Tolnai Népújság, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-09 / 58. szám

10. OLDAL H ÉTVÉG I MAGAZIN 2002. Március 9., szombat Tolna megyei anekdotatár 103. Paksi paksaméta Az atomerőművére méltán büszke város történetében azt is följe­gyezhetnék, hogy az első fennmaradt magyar szerelmes verset is jeles családja, a Paksyak leányának, Krisztinának írták 1485-ben. Tizenkét emberöltővel később, 1901 márciusában egy másik hely­beli hölgy is kivívta a paksiak tiszteletét. Óllers Firmina, a helybeli apácafőnöknő Gyümölcsoltó Boldog- asszony napján be akarta csukni a zárda nehéz kapuját, ez azon­ban sehogy sem sikerült. Erre „két éppen arra haladó suhancot kért meg, hogy segítsenek. Ezek azonban oly hevesen rántották a ka­put, hogy az kiugrott a helyéből és dűlni kezdett. Az apácák rémült sikoltással kaptak a dűlő kapuhoz... Sikerült is egy pillanatra fönn­tartani, mely idő éppen elég volt arra hogy a két fiú félreugorhas- sék”, s ne járjon úgy, mint Töttös László pécsi joghallgató, aki így halt meg. Persze Paks hajdanán nem szorult arra, hogy a megyeszékhe­lyen megjelent újságot olvassa, volt több saját lapja is , amelyek megőrizték a helység egykori nevezetességeit. A Paksi Lapok 1886. május 10-én egy ilyet írt meg. Egy bivaly kalandjai címmel. „Tudom, hogy a vidéki szíves olva­só azonnal rámondja, na ez a história bizonyára Pakson történt, a bivalyok hazájában. Hej, pedig nem úgy van ám ma, mint volt ré­gen, ma már csak kevés bivaly van Pakson, de ezek aztán szilajok. Egy társaság mulatott együtt, szép'hölgyek, ifjú urak, idősebb ma­mák, gyerekek, javában beszélgettek, dalolgattak, midőn egy neki- bőszült bivaly egyenesen a vendégszobába törtet, betaszítván az aj­tót. A kisasszonyok, a mamák, az ifjú urak, nosza, neki, ugrálnak ki az ablakon. A bőszült bivaly ezalatt felfordította az ágyat, melyben a gyerekek voltak, feldöntötte az asztalt, s midőn már mindent így összezúzott, képzeljék csak, tisztelt olvasók, mit tett a gonosz, paj­kos állat: az ablakhoz ment, azon kinézett, aztán egyik szarvával az egyik ablakot, egyet fordulva a másik szarvával a másik szárnyat szakítá ki. Szeretett volna kinézni az utcára, de szűk volt neki az ablak.” Akad e lapban kisebb, de bájos eset is 1886. január 4-én „Meg­történt, pedig Pakson. A csizmadiainas jóízűen költötte el a levest, s midőn a gazda a tányérjára tette a húst, két kezét a térdeire rakva nézett egy ideig, hogy mi az ördögöt néz az a gyerek azon a hú­son. Végre is kifogyván türelméből, rákiált a gyerekre: - Mit bámulsz azon a húson, te mafla, he?! - Azon gondolkozom, kérem, hogy mien (!) kár volt azt a nagy marhát ezért - a kis darab húsért levág­ni.” DR. TÖTTÖS GÁBOR _____________ JÓ HÍR____________________ A házasságtörő asszony esete (Jn. 8,1-11) „Én sem ítéllek el. Menj, és többé ne vétkezz!” Az írástu­dók és a farizeusok diadalme­netben vonulnak Jézus elé. Zsákmányként egy szeren­csétlen asszonyt vonszolnak magukkal: most érték házas­ságtörésen. Micsoda felad­vány, micsoda jogi csemege! Nyilvánvaló: nem a tudásvágy hozza, nem a Mester bölcses­sége vonzza ide őket. Vele és általa Jézust fogják sarokba szorítani! A mózesi törvény világosan ren­delkezik: ha valaki házasságot tör, meg kell kövezni. Izrael fö­lött viszont ezidőtájt Róma ural­kodik. Más erkölcsök, más tör­vények. A helytartón kívül senki sem hozhat halálos ítéletet. Ha tehát Jézus fölmenti az asz- szonyt, látványosan szakít az ősi zsidó törvényekkel. Egy követ fúj a gyűlölt római elnyomók­kal... A vallásos nép szemében hamarosan elveszíti tekintélyét. Ám ha pálcát tör a bűnös nő fö­lött, Róma ellen lázit. Alkalo­madtán ez komoly vádpont le­het. Ráadásul önmagával is el­lentmondásba kerül: eddig min­denütt megbocsátásról, szeretet- ről papolt. Jó kis csapda! Jézus azonban „kivágja magát” - sőt, sokkal árnyaltabb, sokkal távla- tosabb választ ad, mintha csu­pán fehéren-feketén beszélne. Hiszen maga az élet sem fe­hér és fekete. Ki tudja, mit élt meg ez az asszony, mielőtt egy új férfi karjaiba vetette magát? Talán akarata ellenére kénysz­erítették hozzá „hites urához”. Talán a férje vadállatként visel­kedett vele. Ki ismeri - ki kér­dezte egyáltalán az indokait? Ki firtatta az enyhítő körülménye­ket? Jézus sem kérdezősködik. Nem játssza el a fölényes vizsgá­lóbíró szerepét, pedig megtehet­né. Inkább „leszáll a magas ka­tedráról” - lehajol, és írni kezd a porba. Zavarban volna? El sze­retné terelni a figyelmet a lé­nyegről? Aligha. Csendesen, megfontoltan írogat. Vajon mit ír? A naiv bibliamagyarázók minden korban megpróbálják kitalálni - vagy éppen beleolvas­ni a maguk zseniális ötletét. Van, aki arra esküszik: ki-ki a sa­ját bűnét ismerte föl Jézus írásá­ban... Másról lehet itt szó! Az Úr csendet teremt. Távolságot te­remt: új nézőpontot ad. A jóté­kony csend szembesít önma­gunkkal. így talán egyszer majd belátjuk: nem az a dolgunk, hogy mások fölött ítélkezzünk. Ebbe a mélyülő csendbe hull be­le a Mester szava: - „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül való!” És megtörténik a pszichológiai csoda. Jézus nem­sokára kettesben marad az asz- szonnyal. - „Senki sem ítélt el?” - „Senki, Uram.” - Én sem ítél­lek el. Menj, és többé ne vét­kezz!” Nagy ajándék ez. Nagy lehe­tőség. Az újrakezdés, az újjászü­letés ajándéka. És persze: nagy feladat. Roppant nagy feladat! Hiszen a neheze még hátra van! Vissza kell térni az emberek kö­zé, a megszokott környezetbe. Szembe kell majd nézni a férjé­vel. Szembe kell nézni azzal a másik férfiúval. (Egyáltalán: hol van most az a férfi?) Szembe­nézni az asszonytársakkal, a fa­lu véneivel, a viháncoló gyere­kekkel. Saját gyermekeivel - vagy most, vagy később... (Ki gondol ezek után arra, hogy fél­reérthető az evangélium üzene­te? Ki meri azt állítani, hogy Jé­zus egyszerűen szemet hunyna a botlások, félrelépések fölött? Hogy könnyelműségre nevel? Mekkora súlya van itt ennek a kijelentésnek: „Menj, és többé ne vétkezz!” Újjászületni, újrakezdem, igen! Nagy ajándék. Még na­gyobb feladat. Emberfeletti fel­adat. Önerőből nem megy. De hiszen az evangélium nem arról szól, hogy mindent a magunk erejéből kellene megoldanunk... KIRSCH JÁNOSDIANÓKUS Hódolat a nőknek Hajdani tolnai hölgyek könyve Legutóbb két könyvvel jelentkezett egyben dr. Töttös Gábor főiskolai docens, helytörténész. Novelláit és publicisztikai írásait jelentette meg a Babits Kiadó a Korjelző irodalom so­rozatában. Most maga a szerző fejezte ki nők iránti hódola­tát, s mindjárt három elegáns, karcsú kötettel, mappában ös­szefogva. A Hajdani tolnai hölgyek könyve elő kötetét maguk a nők írták. Töttös Gábor az 1706 és 1941 kö­zött írt művekből válogatott. Van közöttük vers, novella, naplórész- let, végrendelet, levél, nőegyleti nyilatkozat. Találkozhatunk Is­mert szerzővel, ilyen például Bezerédj Amália, akiről a harma­dik lexikon kötetben egyebek mellett az is olvasható, hogy Bezerédj György és Szegedy An­tónia első gyermeke, Bezerédj Ist­ván első felesége. Mint tudjuk, ő írta az első igazán sikeres hazai gyermekkönyvet, amelynek teljes címe Flóri könyve sok szép ké­pekkel, földrajzokkal és muzsika melléklettel. Bizonnyal sokkal ke­vesebben ismerik Heczler Gyuláné újságíró úrasszonyt, aki valóságos novellát kerekít egy el­jegyzési hír kapcsán. Igazán érde­kes olvasmány például Augusz Anna, a tinilány naplója, amely­ben Liszt abbé 1865-ös szekszárdi látogatásáról számol be. A baro- nesse 1848 április 16-án Szek- szárdon született, s nem tudjuk mikor és hol halt meg. A mindhá­rom kötetre jellemző pontosság­gal azt is szerepel, hogy a francia nyelven írott naplót dr. Hadnagy Albert és Prahács Margit fordítot­ta, s hogy hol jelent meg, az a le­xikon szócikkében olvasható. Szinte bárhol ütjük fel a nőlexi­kont, érdekességeket találunk. Itt van például Ilona, Uros szerb zsu­pán lánya II. Béla király felesége, aki hosszabb idei élt Tolnán ahol fiát, a későbbi II. Gézát szülte, s nagy szerepe volt a bátaszéki apátság megalapításában. Más kor, más személy: Benke Valéria, a Gyönkön született tanítónő volt az első Tolna megyéből származó hölgy, aki a miniszterségig vitte. A szerző a legszi­gorúbb lexikonszer­kesztői elveket köve­ti. Mindhárom kötet­ben hivatkozik a má­sikakban megjelen­tekre, külön érde­kesség a név és név­változat mutató mel­lett az önálló cím­szóban nem szerep­lő nevek mellett az anyák nevének mu­tatója. Talán nem vélet­len, hogy a hölgyek többnyire férfiakról írtak. Erre is rímel a sorban másodikként számozott kötet a Férfiak - nők­ről, amely válogatást ad az 1485 és 1985 közötti Tolna megyéhez kötődő irodalomból, megintcsak helytörténeti szempontból. Mint az előszóból megtudjuk, az első eredeti, tehát nem fordított szer­elemes verset is Tolna megyei hölgyhöz írták. Török Imre e ver­sétől ível s sor Csengey Dénesig és Baka Istvánig. Kiemelést és elemzést érdemelnének a köny­HfrJOÄDll vol^ai ttöíqy'EX Könyvi Sziklád 2002 vekben közölt portrék, illusztráci­ók, mert jól egészítik ki a monda­nivalót és szépek. A szerező szí­ves közlése szerint húsz év mun­kája van e három kötetben. Az biztos, hogy ez nem volt elveszte­getett idő. Bátran ajánlhatjuk a a könyvet ajándékul megyénk höl­gyeinek, bármely alkalomra. Ha az ajándékozó maga is olvasgatja, gazdagabb lesz általa. IHÁROSI IBOLYA Két évezred szemtanúja: Trier Az UNESCO által összeállított „Világörökségünk” listáján sze­replő Trier - Németország nyugati részén, a luxemburgi határ közelében fekvő város - különleges érdekességgel bír: a ke­reszténység és a marxizmus bölcsője is egyben. A keresztény­séget világvallássá tévő Nagy Konstantin császár itt kezdte uralkodását, s az ősi rabbicsaládból származó Marx Károly is a városban látta meg a napvilágot. A százezer lakosú Trier jócskán bővelkedik látványosságokban, a legkritikusabb turisták is elége­detten tekinthetnek az egykori császárváros nevezetességeire. A rost, hatalmas pusztítás maradt utánuk, a kardkészítéshez vala­mennyi vaskapcsot kiverték a Porta Nigrából. A katolizáció je­gyében az összedőléstől fenyege­A Porta Nigra II. században húzták fel a világvi­szonylatban is legnagyobb római kapu, a Porta Nigra falait. 480 kö­rül a frankok hódították meg a vá­tett erődítményszerű építményt Poppo von Babenberg érsek templommá alakítatta át, ráadá­sul kolostorral egészítette ki a val­lási bázist. Érzelmi okok fűzték az egyházi vezetőt a „felújítás­hoz”. Emléket akart állítani barát­jának, Siracusai Simonnak, aki re­meteként befalaztatta magát a ke­leti toronyba, s ott is halt meg. Az 1804-től kezdődő francia uralom alatt a nőfaló Napóleon a kapu környékén szívesebben nézte a csinos, tarka ruhás, világi hívságokat pártoló hölgyeket, mint a feketébe öltözött búsko­mor apácákat, ezért megszüntet­ve a vallási jelleget, a Porta Nigrát visszarakhatta az ere­deti formájára. A Konstantinplatzon lévő Aula Palatina ma evangélikus templomként szolgál. A har­minc méter magas bazilika ma az egyetlen fennmaradt épület a negyedik századi császári pa­lotából, ahol a kereszténységet világvallássá tévő Nagy Kons­tantin kezdte az uralkodását. Fontos római örökség még az egykor 30.000 nézőt befogadó amfiteátrum és a császári für­dők még álló romjai, melyet föld alatti kazánokból szénnel fűtöttek. A városból kisurranó autóút azon a római korban ki­vitelezett hídon vezet keresz­tül, mely a hídépítés iskolapél­dájául szolgál. Öntött pilléreit vulkáni kő borítja, melytől olyan masszív az építmény, a Napkirály katonái sem tudták felrobbantani a XVII. században. A trieri dóm Németország leg­ősibb székesegyháza, hol más ereklyék mellett Krisztus egyik ruháját is őrzik. A szájhagyo­mány szerint Helena, Nagy Kons­tantin császár édesanyja zarándo­kolt el a IV. század elején Jeruzsá­lembe, s hozta el a díszes ruhát a templom számára. A keresztény­ség első éveiben a szent palástot nyilvánosan nem lehetett megte­kinteni, sőt, 1196-ban a dóm kele­ti szárnyának oltárába falazták be. A tunika 1512-ben szabadult meg Maximilian császár paran­csára a fogságából. Azóta a relik­viát zarándoklatok alkalmával többször megmutatták a hívők­nek, így 1891-ben, 1933-ban, 1959-ben. A palást állaga a befala­zás miatt nagyon leromlott, állan­dó kiállítására már nem kerülhet sor. A látogatók egy nyíláson ke­resztül nézhetnek be a keleti szárnyban található kápolnába, hol felékesített üvegvitrinben fek- szi a szent palást. A relikvia ere­detiségének kérdése ma már nem tisztázható. Mindenesetre nehéz elképzelni, hogy a szegény ács­mester fiának - aki azt hirdette, a lelki gazdagság a fontos, nem pe­dig az anyagi - ilyen fényűző ru­hára teljen. Esetleg a tanítványai állták a drága viseletét? A teológu­sok és a történészek vitája azon­ban nem kérdőjelezheti meg a tu­nika művészettörténeti értékét. KÉP ÉS SZÖVEG: O. JAKÓCS PÉTER A padláson gyűltek az emlékek Az országban Martonvásár az egyetlen hely, ahol hivatalosan óvoda múzeumnak elnevezett intézmény található. Egy újabb létrehozására a Tolna megyei Lengyelen adott a lehető­ség. Fábián Andrásné, aki harminchét évet töltött óvodapeda­gógusi pályán, az első munkanapjától kezdve gyűjtötte és gyűjti a helyi írásos és tárgyi dokumentumokat, szellemi örökséget. Lengyel A lengyeli óvodát gróf Apponyi Sándor alapí­totta 1888-ban. Történe­tével, írásos és tárgyi emlékeinek gyűjtésével Fábián Andrásné, Teri óvó néni 1955 óta foglal­kozik. Kapcsolatot tart az első óvodapedagógusok leszármazot- taival, így gyarapítva a gyűjte­mény anyagát. Az alapító adomá­nyozta bútorok, szemléltető ké­pek, szakirodalom, gyermekjá­tékok sorakoznak a leltárában. Az Óvodai nevelés című folyóirat 1 számai Lengyelen 1933- tól megtalálhatóak. Az óvoda és saját padlásán összegyűlt emlékekből 1995-ben állandó kiállí­tást nyitottak, amelyhez a lakosság a birtokában lévő tárgyak felajánlásá­val, az önkormányzat helyiség biztosításával járult hoz­zá, a kisvejkei Agrofix Kft. a Len­gyeli Óvodai és Néprajzi Gyűjte­mények Alapítvány létrehozásá­val segítette az értékmentő és te­remtő munkát. Ennek működése teszi lehetővé, hogy Fábián Andrásné jelenleg is dolgozhat e nemcsak számára, hanem a neveléstörténet szempontjá­ból is hasznos területen. Folytathatja kutatásait az Apponyiak hagyatékának egy részét őrző a pozsonyi le­véltárban, a Pécsi Székesegy­ház levéltárában, s mindeh­hez segítséget kaphat a len- gyeli plébániától. Az értékmentést nemcsak a múltra alapozza. Az óvodai gyűjtemény megteremtője színjátszó csoportot vezet. A Wosinsky Mór Általános Is­kola tanulói és a helyi óvoda gyermekei az óvoda szellemi hagyatékára építve az ember- központú nevelést hirdetik előadásaikon. Ebben Fábián Andrásné segítőkre talált Rakiczki Zoltán iskolaigazga­tó és Nagy Tibomé óvodavezető személyében. A lengyeli óvoda­történeti gyűjtemény néhány da­% i < i 4 Gyerektutyik a gyűjteményből rabja jelenleg Bonyhádon a Völgységi Múzeumban látható. ___________________________-P/U--

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents