Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Március 2., szombat Középpontban Európa biztonsága Martonyi János szerint a közös európai biztonság- és külpoli­tika erősítése kulcsfontosságú az Unió reformjait kidolgozó és munkáját Brüsszelben elkezdett konvent tevékenységében is. Budapest A magyar külügyminiszter meg­nyitó beszédével kezdte meg munkáját az EU és a társult orszá­gok politikai igazgatói, illetve eu­rópai levelezői részvételével zajló kül- és biztonságpolitikai szemi­nárium. Martonyi János kiemelte: növelni kell Európa szerepét a globális folyamatokban, különö­sen a biztonságpolitikai kockáza­tok tekintetében. Mint mondta, az ezt célzó mun­kában a jövőbeni EU-tagállamok, ezen belül pedig a kisebb orszá­gok szintén szerepet kívánnak vál­lalni. Martonyi János utalt arra, hogy az építkezési folyamatban az egyetemes és európai érdekközös­ség a meghatározó, ezen belül pe­dig rendkívül fontos a nemzeti, a nyelvi és a kulturális identitás megőrzése. A 28 ország képviselőinek rész­vételével zajló szemináriumon több nemzetközi témakört, így a mediterrán együttműködés kérdé­sét, az afganisztáni eseményeket, a montenegrói és a moldovai hely­zetet, valamint a kolumbiai béke- folyamat ügyét is áttekintik. mm Martonyi az európai értékközösséget hangsúlyozta fotó: europress/kallus györgy Folyik a vizsgálat Hírek AZ EURÓPA jövőjével foglalko­zó konvent alakuló ülése után egyelőre függőben maradt az a kérdés, legyen-e a tagjelölt országoknak is képviselője a testület 12 tagú elnökségében. A jelek szerint ebben maguk a tagjelöltek sem egységesek. A csütörtöki nyitó ülés utáni vitá­ban Jan Káván cseh külügymi­niszter javasolta, hogy az elnök­ségben a tagjelölteknek is le­gyen két képviselője, az egyik a kormányok, a másik a nemzeti parlamentek részéről. Felvetése azonban visszhangtalan maradt, mti Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) részvizsgálata sem utal a GySEV felelősségére a keddi ausztriai vonatbalesettel kapcso­latban, mivel elismeri: Eben- furthnál az ÖBB-nek alapos mű­szaki ellenőrzést kellett volna vé­geznie a tehervonaton - mondta Berényi János, a GySEV elnök­vezérigazgatója. Az ÖBB vizsgá­lata még hetekig eltarthat, ám az osztrákok eddig egyetlen magyar érintett vasutast sem akartak ki­hallgatni az üggyel kapcsolat­ban, míg egy ebenfurthi vasutast felfüggesztettek munkájából. ■ Kubai követségfoglalók A kubai rendőrség pénteken eltávolította Mexikó havannai nagykövetségéről azt a 21 kubai fiatalembert, aki szerdán erő­szakkal hatolt be a külképvise­letre abban a reményben, hogy Mexikó befogadja őket. A kubai kormány közleménye szerint a mexikói hatóságok kérésére haj­tották végre az akciót, amelynek során fegyvertelen kommandó­sok tíz perc alatt kihozták a ku­bai fiatalokat. A közelben tartóz­kodó külföldi újságírók csak néhány kiáltást és tompa zajokat hallottak. ■ Robertson figyelmeztetése Lord Robertson NATO-főtitkár csalódott, hogy a boszniai béke- fenntartó erők katonáinak nem sikerült elfogniuk Radovan Kara- dzsicsot, a boszniai szerbek buj­káló vezérét, akit háborús bűnök gyanújával köröz a hágai Nem­zetközi Törvényszék. A főtitkár ennek ellenére elismerését fejez­te ki a műveletekben részt vevő katonáknak. Nagy nyomatékkai üzente meg Karadzsicsnak és az őt rejtegetőknek: „Nem ez volt az első és nem ez lesz az utolsó ilyen akció. Adjátok fel önként magatokat!” ______________■ Or bán, az öntudatos magyar A The Economist című brit hetilap cikke a kormányfőről A The Economist című tekintélyes brit gazdasági hetilap ma megjelent számában „Orbán Viktor, az öntudatos magyar” címmel egész oldalas cikket közöl a magyar kormányfőről. London JASSZER ARAFAT palesztin vezető felszólította a nemzetkö­zi közösséget, hogy kényszerít­se Izraelt a menekülttáborok el­leni katonai akciók leállítására, mert azok - hangoztatta - az egész közel-keleti térséget káoszba sodorhatják. Arafat először állt újságírók elé azóta, hogy izraeli harckocsik és katonák csütörtök hajnalban ciszjordániai menekülttáborok­ba nyomultak be. A dzseníni menekülttábor ellen intézett iz­raeli támadás során egy palesz­tin a helyszínen életét vesztette, két testvér pedig a kórházban halt bele sérüléseibe, mti A NÉMETORSZÁGI Kiel kikö­tőjéből pénteken kihajózott 8 NATO-tagország 17 hadihajó­ja, és ezzel megkezdődött az észak-atlanti szövetség négy év óta legnagyobb, „Szilárd elhatá­rozás 2002” fedőnevű hadgya­korlata. A manővereken tizenöt NATO-tagország - köztük Cseh­ország, Lengyelország -, vala­mint a békepartnerséghez tarto­zó 12 ország mintegy 20 ezer katonája van jelen, mások között Románia, Szlovákia, Szlovénia, Svédország, Ukrajna és Üzbegisztán. Magyarország nem vesz részt a hadgyakorla­ton. Moszkva aggodalmának adott hangot a „Szilárd elhatá­rozás 2002” miatt, mti ÚTNAK INDULT pénteken az amerikai Columbia űrrepülő­gép, fedélzetén hét amerikai űrhajóssal, köztük egy nővel, akiknek az lesz feladatuk, hogy a világűrben lebegve felújítsák a Föld köril 12 esztendeje kerin­gő Hubble űrteleszkópot. A Co­lumbia legénységének küldeté­se 11 napig tart majd, s ezalatt az amerikai űrkutatás történeté­nek öt legnehezebb űrsétája vár rájuk, mti NAGY VÁRAKOZÁS előzi meg Svájcban az ENSZ-csatlakozás- ról március 3-án tartandó nép­szavazást. A kérdésről a háború után először, 1986-ban tartott népszavazáson a szavazók 75 százaléka elutasította a lehe­tőséget, egyetlen kanton sem akadt, amelyben felülkereked­tek volna a csatlakozás hívei. A felmérések szerint most van esély a fordulatra, mti A lap szerint „az utóbbi' néhány hónapban Magyarország 38 éves, rámenős, futballozó, konzerva­tív miniszterelnökének sikerült csaknem mindenkinek kellemet­lenséget okoznia, kivéve talán saját szavazóinak többségét, akik esetleg szembe tudnak szállni a közép-európai posztkommunista trenddel, és biztosítanak neki egy ritka második hivatali ciklust”. A The Economist szerint gyakran jellemzik őt ravasznak, trükkös­nek, populistának és talán egy kicsit veszélyesnek is. A brit lap úgy fogalmazott, hogy megrázta a románokat Or­bán kedvezménytörvénye, amely körülbelül 2,5 millió romániai magyarnak (és további 2,5 miihó­nak a többi környező országból) különleges jogokat ad, ezzel egyesek számára feltámasztja az irredentizmus kísértetét, mivel 1920 előtt a ma Nyugat-Romániá- ban lévő Erdély Magyarország­hoz tartozott. „A szlovákokat ugyanez a törvény gyújtotta ha­ragra. A csehek azért sértődtek meg, mert Orbán közölte: vissza kell vonni a második világháború utáni azon dekrétumokat, ame­lyek alapján kiutasították Cseh­szlovákiából a magyar és a német nemzetiségűeket, és megfosztot­ták őket javaiktól is. Václav Klaus vezető cseh konzervatív politikus már a Prága-ellenes München- Bécs-Budapest-tengelytől tart” - írja a londoni hetilap. A cikkíró szerint Orbánt lát­szólag mindez nem zavarja, és kétségtelenül vannak barátai kül­földön is. Az újság közéjük sorol­ja Edmund Stoiber bajor és Silvio Berlusconi olasz miniszterelnö­köt. „A kormányzó osztrák kon­zervatívok nagy örömmel fogad­ták, amikor Orbán elítélte a többi EU-tagállam erőfeszítését, hogy kiközösítsék őket Jörg Haidemak a kormányba való bevonása miatt két évvel ezelőtt” - állapítja meg a lap, majd megemlíti az Orbán- kormány sikereit. „Igaz, a piacgazdaságra áttért (volt kommunista) szocialisták tették sínre a gazdaságot 1994 és 1998 között. De Orbán alatt volt nagyobb a növekedés, évente át­lagosan 5 százalék, a munkanél­küliség 9-ről 6 százalék alá esett, a 16 százalékos infláció kevesebb lett, mint 7 százalék. A reálbérek 4 év alatt több mint 17 százalék­kal nőttek, a minimálbér pedig 1999 óta 72 százalékkal növelte reálértékét. A 10 milliós Magyar- ország rendelkezik Közép-Euró- pa legelevenebb gazdaságával.” Orbán azt akarja, hogy a Fi­desz alapvetően polgári párt le­gyen Magyarország kibontakozó új középosztályára alapozva, a kisgazdák, a vidék népe és az egyház támogatásával - folytató­dik a The Economist cikke, amely szerint Orbán lenézi „a liberális budapesti elitet”. Stoi- berhez hasonlóan ő sem teljesen liberális gazdasági és szociális ügyekben. Dicséri az üzleti ver­senyt, de szereti, ha a kormány, különösen az övé, sok mindenbe beleszól. Protekcionistább (párt­ja a „hazafias” szót részesíti előnyben), mint szocialista ve- télytársai, és sokkal inkább, mint a küszködő szabaddemok­raták, Magyarország legtisztább liberálisai, akik összefognának a szocialistákkal, amennyiben a baloldal nyerné a választásokat. A cikkíró szerint Orbán húzódo­zik attól, hogy a külföldiek föl­det vásárolhassanak, s óva int a multinacionálisok és a külföldi­ek uralmától. Ám éppen Orbán nacionaliz­musa - csúnya szó ez sok közép- európai számára, nem annyira pejoratív Franciaországban és Nagy-Britanniában - késztet ide­ges rángásra sok embert Magyar- országon és azon kívül is. Ebből adódik a kedvezménytörvény mi­atti rossz érzés is. Egyesek sze­mében az a múlt század közép­európai kísérteiéit idézi fel, ami­kor a határok és népek oly vére­sen összekuszálódtak - írja a The Economist. Orbán derűsen be­szél „a magyar nép szellemi és kulturális újraegyesítéséről”, be­leértve a Romániában, Szlovákiá­ban és a térségben másutt élő 5 millió magyart. Erdély, mint mondja, „része Magyarország életterének a Kárpát-medencé­ben”, hozzátéve, hogy amint a térség országai egymás kebelére borulnak az EU-ban, „a határok­nak nem lesz semmi jelentő­ségük”. A brüsszeli aggódók attól is idegesek, hogy Orbán nem haj­landó kizárni - elegendő parla­menti többség híján - a Csurka István Magyar Igazság és Élet Pártjának antiszemitái által támo­gatott kormányzást. A mintegy százezer magyarországi zsidó közül - Közép-Európa legna­gyobb ilyen közössége - sokan nyugtalanok. A lap szerint a szocialisták ál­tal is megszavazott kedvezmény­törvény miatti aggodalmak eltúl­zottak lehetnek. Egyébként a leg­több EU-tagország előjogokat ad (kezdve azzal, hogy Németor­szág befogadja a német kisebbsé­gi bevándorlókat) vérségi alapon. Továbbá Magyarország Közép- Európában egyedül állt azzal, hogy 1920-ban elveszítette terüle­tének kétharmadát és lakosságá­nak egyharmadát a szünet nélkül átkozott trianoni szerződéssel. Miért is ne törekedne - ha nem is a határok átrajzolására - legalább a kapcsolatok helyreállítására testvéreivel, akik évszázadok óta német ajkúak és szlávok közé szorulva élnek? - teszi fel a kér­dést a cikkíró. Orbán lehet kényelmetlen szomszéd és nyers ellenfél. Bi­zonyulhat ravasz európainak is. De jó képességű vezető a közép­európaiak új nemzedékéből, akik számára az EU-csatlakozás főként az önérdek kérdése; a „mind szorosabb unió” a politi­kában nem az ő eszményképük. A brüsszeli fejesek okkal óva­kodnak az ilyen embereknek megmondani, mit csináljanak. Talán inkább csak a fogukat szívják, és behunyják a szemü­ket, ha a szörnyű Csurka segít hatalmon tartani Orbánt - feje­ződik be a cikk. ■ BÍRÓ FERENC Kétséges voksok Az egyik nagy kereskedelmi tévécsatorna feleletválasztásos fel­mérésével kapcsolatban alig egy óra alatt 15 ezren telefonál­tak, s közülük csaknem 14 ezer - több mint 90 százalék - úgy vélte, ez a választási kampány minden korábbinál durvább. Tán ez is jelzi, hogy az emberek többsége nyugodtabb, féle­lemkeltő felhangoktól mentes kampányt látna szívesebben. Ez jó. A televíziók híradásaiban egymást követik a választásirendez- vény-tudósítások. A gyűléseken és a demonstrációkon meg- szólaltatottakat gyakran feszíti frissen gerjesztett indulat. A rossz emlékeket idéző stílus, a szélsőséges hang elő­előbukkan a betelefonálós rádióműsorokban, az internet választási lapjain az e-mailek rovatában... Ez rossz. Az egyik pillanatban reménykedhetünk, hogy a többséget ta­szítja a negatív kampány, a másikban a - mindegy, hogy mi, csak durranjon típusú - híradások nyomán aggódhatunk. Túl sokan, talán a korábbiaknál többen vannak, akik nemcsak le­győzni akarják az ellenfelüket, hanem meg is semmisíteni. Le­számolnának a másik párt híveivel, mint minden baj, benne személyes sikertelenségük, keserűségük okozójával. Nem sokat tudunk viszont azoknak a véleményéről - pedig ők vannak többen -, akik nem járnak el a pártrendezvényekre, akik nem telefonálnak be indulattól remegő hangon a rádiók beszélgetőműsoraiba, akik még a közvélemény-kutatók kér­désére is kitérően válaszolnak, bizonytalannak vallva magu­kat. Pedig egy részük biztosan leadja majd a voksát, miként az ötszázezer most először választásra jogosult fiatal zöme is. Va­jon kire? Hányán képesek közülük felismerni a gyorsan elnyí­ló kampányszóvirágokat? Meghallják-e a hamis hangokat, ha mondjuk a kirekesztő panaszolja kirekesztettségét? Észreve- szik-e, ha a demokrácia alapelveit semmibe vevő lép föl a de­mokrácia szószólójaként, ha a másság tiszteletéért síkra szálló nehezen viseli el a másságot? A közvélemény-kutatások erre nem adnak választ. Azazhogy egy mégis: az április 7-ei. EGYETÉRTEK: 06-90-330^03 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 ___________________ÁLLÁSPONT ____________________ E BERES Az egészséges emberért Segíts magadon... Szembe kell néznünk a tényekkel, még ha félünk is tőlük, mert nincs más választásunk. Nehéz elhinni, még nehezebb elfogadni, hogy a baktériumokkal vívott küzde­lemben az emberiségnek ma azzal kell szembesülnie, hogy komoly és bíztató sikerek után a természet csak ideig-óráig adta meg magát. Pedig Fleming már 1928- ban figyelmeztetett arra, hogy az antibiotikumok nem megfelelő módon való alkalmazása a baktériumok mutá­cióját eredményezi. Az antibiotikus szerek kifejlesztése óriási előrelépést jelentett a gyógyításban, azonban sok­szor meggondolatlan,.rutinszerű alkalmazásukkal odáig jutottunk, hogy a kialakult rezisztencia miatt egyre újabb és újabb, egyre nagyobb és nagyobb dózisú szerekre van szükségünk. De meddig lesz újabb...? Mindig is fontos volt, jövőnkben pedig még sokkal fonto­sabb lesz, hogy a szervezetünk milyen erős, mennyire el­lenálló, mennyire képes önmaga védelmére. Ha megfe­lelően táplálkozunk, ha biztosítjuk azokat az életfontos­ságú anyagokat, melyek nélkül a biokémiai folyamatok nem zajlanak le, akkor a természettől kapott védelmi ap­parátussal, az immunrendszerrel, jó eséllyel képesek vagyunk legyőzni a kórokozó baktériumokat, ellenállni a vírusoknak, gátat vetni a kóros gombák elszaporodásá­nak, vagyis megőrizzük egészségünket. Erre az egyszerű, ám annál nagyszerűbb elméletre épül­ve született meg éppen harminc évvel ezelőtt a Béres Csepp, mely nélkülözhetetlen a megelőzésben, növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet, erősíti a szervezetet, és baj esetén segíti a gyógyulást. Amennyi­ben az antibiotikus terápia elkerülhetetlen, akkor a Bé­res Csepp alkalmazását a kiegészítő kezelésben, utóke­zelésben javasoljuk. Ez azért is fontos - bár sokak szá­mára talán kevésbé ismeretes -, mert az antibiotikumok egyik kedvezőtlen mellékhatása éppen az, hogy létfon­tosságú nyomelemeket ürítenek ki a szervezetből. A ké­szítmény a roboráló hatása mellett ezek pótlásáról is gondoskodik. Béres József azt szokta mondani: „Ha tet­szik, ha nem, szükségünk van rá.” Úgy tűnik, egyre in­kább... BK Szeretettel fogadjuk kérdéseiket, észrevételeiket az 1300 Budapest, Pf. 270: címen. A Béres Csepp® vény nélkül kapható roboráló gyógyszer. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el A betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! A *

Next

/
Thumbnails
Contents