Tolnai Népújság, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-08 / 33. szám

2002. Február 8., péntek TÜKÖR 9. OLDAL CSALÁDI Tiszai árvíz a második helyről Magyar zongoramű sikere az Amerikai Egyesült Államokpan A közelmúltban Kátai László, az egri Eszterházy Károly Fő­iskola Ének-zene Tanszékének docense, zeneszerző, mű­vésztanár az Amerikai Egyesült Államokban egy nemzetkö­zi zeneműpályázaton II. díjat nyert. Az „Árvíz a Tiszán” cí­mű zongoramű 240 alkotás között szerezte meg az előkelő helyet.- A zeneművészek egyesülete nekem mindig megküldi a pályázati felhívásokat, de ezek rendszerint korhatárhoz vannak kötve — is­merteti az előzményeket Kátai László. — Ezek elsősorban a fiataloknak kedveznek, ami pe­dig korhatár nélküli, az egy bizonyos összeg dollárban való lefizetését feltételezi. Ez a pályázat más volt, ezért beküldtem a zongoraművet, de senkinek nem szóltam róla. Megkértem Marik Erzsébetet, aki egykor nö­vendékem volt, játssza fel ezt a darabot. Kottát másoltam, és hangzóanyaggal együtt kiküldtem Amerikába. Eljött a december elseje, és nem történt semmi. Én már rég lemondtam róla, amikor jött egy levél angolul. Először csak annyit láttam ben­ne, hogy valamennyi dollár, meg hogy ,,azön kompozíciója, II. díj”. Gyorsan lefordítottam, és szinte el se akartam hinni, hogy 62 éves kor­ban még ilyen szerencse érheti az embert! 240 ember közül Amerikában úgy nyerni, hogy az első díjat egy ott közismert zeneszerző kapja, azért az nem kis öröm. — Mi lesz ennek a zeneműnek az utóélete? — Koncerteken fogják játszani. Azt is kér­dezték, hogy van-e Egerben lehetőség ezt be­mutatni, más XX. századi művekkel együtt. Mondtam, nem tudom, majd utánanézek.- A zongoramű címe:,,Árvíz a Tiszán”...- Ez az 1970-es árvízkor íródott, akkor Sze­geden voltam, és éppen Marik Erzsébetet taní­tottam... S hogy láttam-e az árvizet? Inkább azt mondhatnám, abban a hangulatban készült. De az is érdekes, hogy ezt a címet most adtam neki, és nem akkor, amikor ezt elkészítettem. Nem konkrétan ez az, de valami hasonló. A fé­lelemről, a kiszolgáltatottságról szól. Ez na­gyon erős technikai megoldásokat tartalmaz, csak felkészült zongoristáknak való, hatalmas rohanás végig, meg-meg szakítva egy kis ko- rallrésszel. Ezt Marik Erzsébet már játszotta itt is, Lengyelországban is, Amerikában is nagy sikerrel. — Hogy került 30 év után ismét előtérbe ez a darab? — Mostanában inkább konzervatívabb típusú dol­gokat írok, gondoltam, én szeretem, de igazi elismerést még nem aratott. Szóval 62 éves korban megnyertem 30 éves önmagamat. — Mostanság kezd vissza­térni az a tendencia, hogy ál­lamilag támogassanak szer­zőnek, műveket, tartalmi irányzatokat, gondoljunk csak a millenniumra... — En rettentően örülök ennek, sőt a témát is nagyon helyesen választották meg. Olyan he­lye nincs a világnak, ahol az állam ne olyan pá­lyázatokat támogatna, ami szerintük aktuális. Hála a jó istennek, végre egyszer magyarul is gondolkodik egy állam vezetése. A szocialisták szovjetül gondolkodtak, most magyarul gondolkodnak. Harminc évvel ez­előtt bűn volt magyarkodni! Mindenhol szabad nacionalistának lenni, mert ez azt jelenti, sze­reti a hazáját, csak itt volt magyarnak lenni bűn. Nem hinném, hogy a millennium miatt a zeneszerzés állami irányítás alá került, csak kiadtak egy ilyen pályázati témát. Most példá­ul Attilával kapcsolatos pályázat lesz. Ennek azért örülök, mert az ünnepeink többnyire a bukásról szólnak. Most végre előtérbe kerülnek a győztes személyiségeink! — Az ,.Árvíz a Tiszán" című zongoramű si­kere kapcsán ültünk le beszélgetni. Úgy hi­szem, ez anyagi sikert is hozott... — Hát, azt hozott. Az első levélben azt írják, kapott 200 dollárt. A következőben azt, hogy olyan jó, hogy 300 dollárt küldenek. Na, én már el is terveztem, hogy kifestem a lakásom és rendbe rakom a kertemet, amikor megfáj­dult a fogam. Elmentem az orvoshoz, kiderült, hogy ezt is kell csinálni, meg azt is, osztottunk, szoroz­tunk, és végül kiderült, épp a fogorvosra lesz elegendő ez a pénz... SZUROMI RITA Az egész család együtt fújja Apa és fiai együtt zenélnek a Kajsza Kvartettben Hivatásos zenészek gyakran muzsikálnak együtt családtag­jaikkal, de „civileknél” ez meg­lehetősen ritka. Főleg, ha ko­molyzenéről van szó. A Tolna megyei Decsen élő Kajsza Béla gépjárműtechnikus, a FIAT- Stoll szerviz műszaki vezetője és három fia viszont a családi Kajsza Kvartettben együtt muzsikálnak.- Ki kezdett a családjukban zenél­ni?- A bátyám, az ő példáját követ­tem én is. Másodikos elemista­ként a bátaszéki általános iskola úttörőzenekarában kezdtem ze­nélni Deme Józsi bácsi irányításá­val. A trombitát választottam, a te­lepülés minden kisebb-nagyobb eseményén felléptünk, 50-60 fős fúvószenekar voltunk, térzenét adtunk, a vasutas-felvonuláson menetben fújtuk, a nagy létszám miatt az összhangzat rendkívül jó volt. Mindig nagy sikerünk volt, a kulturális'seregszemléken díjakat nyertünk, a Helikonon ezüstérme­sek lettünk. Hatalmas élmény volt egy ilyen nagy létszámú zenekar­ban játszani, még az a gyerek is, aki eleinte kevésbé szerette a ze­nét, a társaság miatt „bent ragadt” a zenekarban.- Önt viszont nem nagyon kel­lett a zenélésre noszogatni.- így van, ezért amíg be nem vo­nultam katonának, tagja voltam a zenekarnak.- Mégsem folytatta a muzsiká­lást, amikor leszerelt.- Nem, mert versenyszerűen röplabdáztam, a szekszárdi csapat akkor az NB Il.-ben szerepelt, és az edzések, meccsek meg a mun­kám mellett a zenélésre már nem jutott idő. Tizennyolc év kiesés után Pecze István barátom, a Szek­szárd Big Band alapítója keresett meg, hogy volna-e kedvem a zene­karában harsonázni. Addig csak trombitáltam, 38 éves koromban tanultam meg pozaunon játszani, nyár közepén kezdtem, február­ban már felléptem a Szekszárd Big Banddel, aminek azóta is tagja va­gyok. Volt idő, amikor rajtam kí­vül két fiam is ott játszott.- Ezek szerint a gyerekek is örö­költék az édesapjuk zene iránti ra­jongását.- Bár mind a három fiam a pa- lánki mezőgazdasági középiskolá­ban tanult, de zeneiskolába is jár­tak, a fúvós tanszék növendékei voltak.- Mit csinálnak a fiúk most?- A legidősebb Bélus, 25 éves, általános mezőgazdasági techni­kus, intéző Tengelicen egy 600 holdas birtokon. Régebben a Big Bandben trombitált, most már csak a Kajsza Kvartettben zenél, a munkája miatt nem jut ideje több zenélésre. A középső fiam Péter, aki a PTE Illyés Gyula Főiskola ének-pedagógia szakos harmad­éves hallgatója, sokféle hangsze­ren játszik, a kvartettben kürtös, a Big Bandben harsonázik, ezenkí­vül zongorázik, tangó- és szájhar- monikázik és gitározik. Palcsi, a legkisebb a pécsi zenei konzerva­tóriumba jár, ő a borász-üdítő kép­ző technikusi képzettség megszer­zése után döntött a művészeti pá­lya mellett, most felvételizik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kolán.- Mikor alakult a családi kvar­tett?- 1990-ben alakította a három gyerek, triónak indult, én két év­vel később csatlakoztam hozzá­juk, azóta Kajsza Kvartett a ne­vünk.- Miket játszanak és hol?- Mivel mind a négyen fúvós hangszeren játszunk, nem egysze­rű megfelelő zeneművet találni, a legtöbb számot át kell írni, hang­szerelni, ami nagy szakmai kihí­vás, de elég időigényes is. Minden­esetre most már megfelelő reper­toárral rendelkezünk. Mindenhol fellépünk, ahová hívnak, az első önálló hangversenyünk 2000-ben a decsi református templomban volt.- Mi a szép a családi muzsiká­lásban?- A közös muzsikálás örömet jelent, lélekápolást, kikapcsoló­dást, szépséget lop az ember életé­be. Azt már nem is említem, hogy a zene nagyon sokat segített ne­künk abban, hogy fel tudtuk dol­gozni a feleségem, a gyerekek édesanyján ■'F korai halálát. Ami­kor muzsiKdiunk, boldognak érez­zük magunkat. F. KOVÁTS ÉVA KÜLÖNKIADÁS CSAK SZTÁROKKAL Koós János, Nádas György Jakupcsek Gabriella, Stahl Judit Lang Györgyi, Falusi Mariann Míi<jya rorszatj vezető tdeví/iój

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents