Hőgyes Andreát, akit védett övezeten belül kaptak prostitúción a rendőrök. A nőt szervezett akció keretében fog­ták el a szegedi rendőrök, ami­kor az E75-ÖS út mellett, Sze­ged határában szexuális szol­gáltatásokat ajánlott fel az úton közlekedőknek. Ha az elítélt nem fizeti meg a jogerős bünte­tést, akkor hat nap közmunkát kell végeznie, mti PER. Beismerte bűnösségét Pásztor József, akit az ügyész­ség két prostituált meggyilko­lása miatt, nyereségvágyból több emberen előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádol. A vádbeli cselekmények tíz év­től életfogytig terjedő szabad­ságvesztéssel sújthatók. A 2000. június 7-én, illetve jú­nius 20-án késsel elkövetett gyilkosságok indítéka a vádlott vallomásából nem vált egy­értelművé. A büntetőper ápri­lisban folytatódik, mti ZSÁKMÁNY. Fegyverrel ren­delkezett az a két rabló, aki csütörtökön reggel megtámadta és kirabolta a főváros I. kerüle­tében a Széna téri pénzintézet­hez érkező pénzszállító kocsit. Az eset nem sokkal 8 óra után történt, amikor a pénzszállító­ból kiszálló alkalmazott a pénz­intézet hátsó bejáratához ment. Az egyik tettes fegyverrel meg­fenyegette, a másik megkötözte az alkalmazottat, majd a pénz­zel távoztak. Személyi sérülés nem történt, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz, mti DROG. A hegyeshalmi vám­hivatal munkatársai 5,4 kilo­gramm marihuánát és 6 gramm hasist fedeztek fel egy belépő magyar állampolgár személy- gépkocsijában szerdán, a késő esi órákban. A Daihatsu 25 éves vezetője nem jelentett be vámolni való árut - a pénzügy­őrök kockázatelemzés módsze­rével választották ki vizsgálatra a járművet, amelynek a motor­terében, jobb sárvédőjénél és kesztyűtartó alatti gyári üregé­ben találták a mintegy 22 millió forint értékű drogot, mti í I * f 1

Next

/
Thumbnails
Contents