Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-12 / 60. szám

HI 2002. Március 12., kedd 5. OLDAL MEGY El TŰKOR Mondom A Magamét O. JAKOCS PETER Politikai karrier Egykori bulibarátom politikai pályafutása a '90-es választásokig nyúlik vissza, mikor középiskolai zsebpénzét kiegészítendő, éjsza-• kai plakátragasztásra vállalkozott. Igaz, a tacepaókak csak a har­mada került a rendeltetési helyére - éppen hideg szél fújt, vagy az eső vert nagyon -, mindenesetre lelkesedésével a fiatalember bedol­gozta magát a pártba. A szokásos fröccsszeánszokon elégedetten mesélte mindig, az irodában milyen kitűnően lehet játszani a szá­mítógépen, s az ottani telefonszámla sem az ő lapos zsebét terhe­li. Mivel megbízhatóan jelent meg az összejöveteleken, egy idő után a párt helyi kasszáját is rábízták. Ha megszorult a hétvégi fröccsözések alkalmával, a kassza többhavi kamatmentes hitelt biztosított számára. A politikai aktivitása mellett a tanulmányok­ról sem feledkezett meg, egy hároméves főiskolát sikeresen végzett el - röpke hét és fél év alatt mérnöki diplomát szerzett. Régi moto­rosként a párt listáján is egyre előkelőbb helyet foglalt el, így nem csoda, hogy nemcsak képviselői helyet szerzett az egyik nagyváros önkormányzatában, hanem bizottsági elnöknek is kinevezték. Plakátragasztóból bizottsági elnök! Ez ám a szép karrier. Évente egyszer találkozom a képviselővel, legutóbbi alkalommal meg is jegyeztem neki: ha ilyen szépen halad a ranglétrán, a mi­niszteri posztnál alább ne adja! Tíz év múlva ő „csak” mezei mi­niszter lenne, - példának okáért - más abban a korban már a kor­mányfői tisztet is megszerezte. Végezetül jól megzsaroltam a poli­tikust, ha nem akarja, hogy szaftos kis botránykönyvet írjak róla - hiszen ismerem mint a rossz pénzt - akkor juttasson majd szá­momra mondvacsinált okokból néhány milliót a közpénzekből, ahogy ez politikai körökben dívik. Inkább egy zsíros állást kellene követelnem a jövőbeli hivatalában? Megkérdeztük olvasóinkat: Hová utaznak a nyáron? Bár még csak március közepén járunk, de a ragyogó, napfé­nyes idő eszünkbe juttatja a nyarat és persze a nyaralást, amit különösen azok várnak már, akiknek nem volt módjuk a zord téli hónapokban néhány nap pihenőre sem. Sokan per­sze már januárban lekötöttek egy-egy jobb utat, ám a többség most latolgatja: hol is nyaraljunk idén? Fodorné László Máris Fodorné László Mária népi iparművész, Decs:- Törzsvendégnek számítunk már a tamási termálfürdőben. Nyolc éve oda járunk a családdal, nagyon jól érezzük ott magunkat és az árak is megfizethetőek. Idén nyáron is ott töltünk majd két hetet. Rőth Ildikó menedzser, Decs:- A nyár folyamán nem turistáskodom, hanem turistákat fogadok majd a Tájházban. Az elmúlt években a nyári szabadságomat legtöbbször Ausztriában töltöttem. Joó Anikó tördelőszerkesztő, Szekszárd:- Ha minden jól megy, akkor szeretnénk elutazni Görögországba a nyáron. A Balatonra azonban mindenképpen lemegyünk, a nyári programból ez nem hiányozhat. Schmidtné Merényi Andrea anyuka, Szekszárd:- A pici születése óta egy kicsit bonyolultabb a nyaralás, de nem mondunk le róla, tavaly például még csak 4 hónapos volt a baba, mikor felkerekedtünk. S ha már utazunk, a tengerpartot célozzuk meg, valószínűleg Horvátországban. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják véleményüket a 20/454-36-64 -es számon, j A kormány szolgálatában A főtisztviselő felejtse el a pártpolitikát Szekszárd-Budapest A főtisztviselők és a fegyveres testületek tagjaiból kinevezett főtisztek javadalmazása az üzleti szféra közép keresetű rétegét célozza meg a havi bruttó 7-800 ezer forinttal. A főtisztviselő vezényelhető, jogviszonya a köztisztviselői jogviszonnyal együtt szűnik meg, vagy akkor, ha méltatlanná válik. Dunántúlról ketten nyerték el a főtisztviselő cí­met, egyikük dr. Freppán Miklós, a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. Mi másról beszél­gethetne az ember egy fő­tisztviselővel, mint arról, hogy mit jelent a köztisztvise­lői hivatás. Az első munkaér­tekezleten el­mondták ne­kik, mit várnak tőlük. Mint hangsúlyozta, az ő né­zetei ezzel tökéletesen egybeesnek, illetve eddig is ezen normák szerint élt és dolgozott.- A főtisztviselő felejtse el a pártpolitikát, sem nyílt, sem burkolt politikai nyilatkozatot nem te­het. Az üzleti életben nem vehet részt, s már csak ezért sem korrumpálható. A főtisztviselői kar a korrupció elleni harc egyik letéteményese. Min­denkor az éppen hivatalban lévő kormány utasítá­sainak a végrehajtója. Azt várják, hogy ne csak végrehajtsa az utasításokat, hanem értse is azokat. Számomra talán az a legfontosabb, hogy a főtiszt­viselő legyen a magyar nemzet iránt elkötelezett, legyen magyar érzelmű.- Van amit az alapnormák közül is kiemelne?- A társadalom szempontjá­ból talán a legfontosabb a kor­rupció elleni küzdelem. Már máskor is nyilatkoz­tam arról, amit mindenki lát, hogy a legnagyobb a korrupció a pályázatok körül. Milliárdos pályá­zatokat írnak ki, s akik elnyerik, azok visszaosz­tanak. Nagyon nehéz az ilyen ese­teket feltárni, hiszen a felek kö­zött érdekazonosság van. Hi­vatalunkban fel sem merült a korrupció gyanúja, de azt sem engedem meg, hogy a munka­társaim a kisebb ajándékot, akár egy üveg pezsgőt is elfo­gadjanak, s én sem teszem.- Hivatalvezetőként milyen vezetési elveket követ?- Aki az irányításom alatt dolgozik, az érezze magát biz­tonságban és ha jól dolgozik, érezze jól magát a munkahe­lyén és keressen jól. Mióta itt vagyok, senkit sem engedtem bánta­ni, akinek a beosztása megváltozott, az is itt dol­gozik. Vannak nagycsaládosaink, három-, négy­gyerekes szülők, akiket minden lehetséges mó­don támogatok. A mai illetmények mellett már meg lehet köve­telni a munkát, de mindjárt hozzá kell tennem, hogy a legutóbbi komplex vizsgálat megállapítot­ta, hogy a Tolna megyei az egyik legmagasabb szintű munkát végző közigazgatási hivatal az or­szágban. Az is tény, hogy az elmúlt két és fél év­ben senkitől nem kellett számon kérni, hogy mi­ért nem végzi el a munkáját. IHÁROSI IBOLYA A tudás legyen mindenkié!” Ismeretterjesztés, átképzés és nyelvoktatás egy helyen Dombóvár A Somogy Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat teg­nap irodát nyitott Dombóváron, melyet dr. Tóth József, a Pé­csi Tudományegyetem rektora avatott fel. gának döntése alapján a Kincstári Vagyonigazgatóságtól azt az álla­mi tulajdonú Szabadság utcai épületrészt, melyet több millió fo­rintos beruházással saját céljaikra átalakítottak és teljesen felújítot­tak. A 130 négyzetméter alapterü­Az 1953-ban alapított Somogy Megyei TIT igazgatója, Horváth László Árpád elmondta, hogy ta­valy kapták meg az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsá­Dr. Tóth József a nemzeti színű szalag átvágásával avatta fel az új irodát letű ingatlanban több olyan helyi­séget hoztak létre, ahol az isme­retterjesztés mellett felnőttkép­zéssel és nyelvoktatással kíván­nak foglalkozni. Ünnepi köszöntőjében dr Tóth József, a Pécsi Tudományegye­tem rektora arról beszélt, hogy a kutatások eredményei akkor ér­nek valamit, ha azok nem az asz­talfiókban porosodnak, hanem minél több ember számára hoz­záférhetővé válnak.- A tudás legyen mindenkié! - emelte ki a TIT Országos Szövet­ségének alelnöki tisztét is ellátó rektor. Remélem, hogy egy olyan ismeretterjesztő „műhely” lesz a dombóvári központ, melyet rövid időn belül felfedeznek, és igény­be is veszik annak szolgáltatásait a város, valamint a környékbeli falvak lakói. Kuti Anita, az új iro­da vezetője arról számolt be, hogy az igényeknek megfelelően folyamatosan indítják a különbö­ző szakképesítést adó tanfolya­maikat, a nyelvtanulás iránt ér­deklődők is bekopoghatnak hoz­zájuk és ugyancsak tárt karokkal várják a tudomány legújabb ered­ményeit megismerni szándéko­zókat. -GR­VÁLASZTÁSOK 2002 Simicskó István a Polgári Tit­kosszolgálatokat Felügyelő Mi­nisztérium politikai államtitkára látogatást tesz Nagymányokon, 2002. március 12-én (kedden). 18.30-tól Fórum a Művelődési Házban Titkaink és biztonsá­gunk címmel. (politikai hirdetés) ______(sob77) KO SSUTH EMLEKMUSOR és BRÓDY JÁNOS KONCERT március 15., 18 óra Bonyhád, Művelődési Ház Belépőjegy: 800 Ft JEGYEK KAPHATÓK: Bolbach János 06-20/9826-166 Elektro Heidinger Hirdető Bonyhád, Perczel u. 17-19. 74/451-001, 06-20/3352-280 Köszönjük, hogy megtisztel jelenlétével, támogatásával Bolbach János képviselőjelölt SZDSZ *50520* (politikai hirdetés) HÍREK DOMBÓVÁR. A Német Kisebb­ségi Önkormányzat szerda dél­előtt egy sikeres pályázatnak kö­szönhetően - egymillió forintot nyertek az Igazságügyi Miniszté­riumtól - módosítja a nemzetisé­gi testület idei költségvetését és szerződést kötnek egy építőipari céggel a közösségi ház felújításá­nak befejező munkálataira. TOLNA-MÖZS. Lakossági fóru­mot tartanak ma 18 órától a mözsi művelődési házban, ahol szó lesz a mözsi gödörről és a benzinkútról is. KAPOSSZEKCSŐ. A kistérség ipari parkjában szerda délután két órától fómmot rendez cégve­zetőknek a dombóvári képvise­lő-testület, ahol a pályázati lehetőségekről, az önkor­mányzat tulajdonában lévő ingatlanok hasznosítási terveiről kapnak tájékoztatást. NAGYMÁNYOK. Az 1848-as eseményekre emlékeznek Nagymányokon a művelődési házban március 14-én 17 órától. A műsorban fellép az irodalmi színpad, valamint a Vox- Humana Egyesület vegyeskara. ■ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szeret­ték és tisztelték, hogy KAMARÁS GYÖRGY sz.: 1942. május 1. hamvasztás utáni csen­des búcsúztatója március 14-én 11 órakor lesz a dombóvári katolikus te­metőben. Kérjük a rész­vétnyilvánítások mellőzé­sét. A gyászoló család A hatodik autószerelő műhelyavatója Kíváncsi, hogyan lehet hozzájutni a Széchenyi-támogatáshoz SlMONTORNYA nálok. Ő azt mondta, hogy ha van hatvanmillióm, akkor lehet róla szó. Furcsa lett volna, fia a havi ti­zenötezer forintos fizetésemből ennyit félre tudtam volna rakni... A simontornyai bőrgyár akkor hir­dette meg autószerelő műhelyét, amit egy bank finanszírozásával vettem meg.- Ön ezek szerint azok kö­zé tartozik, akik nem irtóz­nak a pályázatírástól, ban­kokkal folytatott tárgyalá­siktól. Van érzéke hozzá1- Hogy ez érzék kérdése, nem tudom. Kezdetben hét- Az amerikaiak self made man- nek mondják azt, aki a saját maga erejéből lett sikeres ember. Ez érvé­nyes önre?- Lehet, hiszen elég magas szintre jutott el a vállalkozásom. 1992-ben kényszervállalkozóként kezdtem. Addig a Paksi Állami Gazdaságban dolgoztam, a végén osztályvezető­ként. A gazdaság tizenhat kft-re oszlott, nekem döntenem kellett, hogyan folytassam. Felajánlottam az igazgatónak, hogy béreim a műhelyt, és saját vállalkozást csi­bankot kerestem meg. Nagyon ne­héz volt hitelhez jutni akkor is, most is. Bár most ezzel a Széche­nyi Tervvel állítólag lehet valami kezdeni, de én nem tudtam eljutni addig, hogy labdába rúgjak. Két­szer pályáztam már. ______ Elősz ör azzal utasítot­tak el, hogy 2001-ben és 2002-ben is újra pályáz­hatok, a második alka­lommal nem is vála­szoltak. Nem tudom, Nyitrai Ferenc 43 éves, általános gépész, tíz éve simon- tornyai lakos, három leánya 13, 14, 15 évesek, felesége: Nyitrai Ferencné jelen­leg a vállalkozás gazdasági ügyintézője hogy mennyire komoly ez az egész. A tv-reklámban volt egy au­tószerelő, aki megkapta, de állító­lag az sem kapta meg. Tényleg kí­váncsi vagyok, egyáltalán hozzá le­het-e jutni ehhez a támogatáshoz.- Mekkora értéket fekte­tett be itt Simontomyán?- Eddig több, mint 52 millió forintot, aminek a felét egy takarékszövetke­zet finanszírozta meg.- Ki tudja ezt termelni?- Úgy, hogy több ható­ságtól kaptunk jogosítvá­nyokat. 1992-ben, amikor idejöttem, azt mondták, mit akarok itt, öt autósze­relő is van a városban. Az­óta ez az öt autószerelő énhozzám jár. t. f. Szekszárd W@P Navigátor Szekszárdon is Kereső szolgáltatás mobiltelefonon A Pannon GSM minden me­gyeszékhelyen, így Szekszár­don is elindította útbaigazító szolgáltatását, a Navigátort. Aki eddig úgy vélte, az utca nem telefonálásra, hanem közlekedés­re való, az talán megenyhül a Pan­non W@P Navigátor szolgáltatás láttán. A tavasz közeledtével egyre szaporodnak a vasútállomás előtt tanácstalanul álldogáló, térképet forgató, a helybelieket kérdezgető látogatók. Az ő számukra minden­képpen nagy könnyebbséget je­lent a Navigátor, hiszen a szolgál­tatás révén a minimális helyisme­rettel sem rendelkezők is megtud­hatják, hogy milyen, számukra fontos objektum helyezkedik el a közelükben. Ezentúl mindössze a 1 i A főtisztviselő a magyar nemzet iránt legyen elkötelezett, mondta dr. Freppán Miklós, aki a tegnap vette át kinevezését Budapesten a belügyminisztertől. Névjegy Dr. Freppán Miklós 1944. május 16-án született, Pécsett a Széchenyi gimnázium­ban érettségizett, ott végezete a jogi egye­temet, jogi szakvizsgát tett. Mint dózsás fo­cista volt rendőrtiszt, majd a földhivatalnál dolgozott. Nős, felesége bíró, egy fia van. mobütelefonjukhoz kell fordulni­uk, ha például Babits szülőházá­hoz szeretnének eljutni, vagy ép­pen bankot, gyógyszertárat keres­nek. Az automatikus helymegha­tározás természetesen választható funkció, és mi magunk is beírhat­juk, hol állunk éppen és hova, mi­lyen módon kívánunk eljutni. Mindazonáltal a Navigátor jóval több online útikönyvnél. Az adat­bázisban nem csak a turisztikai látványosságok szerepelnek, ha­nem például éttermek, posták, rendelőintézetek és még számos közszolgálati intézmény címe, azok nyitva tartásával, telefonszá­mával és egyéb fontos adataival együtt. A Navigátor az OTP, az Euronet, a CIB Budapest és a Bu­dapest Bank készpénzkiadó auto­matáit is „látja” a város térképén. _______________________________-x­Má rcius 1-je óta nagyteherautót is vizsgáztat a Nyitrai Autó­szerviz, amelyet az utóbbi években legalábbis nem a kisvál­lalkozási konjunktúra jellemzett. Nyitrai Ferenc tíz év alatt építette ki a szervizét, s a napokban avatta új műhelyét.

Next

/
Thumbnails
Contents